2015. február 22.

Tallér Edina: Most akkor járunk?



"Beni tizenhárom éves, nyolcadikos és itt él köztünk. Suliba leginkább a haverok miatt jár, bár a legjobb barátja a szomszéd lány, akivel szinte ikrekként nőttek fel. Beni és Eszter történetesen a fővárosban laknak, és az a tervük, hogy végigutazzák Budapest összes villamosvonalát. De Beni szerint előtte még le kell vakarniuk magukról a húgát, Annát, és az első csókhoz sem ártana már egy szöszi. Hamarosan kiderül, hogy egy magától értetődő barátság is bonyolulttá tud válni, és ami állandónak tűnik, bármikor megváltozhat. De talán nem is baj, ha minden változik. Ezt hívjuk életnek!"

Ez a könyv nagyon cuki volt!

Ó, mennyire kedvesek ezek a gyerekek. Tudom, tudom, a 13-14 éves kamaszok nem biztos, hogy örülnek a gyerekek megszólításnak, hát még a kedves-nek, de a könyv tényleg cuki.
S, hogy mit is értek ezalatt?
Egyrészt arra, hogy a gyerekek mégis csak gyerekek maradnak, bármerre is tart az informatikai fejlődés, bárhogyan is azt állítják, hogy változnak a nevelési elvek.

Itt van ez a két szimpatikus fiatal: Eszter és Beni. 13 és 14 év között. Jó barátok, csetelnek, kirándulnak, sokat beszélgetnek egymással. Különbözőek, mégis jókat tudnak beszélgetni. Eszter egy fodrász és egy lakatos gyermeke, sokat tanul, hatosztályos gimibe jár, szorgalmas, céljai vannak, jó vitapartner.
Beni egy klassz srác, irigylésre méltóan nézi az életet, szereti a családját, a 7 éves húga is csak módjával megy az idegeire, nem tagadja le, hogy szereti őt, fontosak a barátai, felkarolja a magányos kortársakat, olyan fiú, amilyen talán nincs is, bár szerintem van. Kevesen lehetnek, de reménykedünk, mert olyan amilyet szeretnénk majd vejünknek.

Ők a jó barátok, akikek célja, hogy szombati kirándulásaikon végigjárják Budapest villamosvonalait, megnézik a látnivalókat, jól érzik magukat.

A könyv Beni írásában, mesélésében íródott, az ő emlékeit, életét ismertem meg. Mosolyát, lazaságát, feltétel nélküli szeretetét, komolyságát, szorgalmát. Nem tudtam elképzelni senkit, aki ilyen lehet, mint ő. Nem ismerek ilyen fiút Hanna osztályából, nem emlékszem ilyen fiúra az én gyerekkoromból. De ez nem jelent semmit.

Ahogy olvastam, akaratlanul eszembe jutott az én ifjúságom, és akaratlanul rájöttem, hogy én nem Eszterre hasonlítottam, hanem pl. Melcsire de erre nem vagyok büszke. Mennyi hülye babonám volt! :)
De, ha a 13 éves lányomra nézek, akkor ő a két lány között helyezkedik el. Egészségesen nem stréber egy gimiben, és nem is ilyen lükepék, csapongó, mint Eszter barátnője. Egyszerűen imádom őt! 
Az pedig egy álom lehetne, ha a 11 évesem ilyenné alakulna, mint Benedek. :)

Nem is tudom tovább ragozni a könyvvel kapcsolatos élményeimet, legyen elég annyi, hogy ma olvastam el egyben az egész könyvet, kedves volt, mosolyogtam sokat, szimpatikusnak találtam a fiú szüleit, a kapcsolatukat, hogy tudják, akkor is lehet szabadon nevelni, hogy vannak bizonyos korlátok, hogy fontosak a beszélgetések; hogy Beni tud dilis, megbántó fiú is lenni, tud féltékenykedni, hogy nagyon jó barát tud lenni. S, hogy mi lesz velük? Lehet heppiend 13 évesen?

"- Jaj, apa! Te sosem köpködtél?
- De. Ezért nem kaptál most nyaklevest.(...............................)
(..........................)
- Ha vendéget hívsz a lakásba, te vállalsz érte felelősséget!
- Ezt most hogy kell érteni, apa?
- Úgy, hogy te viszed el a balhét! A rossz hír az, hogy egy hétig te, és csakis te mosogatsz, kérés nélkül! A jó hír az, hogy anyádnak nem mondom el, mi történt, tehát bezsebelheted a dicsérő szavait, hogy milyen rendes ez a gyerek, magától mosogat."

S végezetül, minek örülök még? Nemrégiben olvastam Totth Benedek: Holtverseny című könyvét, amiben a 16-17 éves kamaszok egy fertőben éltek, akik mindenkivel mindig, fűvel-fával mindig és mindenhol, és ebben a mindenkivel-ben 13-14 éves kislányok is benne voltak... ezt máig nem emésztettem meg, így a lelkemnek ez a kedves könyv nagyon jól esett.

Köszönöm a Tilos az Á Kiadónak!

3 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...