2015. január 4.

Christina Baker Kline: Árvák vonata



"Vivianből sorra hívják elő az emlékeket a ládát, melyeket együtt nyitnak fel. A kartonanyagba bugyolált varrókészlet felidézni a Byrne család zord otthonát. Aztán ott a mustársárga kabát a katonai gombokkal, a bélelt, kötött kesztyű, a barna ruha a gyöngyházfényű gombokkal, és a gondosan elcsomagolt rózsamintás porcelánkészlet. Molly előtt hamarosan felidéződik a történet minden szereplője: Niamh-re, a nagyira, Maisie-re, Mrs.Scatcherdre, Dorothyra, Mr.Sorensonra, Miss Larsenre... A történetek egymásba érnek. Jobbra dől és gyakorol: egyre jobb. Mint mikor az ember anyagdarabokból folttakarót készít, Molly összeilleszti őket, és egymáshoz férceli, s ezáltal olyan mintázatok sejlenek fel előtte, melyeket képtelenség volt kivenni, ha az ember az egyes darabokat külön szemlélte."

Az árvák vonatának jelentését talán nem kell magyarázni, értjük a szavakat, értjük a jelentését, s talán el is tudjuk képzelni: árvák utaznak a vonaton.
De vajon hová utaznak? Az árvák vonatát a Gyermeksegélyező Alap (amely szervezete feladata az utcákon élő, előforduló hajléktalanokat és árvákat felkarolni és elhelyezni) indította el New Yorkból 1929-ben, s utaztak egészen Chicago-ig s még tovább, s az állomásokon jelentkező személyeknek adták örökbe vagy adták oda munkára a gyerekeket. Ezen személyeknek kötelességük volt a gyermekeket iskolába járatni, jól ellátni őket, de mint tudjuk nem csak jó emberek élnek ezen a mi Föld nevű bolygónkon. Vivian, a 91 éves hölgy ezen a vonaton utazott. Ő az egyik személy akinek a története kirajzolódik előttünk. 

Molly a 17 éves lány, aki nevelőszülőknél él, s mondhatni úgy kerül mindig újabb és újabb nevelőkhöz, ahogy a virágok repülnek virágról-virágra.

E két nő egymásra talál Jack segítségével. Molly szerelme s jó barátja ez a személy, aki töretlenül és feltétlenül hisz barátnőjében, s hiszi, hogy Molly jó ember. Amikor a lányt elkapják, mert kedvenc könyvének, a Jane Eyre-nek szakadt, rongyos példányt el akarta lopni a könyvtárból, Molly választhat: néhány hétnyi börtönt vállal be priusszal, vagy 50 óra közmunkát. Jack segítségével a közmunkát választja, s így kerül Vivian-hez. Feladata: az idős hölgy padlásán lévő öreg, poros, emlékekkel teli dobozok átválogatása, de leginkább az idősödő, szellemekkel jóban lévő nő emlékeinek meghallgatása.

"Mollyt is meglepte, de várja ezeket a találkozásokat. Kilencvenegy év hosszú idő - azok a dobozok a történelem tanúi, és sosem tudhatja az ember, hogy mit talál bennük."

A két személy társai lesznek egymásnak, s ahogy kirajzolódnak az eddigi életek, és sorsok én is szomorkodhattam, együtt érezhettem, szoronghattam, és sajnálkozhattam. Próbálhattam segíteni, átkoztam a szülői szerepeket viselőket, vagy éppen azt mondhattam, hogy végre!

"A szüleim egy fényesebb jövő reményében hagyták el Írországot, s mindannyian azt hittük, hogy a bőség földjére tartunk. Ami azt illeti, mindenből kudarcot vallottunk az új hazában. (...) Lehet, hogy Kinvarában szegények és kiszolgáltatottak voltunk, de legalább családtagok vettek bennünket körül, emberek, akiket ismertünk. Közösek voltak a hagyományaink, és ugyanúgy szemléltük a világot. Egészen elutazásunkig nem tudtuk, mennyire magától értetődőek voltak számunkra ezek a dolgok."

Vivian élete nem volt egyszerű. Kislányként, még családjával együtt kelt át az óceánon, akiket hamar elveszített, majd az élete rövid idő alatt vett hatalmas fordulatot. Az árvák vonatán fiúk és lányok, csecsemők és kamaszok vegyesen utaztak, és csak remélték, hogy jó helyre kerülnek majd. Életre szóló barátságokat próbáltak kötni, de az akkori infrastruktúrák, az akkori kor vívmányai nem tették lehetővé a kapcsolattartásokat. 

Molly a mai világ gyermeke. Kíváncsisága nem hagyja nyugodni, így a könyv vége felé érdekes fordulatot vesznek az események.

Szép könyv, s bár nem voltam meggyőződve, hogy a felpörgetett, felgyorsított és hihetetlen vég minden részlete kellett ebbe a történetbe, mégis azt kell mondanom, hogy nagyon tetszett. Szerettem, kedveltem, és őszintén remélhettem, hogy a könyvbéli fiktív szereplők élete szépen, és nyugalomban haladt tovább. 

"Én pedig felülök, és kinézek a tollpehelyként kavarog hóesésbe. Szakad egyfolytában, dunnaként lep el, átváltoztat mindent; fehér az ég, a fák, az autók, a szomszéd ház. Úgy érzem, valami csodára ébredek. Én is dunna alatt vagyok, testem határai elmosódtak, én magam is átváltoztam."

Gyönyörű mondatok, fájdalmas néhol megható és kedves, szép emlékek...
Ajánlott! 

Alexandra Kiadó
2014

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...