2016. november 5.

A kisherceg és én

Ezer éve olvastam. Vagy ezer éve nem olvastam. (így vagyok Micimackóékkal is.)
Nem olvastam,  ezért elolvastam a héten,  azt hiszem november  elsején. Amikor mindenki emlékezik,  emlékezni próbál. Hanna kérdezte,  hogy ilyenkor a temetőben,  ezekben a napokon miket futtatok át a fejemen, a kellemes emlékeket!?  Na igen. Mindenfélét.
Az is eszembe jutott,  hogy a gyerekeim olyan sírok mellett  emlékeznek,  olyan személyekre,  akikre nem is emlékeznek. Ami tulajdonképpen öröm nekik,  mert nem bánatosak.  Akkor a szokás miatt jönnek velünk? 
Szóval elolvastam kis herceg történetét, aki megtanít minket a tisztaságra, a hitre, a józanságra,  a játékra,  a csodák meglátására,  s arra, hogy nem mindenkinek kell megfelelnem,  nem mindenkit kell elfogadni. És a legfontosabb: nem mindenkit szükséges megértenem.
A lényeget értsem meg: higgyek magamnak,  adjak időt magamnak,  és legyek engedékenyebb mindenkivel,  mindennel kapcsolatban. Ne adjak teret az ítélkezésnek,  sem magamtól,  sem magammal szemben.
Lehet,  hogy kicsit elvonatkoztattam,  de ezt éreztem. S jó volt ezt érezni kedd reggel.
Új fordításban olvastam,  picit újabb a nyelvezete,  bár engem a régi sem zavart soha.  Ellenben az nagyon furcsa volt,  hogy az ismert idézeteket pl. a megszelídítésről,  vagy a szívről.. az teljesen más volt.  S ez rossz volt.  Klisé,  nem klisé,  közhely- nem közhely?- nem tudom,  de ezek ismerete olyan megnyugtató.
S nézzétek a csillagokat,  s gondoljatok a kis hercegre,  vagy valaki másra,  mert "aki hagyja,  hogy megszelídítsék,  az a sírás kockázatát  is vállalja vele."
Rejtély : vajon engem sikerül tökéletesen megszelídíteni? Egyszer...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...