2017. április 16.

Pál utca a Szent István körúton

A Pál utcai fiúk az a könyv, amit nagyon szerettem gyerekként, ami még az olvasni nem szerető Kisebbiknek is tetszett két éve. Szóval kellemes emlékek.
Amikor elkezdték ezt a darabot játszani a Vígszínházban, nem akartam megnézni. Illetve voltak fontosabbak. Én nem kedvelem az éneklős színházat. Ha zene, akkor táncoljanak. Nem járok vígjátékra, csak és kizárólag (zsigerig ható)  szenvedés legyen és gondolkodnivaló. 
Aztán, amikor szuperlativuszokban beszéltek róla az emberek, és hallottam, hogy nagyon nehezen lehet rá jegyet szerezni, és éppen családi előadás után kutattam, lecsaptam négy darab jegyre egy éjszaka. (Na, így indultam el a családi színházi délutánra.) 
Aztán majdnem elkéstünk. Mert nem is a három órási előadásra mentünk, hanem fél 3-ra.
Előzmény még annyi, hogy nem ismertem a fő zeneszámot, nem láttam a klipet, nem olvastam utána, nem tudtam kik szerepelnek benne. Egyetlen egy alkalommal sikerült a lemezt meghallgatnom.

Kép forrása: vigszinhaz.hu


Élmények :
Nem voltak gyerekcsoportok. Nem zörögtek, csörögtek, hangoskodtak, mint sokaktól hallottam a kritikát. Legalábbis a földszinten nem. 

Aztán elkezdődött. A díszlet nagyon tetszett, az első zene is, mégis azt kellett bevallanom magamnak, hogy nem hangolódtam rá azonnal. Az énekek némelyike nem jól szólt, nem mindig értettem a szöveget, pl. mély volt olykor. Furcsa volt, mert a lemezen ezt nem érzékeltem. Szóval a hangszerelés vagy valami iyesmi nem tetszett maradéktalanul az elején. (Aztán jobb lett.) 
Még egy valamit jegyeztem meg magamnak, mégpedig azt a jelmez kontrasztot, amit a Pál utcai fiúk és a Vörösingesek képviseltek. Utóbbiak túl divatosak voltak, annak tűntek.. Oké, ők a gazdagok, igazából hamar túlléptem ezeken....., mert aztán felvettem a fonalat, a ritmust. Átadtam magam a lényegnek, a fiúknak, a barátságnak, a harcnak, az igazságtalanságnak, s a végén állva tapsoltam néhány emberrel egyetemben, s a végén majd' minden néző állva tapsolt. 
Egyszerűen elvarázsoltak a fiúk. Csak fiúk. Ott volt bennük az összetartozás, a cívódás. Együtt mozogtak, táncoltak, énekeltek, zenéltek, díszletet rendeztek, álmodtak.


Nem tudom, mi van velem, mert tulajdonképpen nem egy 1000%-os előadás, meg musical..., mégis nagyon tetszett, mégis a fülemben vannak a dalok, ott vagyok velük, el akarom olvasni a könyvet, és Hannával első sorból szeretnénk még egyszer megnézni. Én azért, hogy az arcuk rezdülését is láthassam az előadás közben. De Peti akár állójeggyel is megnézné erkélylépcsőn ülve. 
Nekik is tetszett.


Miért félnénk, miért élnénk, ha nem egy álomért?

Kedvenc jeleneteim egyike: Nemecsek legyőzi Áts Ferit. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...