2016. február 2.

Könyvek és filmek mostanában..sorozatgyilkossal, elefántokkal, lányokkal és Jack-kel

Kezdeném ott, hogy elolvastam a Nem vagyok sorozatgyilkos című  könyvet, azaz sorozat első részét. Olyan régen ajánlotta valaki, hogy nem is emlékszem már, hogy ki, de elkezdtem olvasni. ( januári jó kezdet után megtorpantam olvasás-ügyileg. Fáradtság miatt. Ha álmos vagyok nem tudok olvasni, ha 10 percem van, azzal nem haladok, s amikor az Iskola a határonnal, Ottlikkal sem haladtam, kerestem egy "könnyebbet", jobban csúszót). S még érdekelni is kezdett a srác jelleme: miért érdeklődik a sorozatgyilkosok után, milyen a kapcsolata a pszichológusával. Tényleg érdekelt. Izgultam, s reméltem, hogy megfejti a kisvárosi talányt..................aztán kiderült egy s más. Mint derült égből villámcsapásként kezdtem utálni a könyvet. Egy percig gondolkodtam akkor, hogy folytassam-e? Aztán nem hagyott nyugodni, de gyorsan túl akartam lenni... Most azt nem tudom, hogy érdekeljen-e a folytatás, hiszen lehetséges, hogy éppen most jönne az, amit szerettem volna.....
Beleestem a csapdába. :)
Fülszöveget nem szoktam végigolvasni, hiszen spoilerekkel találkozhatok, így az első sorok meg is győztek, hogy jó lesz ez nekem:

"John Wayne Cleavernek hívnak.
15 éves vagyok, és a hullák a hobbim. 

A terapeutám szerint szociopata vagyok.
De nem vagyok sorozatgyilkos.
John veszélyes, és ezt ő is tudja magáról. Megszállottan érdeklődik a sorozatgyilkosok iránt, de nem szeretne hozzájuk hasonlóvá válni. Pedig óriási a kísértés…"

Időrendben utána jött A szoba (The Room) című film, amit muszáj volt a bemutató hetében megnéznem. Vajon mennyire szerettem a könyvet, ha én, a moziba nem járó lény, rohant a moziba. Egyedül, mert a család feliratosan nem hajlandó megnézni. Most, amikor visszaolvastam a könyv posztját, ugyanezt gondolom. A könyv is jó volt, bár tudom, hogy a második felével voltak problémáim, s a filmet is jól elkészítették. Persze nem olyan hosszú, de a lényeg érződik. Könnyeztem, sírtam, és külön köszönet, hogy intelligens moziközönséggel láthattam. Mellettem, mindkét oldalon kukoricáztak, de olyan halkan, hogy semmi nem volt zavaró.

Ma befejeztem az Elefántsuttogó könyvet, nos, azon is könnyeztem többször is. Amúgy is mindig könnyezek, képes vagyok mindenen sírni, de az állatok viszontagságain, fájdalmain, halálán dupla intenzitással. Az elefántsuttogóban olvasott elefántos sztorik csak megerősítettek a J.Picoult Találj rám könyve kapcsán szerzett elefánt-szeretetemben, hogy azóta nem szeretek cirkuszba menni, sőt a mai naptól még egy hangyát sem szeretnék az ovis csoportomba a zöld-ovi kapcsán. Nem és nem!
Inkább mennék szafarira, és lennék állatgondozó, és barátkoznék elefántokkal. Bár reszketnék és rettegnék a kígyóktól, krokodiloktól, de olyan jó lenne kicsit kikerülni ebből a taposómalomból. 
Az elefántok, s a rezervátum minden lakója elkápráztatott, még a hiénák is. Az a malac, aki Max-et bántotta, ő nem. Nem tudok a könyvről írni, s talán nem is akarok. Ismeritek magatokat: h vágytok a természetbe, az ismeretlen Afrikába, ha nem unatkoztok, hogy egy vadőr várakozásáról olvasgattok, vagy éppen a kerítés építéséről, akkor kezdjetek bele, nem  fogtok csalódni!

S végül: megnéztem a Mustang c.filmet. A Saul fia egyik vetélytársa, más, nagyon más, s nekem jobban is tetszett. Nem vagyok műértő, nem kívánom a Mustang-nak az Oscart, mert nagyon örülnék ha Nemes Jeles és csapata nyerné, de attól nekem nem tetszett, a Mustang pedig igen. Nagyon mai, és félelmetes, hogy ilyenek megtörténnek, sőt még ennél cifrábbak is. 


5 török lánytestvér (kb.12-18 között),  akiket nagymamájuk és nagybátyjuk nevel 10 éve, szüleik halála óta. Vidámak, boldogak, iskolába járnak, mígnem egyszer csak nem tetszik ez a viselkedés a két felnőttnek, így a lakásba kényszerítik őket, elszakítják őket barátaktól, s elkezdik őket férjhez adni...... a -régi?- török szokás szerint.
Elgondolkodtató, és rémisztő a véres lepedő hiányával, a lázadással, az ablakon kiszökésekkel, a szüzességgel... és eszembe is jutott hirtelen, hogy ma amikor egy iskola/óvodapszichológiával kapcsolatos előadássorozatra mentem, a troli megállójában két kibontott terhességi tesztet láttam az ülőkén...nem néztem meg az eredményt, de kíváncsi lettem volna rá, hogy vajon örült-e az illető, ha már ilyen körülmények derítette ki az igazságot a reggeli órákban...... Ez a 21.század, és a török lányok élete is az.

3 megjegyzés:

  1. Látom, sikerült összehozni. :) A Nem vagyok sorozatgyilkossal én úgy vagyok, hogy szeretném, de mindig elhalasztom, hogy kihozzam a könyvtárból. Lehet, hogy akkor mégsem szeretném? A Szobára én is nagyon kíváncsi vagyok. A Mustang is érdekes lehet. Bea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért olyan sokat nem sikerült írnom, de blog-ügyben a koordináta tengely mindkét egyenesén mínuszban vagyok, ennyire volt kedvem. :)
      Én mást vártam sorozatgyilkos témában, ismét rájöttem, hogy ebben a kategóriában nem én vagyok a célcsoport, ráadásul nehezen a komfortzónámon kívül kevés könyv elolvasásához kapok kedvet.
      Olvastad a Szobát? A könyvre és/vagy a filmre vagy kíváncsi?

      Törlés
  2. Olvastam, így a filmre vagyok kíváncsi. Mennyire maradt meg a könyv, a filmes elemek rontottak vagy javítottak rajta. Nagyon szerettem a könyvet, ha ez jó kifejezés rá.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...