2015. április 4.

Eleanor H. Porter: Az élet játéka



Ketten személyesen mostanában ajánlották nekem ezt a könyvet, aztán még ketten pozitívan reagáltak, amikor látták, hogy olvasom. Sőt! Egy kedves ismerős ars-poetica-jának nevezte ezt az írást, és ahogy ismerem is, illik is hozzá. Én pedig elolvastam.

Nem lesz kedvencem, de kedves, aranyos történetnek ismertem meg. Polyanna. Egy őszinte, szeplős, árva kamaszlány története, ami majdnem csak annyi, hogy a játékával színt visz az emberek életébe. A játék, amely először mindenkit elgondolkoztat, megállít, majd játszani kezdik. A játék, amelynek hatására szebbnek, jobbnak, örömtelibbnek, kevésbé tragikusnak érzik az életüket. Mindenki jobban lesz, egytől egyig, ami kihat a városkára, a birtokra, a szigorú Polly kisasszonyra, s ezek által, amikor Polyanna-nek lesz szüksége rá, akkor visszahat az ő életére, állapotára is.

Igen, kedves könyv. Próbáltam metaforaként értelmezni, mert egyébként nem tudom elképzelni, hogy ez megtörténhet, megtörténhetett olyan régen. Hiába voltak mások az emberek, gyerekek, életek, mégis nehéz teljesen elképzelni. Utána kellett keresnem az eredeti megjelenésre, ez éppen 1913-ban volt, ami sok mindent megmagyaráz, de nem mindent.

Ami még eszembe jutott az olvasás közben, hogy éppen tegnap beszélgettem egy kedves kolléganőmmel a hatalmas munka közben, és elmondta az ő meglátását egy-két fontos dologgal kapcsolatban, aztán itthon pedig meg is találtam hozzá a megerősítést a könyvben. Ennyi elég is volt, bár igaza van neki is és Eleanor H.Porter-nek is.

Ha belegondolok, hogy mennyivel savanyúbb vagyok én, mint a kislány, akkor is be kell vallanom: ezt a játékot én nem fogom játszani, de alapjában véve sokszor mégis egy alternatíváját használom. Csak a "mihez képest rossz?" kérdést teszem fel magamnak. S persze nem fogok hangosan kacagni, hogy baba helyett mankó jött a csomagban, meg azon sem, ha meghal valakim, de sokszor segít.

Olyankor is próbálkozom vele, amikor kilátástalanabbnak tűnik a helyzet. De mindegy is. Kedves könyv, ahogy már említettem, Hannának is ajánlottam, mert illik hozzá ez a regényke, én pedig megyek is, és felteszem magamnak a kérdésemet, mert éppen ilyen helyzetben vagyunk.

"Az embereknek bátorításra van szükségük. Az megduplázza természetes ellenálló képességüket..... Ahelyett, hogy örökké szemükre vetnénk hibáikat, dicsérjük erényeiket. Próbáljuk meg, hogy kivonjuk őket rossz szokásaik bűvköréből. Segítsük hozzá, hogy megtalálja jobbik énjét, azt, amelyik győzni fog. (...) Az emberek azt sugározzák ki, ami a szívükben és gondolataikban székel. Ha valaki barátságos és előzékeny, a szomszédai is rosszkedvűek és gáncsoskodók lesznek. (...) Ha várjuk a bajt: nyakunkba szakad. Ha csak jót remélünk, abban lesz osztályrészünk...."


S, ha nem kislány lenne a főszereplő, akkor a fiamnak is ajánlanám. Ráférne. :)

Egyébként pedig ha játszanám, akkor simán hazajönnék egy kölyök vizslával, aminek hatására kitörne a balhé, és nekem csak annyit kellene mondanom lesütött szemmel, hogy ............., és örülj, hogy nem kettőt hoztam! :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...