2015. július 2.

Mindenféle élmény, ha már nem olvasok



Élményeim, ami olvasós élményeknek indult néhány évvel ezelőtt, majd keverni kezdtem az életem élményeivel is. Aztán a recenziók olvasása miatt külön szedtem az életemet és a könyveimet, de jó ideje visszaalakultam. Úgy alakult az életem, hogy kevesebb időm lett olvasni, és előfordult, hogy nem is volt kedvem olvasni. Még manapság is előfordul. Hanna minden nap csodálkozva néz rám, kérdez, mondja: Ma sem hoztál magaddal könyvet? Hát, nem....mindig. Csak akkor, ha sok időm lesz nyugalomban, egyedül. Ma már, általában, nem olvasok sorban álláskor, szabad félperceimben, hanem inkább itthon, hogy igazán belemerülhessek a történetbe. Ha sikerül. Sajnos, mindig sokkal gyorsabban pörögnek a gondolataim, mindig van minek utánanézni, utánaolvasni, és akkor könyv becsuk, és kezdem a böngészést. 
Ma rájöttem, hogy ez borzalmas. Itt vagyok szabadságon, eltelt a fele, mindent be akarok sűríteni ezekbe a napokba, de úgysem tudok. Pedig nem is rohanok, nem csinálok nagytakarítást, nem teszek semmi különöset, így ezekkel a semmikülönösökkel telnek el a napjaim. Ma, miközben az aktuális napi 20 oldallal próbáltam belemerülni az olvasnivalómba, már éppen álltam volna fel, hogy mit is felejtettem el, és eszembe jutott, hogy hova rohanok? Pedig nem is rohanok. Egy hete időpontokat kellene kérnem orvosokhoz, de még nem volt kedvem naptárral elintézni ezeket. Ilyen bonyolult dolgokba nem fogok bele. Az OH írt, hogy akkor also-los! , kezdhetem a portfóliót, amit mindenképpen meg akartam írni nyáron, de érzem, hogy nem lesz meg, ez sem. Legalábbis nem úgy, ahogy én elterveztem. Telnek a napok, és ennyi. Kávézások (amik jók!), ide-oda menések (amik sokszor klasszak), amikkel fél napok telnek el, sok idő az utazással, amit sajnálok, így néha el sem indulok. Ahhh, brghh!

Az olvasás ellen van az is, hogy már két hónapja szenvedek a csípőmmel, ami azt eredményezi, hogy azóta nem mozgok, értsd: nem sportolok. Azóta nem tudok ülni (olvasni?), azóta fáj a derekam is jobban, így nem tudok menni sem normálisan. Igen, ez is benne van az orvosi elintézendőkben. :)

Persze a videómegosztón próbáltam egy kezdő gerincjógát végigtornázni, de elvesztettem a fonalat a kilégzésnél, a kobránál, majd a baromi nagy fájdalmammal elvesztettem a sarkamat is hátrahajlásnál, és ez kívülről olyan mókásnak tűnt, hogy Hanna majd' megfulladt a röhögéstől. Mert az nem kacagás volt. Kudarcba fulladt-am. :D

Tegnap elmentünk a Lánnyal moziba, megnéztük a Saul fiát. Már le sem merem írni ebben a nagy támadlak-mert-nem-vagy-velem-egy-véleményen, hogy nekem nem tetszett. Vagy inkább úgy fogalmazom, hogy sokkal többet vártam. A homályosság idegesített, szerintem Sault simán legalább négyszer kinyírták volna a németek az életben, stb. Ami tetszett: Saul, azaz Röhrig arca, a szeme. Na, az igen. De a folyamatos rohanásról a zaklatottság jutott eszembe. Pedig a 10 percnél már könnyeztem és azt hittem nem is fogom tudni befejezni. Érdekes film a Sonderkommandóságról, új infok, oké. Ez tetszett, de egyben, nem.

Azt hiszem, ennyi. Peti jön holnap haza, remélem tele élménnyel, és jaj de jó lesz már látni őt! 

Könyvekkel nem biztos, hogy jövök, pedig Anettnek is tartozom egy kis szellemmel, de egyszerűen most nem megy. Semmi nem megy. Csak a Castle megy folyamatosan. Azt nézem. :)

S ráadásul holnap Bozs nélkülem úszkál a Balcsiban, hah!

*pusziölelés*, és inkább drukkoljatok............................ a portfólió elkezdése miatt. :D

.... mert csak szállni és repkedni van kedvem. Ide és oda. Fel és le. Előre és vissza.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...