2016. augusztus 22.

Mély deprimált állapot, mintha a thesszaloniki kutyák gödrébe estem volna bele- pedig nem is volt gödrük

...kutyák.... nem mondanám őket magányosnak. Legalábbis a miénk nem az........ csak, ha dolgozunk, így egyedül van, és azt ő mennyire rosszul fogja fel?

Thesszaloniki kutyák......... nos, őket nem ismerem, de egyszer Korfun hozzánk csapódott egy kóborló, nagyon rosszul kinéző bolhás kutya, ő lehetett annyira egyedül, amennyire ezek az emberek.



Mielőtt előre szaladnék, néhány szó a könyv történetéről. Bár nem lényeges, de mégis...... vajon miért is olvastam el el, futottam át éppen most?  Sok évvel ezelőtt vettem, jóval 2013 szeptember előtt, mert azóta nem vagyok tagja a molynak. Ugye én az első időszak óta ott voltam, függőségben, örömben és bánatban, amikor még az új, könyves, olvasó barátságok határozták meg az ottani életemet, az egész életem egy hosszabb szakaszát. Nagyon sok klassz dolog történt ott velem, szép emlékek, és egy mély vége felirat. Szakadással. A lényeg, hogy rengeteg könyvet vettem akkor befolyásolás által, gondolom a mostani tagok is jobban elcsábulnak egy-egy könyvre, mint most én, aki nem jár könyvesboltba és nem követi nyomon a megjelenéseket. Mostanában visszatértem a régi, "keresgélem az engem érdeklő olvasmányokat megjelenési évtől függetlenül" önmagamhoz. 

Szóval ........ A thesszaloniki kutyák című könyv így került hozzám, -szerintem akkori "megbízható" ismerősöknek tetszett. El tudom képzelni,éppen egy akcióban volt benne, hogy megvettem, megszereztem. Sejtelmem sincs. Vékony, kemény, gondolkodós, merengős. A hétvégén pedig éppen lomtalanítottam a könyveket. Válogattam, mi az, ami semmiképp ne foglalja a helyet, így ez is az asztalra került, hogy a könyvtárnak ajándékozom. Aztán beleolvastam, eszembe jutott a története és elolvastam. Mondhatnám, hogy gyorsan haladtam ezzel a 110 oldallal, de nem. Megrágtam és majdnem kiköptem. Többször is.

Olyan szeretet-nélküliség, félelem, mély magány, és az ezekből eredő gyötrelem és fájdalom árad ki a lapok közül, ami letepert. Olyan, amit látok a környezetemben. Olyan, amit látok a jövőben. Olyan, ami velem is megtörténhet, bár, ennyire nem szeretném. Olyan, amit elkerülnék, mégis többek útjának a vége felé megjelenik. Magány, egyedüllét, hiány. Amikor már az egészet sem látjuk, csak az alját. A végeket. A lábakat lefelé nézve. A lábakat, alulról nézve. Nem bírok róla írni. De még a Halálsoron Hanks-e is eszembe jutott, aki "megnyerte" Csengettyű úr képességét. Vajon neki milyen lehet az élete? 
Tegnap este kutyaséta közben is eszembe jutott a könyv, és eszembe jutott......... nem akarom azt mondani, hogy félek. De ki tudja? Mondjuk, rossz kedvvel indultam útnak...és ez nem egy pozitív végkifejlet.
A fenébe. A mindenit!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...