2014. december 30.

Lassan, a hideggel beköszönt 2015! Boldogot! :)

Kedves Ismerősök, Olvasók, Kíváncsiskodók, Véletlenek, és Mindenki más, aki ezt a bejegyzést megnyitotta, látja és olvassa!
(....hiszen a jó kívánságokból sosem elég!)





S a zene! Egy nagy kedvencem, s bár nem kimondottan újévi, mégis beillesztem.



Színehagyott napokat él bennem a tél.
Sok az igény, ég a villanyfény.
A feladatok ugyanazok, túl sok a tény.
Késik a kész. Este van, fél négy. 
Nekem ez a hét 
Egy szétült szék.

ref:
A hóra hó, a szájra kéz 
Egyre több húz lefelé 
Nyúlj utánam, rázzál fel 
Vegyél rá, és vigyél el 

A hidegtől száraz a száj. Menni, muszáj.
Tele a gyors hetes. Jobb, ha fel se szállsz.
Odahaza semmi, és senki se vár.
Nyár óta már kong a lakás.
Ezen a tajgán
Nincs maradás...

...... mert az újévi buli után mindig jön a sokaknak szürke január. A téllel. A sok feladattal, amelyek türelmesen várakoztak az ünnepek alatt is. Fáradtság, meg ilyenek. Vigyenek, menjünk, rázzanak, álljunk. Bulival, csenddel, zenével vagy könyvvel. Valahogy. Mert valaki mindig vár. Társ, család, állatok, vagy egy jó könyv. Szállj fel arra a buszra, ha menni kell, de higgyétek el, sokszor elég egy karosszék.

Tudom, hogy nem újévi zene, de ahogy ma hosszú idő után a fülembe kúszott a fejhallgatón keresztül, miközben a gyerekek filmet néztek, akkor azt éreztem, hogy igen, ez jó lesz.

Kívánok mindenkinek nagyon boldog, szép új évet!

pusziölelés*, A.

2014. december 29.

Erin McCahan: Szerelem és más fura szavak

"Többfajta szeretet létezik. .... Az elmúlt néhány hónapban a következő dolgokkal kapcsolatban használta, illetve hallottam a "szeretet" szót elhangozni: nővérek, család, Styx, nyelvtanulás, foltvarrás, futás, csokis-mogyoróvajas sütemény, Bevásárló kommandó stílus, maga a szeretet, esküvők......... Hogyan vonatkozhat egy szó, amelynek egyetlen definíciója van, ugyanúgy fényképezőgépekre, esküvőkre, hangokra, süteményekre és emberekre? Nem vonatkozhat. (...) Gyakran tévesen használják. (...)
Tehát mi is a szeretet - az a fajta, amelyik nemcsak süteményekre, hanem emberekre is vonatkozik? Egy kapcsoltat, majdnem olyan, mint egy titkos nyelv két ember között, vagy egy láthatatlan tánc. Legyőzhetetlen erő, amely egymáshoz köt minket, és sohasem lehet megtörni. Olyasmi, amit túlfeszítünk és próbának vetünk alá, sőt aggódunk miatta, de sohasem átmeneti, sohasem röppen el, sohasem törik meg, és ezt onnan tudom, hogy nemrégiben magam is megtapasztaltam...."


Szerettem volna ezt az értékelést még tegnap, friss befejezés után megírni, mert akkor azok a lelkendezéseim, amelyeket Hannának mondtam, nagyon bennem voltak. Az érzések, a benyomások, a gondolatok. Szerettem Josie-t.

S hogy miért szerettem, s hogy ki is Josie?

Egy 15 éves lány. Egy különleges lány. Egy tehetséges lány. Egy MÁS lány. Tudjátok, hogy is van ez a mai világban? Beszélünk tehetségesekről, a törvény megkülönbözteti a BTM-es, azaz a beilleszkedési-tanulási-magatartási nehézséggel küzdő gyerekeket (igen, sajnos így egyben), megkülönbözteti, aztán vannak a sajátos nevelési igényűek, a fogyatékkal élők, külön kalap alá tartoznak az autizmussal élők is.
Sehol nincs ez leírva, én is elgondolkodtam rajta, hogy vajon Josie asperger-szindrómás-e. Legalábbis közel állhat hozzá. Egész sok jellemzője megvan benne, ha esetleg elolvassátok a könyvet ti is megtapasztalhatjátok. Nos, akár az, akár nem az, rettenetesen tehetséges, amely a családja körében, szülei szárnyai alatt megfelelően ki is tud bontakozni. Késői gyermek, véletlenül megfogant harmadik lány, így a korkülönbségek is akként alakulnak,  mindkettő nővére jóval 20 felett van, akár a férjes Maggie akár már 30 is elmúlhatott. A lényeg, hogy Josie nem egy tipikus YA irodalom lány. Sőt, számomra sokkal szerethetőbb figura, mert elmarad mellőle a szőke, kamasz-feeling, ami akár idegesítő is tud lenni.

Josie okos- egy évet átugrott a tanulmányaiban, ügyes, sportol, legjobb barátja, a szintén tehetséges Stu, akivel együtt a gimi mellett már a helyi fősuli szemesztereit is látogatja. Zajlik az élete, péntek este jobban érzi magát a szomszéd néni társaságában, mint egy buliban. 
A történetbe ott kapcsolódunk be, hogy Kate, a középső testvér szerelmes lesz egy Geoff nevű fiatalemberbe, aki Josi-nak nem szimpatikus, s mivel a fiatal pár éppen a házasságukat tervezi, Josie szeretné ezt a frigyet kudarcba fullasztani. Egyszerűen azért, mert nem kedveli Geoffot. Nem tudja elképzelni, hogy ő ennek a fantasztikus családnak méltó tagja lehet. 
A fenti gondolataim, vagy egyéb kamaszkori döntésképtelenség miatt, Josie nem tudja definiálni és matematikailag kimutatni a szerelem képletét, s úgy érzi, hogy nővére és annak vőlegényének kapcsolatát csak akkor értheti meg, ha szerelmes lesz. Telnek a hetek, alakulnak a kapcsolatok, szélesedik a látóköre, s az esküvő időpontja egyre inkább közeledik. Közeledik, s közben Kate-nek semmi sem jó a húgával kapcsolatban. Megváltoztatná a külsejét, hogy tökéletes koszorúslányt faragjon belőle.... Szeretet és gyűlölet, örömök és dühök, szerelem és képletek.

Vajon mi fog történni? Lesz esküvő? Szerelmes lesz Josie? S miközben zajlik az élete a két iskolában, ne felejtsük az unokatestvérként szeretett szomszédokat Stu-t és Sophie-t sem, akik a kapcsolatok  és szerelmi élet nagy művelői. :)

Erin McCahan egy szimpatikus karaktert alkotott, lehet, hogy azért, mert önmaga sem volt egy átlagos gyermek, kamasz. Nem egy átlagos felnőtt. nagyon tetszik a szülők viselkedése, elfogadása, problémáik megoldása, a konfliktusok elrendezése. Pozitív példák, követendő megoldások, még akkor is, ha én nem vagyok ők, és Hanna nem Josie. Egyébként nagyon nem. :D

Szeretem ezt a könyvet, és őszintén remélem, hogy a vigyori lányomnak ugyanolyan érték lesz, a sok csöpögő LL-könyv mellett, mint nekem.

5*********

Kolibri Kiadó


2014

2014. december 28.

Csökkenteni- 2015

2014-ben a saját magamnak felállított listámat elbuktam, bár egész sok könyvet olvastam róla. A krimikhez nem volt kedvem, és sikerként könyvelem el, hogy néhány régebbi megjelenést is a kezembe vettem. egykori molyként, Lobo várólista csökkentő játékát általában nem teljesítettem, csak 1-2-szer, de tegnap éppen Bozs mondta, hogy indul, és most kedvet kaptam ismét egy lista összeállításához. Maradok a 12 könyvnél, nem lacafacázok holmi alternatív polcokkal vagy listákkal. :)
 Update 1. Nos, akkor jelentkezem a játékra, beszúrom a képet, és megyek Lobohoz, az Olvasónaplónál is jelentkezni. :-) A játék, íme:

Íme a 12 választott könyvem 2015-re. (Ha véletlenül jelentkezem Lobonál, akkor holnapig megteszem és ezt a posztot fogom átalakítani a játék logójával.)

1. Karin Alvtegen: Árnyak (Az idén kimaradt krimikből)

2. Suzanne Collins: Futótűz (Az első rész után egyáltalán nem akartam folytatni. Ennek több éve. vajon most?)

3. Rebecca Donovan: Visszafojtott lélegzet (Az első rész tetszett, de nem volt kedvem folytatni... hátha most)

4. Neil Gaiman: Óceán az út végén (Talán.)

5. Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok (Félek, hogy túl klasszikus lesz.)

6. George Orwell: 1984 (2014-es elmaradás.)

7. Veronica Roth: A beavatott (Ajánlották, s olvastam is belőle egy oldalt. :D)

8. D.Tóth Kriszta: Jöttem, hadd lássalak

9. Fekete István: Képzelet és valóság (Idén kimaradt Istvánunk.)

10. Tóth Krisztina: Vonalkód (Folytatom az eddigi életművet.)

11. Zakály Viktória: Szívritmuszavar (Hanna név miatt.)

12. Charles Martin: Végül a szeretet győz (C.Martin forever)


2014-ben is - A könyvekről



Ötödik alkalommal írok ilyen posztot. Nem számokat, nem mennyiségeket, hanem címeket. Nem foglalkozom az elolvasott mennyiségekkel, oldalszámokkal, szerintem semmit nem számít.
Nem csak olvasásból áll az életem. :) 
- a Fiú új suliba ment.
- Elkezdtem mozogni, azaz futni. Bár ez a decemberi nagy hajtásra nem volt jellemző. 
- Varrtam cuki állatokat az oviba, és kevésbé cuki, azaz cuki, de csúnyácska karácsonyi ajándékokat.
- Elkezdtem újra kötni (na, ezt sem sokat), ami szintén az olvasás rovására ment. 
- Illetve a munkahelyen is több feladatom lett. 

Egyszóval a könyvekről: kevesebb. Sőt, egyre nehezebb kedvenc könyvet avatnom. Képes vagyok a régebbieket is felülbírálni, de szerencsére sok könyvvel szemben kemény vagyok, és nem engedem magamnak, hogy a trónjukról ledöntsem őket.

De, hogy ne felejtsem el a lényeget, inkább lejegyzem a lényeges címeket, mint 2010-ben, 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban.

Kép forrása


2014 kedvenc könyvei:
Jane Austen: Büszkeség és balítélet
Wass Albert: A funtineli boszorkány
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek
Rosamunde Pilcher: A kék hálószoba
Pat Conroy: A tenger zenéje + Az utolsó tánc
Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről
Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései

Könyv, amit idén ismét elolvastam:
Mark Haddon: A kutya különös esete az éjszakában

Idén olvasott könyvsorozat:
Befejeztem az
- Engelsfors-trilógát (Kulcs)
- Párválasztó- trilógiát (Az Igazi)
- Tökéletes kémia harmadik részét (Láncreakció)
- németül a S.Elkeles: Leaving Paradise két kötetét (ami szerintem normál esetben egy kötet)

Boldog voltam/lettem ettől a könyvtől:
Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről

Erőt adott:Böjte Csaba: A mindennapi kenyérnél fontosabb a Remény

Leginkább alul-értékelt nem olvasott könyv, pedig megérdemelné:
Trisse Gejl: Pátriárka
Linn Ullmann: Kegyelem

Túlértékelt könyv, azaz sokaknak tetszik, de nekem nem:
Toni Morrison: Nagyonkék
Heidi Mclaughlin: Örökké a csajom (Forever my girl)

Amiről azt hittem, hogy nem fogom szeretni, de végül mégis:
Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Klasszikus, amit idén olvastam:
Jane Austen: Büszkeség és balítélet
Szabó Magda: Őz

Ami nagyon nem tetszett, csalódtam benne:
Toni Morrison: Nagyonkék

Amit valaha szerettem, de most már nem:
nem olvastam ilyet


Kedvenc karakterek:
Vau kutya 
Elizabeth Bennet

Kedvenc idézet a könyvből:
Sajnos nem írok ki idézeteket, pedig nagyon jó lenne.

Kedvenc romantikus:
Jane Austen: Büszkeség és balítélet

A könyv, ami megváltoztatta a gondolkodásodat valamiben:
Valamiben, valamennyire az összes (de már a többségét el is felejtettem :D) .





2014. december 23.

Egykori boldog karácsonyok


Gondolatban már készül a szokásos év végi könyves bejegyzés, de most inkább emlékezem. Van aki nem várja, nem várta, vannak visszaszámolók. Van, aki lázban ég, van aki utálja az egészet.
Van, aki sírdogál és emlékezik, vannak, akik utálják, hogy a családdal kell lenni, azaz azokkal is, akiket nem kedvelnek.

Nekem nincsenek ilyenek, valahol a kettő között vagyok. Várom szentimentálisan, egyre inkább a karácsony igazi lényegére tekintve: hogy szeretve vagyok. Onnan fentről, innen lentről a családom, a barátaim, a kollégáim által. Ilyenkor nem félek. Tudom, hogy mindenre lesz megoldás, ha éppen egy nagy X van még az egyenlőségjel másik oldalán.
Idősödöm. Hiányoznak a sok éve elhunyt nagyszüleim. Akikhez megszámlálhatatlan emlékem kötődik.

Karácsony van, így előtörnek az akkori szokásaink. Fadíszítés után, a szentestére készülődve még a szomszéd szobában lakó nagymamám és nagypapám kis karácsonyfáját is segítettem feldíszíteni. Nálunk szokás, hogy december 24-én is elmegyünk a temetőbe, és gyertyagyújtással emlékezünk a rokonainkra. Régen mindig négyesben mentünk: nagyszüleim, tesóm és én. Nekünk egy nagy móka volt: az ujjainkat mártottuk a forró viaszba, néztük az ablakokat, hol látjuk a karácsonyfákat? Nem volt még kivilágítva a falu, a házak, az udvari fenyőfák. Aztán bementünk nagynénémékhez egy boldog-karácsonyra és egy italra, sütire, és amíg mi ettünk-ittunk, otthon is megjött, aki hozta az ajándékainkat. Sajnos nagy kutató voltam, így voltak örömök és csalódások is. :)

Mindig ugyanaz a lemez a Csendes éj-jel, a Mennyből az angyal-lal. Vacsi, ajándék, szomszédolás, éjjelig ébren maradni, később az éjféli istentisztelet misztériuma. Ide is nagyszüleimmel mentem.  Fülemben van nagypapám zsörtölődése a nagy fa mellett, hogy miért kap ajándékot?, nagymamám rózsás arca, szüleim öröme, és nekünk gyerekeknek az örömeink.



Arra is emlékszem, hogy még nem volt divat hazánkban az adventi égősor, nem voltak díszkivilágítások, de nagymamám már vett ilyet, mert Finnországban is van ilyen. Imádtam. Akkor sokkal jobban vártam ezt az időszakot. Éjjel-nappal égett, világítás mellett aludtam.

A karácsony olyan nagyon közel állt mindig a szívemhez, hogy nem voltam hajlandó máshol lenni, csak a karácsonyfa mellett. Ébredés után kiköltöztem, volt, amikor ott aludtam, ott olvastam, meselemezt hallgattam, tévét néztem, és már főiskolásként ott tanultam. Csakis a karácsonyfa mellett. Nyugalom, béke, szeretet. Még egy tragédia utáni karácsonyra sem emlékszem vissza szomorúan, pedig biztos az volt.

Akár karácsonyi gyerek is lehetnék, pedig nem vagyok az, de sokszor álmodoztam, hogy Angyal Andi milyen klassz név lehetne. :)

December 23. álmodozom, emlékezem. Sütik készen. Kb.ennyi. Holnap vendégség, biztosan minden meglesz időben, soha nem kapkodok. Kapkodós karácsonyokat éltem át gyerekként, s ezt a részét utáltam. Ma a nyugi helyett a Belvárosba rohantunk fűtőszálért a bojlerbe. Kicsit lemaradtam magammal, de nem zavar. 

Inkább emlékezem. Milyen jó lenne, ha többen lennénk. Ha több rokonnal találkoznánk. Itt laknak a közelben, s mégsem. Milyen furcsa. Tenni kellene valamit. De én is Pató Pál Úr vagyok e tekintetben. 
De barátozunk, olvasunk és játszunk majd nagyokat, megyünk templomba is, színházba is. 
Jó, hogy itt vagy Karácsony!

Kívánok mindenkinek áldott, békés és boldog karácsonyt!

pusziölelés*

Karácsony 1979-1980 körül

2014. december 21.

Adventben 2. Készülődés, várakozás.

Itt a negyedik gyertya meggyújtásának a napja, s összegzem az elmúlt heteket e tekintetben is, azaz, hogyan sikerült a várakozás. Már írtam a fáradtságról, panaszkodtam, hogy nem úgy alakultak a napok, ahogy szerettem volna, de voltak benne gyöngyszemek is.

Olvasás? Miú és Vau kitartóan halad, bár kicsit lemaradtunk, ma tervezem a bepótolását, de igazi karácsonyi könyvet nem olvastam, sajnos. Nem voltak előttem Fekete István csodaszép gondolatai, nem kerestem kedvenc idézeteket, mint tavaly (ezeket is át kellene másolnom...), de voltak családi programjaink:

- sütöttünk;
- karácsonyi ajándékdobozt készítettünk egy 8-9 éves lánynak, s ebben két könyvet is csomagoltunk;
- kirándultunk a kivilágított Citadellára és sétáltunk a csodaszép kedvenc hidunkon, a Szabadság-hídon;
- megnéztük a Vörösmarty- téri adventi forgatagot;
- filmeztünk együtt;
- kedveskedtünk egymásnak és másoknak;
- s még ilyesfélék voltak...
- pl. tegnap, 20-án feldíszítettük a karácsonyfánkat.

Sokat tépelődtem, hogy milyen díszeink legyenek idén, sőt egy ötletem is volt, hogy majd a család kitalálja és megalkotja, de Hanna hamar elvetette ezt, hogy akkor összevisszaság lesz... így gondolkodtam... voltak porcelángyurma ötleteim, nem sikerült kiviteleznem, szerettem volna fehér hintaló díszeket, aztán habcsókokat szaloncukorral, végül..... egy fehér-apró arany mintázatú csomagolópapíros szaloncukor alapján lett fehér és arany díszítésű. Nem fehér, mert olyan két éve volt, de igazából sokkal több a fehér, mert ezek a sárgás aranyak nem annyira tetszettek, így mértékkel kerültek a fára.



Karácsonyi program sokasága volt a mai nap is, de már alig várom a leülős, olvasós időszakot. Várnak a könyvek, van 1-2 jó könyv, ami vár rám. Egy könyv, amit magamnak vettem, és biztosan kapok még néhányat! Szuper lesz.

A mai gyertyagyújtós utolsó idézet:

A negyedik gyertyát egymásért gyújtsuk. 
Érted és értem. Igazán megérdemeljük azt, 
hogy főt hajtsunk egymás előtt, 
hiszen a Jézusi szeretet erre figyelmeztet mindannyiunkat. 
Arra, hogy legyen szent minden ember számára 
a mindenség ajándéka: az emberélet. 
Lobbanjon egymásért, s lobogjon a negyedik gyertya 
az Istengyermek-próféta megszületésének pillanatáig. 
Érted, ki több voltál egy szerelemnél, aki hűséggel vigyáztál, 
aki ha kellett, hát könnyet ejtettél értem. 
Érted, aki miattam, s nem ellenem haragszol. 
Érted, aki felneveltél, óvtál és szeretettel adtad kezembe az emberi életet. 
Érted, aki a barátom vagy és felsegítesz a porból, mielőtt porrá válnék. 
Érted, aki megtisztelsz bólintásoddal s figyelmeddel, 
ha illendően szólok hozzád a körülöttünk zajló történésekről. 
Érted, akivel együtt játszottam a szerepet életem színpadán. 

2014. december 18.

Adventben, 2014-ben, kicsit szomorúan

Évek óta nem volt ilyen semmilyen-hiányérzetes adventi, várakozós időszakom. Azaz várakoznom sem kellett, mert szaladtak a napok, temérdek munkával, tennivalóval, kevés olvasással.

Hiányzik a nyugalom. Szomorú vagyok, ha arra gondolok, hogy mögöttem van 3,5 hét, amit nem a készülődéssel töltöttem. Amikor a gondolatok, a tervek, legtöbbször csak tervek és gondolatok maradtak. Nálam nem így szokott ez történni. Nem tudtam beszélgetni, elmaradtak találkozások, van ami miattam, van ami más miatt. Rohanás, időhiány, ilyenek. :(
A héten már jobb volt, sztrájkolni kezdtem..., de amit elterveztem csak részben sikerült. Tennem, vennem, olvasnom, varrnom.

Elterveztem milyen lesz az idei karácsonyfánk. Ha jól számolom, hármat terveztem: elsőt elvetettem, kettőt nem sikerült megvalósítani (sok varrás meg ilyenek), így lesz egy negyedik ötlet. Még én sem tudom milyen is lesz...

Olvasni szerettem volna valamit, apránként. Valami várakozósat, mint eddig mindig. Valami karácsonyit. Sajnos ez nem jött össze, csak a Miú-Vau hógolyósát olvassuk esténként. Két oldal/mese. Nem sok.

A héten már karácsonyozás volt az oviban. Készültem a néhány ajándékommal annak a néhány fontos barátnak, kollégának. Sírtam, sirattam, meg ilyen lükepék érzelmeskedések voltak a lelkemben. Holnap utolsó munkanapom, bár ne lenne a hétvégén még néhány felesleges program!

Azt hiszem ennyi. Úgy eltelik ez a hónap, mintha átugrottam volna a magánéleti heteket és hónapokat.
Bár nagyon jó adventi programjaink voltak, de sajnos azokat sem tudtam maradéktalanul megvalósítani, de legalább próbálkoztam. 

Várakozzatok, és legyetek boldogságban!
Olvassatok, vackolódjatok, készüljetek, de csak mosolyogva!

pusziölelés*

FORRÁS

Egy évvel ezelőtt olvastam egy érdekes karácsonyi történetet. Azt ajánlom most:




2014. december 14.

Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: Kulcs (Engelsfors trilógia 3. rész)


"Hogy lehet a világ pusztulásának egyik jele ennyire gyönyörű?"

Vajon eljön az apokalipszis? Vajon bezárul rendesen a Kör? Vajon megtalálják, vagy éppen kitalálják a kulcsot a rejtélyek megoldására, a kapu bezárására? Vajon a démonok még nyitva találják vagy még éppen becsusszannak rajta, s hiába volt minden s minden?

A történet folytatódik. Miután a második részben ismét meghaltak néhányan, s meghalt Ida is, aki fontos szerepet töltött be a PE eseménye kapcsán. Ebben, a harmadik kötetben ismét hamar elértünk a tanév végéhez, a még életben lévő Kiválasztottak próbálják megmenteni a világot. Keresik a lehetőséget, a Kulcsot, de mindezt úgy teszik, hogy nem is tudják mit kellene tenniük? Az okos, iskolaelső Minoo hiába nézi a Minták könyvét, Anna-Karin életében a tragikus periódus tovább folytatódik, továbbra is famulusát, a rókát szereti a legjobban, Vanessa és Linnéa pedig.............. nos, ők immáron nem kerülgetik egymást. Bár a bulizós, vidám Nessa, és a magányos, sötét-felhőkkel-tarkított-magányos-pszichotikus Linnéa képe alapjaiban ott maradt ebben a részben is, mégis az ő életük is másfelé kanyarodott.

A Kulcs egy izgalmas végjáték. Két helyszínen játszódik: a szokásos Engelsforsban és a Határvidéken, ahol Ida csak fut és fut. Fut, és közben belelát az engelsforsi mindennapokba; fut és fut míg felfedezi képességeit azon a területen is; fut és fut, míg találkozik fontos szereplőkkel.

Egyre több a kétely, egyre sürgetőbb a feladat, egy re gyorsabban telik az idő, és egyre több új szereplő lép be a szereplők közé, akik a Tanács falai között próbálnak nyomást gyakorolni a legfontosabb boszorkányra. Vajon ki lehet az? Vajon ki az igazi boszorkány a lányok közül? A lányok gyakorolják a képességeiket, finomítják azokat, túllépnek a saját határaikon, próbálnak együtt, egységben megoldásokat találni. Folytatódik a láthatatlanná válás, a gondolatolvasás, az emlékek módosítása. Eközben pedig a való életüket is befolyásolják. Linnéa támadói a bíróság padjára kerülnek.
Nicolaus visszatértekor azonban megbomlik az egység, veszekedések, szétszakadások is tarkítják a világ megmentését.

A démonok, védelmezők között vergődtem. Nem tudtam, hogy kinek lehet igaza. Nem tudtam, hogy egyik vagy éppen a másik lány cselekszik-e jót? Járt az agyam, próbáltam megfejteni, hogy a Tanács berkeiben lévő tűz-, levegő ill. egyéb boszorkányok-e a fontosabbak? Ki fog nyerni? Kinek sikerül majd? Mi lesz majd: a Vég, az új Kezdet vagy valami más?- a Folytatás?

A könyv -számomra- két részre osztódott. Bevallom, hogy az első felét nehezebben olvastam, szétszabdalva ebben a karácsonyi forgatagban, ami mostanában körülvesz. Lassabban csúszott, és kevésbé bírtam a Tanácsban történteket, nekem ott túl sok szereplő jelent meg, olykor nem tudtam követni ki kicsoda, és milyen szerepet szántak neki az írók. Leginkább a 4 lány és a körülöttük történő események érdekeltek. Aztán hirtelen, most a hétvégén felgyorsultak a dolgok, az események; kezdett összeállni a kép, örültem, hogy végre Idának és minden elhunyt Kiválasztottnak nagyobb szerep jut. Futottam az alagútban, futottam az átjáróhoz, el is értem velük. S természetesen izgultam, hogy mi is fog történni ott, a Messzeségben? Mi történik a legigazibb boszorkánnyal, aki nehéz helyzetbe került? Mi történik a többiekkel, akik sokszor az elszenvedői mindennek?

Történt, ami történt, legyen elég annyi, hogy átfutották, és átboszorkánykodták az egész utolsó, érettségi évüket, s az Engelsfors trilógia úgy ért véget, hogy akár folytatása is lehetne.

S végezetül: 
Kedves Anna-Karin!
Megemelem a kötött sapkámat előtted! Fantasztikus lány vagy!

Geopen Kiadó
2014

Ünnep van, ünnep közeledik

Van nekem egy másik blogom. Egy "Én-blog", csak hogy-is-hívják ezeket? 
Nyár óta semmit nem írtam bele. Azon gondolkodom már hetek óta folyamatosan, hogy áthozzam-e a lényegesebb írásokat, mert klassz idézetek is vannak benne, mert kedves emlékek vannak benne. Ez a blog pedig már régóta hordozza címében az ÉN szócskát. 
Még gondolkodom kicsit tovább, de addig is itt van advent harmadik vasárnapja.


A harmadik gyertyaláng legyen a hősöké. 
Gyújtsuk az igazakért, azokért, akik mindig szenvedtek 
és szenvedni fognak, mert volt, van és lesz bennük annyi erő, 
hogy szembeszálljanak zsarnokokkal, kufárokkal, emberárulókkal. 
Ők tudták, tudják s tudni fogják, 
hogy az emberiség megmaradásának záloga a béke. 

Azokért, akik ártatlanul elestek, azokért, 
akik meghaltak harcvonalakban, égen és földön, tengeren és tenger alatt. 
A pionírokért, akik hegycsúcsokat, őserdőket, 
sivatagokat jártak és járnak be az ember boldogulása érdekében. 

Azokért, akik a Makro- és a Mikro-kozmosz titkait kutatva szolgálták, 
szolgálják, s szolgálni fogják az emberi élet értelmét. 

Azokért, akiket máglyára vittek, 
mert igazat szóltak a világ emberléptékben megismerhető titkairól. 
A hősökért, akik a holdra érkezve és szállva 
rácsodálkoztak a Föld nevű kék bolygóra, s hűséggel visszatértek hozzá. 
Akik életüket kockáztatva kutatták a csodát, 
amit mi emberek nemes egyszerűséggel így hívunk: Élet. 

A harmadik gyertyaláng értük lobogjon. A hősökért. 
Az orvosért, aki kezét, hűségét adta, amikor reánk tört a fájdalom, 
a keserűség, és úgy hittük, hogy vége, nincs tovább. 
Aki újra életet adott az életnek, s az elmúlás tragédiáját értve 
és megértve megkönnyezte a megváltoztathatatlant. 
Ő értük gyújtsuk a harmadik gyertyát. 
A lelkészért, aki elesettségünkben is velünk volt, hitet adott, 
vigaszt és szeretetet, ha nagyon fájt már az emberi élet. 
A bátrakért, akik barikádokon estek el 
az ember boldogulása érdekében folytatott küzdelem során.

2014. december 10.

Limpár Ildikó: Emlékek tava

"A valódi értékek bennünk lakoznak." 


Biztos leírtam már többször is, hogy szeretem a meséket, terjesztem a mesék fontosságát. Szakdolgozatot írtam a mesék fontosságáról és a bennük lévő fejlesztési lehetőségekről, szülőkkel történő beszélgetéseken terjesztem fontosságukat és szépségüket, kiemelem a nézhető-hallható mesékkel szemben. A jó mesék pártján állok, legyen az népmese vagy műmese, klasszikus vagy kortárs. Ezt fontos kiemelnem, mert nagyon sok borzasztó írással találkozom munkám során. 

Ennyi bevezetőt éppen elegendőnek is tartok, hogy az Emlékek taváról írjak. Ismét egy meséről, amiről lehúzhatom a leplet. Vajon felér-e a kedvenceim közé? Megközelíti-e azokat?

Az Emlékek tava egy barátság története.
Vagy Csillaghalma története?
Vagy éppen az Emlékek tavának története?
.... s mi a helyzet Bölcsfejjel és Tökfejjel, a kétfejű sárkánnyal? Akár az övé is lehet.
Nevezzem a sírig tartó szerelem könyvének?

Maradok az elsőnél, hisz nekem ez volt a meghatározó benyomásom. Panna és Palkó, azaz a tíz éves Csillagszóró Harmat  Rózsa és a tíz éves Csillagfényes Dobos Palkó életének rövidke epizódja ez a mese. 
Ahogy a könyv fülszövege is írja, Csillaghalma égboltját bánatfelhők lepik el, és egy kisfiú nyomtalanul eltűnik. A falu népe tehetetlen, ám a tízéves Panna úgy gondolja, nem ülhet tétlenül, amikor barátja bajban van.
... és Panna elindul. Bátorsággal felvértezve közelíti meg a rettegett Elnyelő tavat, s itt kezdődik kalandos útja, melyről nem beszélhet. Titkokat bíznak rá, s megtartja azokat. Emléket kell feláldoznia a segítségért cserébe, megteszi azt is. Felnőtteket meghazudtoló bölcsességgel képes a problémákat megoldani. 

Tudja mindenki, hogy a mesék többségénél is a "minden jó, ha a vége jó" elv érvényesül, ezzel nagy titkot nem árulok el, de a lényeg, hogyan is jutunk el a végéig? 
Panna fantasztikus helyszínekre jut el, bűbájos és kevésbé kedves lényekkel találkozik egy célért: barátja megtalálásáért és kiszabadításáért. S miközben ezen dolgozik, ő is fejlődik, tapasztal, tanul a vele történt események által.

"-Apró, ám súlyos emlékeket kapsz - mondta Nitmarinda ......
(...)
- Ez borzasztó -nyögte, miközben a szívéhez kapott. - Sohasem gondoltam volna, hogy egy emléknek ilyen súlya van.
- Hozzám azok kerülnek, amelyeket már nagyon régóta cipeltek a gazdáig. Az idő elnehezíti a bánatot, és legyengíti azt, aki nem bír megválni tőle. Ezért kell a nehéz emlékektől minél hamarabb megszabadulni. Néha elég egy jó szó, ölelés vagy bocsánatkérés, esetleg egy másik emlék, ami feledteti a rosszat."

Az Emlékek tava helyszínei, lényei és eseményei elgondolkodtattak. Képes lennék-e feláldozni az emlékeimet? Képes lennék-e megszabadulni a kellemetlen emlékeimtől, amelyek ugyanúgy részesei voltak, hogy ilyen legyek? Képes lennék-e felejteni? Letenni a terheimet? Pedig én folyamatosan teszem le őket. Csak a fontosabbak maradnak, jók, rosszak, kellemesek vagy kellemetlenek egyaránt. Pannának nagyon nehéz döntéseket kellett hoznia, s bár megkapta az érte járó jutalmakat, mégis drukkolhattam neki, hogy sikerüljön neki, hogy megérje e nemes tett!

Ez a mese csodálatos tárháza a jóságnak, a jószívűségnek, hogy meg lehet változni, hogy érdemes megváltozni, hogy érdemes áldozatokat hozni.

Ez a mese (is) fejbe kólinthat sok embert, hogy van még jóság, csak körbe kell néznünk. A mai kor embere nagyon rá van kattanva a rossz dolgokra, a borúlátásra, néhányuknak szükségük lenne erre a mesére. Szükségük lenne elvarázsolódni, sárkányháton repülni, a sötétben tapogatózni, hogy aztán örüljenek a fénynek; szükségük lenne egyedül lenni, hogy később örüljenek a társaságnak; szükségük lenne adni, hogy megtapasztalják az önzetlenséget; szükségük lenne.....

Oly sok mindenre lenne szükségünk, pedig csak körül kellene néznünk.

Itt van ez a mesekönyv, az Emlékek tava: nyissátok ki, merüljetek bele, nézegessétek az illusztrációt, olvassátok a sorokat, gondolkodjatok el milyen lehet Csillaghalmán élni! Gondoljátok el, milyen vidámság lehet az ott lakók között, mekkora összetartás van, milyen csillagzat alatt alakulhatnak ki e kedves sorsok!
S ha ezt mind átgondoljátok, elolvassátok és megnézitek, akkor ti is megtudjátok, hogy "ha egy emlékigazán fontos, az csillaggá válik, és ragyogni kezd az égen. A kevésbé fontosak fénye nem túl erős, sokszor nem is látjuk őket a földről. És persze vannak azok, amik nem feltétlenül jók, ám fontosak: nélkülük egészen más ember lenne az, akihez tartoznak. Ezek is sziporkáznak. Csillaghulláskor az emlékcsillagok ebbe a tóba esnek..."

S most megyek is, mert kb. egy órája olyan történt itthon az én 11 évesem és én köztem, ami nagyon rossz emlékké válhat hosszú időre. De ezt nem szeretném. Az Emlékek tava éppen jókor jött a napjaimba.
Panna okos bölcsességét és szeretetét éppen jókor tapasztalhattam meg.
Csillaghalma fényei éppen jókor mutathatják nekem a helyes irányt.
Vagy éppen az a valaki, aki a csillagok fölött van és segít nekem.

Köszönöm Limpár Ildikónak ezt a történetet, nagyon klassz lehet a gyermekeinek lenni! 
Olvassátok el ti is!

Pongrác Kiadó
2014

2014. december 7.

Andreas H.Schmachtl: Alma Magdi - Karácsonyi varázslat


Folytattam a karácsonyi mesekönyvezést, s hihetetlen számomra is, de még Pettsonék karácsonya, vagy éppen a kedvenc, elmélyülős A Máté Angi mesekönyvek sem kerültek elő. Tényleg rohanás van mostanában.
A lényeg, hogy elolvastam egy cuki egeres, karácsonyi történetet, Alma Magdi történetét (bevallom, hogy a lefordított Tilda név jobban tetszett volna...), aki egy templomban él. Szegény, mint a templom egere.... mondhatnám, de Alma Magdi nem volt szegény, legalábbis nem a szó legszorosabb értelmében. Hanem azért volt "szegény", mert legáhítottabb vágya az volt, hogy énekelhessen a templomi kórussal.
A kis egér napjai munkával teltek, összegyűjtötte a leégett gyertyacsonkokat, lesöpörte az orgonasípokról a pókhálót...., de bármit is tett-vett, mindig örömmel hallgatta a kórus éneklését, gyakorlását.
Közeledett a karácsony, a szenteste. A csendben a gyönyörű muzsika még jobban szólt, még felemelkedettebb lett a hangulat, Alma Magdi pedig vágyakozott. Hallgatta a dalokat, olykor halkan ő is énekelt velük a távolból.
Ahogy teltek a napok, az ünnep előtt nagy pelyhekben kezdett hullani a hó, és a kórus tagjai megfáztak. Úgy tűnt a szenteste templomi muzsikaszó nélkül fog eltelni. Szomorú, ugye? 
Aki jár december 24-én éjszaka misére vagy istentiszteletre, akinek a karácsony Jézus születésének megünneplését is jelenti, azok valószínűleg tudják, hogy az éjféli alkalmon másképp szól az orgonaszó, a dalok, és az éj tényleg csendes. Beleborzongok, ha rágondolok. 
Akár nevetségesnek is hangozhat, de teljesen át tudtam érezni az egér vágyait, és terveit, hogy az éjszakai dalolást meg kell menteni.
A rövidke mesekönyv erről szól.

Részletes illusztrációkkal, képekkel, amelyeken el lehet merengeni, amelyekre rá lehet csodálkozni.

Tetszett, ezt a karácsonyi mesekönyvet s a szívembe zártam, s eggyel több lett a karácsonyi történeteim száma.

General Press
2014

Francine Rivers: Az ártatlanság gyermeke

Úgy érzem, hogy muszáj a könyv fülszövegéhez fordulnom segítségért, de nagyon érdekes, mert a régi kiadás fülszövege teljesen más, mint az új kiadásé.

Íme, a régi:

"A regényben három generáció nőtagjai néztek már szembe a történet alapjául szolgáló, vagy ahhoz nagyon közel álló belső küzdelemmel, jóllehet egyik sem tudott a másik bajáról. Dynah nagyanyja soha nem heverte ki a veszteséget, anyja pedig a becsületét veszítette el azelőtt az ember előtt, akivel leélte fél életét. 
Dynah magára hagyatva vőlegénye, családja, s az egyház által önnön erejére, hitére támaszkodva keresi a megoldást. Hosszú gyötrődés után hozza meg döntését, mintegy a három generáció vezekléseként, az élet javára. 
Nagy árat fizetett, de nincs más választása. Saját élete is ettől a döntéstől függ. 
E könyv története egy szörnyű, és az ember egész rég elfelejtettnek hitt fájdalmai, hazugságai. Dynah Carey, a hívő katolikus, az ígéretes jövő előtt álló diáklány, magára marad rettenetes kételyeivel. Egyedül marad jogával, hogy döntsön életről, halálról. De ami legális, az vajon jogos is egyben? 
Ez a megrendítően gazdag érzelemvilágú regény nem csupán a lehetséges abortusz érzelmi és erkölcsi kérdéseit veti fel. A válaszokat a főhőssel együtt mi olvasók is kutatjuk lelkünkben."


Mondhatni, hogy semmilyen...

Az új kiadáson szereplő fülszöveg: 

"Dynah Carey élete a lehető legtökéletesebbnek tűnik: szerető családban nevelkedik, majd a főiskolára jelentkezve találkozik élete szerelmével. Egy sötét és hideg éjszakán azonban erőszak áldozatává válik, melynek következményeként egy nem kívánt terhesség súlya nehezedik a vállára. Dynah addigi élete egyetlen perc alatt kártyavárként összeomlik, és a jövőjét illető döntés meghozatalakor szembesülnie kell a világ és szerettei igazi arcával is. Dynah ennek ellenére tudja, hogy hite utat mutathat a napvilágra kerülő titkok és a fájdalom sötét útvesztőjében...
Francine Rivers ebben a könyvében egyetlen döntés generációkat átívelő következményeit tárja elénk."


Most, ahogy ezeket az írásokat bemásoltam, úgy érzem, hogy kicsit könnyebb dolgom lett, mert ad egy alap "hangulatot", egy alap gondolatok ez a néhány sor.
Mondhatom, hogy a történet három asszony, és az ő fájdalmuk története, de szerintem nem teljesen fedi le ez a történet lényegét: szerintem ez a regény Dynah története, aggodalmai, félelmei, kudarcai magával szemben, Dynah hite, élete, múltja, jelene és jövője, amelyben akaratlanul előtörnek a felmenők hasonló tragédiái. Az édesanyáé, a nagymamáé.
Ha eltekintek a könyv végétől, amit -természetesen- végig sejteni lehet, tulajdonképpen engem ez az egy szál zavart csak, olyan hatásvadász, vagy furcsa volt, hogy ezt véletlenül éppen átérezte a mama és a nagymama is. Hogy velük is hasonló történt. Hogy cipelik a terheiket. Hogy soha nem felejtenek.
Francine Rivers könyveiben a hitnek mindig központi szerepe van. A Harmat Kiadó egyházi kiadó, hittel kapcsolatos köteteket jelentet meg. 
Ebben a történetben Dynah az az egyik személy a könyvben, aki próbál Isten törvényei szerint élni. Megerőszakolják. Terhes lesz. Igen, terhes. Nem várandós, hanem terhes. Gondokkal terhes és egy kisbabával terhes, aki növekszik benne, aki felborítja az egész addigi életét, a megtervezett jövőjét. Nem tudja mit tegyen, titkolózik, döntésképtelenné válik. Úgy tűnik mást mond a szíve és az esze, mégis a szíve vezérli. A szíve és a hite.
Az egyetemről hirtelen visszakerül az otthonába, a szüleihez, akik két oldalon állnak, akikkel nem könnyű, akik nem támogatóak. Csak mondják, mondják a magukét. Vajon milyen lehetett Dynah-nak? Nem könnyű.

Érdekes és jó könyv. Nekem nagyon tetszett, s bár nem kerültem soha ilyen helyzetbe, s remélem nem is fogok, de folyamatosan járt az agyam, gondolkodtam, s ha nem is jutottam dűlőre magamban, Dynah mellett álltam és drukkoltam neki, hogy ne inogjon meg, hogy hallgasson az első megérzésre. Mindennek oka van. Sajnos történnek az emberek életében rossz, szomorú dolgok, események és tragédiák, amiknek nem örülünk, de valamiért megtörténnek. De nem vagyunk egyedül. Kerülhetünk padlóra, elhagyhatnak, csalódhatunk, megsérülhetünk, láthatjuk a szerettünket rossz állapotban, kicsúszhat a lábunk alól a talaj, de nem vagyunk egyedül. Biztosan nehéz ezt nem elfelejteni, én is képes lennék rá.

Drukkoltam Dynah-nak, és boldog vagyok, hogy egyenesbe jött a könyv végére. Ha ez az út enyhén göcsörtös is, vagy éppen sok kanyarral teli, esetleg erdőn, bokrokon, szúrós ágakon keresztül vitte őt, remélem, hogy a végén tényleg napfényre érkezett.

Harmat Kiadó
2014

2014. december 6.

Böjte Csaba: A mindennapi kenyérnél fontosabb a Remény

199 gondolat az életünkről



Böjte Csaba nevét sokakkal nem szükséges megismertetni, ám biztosan van olyan személy közöttük, akik nem is tudják, hogy a név milyen bölcs, kedves, jó akaratú, szeretettel teli, hittel és mosollyal megáldott embert takar.

Írhatnám, hogy előadásaink telt házak vannak, hogy vannak vissza-visszatérő anekdotái, hogy könyveit sokan vásárolják maguknak vagy ajándékba, hogy a gondolatai melegséget, nyugalmat árasztanak még akkor is, ha azok a kő kemény valóságot és igazságot takarják.
Többen azt is mondhatják a bajszuk alatt, hogy egy ilyen hitben megerősített embernek miért is kell folyton a nyilvánosság előtt "prédikálnia", hisz sokaknak ez visszatetsző lehet? Engem nem foglalkoztatnak ezek a dolgok. Én szeretem őt hallani, hallgatni, s azt is tudom, hogy minden befolyt összege a segítséget szolgálja.

Előttem fekszik a "A mindennapi kenyérnél fontosabb a Remény" című kötet. A gyönyörű borító, a kis alakú könyv, a cím hívogattak egyre közelebb. Szerettem volna elmélyülten olvasgatni a kötetet, de a zilált, rohanós napok nem engedték. Nem jó ez így. Én nem így szoktam várakozni, nem így szoktam a decemberi elmélyülést megkezdeni, de sajnos ez most így alakult, ezekben a napokban kellett és kell megkeresnem azokat az apró időket, amelyek segítenek.

Előzetes információk nélkül kinyitottam a könyvet, elkezdtem olvasni, és máris ott voltam mellette, máris erőt adott, elfogadtam mindent, amit mondott rólunk gyarló emberekről, s ismét jobbá szeretném tenni mindenki életét.
Már az előszó olvasásakor is helyeseltem, elgondolkodtatott. Aztán gyorsan továbbhaladtam és elolvastam az első fejezetet, a "Félrevert harangok zajában nem lehet élni" címűt, és majdnem elsírtam magam. Pedig semmi különös nem történt, minden szavával egyet értek, hogy éljünk pozitívan, gondolkodjunk így, mégsem sikerül sokszor. Kőkeményen odaszól, nem finomkodik, hanem közli, hogy katasztrófaorientáltak vagyunk, hogy mindent tökéletesnek akarunk látni, hogy nem törekszünk a megjavulásra, a megjavításra, hogy félünk, szorongunk mindenért, hogy pánikolunk, nyafogunk, siránkozunk, s így nem lehet élni, gyerekeket nevelni! Ehhez béke, nyugalom és önbizalom kell. Derűvel megáldva. Támogat, hogy "ne féljünk, mert a félelem a gonosz lélektől van. A bizalom, a remény, a hit Istentől van." Higgyünk, hogy Ő biztos kézzel vezet bennünket.

S mikor éppen kikecmeregtem, hogy én jó vagyok, akkor a másik oldalamra kaptam egy nagy pofont (főleg így a karácsonyi vásárlás időszakában), hogy milyen tékozló vagyok. Bár gyorsan meg is győztem magamat, hogy nem is annyira nagyon, én még kevésbé görnyedek a terhek alatt, én még szeretek visszavonulni a csendbe, nem szeretem magam beleütni mások dolgába, csak teszem a dolgomat, s Csaba testvér kicsit fel is oldozott, hogy reméli, szép lassan én is megtanulom okosan használni a játékokat.
S aztán folytatta a birtoklás vágyával,hogy ne az anyagi világ színe-java okozzon örömet nekünk, elégedjünk meg az isteni gondviselés garanciájával, legyen elég a kevesebb, az éppen elegendő, hogy láthatatlan angyalként tudjunk keresztül söpörni a világon; hogy ne rágódjunk a múlton, hisz az már kőkemény történelem, az út előttünk van. A végén a világvégével kapcsolatos gondolatait is megosztja az olvasóval, s mi elgondolkodunk a szavain, mondatain.

Böjte Csaba szájából elhangzott szavak, a tollával leírt mondatok nem adhatók vissza ezeken az oldalakon. Annyit tudok tenni, hogy ismét felhívjam a figyelmet erre a nagyszerű emberre, aki önmagát mindig háttérbe szorítja, hogy másokon segítsen!

Köszönöm az írásait, nekem sokat jelentenek, még akkor is, ha egyben, ha elcsendesedve nem tudom elolvasni a könyveit.

199 gondolat az életünkről. Így tudtam összefoglalni.

Helikon Kiadó
2014

Panov apó karácsonya és Hová tűnt a cseresznyefa, nagypapa?

Majdnem két hete írtam már, pedig olvastam. Na jó, csak olvasgattam: mesekönyveket, karácsonyi mesekönyveket, szép gondolatokat, és egy darab elgondolkodtató regényt.

Két mesekönyvet kaptam a Harmat Kiadótól, az egyik a "Hová tűnt a cseresznyefa, nagypapa?, a másik pedig Panov apó karácsonya.
Két teljesen más mesekönyv, két teljesen más illusztrátor, az egyik csodaszép, a másik pedig bájos vagy valami ahhoz hasonló. A két könyvet a hit kötheti össze, de tekinthetem akár az élet-nek. Egyikben a karácsony csodája, számunkra a Megváltó megszületésének ünnepe, az új év, egy nap, a csendesség, a meghittség van jelen, a másikban pedig az élet vége, a búcsú, az elmúlás szerepel.

Itt be is fejezem a két kötet összehasonlítását és összekapcsolását, és néhány gondolatot írok külön-külön a mesekönyvekről.


Lev Tolsztoj népmese feldolgozására, a Panov apó karácsonya című mesekönyvre már évekkel ezelőtt felfigyeltem, de az adventi időszakban valahogy nem volt elérhető a számomra. A borítóját ismertem, ez miatt szerettem volna elolvasni. Mesekönyv, számomra elengedhetetlenül fontos az illusztrációja. Gyönyörű, letisztult képek, szép történet. Panov apó egy suszter a falujában, szeretik őt, kedvelik őt, így nem is érzi annyira a magányos életét. 

"Mindig olyan sokan akartak új cipőt csináltatni vagy a régit sarkaltatni, talpaltatni, hogy Panov apónak mindig volt elég pénze kenyérre, teára és káposztára, amiből levest főzhetett. Így Panov apó szinte mindig vidám és boldog volt."

Szinte boldog. Karácsony közeledtével nem volt boldog. Üt magányosan a szobájában, olvasta a karácsonyi történetet, elmerengett a múlton és a történelmen, és még egy ajándékot is kikészített, amit ő adna az újszülött Jézusnak. Elbóbiskolása alatt hirtelen egy hang szólította meg: 
"Panov apó! Azt kívántad, hogy megláthass, hogy betérjek a műhelyedbe és megajándékozhass. Holnap reggeltől estig figyelj,és én eljövök.Légy nagyon figyelmes, hogy felismerj, mert nem mondom meg, ki vagyok!"

Így hát az apó várt, várt. Türelmesen várt. Boldogan várt. Csalódottan várt........

S, hogy meddig kellett várnia, hogy mi is történt valójában, az kiderül ebből a 28 oldalas csodaszép mesekönyvből.

A Hová tűnt a cseresznyefa, nagypapa? az elmúlást szimbolizálja. A cím elolvasásakor azonnal Nanetti: Nagyapó a cseresznyefán című kedvenc könyvem jutott eszembe, pedig ez csak egy mesekönyv. A rövidke történet nagypapa és unokája beszélgetésének és kerti sétáját írja le, a beszélgetést, az elmúlás, a vég megtapasztalását. Az öt éves Veronika a nagypapa születésnapján közösen sétálnak ki a kertbe, hogy egy új ásót kipróbáljanak, s itt szembesül a kislány azzal, hogy a gyönyörű kerti cseresznyefa eltűnt. Csak a törzsének egy darabja maradt ott. S ebből a szomorú látványból, megtapasztalásból alakult ki a beszélgetés, amely az elmúlásról, a halálról szól. A földi életünk végéről. Az állatok, s a növények, s így az emberek haláláról.

"Egyszer mindenkinek meg kell halnia, aki megszületett."

A könyv nem ragad le itt, hanem elképzelteti a mennyországot is, amitől az öt éves Veronika boldog lesz, s megszűnnek félelmei is. 

Az idős-fiatal kapcsolata, a képek segíthetnek a téma feldolgozásában, hiszen ez egy olyan terület, amelyhez nehezen nyúlunk. Amelytől félünk, ami nem várunk. De elkövetkezik mindenki életében.

Kedves könyv, játékos képekkel. Mindenképpen ajánlom azoknak a felnőtteknek, akiknek a hit fontos szerepet tölt be életükben.

Harmat Kiadó
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...