2016. március 1.

Színház az iskolapadból

Én is az vagyok, aki nem kedveli. Egyik oldalról sem.
Ha tartom, azt nem szeretem: érthetőség, gondolataink - terveink átvitele, olykor a meggyőzés, a közös beszélgetés, de mindig lesznek olyan szülők, akik csak hallgatnak, s nem mondják el a nem-egyetértéssel teli véleményüket, s aztán visszahallom, visszalátom az arcokon. késő bánat,késő bú, de azért nem esik jól senkinek. Nem kedvelem az unott arcokat, ki szereti ott, az intézményben tölteni a munkás estéinek egyikét? Vigasztaló, hogy én sem. Kifejtettem már, hogy nem kedvelem azt a tényezőt, hogy némely szülők mindenbe bele szeret(né)nek szólni, megváltoztatni szokásokat, szabályokat. S itt át is kapcsolódom, hogy szülőként sem szeretek szülői értekezletre járni. Ambivalens érzésekkel ülök ott a padban, mindig az első padban, menekülésre készen, és hallgatom az infokat. Dátumok, események, esetleges problémák. Már megszoktam, hogy a tanárok rövidebbre és egyértelműbbe zárják, mint mi óvodapedagógusok. De nem is kell nevelési tervekről beszélgetni. Ülök és hallgatok, nagyon hallgatok, s van, amikor hozzászólok: egyre kevesebbszer. S mérhetetlenül dühös vagyok az -itt is- az okoskodó szülőkre, akik balgaságokat kérdeznek, akik megkérdőjeleznek. Nem arra gondolok, hogy ha van probléma, akkor ne akarjuk megoldani, de ha nincs, akkor miért csinálnak? Ha éppen parázslik egy probléma, akkor miért akarják mindenképpen lángra kelteni? Tanúja voltam mindennek. 
Arról nem is beszélek, hogy kívülről látom, hogy a minden szülővel való jó barátság sem működik- egyik oldalról sem.

Nos, elmentem a Jurányi Házba erre a Füge-produkcióra, mert kíváncsivá tettek.
Egy óra, egy széken, kis fizikai mozgással, de az agyam álladóan járt. Nem mondom, hogy az elején nem nevettem a többiekkel, de néhány pillanat múlva figyelni kezdtem, s inkább beleéltem magam. Mindkét oldalról összpontosítottam, hogy milyen a tanító, vagy éppen milyenek a szülők? S igen, egy kedveskedő, bárányka Ildi nénit láttam, aki farkassá változott. Hiszen a szülők beleszóltak- olykor jogosan- s itt elgondolkodtam? Én, mi milyenek vagyok ott kint, szemben a szülőkkel? Mennyire vannak olyan terveink, amit tűzön-vízen keresztül szeretnénk vinni? Szerintem én reális vagyok, és újító, és gyerekcentrikus. Vajon mindenki így látja, és mindenkinek megfelel? Szerencsére a régebbi gyerekek szülei adtak visszajelzést...most nem érzem.

Néztem, hallgattam, átéltem a darabot. A szülők több típusa felsorakozott. 60 perc, de nehéz volt váltanom egy részénél. Átalakult, más lett. Nevetés nulla, komolyság sok. Egyszerre ott találtam magam A Hullám című filmben, vagy éppen A harmadik hullám előadásán, a diktatúra kellős közepén. Megszeppent gyerekeket láttam magam előtt, akik szavalnak, akik elmondják, hogy mi a bajuk az anyukájukkal, akik belesülnek a versükbe.

Ajaj, érdekes volt ezt éppen a szülősztrájk napján nézni, hiszen az én gyermekem, sokadmagával elment tanulni.

Tetszett, nem tetszett. Tetszett, s benne valami nem tetszett. De még ezt sem mondanám ennyire egyértelműen, mert azóta is gondolkozom rajta, így mindenképpen megérte elmenni és megnézni, megtapasztalni. Hűha.

Legyünk jóban egymással pedagógusok és szülők, hiszen egy a célunk: a gyermekek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...