2016. november 24.

NapiAndi#9

Oviban:
Andi néni,  te csúnya vagy szemüveg nélkül!

Ugye klassz,  hogy őszinteségre nevelünk? :-) B-)
Igaz,  finomítani még szükséges,  és  a dolgok fontossági sorrendjére is sort kellene kerítenünk, de az mindenképpen megnyugtató hír,  így estére,  hogy szemüveggel szép vagyok. <3:-*

2016. november 20.

Karen White: Köztes idő



Elolvastam a Köztes időt,  még a múlt héten,  de könyvről írni azon túl, hogy érdekesebb, hosszabb időt vesz igénybe.  Ez nincs.  Nincs kedv,  nincs idő,  beteg vagyok. 
Mégis azt gondoltam,  hogy néhány gondolatot megosztok,  s inkább a fülszöveget is bemásolom.


„Élünk ​​és szeretünk. Lehetőséget kapunk arra, hogy ajtókat nyissunk ki vagy csukjunk be. Ez minden, amink van, és ez elég is.”

2016. november 15.

Bunkerrajzoló- siralom a nézőtéren. Na jó, én sírtam a fájdalmaktól.

A Bunkerrajzoló

7,40
5 percet szánok erre a bejegyzésre, remélem belefér. Gondolkodtam, hogy írjak-e az esti Bunkerrajzoló előadásról, aztán most reggel azt olvastam, hogy óriás siker volt. Ahhoz a közösségi oldalas íráshoz nem szeretnék hozzászólni, mert darabokra szed szét engem a jó magyar nép, csak mantrázzák, hogy "szeretünk Marci!". Én is szeretem és várom a következő koncertet, de ebből az előadásból csak 5 szám tetszett, a bennük lévő tartalom és tánckoreográfia miatt. Nem hiszek, Nekem senkim sincsen, Tudom milyen, Hold, Goa. Na jó, lenne még egy, de mindegy. Konkrétan az elsőnél majdnem sírtam, hogy szegény Marci........., most láthatom is, hogy mennyire rossz gyerekkora volt, aztán egy bohózat kezdődött, magamat láttam a színpadon 12 évesként, amikor az osztállyal előadtuk A pofon c. darabot.
Ekkor még gondolkodtam, hogy most mi is ez? A második felvonás eleje nagyon jól indult, reménykedtem, majd egy zuhanórepülés vette kezdetét, és simán kimentem volna, ha nem a sor közepén ülünk.
A legjobbak a Marcit játszó 3 színész volt, egyébként hamis, szörnyű, idegesítő jelenetek, színészi játéktól mentes darab. Ha már színház.... a fel-felbukkanó nagymama pedig rémesen nézett ki, és rémesen idegesített............. áh, eltelt 7 perc, inkább nem folytatom.
Miközben folytattam, telefonáltam, kávét főztem, és elgondolkodtam azon,vajon mi kell egy jó darabhoz? Mennyi összetevőből áll össze egy ilyen? Bírom a kortárs darabokat, ez nem számít. Szeretem a táncot,ez is oké. A VF a kedvencem, szóval ez is pipa. Ebben a korban nőttem fel, értem a dörgést, a történelmet. Globálisan volt borzasztó, sokan nem látják a fától (Likó Marci) az erdőt.
4ezer felett volt a jegy, 4400 áhhhhh.
Csalódott vagyok.
S igazán azt nem értem, hogyan tetszhetett ennyi embernek, akik istenítik a darabot? sőt,egy utolsó mondat:mögöttünk egy nő felállt a végén lévő ovációnál, majd visszaült és megállapította, hogy ezek közül az emberek közül senki nem jár színházba, hogy nem áll fel. 
Nos, én járok, az elmúlt időszak legrosszabb előadását láttam tegnap.............nehogy már rosszul érezzem magam. :(

Egyébként pedig egyik oldalamon sem tapasztaltam kitörő ovációt a tapsrendnél.

Vagy nem értettem.......... de a színészek akkor is csapnivalóak voltak.

Update: nem a mondandót nem értettem,  hanem a skizofrénia és az elmegyógyintézet köré való építést,  rendezést.  Azért ezt nem sugallja a könyv,  LM VF stb. Ez erős. 

2016. november 5.

A kisherceg és én

Ezer éve olvastam. Vagy ezer éve nem olvastam. (így vagyok Micimackóékkal is.)
Nem olvastam,  ezért elolvastam a héten,  azt hiszem november  elsején. Amikor mindenki emlékezik,  emlékezni próbál. Hanna kérdezte,  hogy ilyenkor a temetőben,  ezekben a napokon miket futtatok át a fejemen, a kellemes emlékeket!?  Na igen. Mindenfélét.
Az is eszembe jutott,  hogy a gyerekeim olyan sírok mellett  emlékeznek,  olyan személyekre,  akikre nem is emlékeznek. Ami tulajdonképpen öröm nekik,  mert nem bánatosak.  Akkor a szokás miatt jönnek velünk? 
Szóval elolvastam kis herceg történetét, aki megtanít minket a tisztaságra, a hitre, a józanságra,  a játékra,  a csodák meglátására,  s arra, hogy nem mindenkinek kell megfelelnem,  nem mindenkit kell elfogadni. És a legfontosabb: nem mindenkit szükséges megértenem.
A lényeget értsem meg: higgyek magamnak,  adjak időt magamnak,  és legyek engedékenyebb mindenkivel,  mindennel kapcsolatban. Ne adjak teret az ítélkezésnek,  sem magamtól,  sem magammal szemben.
Lehet,  hogy kicsit elvonatkoztattam,  de ezt éreztem. S jó volt ezt érezni kedd reggel.
Új fordításban olvastam,  picit újabb a nyelvezete,  bár engem a régi sem zavart soha.  Ellenben az nagyon furcsa volt,  hogy az ismert idézeteket pl. a megszelídítésről,  vagy a szívről.. az teljesen más volt.  S ez rossz volt.  Klisé,  nem klisé,  közhely- nem közhely?- nem tudom,  de ezek ismerete olyan megnyugtató.
S nézzétek a csillagokat,  s gondoljatok a kis hercegre,  vagy valaki másra,  mert "aki hagyja,  hogy megszelídítsék,  az a sírás kockázatát  is vállalja vele."
Rejtély : vajon engem sikerül tökéletesen megszelídíteni? Egyszer...

2016. november 1.

Gary Chapman- Arlene Pellicane: Netfüggő gyerekek


Régóta tartozom ezzel a könyvbejegyzéssel, sokáig halogattam, mert hogy is lehet kompetens erről a könyvről írni, ha az én gyerekeim is szeretnek lógni a neten, vagy annak hiányában a netmentes kütyükön?

Életfonal, Aranyélet, életek itt és ott

Filmek,  könyvek,  történetek,  hitetlenkedések: ez a hétvége kulturális mérlege.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...