2015. március 14.

Gondolatfoszlányok összekapcsolódása

Mivel könyves blogként indult ez régebben, akár berakhatnék ide valami pszicho-könyvet... de minek?

A gondolataim szálai árvalányhajakként szállonganak bennem, aztán összeálltak egy csokorrá. Sok vékony szál, amelyek magányukban sehogy sem mutatnak, de összekötve, egy vázába téve, vagy inkább a mezőkön, réteken hagyva egységes képet alkotnak.

A héten elolvastam Szee posztját, meg elolvastam a hozzá kapcsolódó másik bejegyzést, és természetesen nekem is lett véleményem, gondolataimba férkőzött emlékek, állapotok, jelen helyzetek, vágyak és vágyódások, és még tovább is képzeltem ezeket a jövőbe, vajon milyen élményeket fognak szerezni a saját gyermekeim?

Nem tudom mennyire vagyok bevállalós? Mindig azt gondoltam magamról, hogy egy egyenesen haladok a végtelen irányába, és néha egy keresztező egyenesre térek át. Vagy egy egyenesen kijelölt félegyenes vagy csak egy szakasz vagyok én. Most CSAK egy szakasznak érzem az életem, nem látom azt, hogy hatalmas változások fognak történni. Bár remélem, hogy a szakaszom is találkozik egy másik egyenessel.

Mennyire vagyok bevállalós? Mennyire van elegem a munkából, a mindennapokból? Mennyire vágyom másra? Mennyire vágyom az összecsomagolásra és hogy elmehessek innen? Hát majdnem semennyire. Ugye milyen unalmas?
Én élvezem a munkámat-persze messze is áll az említett excel-tábláktól, élvezem a családot, megszoktam a lehetőségeinket. Biztosan többet mennék, utaznánk, ha tehetnénk, de nekünk nem ez jut. De köszönjük, jól vagyunk.
Nem hiszem, hogy röghöz kötött vagyok. Bár az is igaz, hogy pár éve még szívesen eladtam volna a házat, amiben felnőttem, de most már nem. Ha ez azt jelenti, hogy az vagyok, ám legyen. Akkor a lányom is az. :) Nem menekülünk, nem így szeretnénk kitörni vagy önmegvalósítani. Bár az eredeti poszt nem is erről szólt, de ugye ezek a foszlányok szállonganak körülöttem és bennem.

Utána jött a gondolat-gombolyítás, hogy mennyire lehet elege az embernek, hogy elmegy és kipróbál valami mást? Hogy mennyire nem bánja, hogy otthagy embereket, barátokat. Hiába világháló, az nem ugyanaz. És ezt is be is fejezem, mert szomorú, de úgy érzem mostanában, hogy ha a négyesben (bocsi George, ötösben) útra kelnénk, csak a szüleimnek hiányoznék. Bocs mindenkitől, de tényleg ezt érzem hetek, hónapok óta. S ezt egy éjjeli közösségi fb-s írás meg is erősítette bennem.
Vannak pillanatok, új örömök (ezt mindenképpen köszönöm azoknak, akik beletartoznak ebbe az új-ba), de a taposómalom kövei többnyire némák.
Így az áprilisi nap is csendes marad. Változtattam, döntöttem, és így lesz jó.

Eszembe jut, hogy néhány hete egyik új kolléganőmmel a 7-es szám állítólagos lényegéről beszélgettünk, akkor átgondoltam az én éveimet, és még valami nevet is adtam. Nem emlékszem pontosan, de valami ilyesmik voltak: 0-7: kisgyermekkor; 7-14: a kamaszság felé az általánosban;
14-21: felnövekvő én; 21-28: családalapítás; 28-35:a gyerekeim kisgyermekkora; 35-bölcsebbé válás, a pofonok, a döntéshozatal évei....
Igen, érdekes, ahogy a személyiség változik.

Tegnap pedig, amikor egy továbbképzésen, vagy nevezzük tréningnek, ültem, rájöttem, hogy már ez sem megy olyan könnyen. Ismeretlen emberekkel nem szeretnék csapatot építeni. Még az ismerősökkel sem megy mindig. Sajnos a szakaszom szűkösebb már. Így történt, hogy az utolsó játékon nem vettem részt. Egyszerűen tudtam melyik játék lesz, és ezzel nekem már volt rossz élményem, így kihagytam. Én egyedül. :) Néztek rám, hogy tényleg? Hogy álljak be. Kötöttem az ebet a karóhoz. És elgondolkodtam. Tényleg én lettem este fél 6-ra antiszoc? Vagy más nem merte megtenni? vagy mindenki más ennyire élvezte? vagy nekem nem megfelelő a feladattudatom? -mert ez is eszembe jutott ám.
Egyszerűen így alakult.
És reggel, amikor elhatároztam, hogy megírom ezt a posztot, akkor még nem tudtam egy olyan hírt, ami nem is érint engem, de örömmel töltött el, pedig az érintettnek sem egyszerű, de megemelem a kalapomat a nyugodtsága, a mosolyai előtt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...