2016. január 8.

D.Tóth Kriszta: Jöttem, hadd lássalak

"Akkor láttam őket a legboldogabbnak, amikor ültek a nappaliban és dohányoztak. Anyu a fotelban, apu az étkezőasztalnál, előtte a keresztrejtvény, a kezében toll. Folyamatosan kérdezett, anyu meg mondta a megfejtést. Órákat töltöttek el így, miközben kavargott a füst a fejük fölött a szobában."            (1950-1960-as években)




Jöttem, hadd lássalak.

Hadd lássalak, hogy érzed magad. 
Hadd lássalak, hova jutottál.
Hadd lássalak, hogy alakult az életed.
Hadd lássalak, mert látni szeretnélek.
hadd lássalak, milyen lettél.
Hadd lássalak, milyen maradtál.
Hadd lássalak még sokáig.
Hadd lássalak még egy kicsit.
Hadd lássalak.
Hadd.


Patakhegyi Bora élete, ami szomorúan csodálatosnak is mondható. Ezt nehéz megmagyaráznom, hogy miért. Hogy miért is nehéz elmagyaráznom? Mert mi nők nagyon különbözőek vagyunk. Nézzünk körül, a legjobb barátnőnk is más típus lehet, mint mi. Akár formálhatjuk egymást egy-két dologban, de a fontos személyiségtípusunk megmarad. Szerintem alapjában véve megmaradunk ugyanolyannak, mint voltunk, vagyunk, s leszünk. Vannak otthonülő, meleg fészek teremtők, és vannak másmilyenek. 
Nem kell messzire mennem, hiszen az elmúlt hetekben nagy vihart kavart Ákos véleménye a nőkről. Mindenki úgy értelmezte, ahogy akarta, amit kiemelt saját magának, amilyen hangsúllyal ő értelmezte. Én sajnáltam Ákost, szerintem csodálatos dolog anyának lenni, s nem éreztem azt, hogy meg akarta mondani, hogy minden nőnek ezt kellene tennie, vagy hány gyereket kellene vállalnia. Hányféle reakciót, védést és ellentámadást hallhattunk akár a környezetünkben erről?

De a poszt nem erről szól, hanem csak arról, hogy Bora élete akár csodálatosnak is mondható volt, hiszen lett két gyermeke, főiskolára járhatott az 1970-es években, angolul tanulhatott ekkor, koncertre járhatott, bulizhatott. Igaz, nem az áhított Színművészetire ment, de miért volt makacs, miért nem próbálta meg még egyszer. Tudom én: a szüleink taníttatnak, tanult rendes szakmát.
Lett egy férje, de soha nem feledte a külföldi, az angol gróf házassági ajánlatát, így ahogy Bora fogalmazta, ez a gróf volt az ő Hufnágel Pistije. Mi lett volna, ha....? Na, ezt a kérdést talán jobb nem feltenni? Nem tökmindegy? De Bora nem feledte, olykor álmodozott, pedig akkor a két gyermeke sem lett volna, akiket úgy szeretett.
Csodálatosan szomorú. Csodálatos sokak szemében, mert lakás, nyaralások, megbecsült tanári munka, gyermekek, férj, társasági élet barátokkal, nem az az élet, amely a fent leírt idézetben olvasható, amely Bora szüleire utalt.
Szomorú, mert nem Budapesten történik mindez, mert mi lett volna, ha nem írja meg azt a levelet? Szomorú, mert valaki többre vágyik. Mert a napok unalmasak, egyhangúak? Ugyan már! Én szeretem a hivatásomat, mégis egyhangúnak érzem sokszor a mindennapjaimat!
A saját életemet sem tartom fergetegesnek, de amint néhány napja kifejtettem, hálás vagyok a család bizalmáért, hogy elmehetek, hogy élhetek, hogy szórakozhatok. Mindenki más, minden nő más. Kedves férfiak, hagyjatok minket kibontakozni! Kedves nők, fogalmazzátok meg, hogy mit szeretnétek, ha nem teszitek, akkor ne panaszkodjatok!

Takács Miklósné szül. Patakhegyi Borbála élete nem teljesen úgy alakult, ahogy tervezte. Sokszor volt szomorú, de én mégsem éreztem ki a könyvből. Én éreztem a szeretet, a jó hangulatot, a tanítás szeretetét, a gyerekei felé mutatott rajongását. Ahogy 45 évesen visszagondol az életére, betekintést nyerünk gondolataiba, emlékeibe olyan egyszerűen leírja. Ennyi jutott neki. De mennyi is?. S eldönthetjük, hogy szomorú volt, csodálatos volt vagy éppen szomorúan csodálatos? Na jó, a csodálatos kicsit erős, de ahogy végigolvastam a könyvet, a szemem elé tárult egy olyan múlt, amelybe még beleszülettem, amelyet még minimálisan megtapasztaltam, amelyet valamennyire láttam gyerekként. Annyi évesen, ahogy Bora lánya tapasztalta. Nem nagyon, csak épphogy, de iskolába jártam, így láthattam a felnőttek, a tanárok, a szülők életét. Szerintem túlélhető. Szerintem ugyanúgy mentek tönkre kapcsolatok, házasságok, mint most. Nem tudom, hogy szomorú, vagy csodálatos volt a nő élete. Voltak és vannak rosszabbak, és jobbak is biztosan, Ezt eldönteni nem tudom, hiszen mindenkinek a sajátja a legfontosabb. Jó? Rossz? Hiányos? Mindegy, mert elmúlt.  Szerintem szép volt, remélem az én lányom, az én gyerekeim is ennyire ott lesznek mellettem. Mert ez csodálatos volt. Anya-lánya kapcsolata. 

"Átvezetett a hálószobába, lefektetett. Úgy tett ágyba ahogy annak idején én őt. (...) Amikor kész volt a pólyázásommal mellém kucorodott és énekelni kezdett, épp úgy, ahogy az öccsének, amikor még közös szobában aludtak."

"Jó ideje nincs már köztük titok..."

Milyen volt az élete? Ilyen, olyan. Elmúlt. Elmúlt kék kabátban, kék kalapban, úgy ahogy ő szerette volna, ha már muszáj volt.

P.S:  én úgy kezdtem el olvasni a könyvet, hogy nem tudtam ez az írónő édesanyjának az élete. Annyit éreztem, hogy valós. De ezt írtam is. Ráismertem sorsokra. Hiszen 2-3 hónap van közöttünk életkorban. Mondom én, hogy mélyen éltem meg a gyerekkoromat, fiatalságomat. A különbség annyi, hogy együtt vannak a nem értelmiségi szüleim, olykor viharfelhőkkel, de együtt, mindössze egy szinttel alattunk.

Nagyon tetszett.

"Jöttem, hadd lássalak, ismerj meg engem,
Eddig ember voltam, immár szél lettem.
Égben szállok, földhöz nem köt semmi sem,
Jöttem, hadd lássalak, ismerj meg engem."

2 megjegyzés:

  1. Ez egy nagyon jó téma, én sokat tűnődöm rajta épp a szüleim kapcsán. Engem egyszerre idegesít és bűvöl el, hogy hogyan tudnak belemerülni a hétköznapiságba nap nap után, anélkül, hogy belegárgyulnának, sőt...:) Igen, egyrészt nem vagyunk egyformák, másrészt anno amikor ők fiatalok voltak, sokkal korlátozottabbak voltak a lehetőségek és mások a társadalmi normák. Ők azt szokták meg, az nekik a nagybetűs élet. Szerintem éppen úgy lehet csodálatos, ha fejben képes vagy élvezni az élet apróságait, egy sütemény elkészítését a gyerekeidnek, mint mondjuk a világjárást :) Néha kifejezetten irigylem is, mert én nagyon más vagyok és az élet azért nagyrészt a hétköznapokban zajlik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt én mindennap látom. És az olykor előbukkanó boldogtalanságot is, de ezt nincs jogom kifejteni. Amikor az éles váltás bekövetkezett az életükben, és láttam a változást napról-napra, akkor sok mindent megfogadtam, elterveztem. S lám mégsem a tervek szerint lett, hiszen közben férjhez mentem. stb.
      De azt hiszem ez jó téma lehet februárban Szeged felé menet, mert Bozs is olvasta a könyvet. És tetszett is neki.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...