2015. február 2.

Anna Woltz: Száz óra sötétség



Száz óra sötétség, ami magával hozta a sötétséget, a félelem csíráját, a gondolatokat, az őszinteséget, a kitárulkozást, a kamasz lázadásokat, a "csak-azt-hallom-meg-amit-én-akarok" dolgokat, s ami magával hozta Emilia dackorszakának felvirágzását, leáldozását, hogy rájöjjünk arra mi is szülőként, hogy milyen fontosak a gyerekekkel való kapcsolataink. Hogy addig használjuk ki az időt, amíg nem csukják be előttünk a szobájuk ajtaját.

Talán ez lesz az első könyv, aminek elolvasására megkérem a lányomat, ha befejezte az aktuális olvasmányát. Mi szeretünk beszélgetni. (Ezt tegnap írtam, s ő el is kezdte ma.)

Elkalandoztam úgy, ahogy szoktam...

Anna Woltz írónő egyik kedvenc könyve M.Haddon: A kutya különös esete az éjszakában, ami nekem is egy fontos kedvencem. Jó kezdet! Ifjúsági regényeket ír, amiket én is előszeretettel olvasok a gyermekeim miatt, hogy ajánlhassam nekik. Így jutottam el Emilia December de Wit történetéhez, néhány napos new yorki sztorijához, amelyet elolvasva ismét a fejemet foghattam. Mi miatt? Hát persze!- a szülők miatt. Kezdem magam tökéletes mamának gondolni, pedig egyáltalán nem vagyok az, sőt messze állok ettől a titulustól.

"Tizennégy éves vagyok. Az apám kordbársony nadrágot hord, és a kedvenc időtöltése, hogy a csillagokat bámulja. Ja, és mielőtt elfelejteném: kedden elpusztította a világot. Az anyámat Nora Quinn-nek hívják. Írországban született és néha angolul beszélget velem. Úgy értem: néha beszélget velem."

Emilia 14 éves kamaszlány, egyke, iskolaigazgató holland édesapával és egy festőművész ír édesanyával. Érdekes párosítás lehet egy reál beállítottságú kocka és egy szállongó művész házassága, s ez az "érdekesség" meg is jelenik a könyv soraiban. Emilia kényszerbetegségben szenved, túlzottan fél a kosztól, védi magát és környezetét, s tudhatjuk, hogy ezek a furcsaságok instabil háttér miatt is kialakulhatnak. Emilia pszichoszomatizál, hiperventilál sok esetben, és valami olyan dolog történt Hollandiában, a környezetében, ami miatt egyetlen kiutat talált: a szökést. Két nap alatt, az apja bankkártyáját lenyúlva, megszervezi saját New York-ba történő lelépését, túllép önmagán, mindennek utánaolvas, repülőjegyeket vesz oda-visszaútra, szállást foglal magának. S amikor megérkezik és eltaxizik a szállása lépcsőjéhez, kiderül, hogy nem sikerült minden tökéletesen, de boldogulnia kell.
(Szigorúan zárójelben felteszem a kérdést, hogy tényleg utazhat egy 14 éves egyedül? Tényleg beengednek egy 14 éves kamaszt egyedül az USA-ba?- tényleg érdekel. Bár, ha nem, ha ez egy kitaláció, máris felhúzhatnám a szemöldökömet, de én inkább másképpen fogtam fel: a 14 éves Emilia megszökött, egyedül képes volt rá, mert a csendes, érintésmentes életében nem volt senki, aki normális kapcsolatot tartott volna fenn vele.)

Igen, Emilia egyedül volt, s ehhez jött egy olyan, édesapjával kapcsolatos botrány, ami miatt összegömbölyödött, az összes szúrós tüskéjét kitolta magából, szüleivel való csendes kapcsolatát nem meghazudtolva nem kérdezett csak szégyenkezett, így egyedüli megoldásnak a lelécelést tartotta.

"A földön körös-körül szív alakú, száradó őszi falevelek. A legtöbb sárga, de van közöttük egy piros is. Bámulom egy darabig. Hozzá vagyok szokva a magányossághoz. Amikor anya a terhességről beszél, mindig az jut eszembe, hogy valószínűleg már a hasában magányos voltam. De hogy ennyire magányos vagyok, az új."

Amerika, New York: bejutott, de hamar kiderült, hogy nem minden a terv szerint halad. Fedél nélküliség, kosz-hegyek, majd az ottani fiatalokkal való bezártság és a velük történő kényszerű kapcsolatteremtés hozta meg számára a változást. S talán mind a négyük számára a változást, hiszen mind a négyen sérültek. Együtt vészelik át a hurrikán okozta riadalmakat, együtt járják a sötét utcákat térerőt és fényt keresve. 
Természetesen a szülők is megérkeznek, de csak napokkal később. A Sandy-hurrikán keresztül húzta a számításokat, mindenki számítását. Volt idő gondolkodni, elmélázni, a sötétségben újraírni az elmúlt időszakokat, s így újra találkozni a szülőkkel. Mindenkinek a maga szülőjével, itt-ott, más városban. Bár Emilia sokat változott, új érzéseket fedezett fel magában, az édesapjával való találkozás még nem ment gördülékenyen, s kíváncsi lettem volna egy "Egy év múlva" fejezetre is.

"De a szökésem miatt most egy Beszélgetés vár rám. Ami elég felháborító, mert mi sosem Beszélgetünk. Minket nem érdekelnek a beszélgetések. Ha apámat kinevezik igazgatóvá, vagy ha anyám eszelős drágán ad el egy festményt a katari sejknek, akkor biccentünk egymásnak. Ha anyám darabokra vágja egy művét, vagy ha elkezdek hiperventilálni, akkor sóhajtunk. De sosem szoktunk beszélgetni."

A Száz óra sötétség nem minden mozzanata volt hihető számomra. A négy gyerek egyedülléte megkérdőjelezte az amerikai gyermekvédelmi törvény működését, de felnőttként sokkal többet láttam  bele ebbe a történetbe. Egy metaforát, a változást, a változtatást, az elfogadást. Gondolatokat, témákat, beszélgetéseket, mosolyokat, sírásokat.

Tetszett a könyv, és szívesen megismerném Abby-t, színt vinne mindenki életébe!

Amint írtam a Trevor-nál, mi szoktunk itthon beszélgetni. Hanna (13;5) mesélte az edzés felé menet, hogy el is kezdte olvasni a könyvet, és azt is elmesélte, hogy ma beszélgettek a suliban a szülőkről is, és ő azt mondta, hogy neki sok szempontból mi példaképei vagyunk, sok mindent szeretne ő is így csinálni. Kell ennél több? :)

Tilos az Á Könyvek
2014

2 megjegyzés:

  1. Nem olvastam el az értékelésed:-)) De el fogom, csak éppen pont ma vettem át ezt a könyvet. Eredetileg a gyereknek néztem ki, de nem volt oda érte, erre csak azért is megvettem magamnak :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem biztos, hogy neki való, nekem Hanna most olvassa, de ő pár évvel fiatalabb és lány. :)
      nekem nagyon tetszett, eltekintve attól az apróságtól, amit le is írtam. Majd keresem, ha olvastad.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...