2015. május 19.

Per Petterson: Megtagadom

"Jim meg én mindig is összetartottunk, ritkán láthattak minket egymás nélkül; vállvetve dacoltunk mindennel. A falubeliek nemigen értették, miért ragaszkodunk egymáshoz, mert annyira különbözően éltünk, egész más családi háttérrel. Minket épp az vonzott egymáshoz, hogy annyira mások vagyunk, a mi esetünkben nem volt hát igaz a mondás, hogy hasonló a hasonlónak örvend."



9 napja olvastam a könyvet, az időhiány miatt elfelejtődött a blogolás.
9 napja olvastam a könyvet, ami azt jelenti, hogy már nem tudok írni róla. Nekem kell a friss élmény, a csendesség, a merengés. Kellenek a szívszorító érzések.
Kicsit belebetegedtem a könyvbe.
Kicsit meg akartam menteni a fiúkat. Egyiket ekkor, a másikat pedig akkor.
Kicsit belegondoltam, hogy milyen sok gyerek nem tudja, mennyire jó dolga van!
Kicsit belegondoltam, hogy mennyire sok szülő nem tudja, milyen jó dolga van!S hagyja ezeket a jókat elveszteni. 

Mert van a "Mihez képest?" kérdés!

Mihez képest jó nekem, neked, nekünk? Mihez képest rossz neked, nekem, nekünk?

Nem tudok írni a könyvről, de az olvasás napján apátiába kerültem, pedig egy szép nap volt május 10-e. 
Aztán elszáguldottak a napok mellettem, bennem, és itt vagyok: annyi minden történt, s hihetetlenül és félelmetesen súrolódtam a könyv lapjaival. Érintettek a fiúk, s érintett egy fiú. Nem Tommy és nem is Jim, de ő is ezek a fiúk. Ahogy a lépcsőn fogtam egy kezet.

S csak remélem, hogy végül jól alakul. Vagy jobban? Vagy a legjobban.

Tudom, hogy ez egy tök értelmetlen bejegyzés, és évekkel később azt sem fogom tudni ki ez a fiú és mi történt... de most ez van. Nem kellenek a Miért? kérdések. Legalábbis utólag már feleslegesek. Az események előtt kellene feltenni és jól megrágva válaszolni rá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...