2015. október 30.

Egyszeri poszt azokról az örömökről, amiket nézhetek máshonnan is. :D :) Bozs- neked (is)!

Na, hogy is fogalmazzam ezt....? Ez egy ígéret, rész-ígéret, fél-ígéret Bozsnak. 

.......mert szúrós vagyok, de nekem már többször sikerült sünit simogatnom, szóval egyáltalán nem is szúr-ok. :D


Még mindig kíváncsisággal töltenek el azok a posztok, amikkel mások örvendeztetnek meg engem. 
Örülünk, teázunk, vásárolunk stb. 

Én örülhetnék ma a kék gatyámnak, de helyette mosolyogva sajnálkozom, hogy pirosban nem volt a méretemben. :)

Aztán örülhetnék a sárga új blúzomnak, amit csak és csakis azért vettem, mert van egy vadító citromsárga harisnyanadrágom- de mosolyogva sajnálkozom azon, hogy Hanna azt mondta, nehogy együtt fel merjem venni, merthogy különbözőek. :)

Annak is örülhetnék, hogy a portfólióm 65%-os, de szörnyülködve mosolygok, mert még nem 100. :D

Voltak itt Bozsék- nekik is örülök mindig, de szomorú vagyok- persze mosolyogva, mert nekik már két kutyájuk van, sőt beterveztem egy meglepit feléjük George-dzsal, hogy legyen kicsit három is..., de a lelkifuri nem enged elmenni- szomorúság. :) - De örültem nekik! :)) (...)

2015. október 28.

Olvassátok az útmutatókat! :)

Nem a Drei-Wetter-Taft, de: reggel, fél nyolc, csend- Timi mellettem-éppen jó erről írni.


Színezd újra-magad!
forrás: pinterest

Csak azért is leírom, hogy mennyire kiakasztanak a "portfóliós-csoportok"! (..)

2015. október 13.

Anna Gavalda: Billie



Az évek múlásával jobban kedvelem Gavalda írásait.
Az évek múlásával jobban ír Gavalda- legalábbis nekem. 

Azt hiszem nem is tudok erről a könyvről írni. Megjelent-berohantam-megvettem-elolvastam. Alig bírtam ma reggel a munkát elkezdeni, mert 5 oldal volt hátra, és a buszon beszippantottak az oldalak. 
Ilyenkor másolom be a fülszöveget:

Anna Gavalda a rejtőzködőknek ajánlja ezt a regényét. A láthatatlanság harcosainak, akik a társadalom peremére kerültek, és reggeltől estig levegő után kapkodnak, ha nagy küzdelmek árán mégis meg szeretnék valósítani önmagukat. Egyik főhősét Francknak hívják mert a fiú anyja imádta Franck Alamo énekest. A másikat Billie-nek mert a lány anyja rajongott Michael Jacksonért és a Billie Jeanért. Vagyis két külön világból érkező fiatal találkozik, akik mégis megértik egymás szenvedéseit: Franck a homoszexualitása miatt kerül kényelmetlen helyzetekbe, Billie a katasztrofális gyerekkora emlékeitől próbál megszabadulni. Anna Gavalda a rá jellemző lélektani érzékenységgel mutatja meg humorral és olvasmányosan, hogy hogyan lehet a folytonos kudarcok ellenére továbblépni, sőt napról napra megküzdve önmagunkkal és a lehúzó közeggel akár még kiteljesedni is. Lélekmelengető módon mutatja be, hogy milyen sokat tud segíteni az együttérzés.

(Milyen jót mosolyogtam az első mondaton! -ma és most az aktuális állapotomban és érzéseimben.)


A történet...

David Benioff: Tolvajok tele

Itt és most, csak és kizárólag David Benioff Téli mese című írásáról kellene írnom, ahogy terveztem néhány napja, amikor befejeztem a könyvet. Előtte és közben megtanultam két alapdolgot a horgolással kapcsolatban, sőt készült is magamnak valami.


Aztán befejeztem és nem volt időm írni, ez pedig azt jelenti, hogy az alap, emocionális vélemény fele huss!-elröppent. Kb. egy kisebb részre emlékszem, amit Bozsnak és Szilvinek elmondtam a viharos Siófokon:

Szép írás, jó könyv. Lendületes, nem unatkoztam az olvasás közben. Még az is érdekelt, hogyan szerzik meg a tojást? Mert feltételeztem, hogy megszerzi Lev és Kolja. Egyébként pedig szerintem egy mese. Egy szép mese, érdekes véggel. Amin csak mosolyogni tudtam, akármi is az. Abszurd.
Az egész abszurd. megtörténhetett ilyen? Megtörténhetett volna ilyen? Jó, jó, értem én, hogy megtörtént az író nagypapájával. Most ez komoly? ok, akkor ne mese legyen, hanem mesés.

Lev és Kolja, akik a fogdában összetalálkozva szimpatikusnak találtatnak egy orosz ezredes szemében, s aki azzal a feladattal bízza meg őket, hogy egy tucat tojást szerezzenek a lányának közelgő esküvőére, hogy legyen tortája is. Mindenhol éhínség, de tudjuk, hogy a katonák a "fejesek" soha nem éheznek. Nekik mindenféle testi és lelki szükségleteik ki lettek elégítve. :(

Így Kolja és Lev elindul. A nagy hidegben, télen egyszerű körülmények között, egyszerű mondatokkal megfogalmazva jutnak el egy házba, majd egy másikba, s közben megismerkednek nőkkel és férfiakkal. Lev, a 17 éves szűz fiú, Kolja pedig egy ígéretes író, egy dezertőr, aki szereti a lányokat és szeretne végre vécézni. Na igen, nem a történet részletesen ecsetelt borzalmai adják a fő vonalat, hanem Kolja karaktere és szövegelése adja a könyv humorát, s az ő személye viszi előre a történetet a végkifejletig, a tetőpontig, majd az utolsó pontig. Mindenképpen ajánlom elolvasásra, a háború borzalmai ellenére mosolygós könyv, nevethetünk és sírhatunk, s elgondolkodhatunk, hogy elhisszük-e bizonyos részeit? Mert én nem annyira...


S végül így is hagyom ezt a bejegyzést, s majd nemsokára írok Billie-ről, akit viszont nagyon megszerettem: a könyvet és a lányt egyaránt!

2015. október 12.

Az én top10-em, sorrend nélkül



Viszem tovább az ál-témázós bejegyzést, amit Bill vetett fel az olvasás éjszakája kapcsán.
Kommentár nélkül a sorrend nélküli TOP-10-em, szerintem ezeket ne hagyjátok ki az életetekből:

Cormac McCarthy: Az út
Farkas Péter: Nyolc perc
George Orwell: Állatfarm
Wass Albert: A funtineli boszorkány
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
Mark Haddon: A kutya különös esete az éjszakában
Alessandro Baricco: Selyem (alternatív választás: Mr.Gwyn)
J.K.Rowling: Harry Potter és a ...
Jodi Picoult: A nővérem húga
Polcz Alaine: Asszony a fronton

+1: 

A többieké:


jaaaa, tovább kellene adni? Szee...


JUNK READS - avagy belső kényszer a rosszra. Témázunk.

15-10-11- késő. Este. Késő este. Nem 100%-on, hétvégi lányos kikapcs. után észbe kapva.

A menekülő fiú innen iszkol...


JUNK READS - avagy belső kényszer a rosszra

Van belső kényszerem erre: a "rossz" könyvek, történetek elolvasására? Ide most levezethetném, hogy nem tudom mi a rossz fogalma. Nem vagyok kompetens ebben. Vagy nem érzem magam kompetensnek.

El tudom dönteni, hogy nem tetszik nekem a stílus. El tudom dönteni, hogy nem tetszik a szövege. A szerkezete. A története. El tudom dönteni, hogy valamiért nem jön be nekem.

Nos, ha az olvasó közönség nagy többségének nem jön be valamelyik "összetevő", akkor lehet, hogy tényleg rossz.

Mióta a kékoldal*t menesztettem az életemből, még csak azt sem tudom, hogy sokak szerint mi a rossz, így ismét felteszem a kérdést:

JUNK READS - avagy belső kényszer a rosszra- van belső kényszerem a rossz könyvek, történetek elolvasására?- NINCS. 

Megszámlálhatatlan számú könyvet csuktam be néhány oldal-50-200 oldal elolvasása után, és ha nem élveztem valami okból kifolyólag, akkor nem éreztem késztetést a befejezésre, hogy vajon mi lehet még benne?

Javíthatatlan vagyok. S tudom, hogy a többiek (akiket holnap majd linkelek, mert most inkább alszom) fel fognak sorakoztatni könyvcímeket, hogy mi lett rosszból jó, vagy mit dobtak volna a sarokba stb. olvassátok őket, mert biztosan tök jókat írtak és izgalommal várják a többiek posztját.

Na jó, mégis itt vannak a lányok: Zenka, Titti, Nima, Pupilla, Timi

2015. október 6.

- aktuális kedvenc -

Gyerünk, gyerünk! - mondom magamnak
nehogy lemaradj, lemaradj valamiről
akármiről.
Számolom a lépteimet,
ahogy elrohanok saját magam elől.

A jövő nem létezik - ne is keresd.
Igazából nincs is ami eljön, igazából nincs is hova mennünk.
Sehol se voltunk igazán otthon,
amit kerestünk a kezünkben tartjuk - e ?
Nem tudom.

Háztetőkön zongorázz végig, a város óriás kollázst épít.
Megállsz, és asszociálsz,
míg a gyorséttermek lustasága néhány percre önmagába zár.
Öblít a gépi kóla :
ez a nyugalom illúziója.

Hova megyünk? Melyik út vezet haza?
Hova megyünk? Megyünk e valahova?

Index villan, kihűlt csikkek,
járdán hasaló használt buszjegyek.
Én gyalog megyek.
Zakót húzok a haragomra :
Ne kiabálj!
csak suttogva szólj.

Hiába hívsz egy számot megint,
külföldre húztak a barátaink - erős.
Az erő legyőz.

Csendben ülni, tárgynak lenni,
az őszi esőben elmosódni végül,
lenyomat nélkül.

Hova megyünk? Melyik út vezet haza?
Hova megyünk? Megyünk e valahova?

Én számolom a lépteimet
Maradni kéne, itt kéne maradni, szaladni kéne, el kéne szaladni
maradniszaladnimaradniszaladnimaradnisza­ladnimaradniszaladni

2015. október 4.

Buli volt a várban: kolbászszag és ÉN álltam szemben a sugarakkal

Milyen jó, hogy évekkel ezelőtt, a blog indításakor, nem olvasással kapcsolatos blogcímet találtam ki! Mert mostanában nem is olvasok sokat, mégis folyamatosan írogatok.

Laura kérdezte a minap, hogy "darabokban vagy egyben" megyek-e a szezonzáró Vad Fruttik koncertemre? Akkor azt válaszoltam neki, hogy nagyon egyben. Jól érzem magam. A temérdek, körülöttem lévő munkahelyi dolgot próbálom lepattintani a szabad időmben, a gyereket gatyába kell rázni, de úgy érzem, hogy virágzom. Csak el ne kiabáljam! Nyakamon a határidők, az ellenőrzések.

Marci háttal a sugaraknak.

Ahogy a mai túrám közben Szilvi posztját olvastam, ő az "élet császára" érzés miatt, én pedig a "nagyon egyben vagyok" érzés miatt érezhettem magam fergetegesen a tegnapi koncerten. Na persze a tili-tolakodós helyszerzést nem bírom, meg a langaléta méreteket is nehezebben viselem, de tegnap még ez is kevéssé zavart. Ahogy megfogalmaztam, kb. a 8.sorban álltunk, üres pálinkáspohárral a kezemben, még a hosszadalmas hangolás sem billentett ki.

Az első apró morgolódásom nem sokkal később röhögésbe torkollott: az elénk befurakodó két Abbalány (azaz hölgy) egyike, nevezetesen aki előttem volt, videózgatott a telefonjával, így még azt a keveset sem láttam. Ez volt a morgás kezdeti stádiuma. Aztán rájöttem, hogy hiába a sok fotó, és Marci-rajongás, nem is ismerik az együttest. A számokat nem ismerték, de olyan cukin, diszkó stílusban nyomták egy darabig a táncit, hogy Kylie Minogue megirigyelhette volna! Itt megbocsátottam nekik, aztán el is mentek. :)

Szuper hangulat, én nagyon jól éreztem magam, nem tudta elrontani semmi és senki a kedvemet, de a mélypont-röhögőgörcs az volt, amikor az utolsó előtti (már ráadás) számnál odaverekedte magát az a lány, aki miatt (is), a kompkoncerten hátrébb menekültünk. Ezerrel dobálta alacsony, kissé tömör testét, én pedig nem tudtam levenni róla a szememet.

:)

Jó volt, klassz volt. Szilvinek a Béke presszó, nekem az Üzenet hiányzott, bepótoltam a kocsiban. 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...