2016. április 24.

Eve Ainsworth: 7nap

Bármit is írok mindjárt, előre leszögezem, hogy érdemes elolvasni naivaknak, középiskolásoknak, szülőknek, ifjúsági irodalmat kedvelőknek.

A rövid történet éppen a rövidsége miatt került a kezembe. A legújabb fogadalmam szerint, amit már hetekkel ezelőtt hoztam, legalább egy könyvet olvassak el ebben a *nem olvasós* időszakomban, mert közeledik a nagy nap, és az izgalom, egy kiscsoportos (jujjdeizgi!) évzáróval, stb. stb. Olvasni vágytam, de mindent félretettem, így már csak valami rövid jöhetett szóba. A 7nap jött és ment, közben voltam egy esküvőn, átrobogtam egy könyvfesztiválon, eláztam a hidegben egy focidélelőttön, és végül belázasodtam, aludtam, és olvastam. Ennyi.



"Egy hét elég, hogy megforduljon a világ! A szép és népszerű lány, Kez tör előre a maga útján, nem érdekli, kit bánt meg, kit tapos el közben, sőt még élvezi is, ha uralkodhat mások felett. A kövérkés, ügyetlen Jess tökéletes célpont. De Jess váratlanul szövetségesre talál egy srácban, aki támogatja és kiáll mellette. Akkor mi a probléma? Hogy a fiú nem más, mint Kez barátja.

Eve Ainsworth tűpontosan írja le az iskolai zaklatás folyamatát, váltogatva a támadó és az áldozat nézőpontját. A 7 nap minden szépítés nélkül, de együttérzéssel és mély emberismerettel tárja föl mindkét főszereplő érzéseit és indítékait."

A 7nap egy hét története-két szemszögből. Én nem hiszem el, hogy Jess és Kez története tényleg ebben az egy hétben bontakozott ki, tényleg nem hiszem, hogy senki, azaz alig valaki akart beleavatkozni. (Meg a szöveg is túl egyszerűek tűnt, de ettől elnézek, legalább gyorsan haladtam vele.) 

Két lány, a bántalmazott és a bántalmazó. (...és a többiek körülöttük.) Ha csak ennyit ismerünk, tudjuk, hogy mindkettőnek rossz. Valami irányítja, valamit takargat, ehhez nem kell sok ész. 
Éppen ezért nem voltam meglepődve Kez életén, ami nem jelenti azt, hogy megértettem, támogatta, megbocsátottam. Ehhez Jess kellett, aki sokkal jobb ember sokaknál. De ahhoz, hogy erre rájöjjön, ahhoz, hogy ezt megértse, kellett egy erkélyjelenet, kellett néhány vagy legalábbis egy nyilvános poszt.

Nem célom, és nem feladatom leírni a könyv tartalmát. Inkább arról írnék még, hogy gyerekként, kamaszként sem ismertem bántalmazottat és bántalmazót. Nem volt részem ilyenben, s most a gyermekeim kapcsán, iskolájuk kapcsán sem hallok ilyeneket. S bár gyermekvédelmisként  sorsokat és életeket látok, de a naivságom miatt is, nekem kellenek az ilyen írások, hogy elhiggyem a szomorú valóságot, hogy elgondolkodjak rajta: vajon mik történnek még a falak, mögött, a termekben, otthon, bárhol? S ahogy olvasom ezeket, egyre erősebb képet kapok. S ez csak a zaklatás egy története. A bántalmazásé a zaklatáson keresztül. Mert nem szükséges fizikai jelenlét, fizikai bántalmazás ahhoz, hogy a gyerekünk szenvedjen. 

Mit nem bocsátok meg? Ha ilyen és ehhez hasonló témák előkerülnek, csak azt tudom hangoztatni és hangsúlyozni, hogy legyen időnk a gyermekeinkre Hogy beszélgessünk velük. S még akkor is lehet egy csavar a dologban, hogy ő nem mesélős alkat, és te szenvedni fogsz, mert nem nyílik meg. Tapasztalat. De legyél ott, figyelj és láss, érzékelj és érezz.
S rendben lesz (lehet) minden.

Mindig kezdődik egy új hét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...