2015. március 8.

Ron Rash: Serena

A New York Times az év egyik legjelentősebb könyvének választotta. A díjnyertes bestsellerszerző, Ron Rash a kapzsiság, a korrupció és a bosszú gótikus meséjét varázsolja elénk, amelynek középpontjában egy könyörtelen, erős és feledhetetlen asszony áll. A cselekmény az 1930-as évek Amerikájában, az észak-karolinai hegyvidék vadonjában játszódik, hátterében az épp kibontakozóban lévő környezetvédelmi mozgalommal.
„Ron Rash senki máshoz nem fogható női főgonoszt alkotott… Serena rendkívüli karakter.” – Atlanta Journal Constitution
„Ron Rash csodás, brutális szerző.” – Richard Price, a nagy sikerű Lush Life írója"
Ennyi fülszöveg és egy szóbeli ajánlás után olvastam el a könyvet, és valami biztosan vonzott, mert ritkán kerül sorra ilyen hamar egy hozzám érkezett olvasmány.
Nos, én másra számítottam. Valami jobbra. Vagy inkább úgy fogalmazom, hogy más történetre (jó szokásom szerint, nem olvastam utána), néha unatkoztam is. Nem tudtam kellően benne maradni a történetben, bár bevallom kedveltem azokat a részeket, amelyekben a munkásokról, a brigádokról volt szó, ahol az ő életükből ismerhettem meg pár morzsát. Szerettem volna többet is, de a lényeg nem ez volt, sajnos.

"A dógok egyensúlya. Ezen a világon mindennek megvan a természetes helye, ls ha az ember elvesz valamit valahonnan, vagy betesz valamit valahova, ahol nincsen annak keresnivalója, akkor jól felborulnak és összezavarodnak a dógok."
A könyv négy nagy részre tagolódik, ezeknek próbáltam magamban spoiler-mentes címet adni, így lett az első a Serena, a második a Tragédia, ezután következik a Vég kezdete, s végül a Vég. Nem vagyok író, nem tisztségem ezeknek a főcímeknek a megfogalmazása, s tényleg nem szeretnék elárulni semmit.
"Az embernek egyszer, a kezdet kezdetén van választási lehetősége, de ha rosszul dönt, és ő rosszul döntött, onnantól kezdve igen gyorsan odavész minden döntési lehetőség."

Serena egy olyan nő, asszony, aki tudja mit akar. Céltudatos. Akár lehetnének közös vonásaim is vele, de ezt nem részletezem és nem emelem ki, mert én nem kedveltem meg Serenát. Magam sem tudom, hogy miért, hiszen egy kedves nőt ismertem meg, de már az első lapoktól kezdve "féltem" tőle. Pedig lehet, hogy Pemberton tutyi-mutyiságát kellene kiemelnem, hogy neki kellett volna a sarkára állnia, s még az elején leállítani hitvesét. De a lila és rózsaszín gomolygó köd, a friss házasság, a csudaklassz szex a nővel, elvakította őt. Serena maradt neki a jobb keze, meg talán a bal is. S, amikor megismertem Rachel-t és a kis Jacobot, már csak ők jártak a fejemben, s rájöttem, hogy Rachel céltudatossága sokkal közelebb áll hozzám, és én mellettük fogok állni.
A könyv történetének alapját az Amerikában zajló fakitermelés adja, hogy kialakult az ellenzők tábora, hogy mennyire veszélyes volt ez a munka a megfelelő felszerelések hiánya vagy éppen a mindenhol ott ólálkodó csörgőkígyók miatt. A sajnálatom, ami a dolgozók halála, súlyos sérülése miatt alakult ki, még kevés is volt, amikor kibújni látszott a szög a zsákból!
Arra lettem volna kíváncsi, ha a második rész végén nem történik meg, ami megtörtént, akkor hogyan alakult volna a történet? Feltételezhetően hasonlóan...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...