2016. január 5.

David Vann: Akvárium

"Nem eltörölhető a múlt, nem vonható vissza semmi, a jelenben van szükség elszánásra, felismerésre, ölelésre, lassított tempóra."



Akvárium

Én nem szeretem az akváriumokat. Nem bírom nézni a benne úszó halakat. Ez egy nagy akvárium. Elképzeltem, hogy a Tropicariumban állok és nézelődöm. Szép. Ez tetszik, de semmi több.
Néhány napja olvastam egy cikket, s ebben említették előkelő rangsorban ezt a könyvet (nem találom a cikket :( ), s gyorsan könyvtáraztam. Nem túl hosszú, van benne gyerek, jókat olvastam róla, de csak felszínesen, hiszen nem olvasok bejegyzéseket olvasások előtt, hogy ne befolyásoljanak.
Így történhetett meg, hogy olyan könyvet olvastam ami csontomig fájt, lelkembe hatolt, ami miatt sírtam és ami arra késztetett, hogy elmeséljem nagy vonalakban Lacusnak, aki pedig nem annyira partner ebben. De meg kellett hallgatnia!

Hú,kavarog bennem a rossz érzés, és hogy írjak róla, hogy elolvassátok, de ne mondjak semmit?
Bozs, drága barátnőm: el ne olvasd, nem neked való, te mosolyogni szeretsz a könyveken is!



"Édesanyja egyedül neveli a tizenkét éves Caitlint, és igen nehéz körülmények között élnek. Az anya dokkmunkás a közeli kikötőben, sokat és keményen dolgozik, kevés ideje jut a kislányra.

Caitlin iskola után mindennap az Akváriumba megy, amíg arra vár, hogy anyja érte jöjjön, és együtt hazainduljanak. Ez a legkedvesebb helye a világon, szereti bámulni a halakat és más vízi élőlényeket, elmerülni ennek a csillogó birodalomnak a mélységében.

Egy nap az egyik akváriumnál összetalálkozik egy öregemberrel, aki éppúgy bolondul a halakért, mint ő maga. E furcsa barátság azonban egy sötét családi titok nyomára vezeti a kislányt, ami olyan irányba lendíti egykor örömteli kapcsolatát anyjával, amely rémisztő következményekkel jár.

Az Akvárium aprólékos, finoman kidolgozott, mégis könnyed prózája egy bátor fiatal lány története, akinek szeretetvágya és megbocsátása képes megváltoztatni a körülötte élő, sérüléseikkel bajlódó embereket. Egyszerre könyörtelen és szívbemarkoló, megváltó erejű történet." (Tarandus Kiadó)


A könyv egy cuki, kicsit szomorú-sanyarú sorssal megáldott családdal kezdődik majd thrillerré változik. Fojtogat, megijeszt, szívemet teszi tönkre.

"Minden egyes történés hagy rajtunk valami jelet, egy-egy horpadást, és az rajtunk is marad mindörökre. Mind két lábon járó roncsok vagyunk."

 Az utálat, megvetés nem megfelelő szavak annak az érzésnek a leírásához, amit Sheri, az anya iránt tápláltam. Olyannyira elítéltem anyai tetteit, hogy folyamatosan magamat nyugtattam, és mondogattam: Andi ne ítélkezz, nem tudhatod, nem voltál ott, nem tapasztaltad! Ő is Isten báránya, nem érezhetsz egy könyv szereplője iránt ilyeneket.
Mert Sheri szemét módon viselkedett. Mondom ezt akkor is, ha nem voltam ott, nem tapasztaltam. Egy anya sem tehet ilyeneket a gyermekével, nem vetítheti rá a más iránt érzett haragját. Egy felnőttnek tudnia kell mérlegelni, következtetéseket ésszel levonni és normálisan cselekedni, még akkor is, ha neki nagyon-nagyon-nagyon rossz volt az élete. Mert Sheri életében olyan történt, ami sokakkal nem, sokunkkal nem, és az ilyen naiv ember mint én, csak sokszori arculcsapással tapasztalja meg, hogy igen, létezik ilyesmi, sőt rosszabb is (mint ma Kriszti mesélte az ovi udvarán).

"Egy szülővel minden lehetséges. A szülő az isten. A szülő teremt és ő pusztít el. Meggörbíti a világot, saját alakjára formálja, és mi ezt a világot fogadjuk el. Nem ismerünk mást. Nem látjuk, milyen lehetett volna máskülönben."

Sheri és Caitlin története benne egy idős öregúrral, Steve-vel a baráttal és egy 12 éves barátnővel, aki olyan biztonságot ad Caitlinnel ebben a nem egyszerű világában, amely megalapozza a szerelem kezdeteit.
Felesleges bármit is elárulni a könyvről, egy érzelmi hullámvasút, s aki nem bírja a hullámokat az hányni fog!
Nem írok róla többet. Egyetlen bloggernek írtam, hogy falhoz csapnám a könyvet, ő biztatott, hogy olvassam végig, hogy megtudjam a megváltást. Igen, megérte befejezni, reméltem, hogy a fülszövegben leírtak valahogyan bekövetkeznek, s igen Sheri Isten báránya, ne ítélkezzünk, hanem bocsássunk meg.

...............de, hogy mennyire fáj nekem ez a könyv............... ezt az érzést nem tudom elfelejteni. Szerintem így csak két könyv fájt eddig: A szomszéd lány , a másik pontos címe nem jut eszembe. S miközben gondolkodtam eszembe jutott a Tengerpart is, azon is sírtam és szerintem az Egy tökéletes nap-on is.

Olvassátok vagy ne, de ez egy jó könyv. Ilyenkor mindig örülök, hogy én már évek óta nem csillagozok és osztályozok, mert mit mondjak erre? Fantasztikus könyv? Mi a fene? Nem az, mert beteg.... Jól van megírva? Na igen, de beteg.. Akkor? Mi a jó? Ha kikapcsol vagy elgondolkodtat. Kikapcsolt és elgondolkodtatott. Még mindig.

8 megjegyzés:

  1. Húha! Nagyon olvasnám és nagyon nem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Claudia: nagyon. Nem is tudom, mit ajánlanék neked? Talán a nem-et. Neked olyan tiszta a lelked, ne tedd beteggé.
      *pusziölelés*

      Törlés
    2. Szeretek mélyen megélni könyveket, de lehet, hogy erre most Stoner is elég. :)

      Törlés
  2. Olyan jól írsz róla, hogy el kell olvasni. De köszi a figyelmeztetést!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor mindenképpen írj vagy beszélj róla nekem, velem!

      Törlés
  3. Tényleg beteg, de csak annyira, mint az élet. Mert lehet, hogy van, akivel nem történtek rossz dolgok, és van akinek semmit sem kell megbocsátani, de azt is a földbe döngölheti ez a könyv. Jó, hogy befejezted, mert a vége azért ad egy kis megnyugvást, hogy sok mindent túl lehet élni. Bea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, Bea, tudom, tudom,de nagyon naiv vagyok.
      Szeretek nehéz könyveket olvasni, hogy mindig beigazolódjon, hogy jó életem van, és a piti dolgok nem számítanak mások problémáihoz képest.

      Törlés
  4. Na igen, éppen ezért jó, vagy inkább ezért kell ilyen könyveket olvasnunk. A saját dolgaink miatt. :) B.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...