2015. március 8.

Futólépésben...



Őszi, tél eleji készlet kisöprés alkalmával pár száz Ft-ért vettem ezt a könyvet, a polcon porosodott, de ahogy közeledtem a márciushoz, egyre többször jutott eszembe, hogy lassan egy éve kezdtem el futni, s erről írni szeretnék. Mégpedig azért, hátha más is elkezdi, és más nem fog kétségbeesni, hogy kevés a fejlődés, nagy a stagnálás, nem jut egyről a kettőre.

Közben az is eszembe jutott, hogy ma 52 hete, ezen a vasárnapon álltam rá először a futópadunkra. 

A lényeg ott kezdődött, hogy tavaly év elején észrevettem, hogy valamilyen adalékot (az ovis ételekben) nem bír a gyomrom, s ez Egerben, a szállodai étkezés során be is bizonyosodott, így akkor elkezdtem magammal vinni az ebédemet. Ha már mást ettem, próbáltam figyelni, s mivel ebben az időben nagyon fájtak a vállaim és a derekam, eljutottam masszírozásra is. Ennek van egy éve, s miközben egy ismerős jól megdolgozta a hátamat, az ő életéről mesélt, hogyan kezdett mozogni, milyen bajai voltak. És én akkor hazajöttem és bekapcsoltam a gépet.

Szerintem csak a férjem biztatása és magam miatt nem hagytam abba, hiszen soha nem ment a futás. Lehettek nekem a sulis tesztek, próbálkozhattam én a későbbiekben, nem ment. Pedig volt egy időszak kamaszkoromban, hogy egymás után két aerobic, step-aerobic stb. órát tornáztam végig. De a futás nem ment. A tüdőm vagy a szívem nem bírta? Nem tudom. Így kezdtem el itthon futni, és nem is ment. Letöltöttem az internetről edzésprogramokat, olvastam a véleményeket, s én voltam az, aki bevallotta, hogy az első hét edzéseit is ismételnem kellett, mert nem tudtam végigcsinálni. Aki ismer, az tudja, hogy hiába volt rajtam súlyfelesleg, azért nem annyi, hogy ennyire szenvednem kellett volna.
Próbáltam nem feladni, így az itthoni futás-séta-kicsi torna kombinációval (kb. heti 4-szer) és az egészségesebb táplálkozással eljutottam sokáig. Csak a futógépen futottam, és nem gyorsan. 
Aztán ehhez is hallottam véleményeket, hogy ha kimegyek futni terepre, akkor ott nem fogok tudni ennyit futni, mert az másabb. Akkor kicsit elkeseredtem, hogy minek töröm magam, soha nem fog ez nekem menni. Végül, ha jól emlékszem júliusban futottam először az utcán (éppen foglalt volt a gép), talán akkor futottam le egyszerre kb. 4 km-ert a gépen, így meglepődtem, hogy ugyanannyi idő alatt az utcán is sikerült. Kedvet kaptam, s mivel éppen a balatoni nyaralás előtt álltunk, rá is szoktam a kellemes nyári kocogásra. Augusztusban és szeptemberben, magamhoz képest szárnyaltam, ekkor sikerült életemben először és utoljára egyszer 9 és egyszer 8 km-t futnom. Egyébként időtől, kedvtől, szenvedéstől függően általában 4,5-6 km-t sikerült teljesítenem. Ősszel a sok munka, a Kisebbik új sulija miatt egyre kevesebbet jutottam ki, és meglepődve tapasztaltam, hogy a gépen nem megy a futás. S azóta sem. Az utcai futásom pedig sokat lassult, pedig a heti átlag 1-2-t tartottam.

Azt is megkaptam többektől, hogy más ilyen gyorsan gyalogol, mint amilyen lassan én futok. Ezt is fel kellett dolgoznom, s igen eltelt egy év, még mindig futok, még mindig küzdök azzal a néhány kilométernyi távolsággal, de még mindig örömmel indulok neki azon a néhány napon. Pedig tudom, hogy szenvedni fogok. Remélem, hogy egyre jobb lesz, de ha nem, akkor sem fogom elásni magam a földbe. Mert én legalább teszek valamit. Ha mást nem, akkor csak szimplán küzdök!

A visszacsúszott háromért és a kedvenc csokik, édességek miatt muszáj folytatnom.

S a könyv milyen?

Szól az öltözékről, a lábtartásokról, edzésprogramokról. Én csak átlapoztam.

2 megjegyzés:

  1. Azt hittem bejelented, hogy indulsz a maratonon :-))

    Én azt mondom ne foglalkozz senkivel! Úgy és akkor fuss ahogy neked jó, hiszen magadért teszed nem másokért.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Csenga! Volt egy terv, hogy hova szerettem volna eljutni egy év alatt, de terv maradt a következő évre. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...