2015. október 13.

Anna Gavalda: Billie



Az évek múlásával jobban kedvelem Gavalda írásait.
Az évek múlásával jobban ír Gavalda- legalábbis nekem. 

Azt hiszem nem is tudok erről a könyvről írni. Megjelent-berohantam-megvettem-elolvastam. Alig bírtam ma reggel a munkát elkezdeni, mert 5 oldal volt hátra, és a buszon beszippantottak az oldalak. 
Ilyenkor másolom be a fülszöveget:

Anna Gavalda a rejtőzködőknek ajánlja ezt a regényét. A láthatatlanság harcosainak, akik a társadalom peremére kerültek, és reggeltől estig levegő után kapkodnak, ha nagy küzdelmek árán mégis meg szeretnék valósítani önmagukat. Egyik főhősét Francknak hívják mert a fiú anyja imádta Franck Alamo énekest. A másikat Billie-nek mert a lány anyja rajongott Michael Jacksonért és a Billie Jeanért. Vagyis két külön világból érkező fiatal találkozik, akik mégis megértik egymás szenvedéseit: Franck a homoszexualitása miatt kerül kényelmetlen helyzetekbe, Billie a katasztrofális gyerekkora emlékeitől próbál megszabadulni. Anna Gavalda a rá jellemző lélektani érzékenységgel mutatja meg humorral és olvasmányosan, hogy hogyan lehet a folytonos kudarcok ellenére továbblépni, sőt napról napra megküzdve önmagunkkal és a lehúzó közeggel akár még kiteljesedni is. Lélekmelengető módon mutatja be, hogy milyen sokat tud segíteni az együttérzés.

(Milyen jót mosolyogtam az első mondaton! -ma és most az aktuális állapotomban és érzéseimben.)


A történet...
Ott és akkor megértettem Billie-t. Hogy mit és miért tett? Pedig igazából mindig mellette álltam. Nem érthettem és nem érthetem őt. Csak érezhetem. Nem is lepődtem meg a cselekedetein, hiszen a szemem előtt mesélte el az elmúlt 10 évét. Hallgattam őt a csillaggal együtt. Dideregtem, gondolkoztam, sodródtam. Hiszen sodródni kell, sohase tudni a célt... - ez a mai napom mottója. A sodródás, a célnélküliség. Annyi minden volt ma. Hirtelenségek sorozata. Ami reggel kezdődött, egy olyan történetvéggel, amire nem számítottam. S lett a napomnak egy olyan vége, amire nem számítottam, bár ez érlelődött és barnult már mint a banán...

Billie, aki mesélt, halkan suttogott Franck-ről, Perdican-ról. Az életéről. Majd eljutottunk a csacsiig, s végül a szakadékig.

A bejegyzést visszafelé akartam elkezdeni, hogy jó-e, hogy az a vége, ami? Hogy szívesen olvastam volna-e egy alternatív véget? Egy ellenkezőt? És akkor mi lett volna?- Nem vagyok író, ötletem sincs, de biztos szívesen olvastam volna. 
Örülök-e? Igen, azt hiszem. Ilyen vagyok. 
Jó lesz-e nekik? - Biztosan, mert Franck tudja, mi a jó. Billie.........pedig Billie, aki szereti, kedveli a barátját.

Nekem filmre kívánkozik. Olyan igazi művészfilmre. Az ilyen könyvet miért nem fedezi fel senki?!

Az csak a ráadás, hogy baromira passzol 2015.október 13-hoz, a mai napomhoz. :)
Egyelőre kap egy kedvenc címkét, aztán, ha szigorúbb leszek, lehet, hogy lekerül. De hibát nem találtam benne. Most.

2 megjegyzés:

  1. Eddig is kíváncsi voltam rá, ott kukucskál közvetlenül az Éles alatt az asztalomon és szeretne előretörni ;) a posztod (és a tegnapi napunk...) után még jobban érdekel. Köszi!
    Azt hiszem egyébként, Gavalda is sokat ért az utóbbi években. Az előző könyve is köröket vert a koraiakra, pedig én azokat is szerettem...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes dolog ez Timi. Amikor reggel befejeztem, még azon gondolkodtam, hogy mit fogok írni a könyvről, azon kívül hogy tetszett. Mostanaban nincs időm gondolkodni sem, posztot írni sem. Aztán estére lett egy kis gondolatom. Gavaldával úgy vagyok, hogy a mostani témái jobban tetszenek.. Vagy tényleg jobban ír....
      Emlékszem, hogy az Állatfarmot is jókor olvastam. Legalábbis lett értelme.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...