2015. március 29.

Charles Martin: A megváltás reménye



"Sose dőlj be annak az ostobaságnak, hogy csak akkor vagy valaki, ha győztél. Nem igaz. Akkor is vagy valaki, ha veszítesz. Akkor is számítasz. Mindig."



Charles Martin és én: egy biztos kapcsolat. Lehet erős regény, ami gyomorszájon vághat (na jó, annyira azért nem), lehet gyengébb, az biztos, hogy Mr.Martin évekkel ezelőtt bekerült azon írók közé, akiket akkor is elolvasok, ha nincs erőm olvasni, ha nincs meg a könyv, ha....bármi is történhet. Bekerült Barricco, Picoult mellé, pedig más, össze sem lehet hasonlítani őket.
Nekem Martin olyan mint N. Sparks lehet. Lehet, mert őt még csak egyszer olvastam, de a filmekre tekintve, hasonló.

A Megváltás reménye könyvben Charles hozza a megszokott formáját: boldogság, tragédia árnya, tragédia, megoldások keresése, örömök és borúk, gyűlöletek és szerelmek; miközben zajlik az élet.

Mindig kíváncsian várom, hogy miről fog szólni az író következő regénye? Mi köré fogja építeni a szerelmi szálat, mennyire nyálas romantika lesz benne? Erre mindig kíváncsi vagyok, mert eddig soha nem csöpögött, az én mértékem szerint.
Bevallom őszintén, most megijedtem kicsit az elején. Oldalról-oldalra olvasni az amerikai fociról, annak szabályairól, értelmezéséről, kifejezéseiről- nem hozott lázba, így ezeket nem is értettem meg.
Le kellett ülnöm a gép elé, belenézni egy super bowl mérkőzésbe, hogy egyáltalán lássam az irányítót, meg a pályát, meg a kupatanácsot, meg ilyeneket. A regény tele van a focival, mert Matthew egy isteni tehetséggel megáldott focista, aki börtönbe kerül kiskorú és nagykorú megerőszakolása és bántalmazása miatt, a kábítószerről nem is beszélve.

12 év hosszú év, nem is beszélve a feltételes szabadlábra helyezésről- lábán a bokapereccel.
Ahogy az írás elején megismerjük Matthew-t, szívünkbe zárjuk, el sem hisszük, hogy van ilyen fiatalember, az a tipikus jó sportoló, kedves fiú (ha-ha, én Messihez hasonlítottam magamban), így el sem tudtam képzelni, hogy ilyen ügybe gabalyodott bele. Nem hittem, tudtam, hogy ártatlan úgy ahogy mondja, és csodálkoztam is, hogy nem mondta folyamatosan az igazát. 12 év után, nem váratlanul kiszabadult, és vele kapcsolatban is észrevehető, hogy a bezártság utáni hirtelen szabadság nem is olyan jó. Bátor módon hazaindult, a kisvárosába. Ott is maradt, vállalva a szigorú szabályokat, a gyerekek elkerülését, az emberek utálatát. S  aztán találkozik Audrey-val, a feleségével. Igen, felesége is van, akivel 12 éve nem találkozott. Esetükben a holtomiglan-holtodiglan nem működött, mert az asszony, férjének "mindenese" edzője mellett edzője, menedzsere mellett menedzsere, táplálkozási tanácsadója, barátja, szeretője..... nem látogatta. Ennek ellenére Matt még mindig szerelmes belé, és bármit hajlandó megtenni.

"Van, ami rajtad múlik, és van, ami nem. Ne izgasd magad olyasmin, amin úgysem tudsz változtatni. Fölösleges, mert semmit nem old meg."

A bejegyzéseknek nem az a titulusa, hogy elmesélje a történet lényegét, Matthew életét, s az ezek utáni eseményeket, de elmondhatom, hogy a barátság, a szerelem, az izgalom, a lemondás, a kétségbeesés, az önfeláldozás ugyanolyan fontos szerepet kapott Charles Martin legújabb regényében, mint a sport, a foci.

A megváltás reménye. Kiderül? Beigazolódik? Kialakul? Visszakerül? Meggyűlöl? Kibékül? Folytatódik?

Minden kiderül szép lassan, az utolsó sorokig elolvasva.

Akár ő is lehetne Matthew: Rakéta, a Nyolcas

General Press
2015

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...