2016. augusztus 1.

Szélrózsa 2016 a Mátrában

Ebben a hónapban már nagyon vártam a Szélrózsát, ezen a hétfőn és kedden még jobban vártam, aztán kedden többszörös rosszabb hírek jöttek,s közben közbejött George váratlan nagyon ronda betegsége, így én rossz kedvvel és izgulva indultam el a Mátra irányába. Hárman mentünk, Lacus vállalta a betegápolást és csak reménykedtünk és én a fenti segítségét kértem, hogy négyen mehessünk haza boldogan.
Ezt megírtam tegnap, aztán inkább aludtam. Az Alvás pedig mindig segít, és közben észbe kaptam, hogy a maszlag, a körítés felesleges, így kihúztam.




Szélrózsa után este kétszer meghallgattam a Szélrózsa Band cd-jét, De ez sem fontos, minek és mi okból írjam le, hogy a legjobb koncert volt? A legtöbben nem is ismeritek.

Miért írjam le, hogy az első két nap esőzése folytán strandpapucsban jártunk a süllyedő talajon, a mocsárban? A sátrakról max. az áruház oldalán kellene egy igen jó értékelést írnom.

Hogyan fogalmazzam meg, hogy nem ifjúként rést veszek egy ifjúsági találkozón? Mert ifjúnak érzem magam? Mert nem akarok felnőni? De hülyén hangzik ez. Igazán a neven változtatnék, mert a témák, a zenék, a lehetőségek, az alkalmak, az elgondolkodtató kérdések nem csak a fiataloknak szólnak. Mindenképpen tervezem a következő találkozót is.........43 évesen is. Bár akkor már csak a gyerekek sátoroznak majd. Ja, ez sem ide tartozik.

Áldás leszel. Én is áldás leszek. Ez olyan megnyugtatóan jó. 

Nagyon rossz hangulatban indultam el szerda reggel. Ebben közrejátszottak mh-i dolgok, és a kutyával kapcsolatos izgalmak. Aztán megérkeztünk, és a szakadó esőt nézve, átélve, mászva és elsüllyedve a sárban olyan "zen"-állapotba kerültem, hogy semmi nem akasztott ki. Nyugalommal figyeltem az otthoni híreket, ami szerencsére egyre jobbak lettek, így L.is utánunk jött a betegápolás után. Olyan érzésem volt végig, hogy na, megint itt egy löket, hogy csak pozitívan mindent! Ne legyek már tipikus magyar, aki a rosszat veszi észre egyből! Igen, hazaérkeztem. Több tekintetben. Nem leszek továbbra sem még jobb sokak szemében, de legalább én a hitemmel megteszem, hogy fenntartsam a jót, megváltoztassam magamban, amit meglehet. A beszélgetések sokat számítanak, a mély, a tapasztalatokkal és hittel megalapozott beszélgetések, ami hatására képes vagyok változtatni elképzeléseken, elveken. A beszélgetések, amelyek megtalálnak barátoktól, ismerősöktől, innen-onnan.
S persze, leszek még mélységben, de lesz aki megtanítja a megújulást. Csak hagyjam.

Nem, nem lehet átadni a Szélrózsa hangulatát. Én azt sajnálom, hogy nem tudok több programra eljutni. A gyerekeimet csak néha-néha láttam, megtalálták az ismerőseiket. Jó helyen voltak, pedig a programok nem hozták lázba őket. 

Nem, nem lehet átadni a hangulatot. Jövök ide, megyek oda, aztán oda mégsem megyek, mert annyira elvarázsol valami az egyiken, hogy lekésem a másikat a hatás miatt.  Vagy éppen családi programot szervezünk, és nekem is le kell mondanom valamiről.

Nem, nem lehet átadni. Az idei mottó, hogy áldás leszel. Meg én is. És ez jó. Reményt keltő. 

"Ha valami bánt,
mert fáj,
hogy valaki mást ígért,
te ne légy rosszul ezért!

Ha nem alakul túl jól az,
amin régóta dolgozol,
azért ne mondj le róla még!

Ha valaki kér,
hogy légy te  a kéz,
mert neki már túl nehéz,
soha ne sajnáld az időt!

Akár simogatsz, akár cipelsz
valami olyat képviselsz,
amivel megmutathatod Őt!

Áldás leszel, csak indulj el!
Ne hagyd, hogy a keserűség 
úrrá legyen a lelkeden!
nem kéne feladni még...

Áldás leszel, csak fogadd el,
előtted a lehetőség, igen!
Áldás leszel, csak indulj el!
nem kéne feladni még..."
                                                                        (Szélrózsa Band: Áldás leszel)


S most, ahogy visszaolvastam, rájöttem, hogy semmit nem írtam, mert visszaadhatatlan a hangulat, az élet, az a néhány nap. Nem írtam részleteket, az nem megy. Nem írtam le, hogy a szőr felállt a kezemen, a könny kicsordult a szememből miközben a zongorakoncertet hallgattam. Nem írtam le, hogy középiskolás korúak színdarabja közben megsirattam az összes szereplőt. Nem írtam le, hogy milyen gondolatok jöttek-mentek a fejemben. Nem írtam le, hogy a Janikovszky előadások közül, nekem a nőké kicsivel jobban tetszett. Semmi ilyet. Csak ezt-azt. Mert leírhatatlan az, ami egy nagycsaládban 4-5 napon keresztül történik.



A következő Szélrózsa 2018-ban lesz. Ha érdekel, idén mik történtek, milyen áldásokon vettünk részt, miket hallgathattunk és láttunk, milyen lehetőségek voltak pl. az ovisok, kisebbek számára: a honlapján megtalálod a programfüzetet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...