2016. március 19.

Vad Fruttik Gödöllőn- hosszú poszt

Végre eljött az én időm!- családi programok és miegymás után leírom a tegnapi koncertről a véleményemet. Ami már nem lesz annyira intenzív és föld feletti, mint lehetett volna tegnap éjjel a koncert után, de mégis valami...

Gödöllő, 2016.március 18.
Koncert, amit ki nem hagytam volna, hiszen közel van, közelebbi helyszín, mint bármelyik budapesti, pedig az csak 1 km tőlem. Egy szóval: kihagyhatatlan!
Koncert, amire, végül, nem is annyira akartam elmenni. Egyedül, és visszatekintve arra, hogy a debreceni koncert nem tetszett. Csúnya dolog-nem csúnya dolog: azt egy "munkakoncertnek" neveztem el. De azt is mondtam, hogy tök jól voltam, lehet, hogy addigra elvesztek a deprimáló érzéseim. Nem akartam elmenni, olvashattam volna órákon keresztül! 

Szóval tegnap úgy indultam el, hogy egyik jegyet eladtam egy lánynak, mert a tegnapi koncerttárs lemondta, mást pedig nem érdekelt. A család egyik tagja nem kommentálta, a legkisebb a "fúj, utálom!", a Lány pedig empatikusan többször megkérdezte: "nem baj, hogy nem megyek el veled?"- nem, nem baj...........
Hosszú munkanap, templom, koncert, miközben a kutya beteg.

Már a passió nézésén és hallgatásán ülve rájöttem ismét, hogy milyen paradoxon: én hiszek, és szeretem a nem hívő VF-at. Bár van, amikor a szöveget nem érzem magaménak, a "Nem hiszek...." dalban én mindig felmutatom a karikagyűrűmet, vagy a "Gyújtsd fel..."-nél, amit igazán szeretek, is azt gondolom, hogy Ő ott fenn figyel, bárki bármit mond, és ő gyújtja fel. És még sorolhatnám.

Elmentem a koncertre, mert most olyan történt a héten, ami miatt igen is kellett hallanom néhány számot. Korán érkeztem, aztán vártam, és végül hiába szerettem volna ismét elöl állni, mire lejutottam abba a kis lyukba, már csak a harmadikig tudtam előre törni, de így volt jó. Mert a színpad kb. 50-60 cm-vel volt magasabban a talajnál, semmi korlát.... és féltem, hogy a simiző nép majd jól belök a színpadra. Ott álltam, a lánynép és egy darab férfi mögött (aki 2 lány társasága volt) és egyébként az eső sorban VF-számokat nem igazán ismerők is álltak-ismét. 

Likó Marcit nagyon nem láttam, csak, ha dülöngéltem jobbra és balra, a többieket igen, legjobban ismét Gyuszkót, s mivel az arcokat szeretem figyelni színházban, koncerten, így csak néztem előre, néztem ki a fejemből. Láttam a háttérember telefonozását pl. :) (munka van kérem..) Tehát Marcit alig, pedig szeretem nézni, mennyire munka, és mennyire életet látok az arckifejezésén, de most igazán legyen boldog, hogy megszületett a kislánya, szóval, sok tragédiát nem vártam. 

És én?? Én élveztem a számokat, soha nem üvöltöm a dalokat, a rossz kedvem nem tört előre, csak úgy "egykedvűen" álldogáltam. Néztem az együttes tagjait, a Gabi számot utálom továbbra is, de mióta Marci táncát nézem, azóta elviselhető, mert az baromi jó. Szóval néztem, hallgattam, néha a lányokat néztem elöl, figyeltem, hogy Vad Fruttikat szerető nép áll ott, vagy a simogatós...... Elárulom simogatós, kézfogós lányok, akik szorongatták azt a kezet, akit centikről fotózhattak, videózhattak, s ő bele is nyúlt az egyikük telefonjába. :D Akik sikongattak, akik vizet akartak az "UNICEF-től", akik még a hasát is megsimogatták a közelben (brrrrrrááááááááááááááááá). (Emlékeztetőül, Debrecenben majdnem eltapostak, mert én nem nyomultam- bocs Marci..:D) Ja, Hock Zoli valakit megdobott (fejbe dobott?) vízzel... :D Nesze nektek!

Na ott akartam kilyukadni a fene nagy rosszkedvemben, hogy nem volt rosszkedvem, sőt jól szórakoztam, mert volt sztorizgatás, volt pornó, RubintRéka, meg baki, jó kedv, mosolyok, nem "munkakoncert"-nek tűnt. Feltűnt, hogy majdnem ugyanazok a számok és ugyanaz a sorrend volt, mint 6 nappal ezelőtt, a Kollázs nem volt sajnos.......... Az Úgy fáj pedig mind2 alkalommal. És itt jön a lényeg, amikor hangosan kezdtem röhögni. Persze nem hallatszott, de mégis. 
Én nagyon szeretem az Úgy fájt. Éppen elkezdődött, éppen nyalogatni akartam a lelkemen ejtett sebeket, éppen úgy akartam fájni, amikor nagy figyelésemben Gyuszkó elkezdett nevetni. Konkrétan a zajban figyelve, hangosan röhöghetett, és a miértjét megmutatta a mögötte ülő kollégának: az első sorban álló egyik lány/nő. Nem tudom az okát, mutogatta a homlokát, meg a lányt, ez nem derült ki, de már én is figyelni kezdtem a lány mozgását, az együttest, és láttam, hogy már hárman nevettek. Sőt már hátulról dobosHock is érdeklődött...Lehet, hogy szemétség, de olyan jókedvűek voltak. Átragadt rám. Egyébként ennek volt következménye, az utolsó három számra, amikor visszajöttek a 2 percük után, már minden tag tudta a nevetés tárgyát, mert Marci ironikusan beszólt... célzást tett a lány pólójára, ami miatt még én is próbáltam megnézni milyen is az... (ezt nem árulom el.........személyiségi jogok..cöcöcö :D)

Na mindegy is, én nagyon élveztem a koncertet, kár, hogy előttem állt egy magasabb férfi, nélküle jobb lett volna. :D A heti lelki rossz kedvem két szám erejéig jelent meg, akkor viszont magamat meglepően nagyon intenzíven (Embergép és Hold), így tényleg szuper volt a koncert!
A nevetésre visszatérve: pont azt érzékeltem ott, hogy a fenébe a rosszkedvvel, a melankóliával, az őszintétlenséggel, nevessünk, és hányjunk fittyet mindenre, minden lényegtelenre! Köszönöm.

Terveztem, hogy most nem fotózok, de 4-5 képem lett a vége felé. Hogy ide betehessem.

Soha nem fogok tolongani egy dedikálásért, nem fogom várni az együttest egy közös fotóra, de azért a régóta tervezett póló bekerült a szekrényembe. A Tudom milyen, de igazából a Darabokban az én lemezem, vagy 50-50%.

Bár az Akváriumos koncert után idén sikerült eljutni Szegedre, Debrecenbe, Gödöllőre, de nem vagyok együttest-követő.rajongó- így a legközelebbi koncert a Budapest Parkos-májusi, azzal készülök a pedagógus minősítésre. Jó bulikat mindenkinek!

Dallista a gondolataim kiemelésével:

"Nem számít már, hogy miben hiszel, Nem múlik el, nem múlik..."

" Nincsenek válaszaim én is befelé lesek. Odabent se látok mást, csak kérdéseket."

"Szemedből csak fáradt fény csorog"

" Akármerre néztünk, boldogságot láttunk.."

" Nem lehet rét, és nem lehet belőle tenger."

" Pedig a boldogság is karnyújtásnyira van"

" Mit ronthattam el magamban?"

"de mikor megpróbálom elmagyarázni, az egészet elfeledem"

" sajnálom magam"

"A szemem olyan szép, olyan szép akár a Balaton"

" és nem múlik a félelem"

" Nosztalgia kavarog a kávéscsészékben. Mennyivel jobb volt régen, igen!"

" nézem az elrobogó Göncölszekeret."

"Elmagyaráznád, kikiabálnád"

"A lelkem vidd, az útba van, A lélek oly haszontalan."

"csak lenni,lenni,lenni és nem gondolni, gondolni."

"Sebet kapargatok"

"Mossuk le hipóval, marjon le a csontig."

"....a múlt már nem teher. Szétesik pixelekre, és hogyha élesebbre állítom a képet, akkor se bánt."

"A torkom összeszorul.."

"Elveszni most kéne nagyon, Sodródni lenne most tudom jó"

"maradok -- ott, ahol voltam - egyedül."

"Fásultan vár"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...