2015. július 4.

Sue Monk Kidd: Szárnyak nélkül szabadon

"bárcsak lennék állat
orrszarvúbogár
ami gombostűre tűzve
megváltásra vár"

Akik ismerik, tudják, hogy ez egy Vad Fruttik dalszöveg. Mostanában sokat hallgatom őket, s amikor ma éppen ez a szám következett, rájöttem, hogy igen!, valami ilyesmit érezhetnék, ha egy néger rabszolgaként kellene élnem valahol. Akár korbáccsal, dologházzal, egész napi aljas munkával.

Számomra a rabszolgaság intézménye hasonló helyen áll a holokauszttal. Így elítélem, ítélkezem, sajnálkozom, szomorúan olvasom, iszonyodva képzelem el.



Sue Monk Kidd ismét a rabszolgasorsról írt. (Na nem Isauráról szól, és nem is Brazíliában játszódik a könyv, de hirtelen eszembe jutott Isaura és Leoncio, na meg a magyar pénzgyűjtés... :D). A Szárnyak nélkül szabadon nem is a Méhek titkos élete. Más. S nekem a méhek zümmögése jobban tetszett kicsivel. Ha el kell helyeznem Sue Monk Kidd három könyvét a tetszési skálámon, akkor ezt középre helyezem. 

Egy rabszolga család (pinterest)


"Ha nem tudod, hogy hová mégy, legalább azt tudjad, hogy honnét jöttél."

Sarah, a fehér gazdag lány és Handful (Hetty) a fekete, rabszolgának született lány története. Együtt éltek 11 éves koruktól kezdve, majd külön kerültek egymástól, de a sors olykor össze-összehozta őket a könyvön átívelő 32 év történetében.

S éppen ez nem tetszett: nekem most sok volt ez a 35 év (1803-1838) a könyv 390 oldalára. Minden fontos benne volt, de én nagyon szívesen belemerültem volna az eseményekbe, jobban érdekelt volna a charlestoni élet, a kvéker hit, Charlotte (Handful édesanyja) élete, a lázadások, az akkori életviszonyok északon és délen. Így csak azt tudom írni, hogy érdekes könyv, bepillantást nyerhettem a rabszolgák életébe, a kilátástalan életükbe, a kiszolgáltatottságukba, a reményükbe, vagy éppen abba, hogy közöttük is éltek olyanok, akik soha nem adták fel.

"Lehet, hogy az én testem rab, de a lelkem nem az. Magánál meg épp fordítva van."



Sarah Grimké már 11 éves korában érezte, hogy ő más, mint a családja: tele ambícióval, könyvek iránti szeretetével jogi pályára készült, már akkor szerette volna felszabadítani Handfult, barátjává fogadta a lányt, megtanította őt olvasni, majd keservesen kellett rádöbbennie, hogy egyik sem lehetséges számára. Nőként csak a csendes bábu-szerep lehetséges a számára. Azaz maradt volna, de vállalva a családja megvetését külön utakra indult, hogy önálló, nehézségekkel teli életét élje, amelybe csak egy testvére fért bele. Handfullal való kapcsolata végig a szívében élt, s végig tartotta magát ahhoz az elhatározásaihoz, melyek szerint a rabszolgaság intézményét meg kell szüntetni. E közeli és munkájával összefüggő másik célja a nők egyenjogúságáért való küzdelem volt.

Sarah és testvére Nina együtt küzdöttek: egyikük megfontolt csendességével, másikuk pedig harcias kinyilatkoztatásaival, amelyek együttes erővel értek célba. 

Sarah és Nina Grimké

Sue Monk Kidd stílusa továbbra is tetszik nekem. Főleg a rabszolgákkal történt eseményeknél tudtam a "közelükben" lenni, átéreztem testi- vagy éppen lelki fájdalmaikat. Az írónő valós szereplőkre és egyes megtörtént eseményekre építette a regényének alapját, ami megfoghatóbbá tette számomra a könyvet. De ahogy írtam: részletesebben olvastam volna. 

"- Ne úgy emlékezzél énrám. Ne úgy emlékezzél énrám, hogy rabszolga voltam, aki keményen dolgozott. Ha énrám gondolsz, mondjad azt, hogy sose volt azoké az embereké. Sose volt senkié, csak a saját magáé.  - Lehunyta a két szemét. - Erre emlékezzél.
- Úgy lesz, mama.
A vállára húztam a takarót. Fenn a magasban, az ágak között varjak károgtak,  galambok sírtak, A szél lehajolt, hogy felemelje őt az égbe."
(Charlotte-ról, akinek takaróját szívesen megnéztem volna.)

Alexandra Kiadó
2015

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...