2015. július 29.

Válaszaim, hogy miért lettem a Semmikülönös? :)

Furabogár vagyok?- nem hiszem.
Magas eq-m volt régebben, mára alacsonyabb lett, mert már nem érdekel minden, vagy éppen nem mindig állok jó hozzá az emberekhez?
Kimentek-kivesztek belőlem az érzelmek? Nem tudok elgondolkodni? 
Valahogy úgy érzem, hogy az életem, a saját tapasztalataim, a saját önismeretem tettek olyanná, hogy ne szenvedjek, ha nem vagyok topon (pedig szenvedek :D), nem Polcz Alaine frontos menetelése jut eszembe (hiába életrajzi...), hanem a való jelenben lévő menekültek, a szegények, a koszosak, az elhagyatottak, a magányos idősek, a bántalmazott anyák, gyerekek, a csúnyán szétszakadt családok és nem az én szenvedésem. Hiába törtem össze az Cormac McCarthy Út-ján menetelve, hiába taglózott le, nem lettem keményebb tőle. De attól, amit átéltem májusban....... na attól változtam... ami miatt, amit átélvén ténylegesen könnyeztem. Hiába nem akarok ítélkezni (de próbálkozom), mert nem vagyok benne biztos, hogy tuti nem teszem, ha valami olyan kritikán aluli dologgal találom magam szembe, ami előtt nem tudok fejet hajtani: de nem azért nem ítélkezem, mert Abbie Deal így tett, hanem azért, mert én akarok változni magam, vagy egy másik személy miatt.

A könyvekből, az olvasásból eredő személyiségformálós téma nekem nem a kedvenc könyveimet juttatta eszembe. Nem állítom, hogy egy.kettő cím nem jutott eszembe, de valahogy mindig másra gondoltam, amikor a poszt címét megláttam! Nem az jutott eszembe, hogy ők mivé alakítottak (türelem, bátorság, álmodozás, stb.) hanem azonnal és csakis a szereplők jutottak eszembe- 

Olvasok ha éppen jól esik,becsukom ha nem, lezártam a blogolás egy részét, és másképpen is írok. Nem feltétlenül gondolkodok többet a könyveken, az olvasottakon: vagy meg tudom fogalmazni az olvasás közben tapasztalt érzéseimet vagy nem.

Ha tetszik, nagyon tetszik, akkor sokszor megállok, becsukom,elmerengek. Most Ove nal érzem ezt, de fogok-e írni? Passz.

Elolvastam a többiek bejegyzéseit, és rácsodálkoztam, hogy jééé, ilyeneket is lehetett volna írni?, merthogy tök jókat posztoltak! Na akkor, gondolkozzunk! Nálam? Én? Egyrészt úgy van, ahogy fentebb írtam, sem ilyen, sem olyan nem lettem, szerintem sem türelmesebb, sem fantáziadúsabb, de még szókimondóbb sem. Talán többet tudok beszélni, pedig eddig sem volt kevés. (Ez fejlődés? :) ) Arról, hogy tetszett a történet, vagy arról, hogy miért nem tetszett? Pupinál felmerült Csernus doktor. Valamennyire ismerem Pupi+Csernus kapcsolatát (:P), nos, én elolvastam néhány könyvét és nekem nem jött be. Uncsi volt, nem csodálkoztam rá a mondataira, tehát javíthatatlan vagyok pszicho szempontból is.

Engem nem a könyvek győznek meg, hanem az élet. Persze nem ennyire nemleges a válasz, mert elmerengek, gondolkozom, sajnálkozom, meg le is csapódhat bennem a történet, a jellem, talán képtelen vagyok magam beleélni annyira. Igazából sajnálom, mert most nagyon szürkének érzem magam a többiek ill.sokak között, pedig aki  jól ismer, inkább túl pörgősnek, sokfélének gondolhat. Bár mostanában lassultam és szürkültem, ez tény, mert így szerettem volna, így jó. Lehet, hogy egy év múlva teljesen mást írnék, ezt nem tudhatom.

Lehet, hogy kedvenc Pettsonomtól egyszer megtanulom a macskák iránti szeretetet. :)

(Ennek a bejegyzésnek nagy részét két napja este írtam, ma kicsit finomítottam, mert akkor amolyan világvége hangulatom volt egyéb Élettől megcirógatva..., vagy olyan, mint amikor Bartis Nyugalom c. könyvét olvasva felkiáltottam: NEM VAGYOK NYUGODT!- és majdnem "eret vágtam magamon")

:D :) :D :) :D :) :D


2015. július 27.

Személyiségformáló (mese)hősök?

Hú de régen témáztam a többiekkel. Úgy emlékszem, hogy az előzőről szerettem volna írni, sőt arról is, ami június elején volt, de nem volt időm sem írni, sem pótolni. Most sincsen, éjjel van, meg is kell néznem a pontos kiírásunkat. :)

MIVÉ LETTEM? - az olvasmányok személyiségformáló hatásai.

Azt gondolom és úgy érzem, hogy akiket távol érzek magamtól, azokat nagyon nehezen viselem el, nem bírom őket. Kicsit szomorú, de amolyan bicskanyitogatóan tudom utálni ezeket a #hősöket.
akiket melengetek a szívemen, azokat igazán képes vagyok megkedvelni, és csak remélem, hogy én is olyan vagyok mint ők, vagy legalábbis csírájában bennem van a jóságuk, a figyelmük, a szeretetük, a nyugalmuk. Persze, néha bennem van, de lenne még mit tanulnom. 

Örök kedvencem Abbie Deal, sokáig olyan szerettem volna lenni, mint ő, de arra is rájöttem, hogy olyan is vagyok, mint ő, sokszor. Nem mindig, fejlődhetnék, de igazából minek? Őt is a saját élete alakította. Alakulok majd én is, ha ...

Nem érzem azt, hogy egy főhős vagy éppen mellékszereplő igazán befolyásolhatja a személyiségünket. Szerintem a legtöbb az, hogy elgondolkodunk a cselekedetein, a tettein, a gondolatain, hogy azzal egyet értük vagy nem?, mi így vagy úgy cselekedtünk volna.

Akár mondókázhatnék is, ismeritek ti is:

forrás


"Tulipánból paprika,
paprikából Jancsika,
Jancsikából kiskirály,
kiskirályból tulipán."


Mivé lettem?- tulipán (illatos szép, de gonosz, aki nem engedi be az ázott pillangót?), vagy királylány (a gonosz mostoha lánya, vagy a szegény, kihasznált cselédként szolgáló hercegkisasszony?) vagy paprika az édes vagy éppen a csípős (Makrancos Kata) fajtából? Az vagyok, akivé én, Andi alakítottam magamat. Szerintem csak mi vagyunk magunk kovácsa, ha megvan a vasunk, amit a tűzbe tudunk tartani, és alakítgatni tudjuk. Ha nem vagyunk kovácsok, akkor megesz a fene, és csak csorbult, használhatatlan akármik leszünk.
Egyébként pedig kik a legjobbak? Kikkel kell azonosulnunk? Ki mondja meg, hogy mi a jó, ki a legjobb, kit érdemes követni? 

Nekem a könyvek szereplői olyanok, mint a svéd bútoráruház berendezett szobái: ami nem tetszik, elsietek mellette (nem olvasom el a könyvet, vagy nem szeretem), ami tetszik, az pedig tuti nem adaptálható a mi lakásunkhoz, mert más az elrendezése, a mérete, máshol vannak a nyílászárók.., nem tudom ugyanígy berendezni a szobát. Csak elleshetek 1-2 trükköt, szépséget, de igazából az én feladatom a kialakítás, az elrendezés, a berendezés: én sem, s ugyanígy a szereplők sem tetszhetnek mindenkinek, s nem is áll mindenkinek minden jól. Legyen szó külsőségről vagy belső tulajdonságról.

.. s akik még átalakultak vagy sem a könyvek hatására: Pupilla, Zenka, Reea,  Miamona, Szee

Akik becsatlakoztak, azaz utánunk témáznak: Bubu, Theodora

2015. július 25.

álmok-vágyak és vágyak-álmok #1

Itt vagyok. Azért van egy olvasós élményem is!

Már írtam arról, hogy alig olvasok, de azért sikerült elolvasnom a harrypotteres JKR-tól a Kakukkszót (mindjárt rákeresek a képre, és akkor majd láthatjátok, hogy milyen álnéven írta :), mert én mindig elfelejtem), és szerintem jó volt. Krimi, s bevallom nehezen indultam neki, de igazából nem tudom eldönteni, hogy azért mert nehezen indult, vagy azért, mert betegen kezdtem el, és én akkor nyűgös és hisztis és fájós vagyok. Szóval jó volt, izgalmas, én szerettem Cormoran Strike-ot a nyomozót és miután belelendültem egyben olvastam el, ez pedig mond valamit. Lekötött a nyomozás, bírtam Robint is, úgy egyben ajánlom, aki szereti a krimiket. S bár úgy sem teljesítek semmilyen kihívást, ezzel sikerül az 500+-os tételt teljesítenem. :D A folytatásokkal én úgy vagyok, hogy nem mindig olvasom el azonnal, igazából kevés sorozatot olvastam azonnal és akarva. A Cormoran Strike 2-t, a Selyemhernyót elolvasom majd....... a portfólióm közben, utána, valamikor.

(Most mást olvasok. Lassan, nagyon lassan.)



Haladok tovább a vágyak felé, ezekbe olyanok férnek bele, amik olyan reálisabbak, kellenek, kellenének, a közeli vagy közép-távoli jövőkép, amit jó lenne megoldani, de mindig van valami akadálya, legtöbbször anyagi.. Na de most nem csak anyagiak vannak benne, hogy ne áruljak el mindent, legyen itt a legfontosabb dolog: az egészség. Nem vagyok jól, aki ismer, tudja, hogy mivel szenvedek, haladok tovább előre, de az eü. kicsit lassú. Komolyan, mindenhova ismerős kell, akkor talán nem hónapok múlva kerül rád a sor. Röhejes.
folytköv. majd később.

Ahonnan a kerítés is elrepül...


Álmok: most komolyan! Valljam be? Én soha nem vágyakoztam, túl realista vagyok, de mostanában szentimentálisabb lettem, és olykor-olykor merek álmodozni. Talán valami sikerül is belőle az elkövetkező 20-30 évben. :D

Apropó: nekem nincs bakancslistám sem. Nektek?

2015. július 19.

Otfried Preußler: A kis szellem


A kis szellem éppen annyira vitt át engem a mesék transzcendentális világába, amennyire ott kellett lennem ebben a betegséges időszakomban. Eljöttünk nyaralni, elhoztam magammal, hogy végre újra elolvassam ezt a könyvet, azaz belekezdjek. 

Otfried Preußler ezen könyve is elvarázsolta az ovis gyerekeimet csakúgy mint Torzonborz barátunk, és örömmel hallottam (és láttam is egy Halacskánál), hogy a csoportból többen meg is kapták a köteteket.



A kis szellem, aki a légynek sem árt Bagolykő várának egy tölgyfa ládájában él és alszik egészen éjfélig. Kedvenc és legfontosabb tárgya egy kulcscsomó, amellyel mindenhova bejut, s ami nem fújja őt el egy erősebb széllökésnél. Beszélget a festményeken szereplő régi lakókkal és hősökkel (kedvence Torsten Torstenson tábornok), és egész kereknek tűnik az élete: nappal alszik, éjjel járkál és Uhu bácsival beszélget a régi, többszáz éves élményeiről. Egyetlen szomorúsága, hogy nem láthatja a nappali várost, a színeket, az életet. Ám egyszer……….

……..egyszer mégis sikerült ez neki: az éjféli harangszó helyett a délinél ébredt fel, s ekkor mászott ki a ládából, s nézett ki a torony ablakából. Nem értette ezt a dolgot, de olyan boldogság fogta el, hogy nem is foglalkozott vele. Elámult a látványon, s elindult a felfedező útjára. Kísértett az utcán, jól érezte magát, ám elég váratlanul fehérről feketére változott a színe, s még váratlanabbul egy kútban találta magát. Onnan indult tovább, ott aludt, és a célja volt, hogy valahogy visszaszerzi a színét és visszatér kedvenc alvóhelyéhez. De mielőtt ezt tényleg és nagyon akarta volna, még kiélvezte ezt az életét.

„..minden áldott nap déli tizenkettő és délután egy óra között nagy riadalom támadt. Ez idő tájt bukkant fel ugyanis a föld alól egy fekete alak a városka különböző pontjain, halálra rémítve a polgárokat. Kedden a piacon tűnt fel két stand között, és a kofák – akik pedig amúgy nem arról híresek, hogy nagyon kényesek lennének – sikoltozva, kezüket tördelve szaladtak a szélrózsa minden irányába.”

Csínyét a Városházára is kiterjesztette Torstenson tábornok képe láttán, ám most olyan tettet hajtott végre, hogy keresni kezdték az elkövetőt is, s még az ünnepi játékokat is elrontotta véletlenül. Hogy hogyan került vissza a várba, s hogyan lett ismét éjszakai szellem, kik segítettek neki?.............Olvassátok el a mesekönyvet!

Nekem újdonságnak hatott, hogy ez a szellem látható mindenki számára, hogy kulcscsomó szükséges az ajtókhoz.. de a mesékben minden lehetséges. J


Kolibri Kiadó
2015

2015. július 5.

i love nyár, napsütés, meleg, szabadság, meg Magashegyi, meg ilyenek



A meleget vártam eleget,
Teletett vágyakkal engem a képzelet,
És beléd szeretett.
A kócos nap magával ragad,
Befogad, a boldogság csak egy áttörés,
Egy gondolat.

A nyári délután,
Vázra téve visz a bringán,
Darazsak fekszenek a fészeren,
Részegen.
Ég a délután,
Úgy ölel, mint mag a csutkát.
Megszűnik ezután, hogy ő meg én,
Másik lény.

A napsütés gondrög ellökés,
Lebegés, idő nincsen, csak a létezés.
Belemerülés.
Az alkonyat tajtékos szavak,
Lángvonat, a boldogság csak egy áttörés,
Egy mozdulat.

A nyári délután,
Vázra téve visz a bringán,
Darazsak fekszenek a fészeren,
Részegen.
Ég a délután,
Úgy ölel, mint mag a csutkát.
Megszűnik ezután, hogy ő meg én,
Másik lény.

2015. július 4.

Sue Monk Kidd: Szárnyak nélkül szabadon

"bárcsak lennék állat
orrszarvúbogár
ami gombostűre tűzve
megváltásra vár"

Akik ismerik, tudják, hogy ez egy Vad Fruttik dalszöveg. Mostanában sokat hallgatom őket, s amikor ma éppen ez a szám következett, rájöttem, hogy igen!, valami ilyesmit érezhetnék, ha egy néger rabszolgaként kellene élnem valahol. Akár korbáccsal, dologházzal, egész napi aljas munkával.

Számomra a rabszolgaság intézménye hasonló helyen áll a holokauszttal. Így elítélem, ítélkezem, sajnálkozom, szomorúan olvasom, iszonyodva képzelem el.



Sue Monk Kidd ismét a rabszolgasorsról írt. (Na nem Isauráról szól, és nem is Brazíliában játszódik a könyv, de hirtelen eszembe jutott Isaura és Leoncio, na meg a magyar pénzgyűjtés... :D). A Szárnyak nélkül szabadon nem is a Méhek titkos élete. Más. S nekem a méhek zümmögése jobban tetszett kicsivel. Ha el kell helyeznem Sue Monk Kidd három könyvét a tetszési skálámon, akkor ezt középre helyezem. 

Egy rabszolga család (pinterest)


"Ha nem tudod, hogy hová mégy, legalább azt tudjad, hogy honnét jöttél."

Sarah, a fehér gazdag lány és Handful (Hetty) a fekete, rabszolgának született lány története. Együtt éltek 11 éves koruktól kezdve, majd külön kerültek egymástól, de a sors olykor össze-összehozta őket a könyvön átívelő 32 év történetében.

S éppen ez nem tetszett: nekem most sok volt ez a 35 év (1803-1838) a könyv 390 oldalára. Minden fontos benne volt, de én nagyon szívesen belemerültem volna az eseményekbe, jobban érdekelt volna a charlestoni élet, a kvéker hit, Charlotte (Handful édesanyja) élete, a lázadások, az akkori életviszonyok északon és délen. Így csak azt tudom írni, hogy érdekes könyv, bepillantást nyerhettem a rabszolgák életébe, a kilátástalan életükbe, a kiszolgáltatottságukba, a reményükbe, vagy éppen abba, hogy közöttük is éltek olyanok, akik soha nem adták fel.

"Lehet, hogy az én testem rab, de a lelkem nem az. Magánál meg épp fordítva van."



Sarah Grimké már 11 éves korában érezte, hogy ő más, mint a családja: tele ambícióval, könyvek iránti szeretetével jogi pályára készült, már akkor szerette volna felszabadítani Handfult, barátjává fogadta a lányt, megtanította őt olvasni, majd keservesen kellett rádöbbennie, hogy egyik sem lehetséges számára. Nőként csak a csendes bábu-szerep lehetséges a számára. Azaz maradt volna, de vállalva a családja megvetését külön utakra indult, hogy önálló, nehézségekkel teli életét élje, amelybe csak egy testvére fért bele. Handfullal való kapcsolata végig a szívében élt, s végig tartotta magát ahhoz az elhatározásaihoz, melyek szerint a rabszolgaság intézményét meg kell szüntetni. E közeli és munkájával összefüggő másik célja a nők egyenjogúságáért való küzdelem volt.

Sarah és testvére Nina együtt küzdöttek: egyikük megfontolt csendességével, másikuk pedig harcias kinyilatkoztatásaival, amelyek együttes erővel értek célba. 

Sarah és Nina Grimké

Sue Monk Kidd stílusa továbbra is tetszik nekem. Főleg a rabszolgákkal történt eseményeknél tudtam a "közelükben" lenni, átéreztem testi- vagy éppen lelki fájdalmaikat. Az írónő valós szereplőkre és egyes megtörtént eseményekre építette a regényének alapját, ami megfoghatóbbá tette számomra a könyvet. De ahogy írtam: részletesebben olvastam volna. 

"- Ne úgy emlékezzél énrám. Ne úgy emlékezzél énrám, hogy rabszolga voltam, aki keményen dolgozott. Ha énrám gondolsz, mondjad azt, hogy sose volt azoké az embereké. Sose volt senkié, csak a saját magáé.  - Lehunyta a két szemét. - Erre emlékezzél.
- Úgy lesz, mama.
A vállára húztam a takarót. Fenn a magasban, az ágak között varjak károgtak,  galambok sírtak, A szél lehajolt, hogy felemelje őt az égbe."
(Charlotte-ról, akinek takaróját szívesen megnéztem volna.)

Alexandra Kiadó
2015

2015. július 2.

Mindenféle élmény, ha már nem olvasok



Élményeim, ami olvasós élményeknek indult néhány évvel ezelőtt, majd keverni kezdtem az életem élményeivel is. Aztán a recenziók olvasása miatt külön szedtem az életemet és a könyveimet, de jó ideje visszaalakultam. Úgy alakult az életem, hogy kevesebb időm lett olvasni, és előfordult, hogy nem is volt kedvem olvasni. Még manapság is előfordul. Hanna minden nap csodálkozva néz rám, kérdez, mondja: Ma sem hoztál magaddal könyvet? Hát, nem....mindig. Csak akkor, ha sok időm lesz nyugalomban, egyedül. Ma már, általában, nem olvasok sorban álláskor, szabad félperceimben, hanem inkább itthon, hogy igazán belemerülhessek a történetbe. Ha sikerül. Sajnos, mindig sokkal gyorsabban pörögnek a gondolataim, mindig van minek utánanézni, utánaolvasni, és akkor könyv becsuk, és kezdem a böngészést. 
Ma rájöttem, hogy ez borzalmas. Itt vagyok szabadságon, eltelt a fele, mindent be akarok sűríteni ezekbe a napokba, de úgysem tudok. Pedig nem is rohanok, nem csinálok nagytakarítást, nem teszek semmi különöset, így ezekkel a semmikülönösökkel telnek el a napjaim. Ma, miközben az aktuális napi 20 oldallal próbáltam belemerülni az olvasnivalómba, már éppen álltam volna fel, hogy mit is felejtettem el, és eszembe jutott, hogy hova rohanok? Pedig nem is rohanok. Egy hete időpontokat kellene kérnem orvosokhoz, de még nem volt kedvem naptárral elintézni ezeket. Ilyen bonyolult dolgokba nem fogok bele. Az OH írt, hogy akkor also-los! , kezdhetem a portfóliót, amit mindenképpen meg akartam írni nyáron, de érzem, hogy nem lesz meg, ez sem. Legalábbis nem úgy, ahogy én elterveztem. Telnek a napok, és ennyi. Kávézások (amik jók!), ide-oda menések (amik sokszor klasszak), amikkel fél napok telnek el, sok idő az utazással, amit sajnálok, így néha el sem indulok. Ahhh, brghh!

Az olvasás ellen van az is, hogy már két hónapja szenvedek a csípőmmel, ami azt eredményezi, hogy azóta nem mozgok, értsd: nem sportolok. Azóta nem tudok ülni (olvasni?), azóta fáj a derekam is jobban, így nem tudok menni sem normálisan. Igen, ez is benne van az orvosi elintézendőkben. :)

Persze a videómegosztón próbáltam egy kezdő gerincjógát végigtornázni, de elvesztettem a fonalat a kilégzésnél, a kobránál, majd a baromi nagy fájdalmammal elvesztettem a sarkamat is hátrahajlásnál, és ez kívülről olyan mókásnak tűnt, hogy Hanna majd' megfulladt a röhögéstől. Mert az nem kacagás volt. Kudarcba fulladt-am. :D

Tegnap elmentünk a Lánnyal moziba, megnéztük a Saul fiát. Már le sem merem írni ebben a nagy támadlak-mert-nem-vagy-velem-egy-véleményen, hogy nekem nem tetszett. Vagy inkább úgy fogalmazom, hogy sokkal többet vártam. A homályosság idegesített, szerintem Sault simán legalább négyszer kinyírták volna a németek az életben, stb. Ami tetszett: Saul, azaz Röhrig arca, a szeme. Na, az igen. De a folyamatos rohanásról a zaklatottság jutott eszembe. Pedig a 10 percnél már könnyeztem és azt hittem nem is fogom tudni befejezni. Érdekes film a Sonderkommandóságról, új infok, oké. Ez tetszett, de egyben, nem.

Azt hiszem, ennyi. Peti jön holnap haza, remélem tele élménnyel, és jaj de jó lesz már látni őt! 

Könyvekkel nem biztos, hogy jövök, pedig Anettnek is tartozom egy kis szellemmel, de egyszerűen most nem megy. Semmi nem megy. Csak a Castle megy folyamatosan. Azt nézem. :)

S ráadásul holnap Bozs nélkülem úszkál a Balcsiban, hah!

*pusziölelés*, és inkább drukkoljatok............................ a portfólió elkezdése miatt. :D

.... mert csak szállni és repkedni van kedvem. Ide és oda. Fel és le. Előre és vissza.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...