2016. január 9.

Péterfy-Novák Éva: Egyasszony

Mérhetetlen szeretet és alázat.
Kimondhatatlan túlélőkészség.
Felbecsülhetetlen odaadás.

Hogyan lehet kifejezni és elemezni, leírni, értékelni egy olyan nő életének egy részletét, és az utána következő hosszú, máig tartó időszakot, amelyben sérült gyermek nevelése, gyermek elvesztése, megaláztatások, bántalmazások szerepelnek? Hogyan lehet megélni és átélni ezt a nehéz időszakot így leírva, megfogalmazva, ahogyan ezt Péterfy-Novák Éva tette?
Úgy érzem, hogy hihetetlen önuralomra volt szüksége mindehhez. Az évekhez, a múlthoz, a -talán- könnyebb jelenhez.

Én, hálát adok Istennek a sajátjaimért, a családomért, és örülök, hogy nem tudom azt mondani én mit tettem volna.És remélem nem fogom megismerni ezeket az érzéseket.

Nem mondhatom, hogy irigylésre méltó hozzáállás, cselekedet, mert nem irigylem, és nem is szeretném irigyelni. Nem szeretnék bemászni a fejébe, hogy átéljem. A szívébe sem, mert arra neki van szüksége. De a szíve nagy és jó és csodálatos. Az lehetne sokak számára irigylésre méltó. Hogy a szíve milyen út felé terelte őt.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy végigzokogtam. Sokszor csóváltam a fejem, sokszor örültem vele. Megrázkódtatást az első férjével való utazások során, ezzel az emberrel való kapcsolata során illetve a "feltöltés" és következményei során éreztem. Na, ez utolsónál tényleg rosszul lettem. A kilátástalanság, a hideg stílus, az elképzelt helyzet, a leírt események miatt. Gondolom nem lehetett leírni azt a fokú apátiát amit ott érzett. 

Beleolvastam néhány értékelésbe, néhol az érzelmeket hiányolták. Azt hiszem én belehaltam volna a részletes leírásba. Terápiás céllal íródott? Lehet. Kiírni a fájdalmat? Bemutatni a fájdalmat? Bemutatni a legyőzhetetlen legyőzhetőségét? Érzékeltetni a túlélést? Bemutatni az egészségügyi helyzetet? 

"Pelenkázás közben üt meg először..." 
"Küszködés, különköltözés, visszaköltözés, újabb verések."
"Megint ez a szörnyű bűntudat, hogy nem tudok tökéletes gyereket produkálni."
"Visszamegyek a szobába, és megpróbálok olvasgatni. Egy halom újságot vett nekem a férjem, nehogy unatkozzam, mialatt meghal bennem a gyerekem. Ezért hát olvasgatok. Nehogy unatkozzam."
"...üljek rá nyugodtan, már úgysem..."
"Arra gondolok, hogy egyszer majd megölöm."

Hogy az egészségügyi helyzethez hozzászóljak... fiatal volt? Tudatlan volt? Hozzá nem értő volt? Nem tudom, és nem tudom hogy cselekedtem volna. De ezek a hazudozások a mai világban, egyenesen felháborítottak!

Ajánlom-e? Azoknak mindenképpen, akik állandóan panaszkodnak és kritizálnak, mert jó dolgukban, életükben nem tudnak mással foglalkozni.

Színház: nem tudom, hogy meg szeretném-e nézni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...