2017. május 19.

Könyvek és színdarabok. Olvasás és színház

Az elmúlt néhány hétben, majdnem egy hónapban, amióta utoljára írtam, sikerült elolvasnom két könyvet, voltam színházakban, Peti konfirmált két vasárnap, voltam sárkányhajózni, elhagytam lakáson belül az összes munkahelyi kulcsomat (emiatt az őrület határán kezdtem  el mozogni a minap).
Mivel is kezdjem?


Gárdos Péter Hajnali láz című, megtörtént eseményeken alapuló könyve nem tetszett. A stílusa főleg. Olyan mintha egy dokumentumfilmet olvastam volna. A mondatok, a fejezetek. Untam. Egyébként pedig nem szerettem Lili megnyilvánulásait. Örülök, hogy sikerült a túlélés, sikerült a szerelem, örülök, hogy a szerelem, vagy inkább ez az együttes túlélés sikerült neki, mindenképpen pozitív ez az érzés, és az is csudajó, hogy ezt megosztotta velünk ez az író-rendező, mert minden szörnyűséget túlélt ember története visszaadhatja az emberek hitét, de attól még nekem nem...  Néha szenvedtem. Sokszor is. S, ha hosszabb lett volna, akkor vagy Bozs barátnőm olvasási szokását tanultam volna meg, vagy a magam szokása szerint félbehagyom és nem érdekel tovább. A film még érdekel.

Aztán elolvastam Kristóf Ágota (vagy legyen Agota Kristof?) Tegnap című rövid kisregényét, s bármilyen tragikus írás, ez tetszett. Épp fogadóórára mentem majd jöttem, és jó volt, hogy van szörnyűbb.. :) Viccet félretéve, egy gyári munkás monoton életébe nyertem bepillantást, miközben kiderült a gyermekkora, a szörnyűség, s megtalálta gyermekkori szerelmét. Happy end, tökéletes vég? Ahh, hisz ez Agota Kristof! (Azóta levettem a polcról a Mindegy című novellagyűjteményét s kapkodom a fejem a szörnyűségeken,a morbidságokon! Módjával olvasgatom a májusi csicsergések közepette.)

Színházban a Szívszakadtig című előadást láttam Pintér Béla és Társulata előadásában. Visszaadta a hitemet ebben a  színészi gárdában, a társulatban, mert tetszett. A téma is, s az is nagyon, hogy ebben nem kellett hamis modern áriákat hallgatnom.A téma: a szívátültetés utáni személyiségváltozás. Az utolsó mondatok pontos felidézéséért most egy nagy köszönömöt rebegnék, aki tudja szóról szóra (ha én pontosan emlékeznék, akkor talán a kulcsom is meglenne...). Egyébként mostanában sokat foglalkoztat az a téma, hogy én mennyire és meddig a pontig értek egyet az orvostudomány fejlődése miatti egyre mélyebb és mélyebb egészségbe, szervezetbe történő művi beavatkozásokkal...

Tegnap, hirtelen felindulásból vettem jegyet a Vígszínház Földrengés Londonban című előadására. Elmentünk Hannával. Hanyatt nem vágtam magam tőle. A színházi előadások tömege miatt megfogalmazódott bennem, hogy ugyanaz az érzés kezdett démonként kerülgetni, mint amikor a könyves oldalon való regisztráció miatt , az ottani rajongások miatt kezdtem olyan könyveket venni és olvasni, amit amúgy én nem biztos, hogy megvettem volna,  és valószínűleg nem olvastam volna. A legtöbb esetben azok a könyvek tetszettek akkor is, amelyeket inkább magam választottam, keresgéltem, de volt, hogy még azokkal is "befürödtem". Most színdarabokat ajánlanak, vagy csak a lelkesedés visz magával. Olyanokat is megnézek  amit lehet, hogy nem is akartam, de most tanulom a lemondást.
Ezt a darabot nem akartam megnézni, nem vonzott a téma, aztán elkapott az ajánlás, Hanna jött velem, végül komplexen nézve nekem nem tetszett. A zenék igen, a fények, képek igen, a története sem lett volna rossz, de a rendezés, a megvalósítás annyira zavart, hogy többször untam, unatkoztam, fáradtabb lettem. Felzaklatott. Kapkodtam a fejemet, hegyeztem a fülemet. Vártam valamit...
Freya szerepében Bata Éva és a férje, Steve szerepében Wunderlich József tetszett. De leginkább Bata Éva. Na, nála tényleg elgondolkodtam két gyermekkel családunkban, hogy velük mi lesz? Az unokáinkkal mi lesz? Lesznek-e egyáltalán?
S ismétlem, nem a történettel volt bajom, s olvastam egy csoportban, hogy valakit az alkoholizáló, dohányzó terhes nő is zavart és kiverte a biztosítékot nála.... sajnos nem egy ilyen van, ehhez már nem is volt hozzáfűznivalóm.

S közben rápillantottam a naptáramra és eszembe jutott, hogy láttam a Pesti magyar Színakadémiások Parasztopera (PBT) vizsgaelőadását, s tetszett. S oké, hogy ezek a 20-23 éves fiatalok, még fejlődjenek, de a darab nagyon tetszett, így egyszer meg fogom nézni Pintér Béláékkal is. S nem utolsósorban az előadó osztály osztályfőnöke Pál András, így láthattam közelről, s boldogan nevetve. :D

Szilvivel és Bozzsal a Centrálban is voltunk a Leenane szépe előadáson............... fúúúúúúú, ezt nem. A  női színészekkel nem volt gondom, szerintem fantasztikusak voltak (a fiúk nem) , de a darab témája, tartalma elkeserített, megkönnyeztetett, s ez által nem tetszett. Nem tudtam elvonatkoztatni.........hogy tényleg van ilyen? Nem írok róla. Nem tudok.

Petivel pedig a szülinapomon újra megnéztük a Pál utcai fiúkat. Ezt nem kommentálom. Hannával pedig a Vígmajálison hallgattuk A Grund- a vígszínházi fiúzenekart. Azt hiszem ennyi történt kultúra területén.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...