2016. július 11.

szabadon-szárnyalni-szabadon-elvárni-szabadon-ellenni-szabadon-átélni-szabadon-élni

Szabadnak lenni? Lehet? Tudunk?

kép


Egy idézet kapcsán eszembe jutott egy rég kedvenc könyvem, s miközben levettem a polcról és olvasgatni kezdtem, hogy visszajöjjenek az emlékeim vele kapcsolatban, gondolkodtam ezen a szabadság-dolgon. Az elvárás-nélküliségen.

„Úgy élni az életed, hogy alapvetően senkitől nem vársz el semmit, hatalmas szabadság. Rájössz, hogy szinte rendíthetetlen vagy, mert valami belül kikapcsolta a „hogyan kellene a dolgoknak lenniük” gombját.” (Mooji)


Mekkorák az elvárásaink? Kellenek? Meddig kellenek pl a nevelés kapcsán? Mekkorák kellenek a munka kapcsán? Ki szabja meg az elvárásokat? A főnök? A főnök főnöke? Vagy még feljebb?
A család? A hagyományok?
Önmagunk? A belénk vésődött normáink?
Az idézet olvasása óta töprengek kicsit. Lehet, hogy a töprengés erős kifejezés rá, de eszembe jut néha. Az elvárás-nélküliség összefügg a szabadsággal, elfogadással? S jó, ha mindenki szabad? S mi a szabadság? S hogy alakul ki ebben a rend(szer)?

S hogy mi volt ez a könyv? Az állítólag kamu okosság az ausztrál bennszülöttekről, Margo Morgan: Vidd hírét az Igazaknak című könyve, amiben ezek az emberek "csak úgy vannak, élnek" a normáik szerint. Elvárások nélkül, mosolyogva. Kiiktatva a civilizációt, az ausztrál városi életet. S őrzik ezt a szabadságukat. 
MM csak meg szeretné őket ismerni, beszélgetni szeretne néhányukkal. Aztán hirtelen a közös, ünnepi vacsi helyett a három hónapos menetelésen, vándorláson találja magát egy szál lepellel maga körül, hernyókat siklókat, bogyókat, stb. reggelizve, vacsorázva. Megtanulja az élet(e) lényegét, a fontossági sorrendeket, de azért elárulom, hogy kiérve az őserdőből, pénzhez jutva, rettentően örült a borotvának, a parfümnek, a fésűnek, hogy nőies külsejét visszaszerezze. Mert a civilizált életünkben, ha mással szemben nincsenek is elvárásaink (amit én nem igazán hiszek), magunkkal szemben vannak. Legtöbbünknek.

S, ha tovább gondolkodom ezen a témán, akkor igaznak gondolom azt, hogy vannak felesleges elvárásaink bármivel szemben is. Tékozlunk, nem nézünk a dolgok mögé, ítélkezünk. Ha mást megbántunk, magunkat is megbántjuk. Legalábbis én mindig így vagyok vele.

A lehetőség szerinti elvárásmentességet valahogy el kellene érni, de az nem ott kezdődik nálam, hogy dobjak ki egy csomó felesleges dolgot az életemből, a lakásból. Mert az nincs sok. Magamban kellene. Néhányat. Kiirtani. Ami nem oda való.

"..hiszen nálunk az emberek...civakodnak. Soha nem viselnék el maguk között az igazán őszinte embert. Nálunk túl sok a csalódás, a sérelem, túl sok a takargatnivaló keserűség. Én vajon megbocsátanék-e mindazoknak, akik megbántottak? És megbocsátanék-e magamnak, amiért másokat megsértettem?...Az Igazak népe szerint a hang nem beszédre való. Az ember szívével és gondolataival fejezi ki magát. Ha a beszédet fecsegésre használjuk, szétszórjuk magunkat apró-cseprő felületes társalgásokban. A hang éneklésre, ünneplésre, gyógyításra szolgál, és csak arra méltó."

Nnnna, akkor többet kellene csendben lennem, hallgatnom, meghallgatnom.
...... nekem azért hiányoznak a jó társalgások.

S a végére, természetesen, Palya Bea:


4 megjegyzés:

  1. (Nem világos pontosan, hogy most miről beszélünk? Viselkedésről? Apróságokról? Nagy dolgokról? ) Nekem ált. elég határozott elvárásaim vannak és utálom, ha a dolgok nem úgy történnek, ahogy elképzeltem. De igyekszem mindig szuggerálni a dolgokat és az sokat segít :) Sajnos ilyen típus vagyok, de úgy érzem, hogy kézben tartom a dolgokat, azaz teszek is azért, hogy a kedvem szerint történjenek. Nem hiszek a nagy szabadságban, mert az ember sztem nem alkalmas erre, túl gyarló ehhez. A "nincsenek elvárásaim senki és semmi felé" azt jelenti, hogy "nektek se legyen felém, hogy az tehessek, amit csak akarok". Nem pozitívan fordítjuk a javunkra a szabadságot, mert úgy akarunk húdeszabadok lenni, hogy közben leszarjuk, hogy a másikkal mit teszünk. Megvadulunk. (ez sztem az emberek 90%-ára simán kijelenthető) Sőt, magunknak is ártunk. Millió példát tudok mondani, de sztem nem kell. Civilizált társadalomban ilyet nemigen lehet. Aki ilyet akar, az tényleg menjen ki a pusztába és éljen ott, szabadon. Nevelés kapcsán: kellenek. Ebben a társadalomban kell boldogulniuk, kellenek keretek és szülői elvárások, amik segítenek nekik a beilleszkedésben és a boldogulásban. Ha józanok ezek az elvárások, később meg fogják köszönni. Szerintem. Nem lehet csak úgy élni bele a semmibe, mert az olyan húdeszabad érzés. Több olyat ismerek, akire ráhagyták és marhára elkallódtak...:/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden területen.. Amikor olvastam az idézetet valakinél, reagáltam rá, hogy "és ezt így tényleg lehet? van, aki tényleg így képes? És ez tényleg jó, ha ez így megy?" szerintem kellenek. Reagáltam, mert tele vagyok kétséggel (és elvárásokkal). Akkor azt a választ kaptam, hogy "Lehet(ne) , de sajnos nem vagyunk szabadok..." és én továbbra sem gondolom, hogy anélkül működnének. Az már más kérdés, hogy nem megfelelő elvárásaink vannak vagy támasztanak felénk. Mert azért ez is egy téma..

      Törlés
  2. A nem logikus és lényegtelen elvárások nem érdekelnek. A sajátjaim sem :D Sőt, tök sokat lazultam az elmúlt években az ilyenekkel kapcsolatban, tudod: "Uram, adj türelmet,
    Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
    Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
    Amit lehet, és adj bölcsességet,
    Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni."

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát, azok engem sem. És napról-napra építem le, vagy csökkentem ezeket. De tartom magam ahhoz, hogy a szabadság kialakításához is kellenek ezek. A döntésekhez.
      Egyik óvó néni ismerősöm mottója az volt a csoportban, hogy "a szabály az,hogy nincs szabály", és én ettől falra másztam. :D
      Szerintem én sok mindenben laza vagyok. Tudom, hogy lehetnék még lazább, de azért nem tartom magam korlátozottnak, korlátoltnak. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...