2016. július 5.

Izgalmak, félelmek: egyedül *utazik-jön-megy* a gyerekem?

Általában nem szítom az internet világát hozzászólásokkal, már fejlődtem és magamban tartom a véleményemet az ismeretlenek elől. Hogy miért? Mert nem ismerjük egymást, a helyzetet, egymás életét, lehetőségeit.

Most éppen az egyik téma az, hogy tegnap a VIII. kerületből eltűnt egy 11 éves kisfiú (már meglett állítólag). A játszótérre ment, vagy onnan jött? Lényegtelen most. Az egyik híroldal megírta és a hozzászólók között megjelentek a támadók is, akik azt kiabálták, hogy hogyan lehet a gyereket elengedni ennyi idősen egyedül? Miért van egyedül? Hol az anyukája? A másik oldal fele hajtogatta, hogy ennyi idősen már el lehet engedni a játszótérre, valakinek eszébe sem jut kísérgetni; sokan egyedül járnak iskolába is, meg amúgy is, ők is egyedül voltak, jöttek-mentek gyerekkorukban. Ezen oldal másik fele és a támadók egy része azért kifejtette, hogy más a közbiztonság manapság, és mások az emberek, meg itt a prostitúció és a ember- szervkereskedelem...

Én gyorsan bezártam ezt az oldalt, hiszen úgy hirtelen nekem is lett véleményem. Az első gondolatom az volt, hogy felteszem azt a kérdést, hogy: A gyerekeimet zárjam be a négy fal közé, míg mi dolgozunk? (Megjegyzem gyermekvédelmi eset lenne ez is.) De nem kérdeztem, mert nem akartam idegenekkel beszélgetni, szidni ismeretlen embereket és helyzeteket.
Mindenki tudja, feltehetően átgondolta mit miért tesz úgy, ahogy. Miért teszi azt, amit? Hogy oldja meg a saját életét és problémáit, feladatait? Mindenki ismeri, ismerni véli a saját gyermekeit.

Az én gyerekeim egyedül közlekednek a nagy Fővárosban. Mert. Csak. Mert dolgozó emberek vagyunk. Mert nem mi választjuk meg a munkaidőnket. 
A Kicsi 9 éves korától sokszor egyedül járt haza az iskolából, mert akkor ott döntenünk kellett, hogy az egyedüli, viszonylag biztonságos buszközlekedést választjuk, vagy egy mentálisan sérült NAPKÖZIBE járó gyereket szeretnénk nevelni? Ugye nem kell magyarázkodni? Meg amúgy sem, én senkinek...
Aztán két éve már még messzebb megy, a Nagy már 4 éve utazik. És igen, tele vagyok sokszor izgalommal, de mégis azt kell mondanom, hogy kevesebbszer izgulok mint nem. Velem szemben is jönnek a horror cikkek az egyes villamosról, zaklatásokról, bántalmazásokról és a többi ilyenről, én is izgulok, ha nem akkor érem el őket, amikor én szeretném, de szerencsére sokszor nincs időm izgulni, félni. Olyan a munkám, hogy nem a családomra és félelmekre koncentrálok közben. Sőt, még csak nem is telefonálhatok bármikor.

Írom ezt most, amikor a Lány, közel 15 évesen egyedül vonatozik három órán keresztül és néha hívom vagy írok neki, hogy jól van-e? Mert izgulok. De azt is elmeséltem neki ma, hogy éppen 15 éves voltam, amikor egy akkori barátnőmmel Gyenesdiásra mentünk egy evangélikus táborba, de nem vettük észre a bokornál lévő megállót, így elmentünk Vonyarcvashegyig. S aztán stoppoltunk, és egy trabantos cigány (vagy roma, melyik a nem bántó?) házaspár vett fel minket. Mi beszálltunk, nagyon izgultunk, de megérkeztünk. És 15 voltam, és ez 1990-ben volt. :) Szóval... nem könnyű, s most még nehezebb, hiszen van telefon. És azonnal akarunk mindent. A kapcsolatokat, a kapcsolattartást is. S ha nem jön össze aggódunk.

innen

De azért azt is megemlítem, hogy én örülök, hogy nem vagyok fővárosi. Mert, bár nem ismerem a helyi buszon utazókat, ott legalább biztos vagyok majdnem tökéletesen, hogy nagy baj nem történik azon, hiszen ott és azon  helyiek utaznak, kicsit zártabb közösség. :)

Ez az egyik témám, aztán van egy másik is, ma olvastam valamit a wmn-en, elindított bennem valami olyat, ami nagyon foglalkoztat mostanában, de ha megírom, lehet, hogy valaki megsértődik majd. Feltéve ha olvasnák. Még gondolkodom. :) )

Egyébként pedig lehet osztani az észt s a véleményeket. Engem mindig érdekel, hátha bármivel kapcsolatban jobb megoldásokat, ötleteket kapok. Lehet, hogy a gyerekek és a házimunka kapcsolatáról is kellene írnom? :D

2 megjegyzés:

  1. Mindennek van kockázata. Ha én kimegyek az utcára, annak is. Én sem fogom bezárni a gyerekemet, de naponta imádkozom, hogy ne történjen vele semmi rossz. Kis távolságra elmegy ő is egyedül vagy a barátnőjével. 11 éves gyereket simán el lehet már engedni a játszótérre. Ennyi idősen már minden délután a kerületben csavarogtam... Szóval persze, van kockázat, de szerencsére kicsi, annak viszont nagy az esélye, hogy életképtelen gyereket nevelünk, ha állandóan fogjuk a kezét...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eddig te voltál a legpozitívabb! Köszi. Haza nem jöhetett Hanna egyedül, mert az későn ért Bp-re, de Bozzsal kirándultunk egy vicceset aznap.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...