2016. augusztus 5.

Jojo Moyes: Miután elvesztettelek

Én bírom a meleget, de most mégsem. Ha unatkozom az álló levegőjű éppen 30 fokos lakásban, akkor nem élvezem. Most sem és szenvedek.

Ám végre sikerült ma befejeznem az olvasott könyvet és kicsit gondban vagyok. Mit írjak róla?
Sok volt mégis hiányzott belőle valami? 


Nem áltattam magamat, nem vártam csodákat, mert olvastam már olyan történetet Moyes-tól, ami nem fogott meg annyira, mint a Mielőtt megismertelek.

Louise próbálta túlélni Will halálát, próbálta az életét irányítani a szeretett férfi nélkül. Igazából voltak kérdéseim az ő kapcsolatukkal kapcsolatban, a kapcsolat utóhatásával, a Lou-val történtekkel kapcsolatban, mert nem mindent tudtam a helyére tenni. Igazából semmit sem érezhetnék, nem vesztettem el senkit, nem tudhatom milyen rossz és üres érzés lehet. Bár Lou számára Will egy kapaszkodó (is) volt, szerintem, de ezért is kaphatok majd, hogy ilyet merek mondani. :)

Szóval Lou próbál még mindig túlélni, majd nehezen, de elindul felfelé, kifelé a gödörből.

A könyvben leginkább a vége tetszett, na nem azért, mert vége lett, hanem azért, ahogy. Bírtam ezt a Sam gyereket! És még Lou anyukáját is bírtam. Bármennyire is furcsa, de a történetben fontosnak tartottam a szülők problémáját, hiszen sok házaspár kapcsolata akkor kezd megromlani, ha a gyerekek kirepülnek, és hirtelen ott maradnak egymásnak. Ha ezzel a helyzettel nem tudnak kompromisszumos megoldást találni együtt,............ az nagyon nem jó. Ma ez a téma újságcikkekben is megtalált. 

S hogy miért is írtam, hogy sok és kevés? Valami nagyon hiányzott nekem. Nem izgultam. Simán letettem a könyvet. Ma csak azért tudtam befejezni, mert szenvedek a melegtől és már nagyon be akartam fejezni. Néha untam. Kiszámítható  volt. 

A sok pedig ez a rengeteg szereplő, hihetetlen sztori, meglepetések, amiktől nem lepődtem meg. Előbukkan ez meg az, hideg anya, nagynéni születése, na és az a telefonos sztori!- hab a tortán. Megromlott tejszínhab. Sok volt ez is, meg más is. Olyan kuszaság. Mintha csak tragédiákkal és negatív dolgokkal lehetne felhívni és fenntartani a figyelmet. Katasztrófaturizmus.

Lou, miután elvesztette Willt, kénytelen volt a lábára állni ismét. Parókában vagy anélkül, itt vagy ott. Segítséggel vagy egyedül. Muszáj volt neki, ha életben akart maradni. S úgy tűnt a könyv elején, hogy ez volt a célja.

Sajnálom. De a jó hír: végre ismét befejeztem egy könyvet ebben a nagy semmit-tevésemben! 

(Elolvastam N. Barreau: A nő mosolya c. könyvét is. De nem írtam róla. Lehet, hogy már nem is fogok.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...