2016. február 7.

Ava Dellaira: Kedves Halottak!

"- Nem volt igazam.
-Miben?
-Abban, amit az emberek megmentéséről mondtam neked. Te gondolhatod azt, hogy igaz, mert akarhatod, hogy valaki más mentsen meg, vagy borzasztóan szeretnél  megmenteni valakit. De mások nem menthetnek meg...magadtól nem. Elalszol hegyek lábánál és a hegyekből jön a farkas. Te pedig azt reméled, hogy valaki majd fölver. Vagy elzavarja a farkast. Vagy lelövi. De amikor rájössz, hogy a farkas benned van, akkor tudni fogod, hogy nem menekülhetsz előle. Senki, akit szeretsz nem ölheti meg a farkast, mert az is te vagy. Látni fogják, hogy a te arcodat viseli, és nem adják le a lövést (....)
Laurel..úgysem menthetted volna meg a nővéredet. Viszont magadat meg kell mentened."

Kedves Halottak!

Nekem még soha nem jutott eszembe, hogy nektek írjak levelet. Még soha nem voltam annyira egyedül, hogy elhunyt rokonaimhoz forduljak. Még soha nem halt meg olyan valakim, hozzátartozóm, hogy levelet kellett volna írnom neki, vagy bárki másnak a nagy magányomban és a hatalmas fájdalmamban, és még soha nem halt meg olyan kedvenc előadóm, az előadóművészet bármilyen területéről, akinek halálát ne tudtam volna feldolgozni. 
De inkább maradok a másodiknál, hiszen a kb. 15 éves Laurel imádott nővérét, a középiskolás May-t vesztette el. A példaképet, a barátot, a testvért, a jókedvet. S bár szüleik házassága még May életében félbe szakadni látszott, a tragédia mg inkább elszakította a családtagokat egymástól. Így Laurel édesapjánál és anyai nagynénjénél éldegélt, míg az anya a messzi Kaliforniába húzott el.

Laurel egy dolgozat ötletéből kiindulva írta le a jelen eseményeit, a múlt eseményeivel összedolgozva a kedvenc, a kedves, de már elhunyt rocksztároknak, mint pl. Kurt Cobain, Jim Morrison, Janis Joplin, vagy éppen színészeknek stb. (River Phoenix...), de már a könyv elején fogni kezdtem a fejemet, hogy vajon mi történhetett May-jel, Laurel-lel, hogy gondolkodás nélkül iszik, bulizik, elszökik, lóg az iskolából stb. A szívem szakad meg, ha fiatalokat látok szétszéledni, szétesni, akik azt érzik, hogy otthon nem találják meg a békét, a segítséget. Akik nem mernek segítséget kérni, nem mernek őszintének lenni. Laurel csak írta a leveleit, közben pedig az olvasó számára is kiderült az igazság. 

Ó, te lány! Gyere ide, hogy megölelhesselek!

Ahogy olvastam a könyvet, olykor kicsit messzebb kerültek a gondolataim a lányommal egykorú Laurel-től. Túl mély lenne egy az egyben megfogalmaznom ezt, mégis valahogy szeretném magamnak legyezni... rébuszokban kellene beszélnem, mivel naplót nem írok.
Ahogy a Nirvana, a Doors, Janis Joplin, Amy Winehouse zenéiről, életeikről volt szó a lapokon, hogy a zenék és szövegeik mit is jelentenek a lánynak, vagy éppen az énekeseknek, eszembe jutott, hogy nekem mit ad egy szeretett zene. Hogy, amikor senki nem vigasztal meg, (nem tud, nem akar, nem hagyom magam, meg sem próbálja stb.) akkor mennyire szükségem van rá:  zenére. S, hogy ezek a zenék hogyan is születnek sok esetben? Miben és hogyan haltak meg sokan  a fent említettek közül? Gyógyszer-túladagolás, drog-túladagolás, pia..... Fájdalmasan, s ha ezeknek az embereknek az életük mögé nézünk, talán nem is csodálkozunk: sem a zenéiken, sem pedig a halálukon. 

Laurel olyannyira szenvedett, s olyannyira egyedül szenvedett, hogy inkább azon csodálkoztam, hogy ez a kamasz lány eddig bírta, vagy, hogy sikerült neki. "sikerült" így idézőjellel, mert így annyira gáz... Sikerült túlélnie az életét? vagy ezt az évet? vagy a magányt?- mert bárhogy s nézem az volt.


Ó, te lány! Gyere ide, hogy megölelhesselek!


Annak a filozofálgatásába pedig bele sem merülök, hogy soha nem beszélnek a szülők a gyerekekkel, vagy nem eleget, vagy nem jól.  Vagy passz.
Azt sem fejtem ki, hogy Laurel  gondolatait, fogalmazását nem egy 15 éveshez társítottam. De elhiszem, hogy lehetséges, de ezt mindig megkérdőjelezem.
Örülök, hogy ezer+1 éve nem csillagozok, mert nem is tudom hányat adnék rá? Lekötött, ilyen tartalom nem "tetszhet", de mivel megkapta az "elgondolkodtató" címkét, így ajánlom is. Szülőknek, hogy együtt elemezhessük ki az elrontott kapcsolatokat, s fiatal kamaszoknak, hogy lássák  be, nem jó egyedül. S természetesen a Lányomnak, mert vele jó beszélgetni az ilyen történetekről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...