2014. október 31.

Szellemek- meg ilyenek- kerüljetek el!



Azt mondják ma Halloween van. Szerintem a reformáció ünnepe van ma. :D Holnap pedig a halottak napja, ami munkaszüneti nap hazánkban. Még. :D

De régen, amikor még nagyon kicsik voltak a gyerekek, és a konyhapultot tönkretettem a sok barkácsolás következtében, akkor még faragtunk tököt, néztük a fényeket, meg ilyenek. Manapság nem veszek tököt, de leginkább az árára fogom, nem adok pénzt érte, a sütőtököt megeszem, a gyertyákat, mécseseket amúgy is meggyújtom, emlékezem a rokonokra, vagy csak nézem a lángot; a szellemekkel nem szeretnék közelebbi kapcsolatba kerülni. Valamiért az ilyen könyvek sem vonzanak, csak Edward és Bella nyálas vámpíros szerelméig jutottam el, Jacob vérfarkas testét nem bírtam ott sem. Na jó, még Harry Potter is belefért, ők olyan cukker gyerekek voltak. De a felnőtt ilyeneket nem bírom egyszerűen. Kiborultam a Tündérkrónikák első 50 oldalán, nem is tudtam tovább olvasni. vajon miért?
Tegnap írtam a bakancslistás szösszenetemet, ott is írtam, hogy nem tudok, nem merek álmodozni. Tökre sajnálom magamat, a hiba az én készülékemben van. leragadtam az ovisok meséinél, meg Torzonborznál és Pettsonnál. :D
Szellemek, természetfelettiek, temetők a sötétben (jaj, emlékeztek a BMX banditákra? -imádtam!)........áááááááááááááá, de távoliak tőlem.

De nem vagyok e vidám amerikai ünnepnek az elrontója, tavaly Hanna is csinált ilyen bulit, mert milyen buli' már, így megosztom a fenti antihangulatom melletti két gondolatomat.

1. Én is túlestem fiatalkoromban az akkor divatos horrorfilmeken. A Péntek 13-ból csak egyetlen jelenetre emlékszem, amikor szex közben a gonosz alulról, az ágy alattról átszúrja a párt. :D Ez kísért a mai napig is, illetve, egy másik film klasszikusára is jól emlékszem, amikor az Elm utcában Freddy Krueger a film végén nem áll meg ismét a busszal. Vagy valami ilyesmi. Nem tagadom, soha nem szerettem buszozni, most sem szeretek, de mégis kell, figyelem a sofőrök fejét is. :)) Csak nehogy egyszer...! Ja, most hirtelen még egy... magam előtt látom az Omen-ben szereplő gyerek fejét a lépcső tetején. Volt egyáltalán ilyesmi jelenet? :D 
Nem vagyok egy nagy horror-fan, s ha belegondolok, hogy Hanna egyik barátnője már tavaly 12 évesen betéve tudta a Fűrészt, a Kört, meg ilyeneket, akkor elborzadok (de szeretünk Angi! :D )!

2. Van nekem egy különbejáratú boszorkám, amibe nem is merülnék bele nagyon mélyen, csak éppenhogy. 
De tudjátok milyen érzés az, amikor valaki megálmodik valamit, elmondja akkor vagy beigazolódik utólag és igaza van? Tudjátok, hogy milyen szar volt 21 éve, amikor az adventi időszakban, karácsony előtt egy héttel meghalt a házban a nagymamám, egy másik közeli rokon, az .........-m ezt tudta előre, és így egy családi esküvő másképp alakult egy nappal később? Tudjátok milyen szar, amikor figyelmeztet valaki, hogy vigyázzak a gyerekre, mert valami lesz?- és hiába minden, a gyerek feje csak betörik, a keze csak eltörik és így tovább.
Már nem kellenek ezek, aminek meg kell történnie, az meg is fog. Teszek nagy ívben ezekre, csak ne tudja semmit!

Szellemek kerüljetek el! Boszorkányok repüljetek tovább! Van nekem sajátom, éppen elég...

forrás
S akik még témáztak: Miamona, Reea, Laura Arkanian, Nima, Pupilla, Bill, tigi, Anaria, Szee 


Borisz, Misu és az állatok - Manó könyvek ajánló

Tegnap kaptam néhány Manó könyves kiadványt, könyvecskét, és hármat megnézegettem, elolvastam, és akkor most egyben írok is róluk.

Nagyon szigorúan nézve három korosztálynak ajánlom most őket.

A legkisebbeknek Erwin Moser: Borisz, a kandúr című könyve, amely 8 rövidke, néhány soros történetet tartalmaz a szerző illusztrációjával.
Bevallom őszintén, a történetek némelyike először nem került közel a szívemhez, de aztán újra lapozgattam, s kerestem az okokat. Ha visszaemlékszem az első gyermekünk legkisebb korára, akkor ugyanezeket a rövid, néhány szóból, mondatból álló könyveket, írásokat kedveltük. Elmeséltük, már kívülről tudtuk, a gyermeknek tetszettek, nézegettük hozzá a képeket és ennyi. Az ismétlés, a bájos rajz elegendő volt.
Borisz a macska igazán cuki. Pedig nem is vagyok macskád. Mondjuk a nagy zöld szemei nagyon karakteresre sikerültek, így bárhol felismerném őt. A képek, a macskával történtek, a barátokkal történtek megmosolyogtattak olykor, főleg, amikor Borisz beállt madárijesztőnek a saját kertjébe. :D De az autóvá lett kád is szuperfantasztikus találmány. Borisz egy segítőkész, kedves cicus, így arra jöttem rá, hogy ennyi elég is. Lehet mesélni, de lehet meséltetni is. Mert nekem egyből beindult a fantáziám, hogy ezt a kötetet mire tudom majd felhasználni az oviban!

A nagyobbacskáknak, a számolással, számokkal ismerkedőknek egy kedves könyvet ajánlok így karácsony előtt, a Karácsonyi számolót (Bodnár Vera-szöveg, Meilinger Zita- illusztráció). Váratlanul került hozzám, a kezembe került, és ahogy kinyitottam az 5-ös számnál és megpillantottam a nyuszikat, máris szerettem volna, mert nagyon bájosak. Nem csak ők, hanem a többiek is: a karácsonyra készülő állatok. Ez nem egy mesekönyv, azaz nem a megszokott betű-olvasó módban, mert csak egy-egy kérdés kapcsolódik a képekhez. De, ha ügyesek vagyunk és ügyesek a gyerekek, és miért ne lennénk azok?- akkor egy kedves karácsonyváró történetet mesélhetünk el, amelynek főszereplői a süni, a mókus, a róka, a maci, a nyuszik, az egér, a farkas, a szarvas és a borz. :)  Szeretem, nem tudok betelni a képekkel! :)

A harmadik könyv pedig a már olvasni tudó kisiskolásoknak szól: Nógrádi Gergely: Misu és a piros kenu. Egy kisfiú és barátainak a története. Misu és a 3 barát az iskola pincéjében talál egy csónakot, amiről kiderül, hogy Misu édesapjáé. A 4 barát egyetértésben újjávarázsolja, hogy piros pompájában majd használni tudják valamikor. A nyár közeledtével Misu talál a parkban egy bagoly-gyereket, akit vissza kellene juttatniuk a Bagoly-tanyára. A hétvégére várván, amikor is kivitelezni tudják, a madárgyerek a kisfiúval tölt el néhány napot, s aztán indul az expedíció.

Kedves, nem hosszú történet, s a vége után az is kiderül, hogy a "Kajak-kenu szövetség" felkérésére íródott ez a könyv, hogy népszerűsítsék ezeket a vízi sportokat. Miközben Misu napjairól olvasunk, megismerhetünk 4 gyermeket, akik különböző karakterek, s mégis jó barátok. A nem túl okos Döme, a szeleburdi Rigó, az egyetlen lány Oti, aki Rigó ikertestvére és az empatikus, klassz srác Misu nagyon szimpatikus négyest alkotnak.

Ebben az őszi szünetben nagyon sokat olvastam, ezt a mai napot a meséknek szántam, de jövök még valamikor. Kíváncsian várom, hogy milyen lesz a rövidített Kőszivű ember fiai, és a Jóéjszakát mesék. 

2014. október 30.

Várakozó könyvek?- Várakozzanak csak! Hátha...



Mik azok,amiket életemben mindenképpen szeretnék elolvasni? Amik rám várnak még a polcokon legyen szó saját könyvespolcról vagy a könyvtárak/könyvesboltok polcain?

Bevallom őszintén: nekem nincsenek bakancslistáim. Sem olyan, amit még szeretnék elérni, ahova szeretnék eljutni, amit szeretnék elolvasni. Egyébként ez szomorú, mert én nem szoktam álmodozni, ez kiveszett belőlem, apró dolgok vannak, amikben reménykedek, amik olyanok, amelyek sok ismerősünknek egyértelmű, alapvető dolgok, mint pl. a családdal együtt eljutni egyszer a tengerpartra, vagy, hogy a nyaralás egyszer ne meghívás miatt legyen, hanem azért, mert megtehetjük. Ilyenek.
Na, de ez a poszt a könyvekről szól, nincs listám. Anno, még a kék-oldalon néhányszor beneveztem a nagysikerű várólista-csökkentésbe, mondanom sem kell, csak először sikerült végigolvasnom a kiválasztottakat. 2014-re is volt tervem, amivel sehogy sem állok. Van itthon jó sok olvasatlan könyv, de egyébként nem is olyan sok, mint másoknak, és tudom, hogy van néhány, amit idős koromban sem fogok elolvasni. Ezeket szoktam a könyvtárnak ajándékozni. Van néhány olyan, amit jó lenne, de olyat nem mondok, hogy egyszer mindenképpen!-mert ha unalmas, ha nem érint meg, akkor úgyis becsukom.

Napok, hetek óta gondolkodom, hogy mi az amit jó lenne, ha elolvasnék. Ilyen a Bűn és bűnhődés. Ezt egyszer el is kezdtem, de olyan régi antikvár példányom van, hogy nem bírtam a szagát, s utána elillant a varázs. De pl. jó lenne a Mester és Margaritát, mert szeretem a Vígszínházat, szeretem MICHAL DOČEKAL rendezéseit, jó lenne megnézni majd a közeljövőben. Van még néhány  Ulickaja, és jó sok Szabó Magda, amit nem olvastam, azokat is jó lenne valamikor, és néznek rám olyanok, amiket tudom, hogy el fogok valamikor, így fel sem sorolom.
Irodalmi bakancslista? Kevés klasszikust olvastam, lehet, hogy hibának róható fel, vagy intelligencia-problémának- ezt vállalom is, de mit tegyek, ha nem érdekeltek? 
Most felállok és körbenézek.....

Na igen: a Gyűrűk ura is nagy hiányosságom. Talán jó lenne.

Valahogy úgy vagyok, hogy ha lenne ilyen könyves bakancslistám, akkor lenne benne jó sok újraolvasás, mert azokra sincs időm, sem kedvem, mert sok könyv érdekel ezeken kívül is. De újra olvasnám Joanne Harris Partvidékiek c. könyvét, mert ez volt az első és nagyon szerettem, vagy a Szederbort, mert ezt kedvenccé is avattam. De ilyen a Pí élete, az Iskola a házban, a Hó hull a cédrusra is.

Ahogy álltam a polcok előtt, rájöttem ismét, hogy sajnos egy temérdek könyv már nem is érdekel.
Lesz, ami lesz.

Engem érdekelne, hogy mit nem szabadna kihagynom? Tényleg érdekel, mert szeretek régebbi könyveket olvasni, a sok újdonság után egyre többször kanyarodok vissza a 10-20-30 éves- és még régebbi könyvek felé.

Ajánljatok kérlek!


A korábbi témázó bloggerek: 

Katja Millay: Nyugalom tengere (The Sea of Tranquility)


A Nyugalom tengerén hajóztam két napig. Tegnap kerültem bele a közepébe s eveztem ki, s végig azon gondolkodtam, hogy vajon a két fiatal tényleg eléri-e a tengerpartot. Olyan volt, mint akik csak hánykolódnak a vízen, mint Pi, ők is viaskodnak magukkal, a bennük lévő emlékekkel, titkolóznak, nem beszélnek. De legalább rájönnek a nagy titokra: számíthatnak egymásra.

Nastya
Nastya - Drew
Nastya - Clay
Nastya - Drew - Josh
Nastya - Josh
Josh - Drew
Josh

Még fel lehetne mindenféle szövevényes kapcsolati hálót írni, rajzolni a történetben szereplő fiatalokról, mindenféle algoritmusban, hiszen a tanév zajlik, telnek a napok, a szótlan napok, a sokszor magányos napok, a bulik, a jófejségek, az intrikák, és a többi hasonló. De talán nem is fontos kiemelnem.

Nastya egy fiatal lány, aki két órányi távolságra utazott el otthonról azért, hogy megpróbálja újrakezdeni az életét, vagy megrázva másképpen mondva, hogy új fejezetet nyisson az életében a nagynénje oldalán, az ő lakásában, vele. Néma, szótlan, az iskolai névsorokban egy megjelölt név, akit a tanárok hagyjanak békén, ne piszkáljanak. Neki még az új imázst, az utcalányos kinézetet is elnézik az iskolában. Gyakorlott ember máris megállapítja, hogy a lány rejtőzködik, vajon mi a titka?

Josh egy iskolai társ, néhány órára együtt járnak, de a lánynak azonnal feltűnik a szótlan, mindig egyedül üldögélő fiú, aki igazán csak a technika teremben érzi jól magát. Magányos, visszahúzódó, mindenki elkerüli őt, az erőterét. Nem hallunk szülőkről csak egy nagypapa jelenik meg az első oldalak egyikén. Neki vajon mi van a háta mögött, mi rejtőzik a múltjában?

Igen-igen. Ez a két fiatal megismerkedik egymással. Vagy inkább a néma, szótlan lány rátelepszik a fiúra, annak garázsában. Néz, figyel. A másik dolgozik, figyel. ....s egyszer csak közel 500 nap után Nastya megszólal. Csak Joshnak. Senki mással nem beszél. Közöttük kialakul egy baráti kapcsolat, amely több lehetne ennél, de nem veszik észre, és persze ott van Drew is.

Drew: az iskola szépfiúja, Josh barátja, a női szoknyák megkurtítja, a lányok sírásainak okozója. De mégis olyan karaktert sikerült alkotnia az írónőnek, hogy nem hibáztatjuk. Jófej, jó barát, de van egy téma, amit nem beszélnek meg egymással, ez pedig Nastya. Drew és a lány úgy tesznek, mintha..., mert ez nekik jó. Ad nekik egyfajta védelmet. A lány vele is beszél, támaszaik egymásnak.

Nastya éjszakánként Josh garázsában és lakásában van, a bulikat Drew-val tölti, fittyet hánynak minden szóbeszédre, Nastya menekül önmaga elől. Ennek arcait ls megjelenésit tudja Clay fantasztikusan ábrázolni. Ők így kerülnek kapcsolatba egymással, s végig a szótlanság játszik szerepet. Nastya bújdokol, de Clay meglátja őt az álarc mögött.

A Nyugalom tengerét kellene megkeresniük, azaz a tengerpartot, de önmaguk sem tudják hol vannak, merre kellene menniük. Különböző okoknál fogva egyedül állnak, próbálnak egymás támaszai lenni, de az elég nehéz lehet, ha az egyik nem nyílik meg, nem engedi a segítséget. Talán azért, mert ez a tengerpart nem létezik. Egy csak egy nagy, sötét árnyék a Holdon.

A könyv az ő történetük. Titkok. Életek. Barátságok. Szerelmek. Újrakezdések. Túlélések.

Gyorsan olvastam, mert érdekelt. Valamiért a kiállítási résszel nem voltam kiegyezve, olyan gyors volt, de ötletem sem lett volna, hogyan kellett volna. Meglepődtem a végén is, úgy gondoltam, hogy Brighton továbbra is 2 órányi távolságra lesz. tudom, hogy ez így homályos és érthetetlen, de spoilerezni, vagy a végéről bővebb véleményt kifejteni nem szeretnék.

Könyvvásár a Harmat Kiadónál

Figyelmetekbe ajánlom a Harmat Kiadó engedményes könyvvásárát. Kár lenne kihagyni azoknak, akik kedvelik a kiadó munkásságát, a kiadványaikat; és figyelmébe ajánlom azoknak, akik nem ismerik a kiadott könyveiket, de Isten közelében, Isten mellett élnek, nevelik a gyermekeiket. Ők biztosan találnak olyan gyermek- vagy felnőtteknek szóló irodalmat, amit szívesen forgatnának, nézegetnének, olvasnának otthon.

Az én olvasmányaimat, amit figyelmetekbe ajánlok ITT találhatjátok, ha mazsolázgatni támad kedvetek.


2014. október 28.

Jodi Picoult: Találj rám!



Kedves Jodi!

Aztarézfánfütyülőmindenségit!!!!!!

Igazán megleptél engem, teljesen másra számítottam. Amikor elkezdtem olvasni legújabb könyvedet, a Találj Rám!-ot csak annyit sejtettem, hogy pillanatok alatt el fogom olvasni, és annyit tudtam, hogy a Szelíd vadak folytatása, az elefántos-sztorihoz kötődik. Ahogy belemerültem a történetbe és jobban megismertem Alice-t, vagy éppen Jennát, már mamiként drukkoltam, hogy kiderüljön az igazság, hogy hol van Alice? Olyan érzésem volt olykor, mint amikor a Hová tűntél Bernadette-t olvastam, és vártam a találkozást. (De Jenna emlékeinek előre törése miatt eszembe jutott többször is a Köd éve című irodalom is, amiben az emlékezés szerepe kap kiemelt helyet.)

Peregtek az események, megismertettél a családdal, Thomassal, a rezervátumban dolgozókkal Gideon-nal, Grace-szel és annak édesanyjával Nevvie-vel is, de leginkább annak örültem, hogy beavattál engem az elefántok életébe. Mostantól nem tudok úgy nézni e hatalmas állatokra, hogy ne felejtsem el különbek nálunk, embereknél. Ahogy a természetes közegükben együtt vannak, ahogy szeretnek, ahogy gyászolnak, ahogy támogatnak. Ahogy élnek. Most úgy érzem, hogy képtelen leszek elmenni állatkertbe (pedig muszáj lesz) vagy éppen cirkuszba, mert nem szeretném a sok esetben szenvedő elefántokat megnézni.
Fájdalmas volt olvasnom ezeket a sorokat. Ahogy olvastam, Maura egyre hozzám is közelebb került, de említhetném többieket is.

De nem is szeretnék hosszan elkanyarodni a történet másik fő vonalától, a kutatástól vagy nevezzük nyomozásos keresgélésnek, amely egy 10 évvel korábbi bűntényhez köthető. Kedves Jodi, olyan érzékenyen nyúltál Jenna fájdalmához. Ez az okos lány mindent megtett azért, hogy megtalálja a 10 éve eltűnt édesanyját. Nagymamáját kicselezve keresett fel egy médiumot, azaz egy látó nőt, és kereste fel a nyomozást végző egykori rendőrt, hogy segítségükkel akadjon Alice nyomára. Nem tudta mit fognak találni, kérdéses volt, hogy ki a bűnös és ki az áldozat. Milyen nehéz volt erről írnod? Beszélgettél erről a gyermekeiddel? Nekem 13 éves a lányom, és nem tudtam elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy ő itt van velem, és, hogy mennyire szeretjük egymást.
De kérdezhetnék Thomasról is? Milyen (nehéz) volt írni arról a szerelemről, ami Alice-t ehhez az őrült férfihoz kötötte?

Tele vagyok kérdéssel, és az olvasás közben is tele voltam velük. Olvastam, olvastam és olvastam míg le nem ragadt a szemem. Virgil, Serenity, Jenna és Alice is mellettem volt, és segített helyre tenni a kis képkockákat. Azaz azt hittem, hogy segítettél a megszokott váltott narrátori státusszal. De sokszor még jobban összekavarodtam. 

Kedves Jodi! Erről a könyvről nem lehet olyan objektíven írni, mint pl. a Vezeklésről, a Tizenkilenc percről, vagy a Házirendről. De beszélhetünk akár egyéb más könyvedről is. Megszoktam már, hogy mélyen beleásod magad a témákba, hogy alaposan körüljárod azt több oldalról, hogy én laikus olvasó is képet kapjak. Így tettél most is. Az elefántok csodálatos világának érdekességét már említettem fentebb, de, hogy mit takar levelem első szava? Hát azt a fajta megvilágosodást, ami a 414.oldalon hasított belém. Ahogy most visszaolvastam azt az oldalt, nem tudom, hogy miért csak akkor és ott, de akkor lelassítottam, eszembe jutott egy film is, amit itt nem árulhatok el neked, de biztosan láttad te is!

Kedves Jodi, ahogy írtad, "...erről szól az emberi élet -az újrakezdésről, az esélyről, hogy helyrehozzuk a dolgokat. Máskülönben tovább kell próbálkoznunk." De nem szaporítanám tovább a szót, hiszen ez csak egy rajongói levél a sok közül. Inkább csak megköszönöm ezt a fantasztikus könyvet! Érdekes, lenyűgöző, megríkató, elgondolkodtató, szomorkás és ............. Hogy hihető vagy hihetetlen az attól függ, melyik oldalon állunk! De annyira jól megírtad, hogy ez nálam nem számított, sőt!-talán még jobbá tette hiszen amik kétségeim felmerültek az olvasás közben, azok mind válaszra találtak, el- és kitörlődtek a vége felé.

Köszönöm az élményt: Andi

Athenaeum Kiadó
2014

2014. október 24.

Louisa Walters: Levelek a bőröndből



Skye szigete óta szerelmese lettem a levélregényeknek, pedig nem is mondhatom, hogy korábban nem olvastam ilyeneket, de azok nem tetszettek ennyire, mint az utóbbiak. Úgy tapasztaltam, hogy szükségem van az előző század hangulataira, megspékelve egy kis háborús beütéssel, s valahogy ezt találta el Louise Walters is.
Mrs.Sinclair's Suitcase, azaz Levelek a bőröndből. Levelek Dorothy, más néven Mrs.Albert Sinclair bőröndjéből.
Kedves történet, kevés izgalommal, kevés kiszámíthatatlan vagy éppen váratlan eseménnyel, de ha ilyenre vágytam volna, akkor  nem ezt a könyvet választottam volna erre a mai esős szabadnapomra. Olvastam, olvastam, olvastam. Néha felálltam, aztán olvastam. Csend, nyugalom.
Noha a nyugalom nem mondható el erről a történetről, mert ott van benne a szomorúság, a lemondások, a szeretet-nélküliség, a második világháború, az apró izgalmak, de a sorok között megbújó boldogságok, örömök, szerencsék nekünk, az olvasónak is jó, nyugodt hangulatot ajándékoznak.

A Levelek a bőröndből két személy, két nő, két családnak a története. Dorothy-é és Roberta Pietrykowski-é, az unokáé.

"A magány jó tud lenni olykor. (...) Elmélkedés...azt jelenti, hogy.. töprengeni. Nem, ez nem jó.... megfontolni? De mindegy is, azt gondolom, hogy alapvetően mindannyian magányosak vagyunk, nem? Valójában senki sem értheti a másik gondolatait. Mindannyian a saját fejünkben, elménkben és szívünkbe zártan létezünk. De ennek így kell lennie. Korlátozott, hogy mennyire tudunk mások felé nyitni."

Dorothy vagy Dorothea 34 évesen ment férjhez Alberthez. Menekült az édesanyja mellől, fejest ugrott egy házasságba, amely végül nem úgy alakult, ahogy kellett volna. A sikertelen terhességek, egy tragédia utáni állapotban útjaik szétváltak, s megkezdődött a nő "új" élete. Csendesség, elutasítás, magány, kiismerhetetlenség. A II.világháború zajlott, katonák az angliai  kisvárosban is állomásoztak, így ismerkedett meg Dot egy lengyel fiatalemberrel, Jan Pietrykowski-val.

"Könyveket tisztogatok. Leporolom a gerincüket, az oldalaikat, olykor egenként; aprólékos, tüdőromboló munka. A könyvekben elrejtett dolgokat találok: lepréselt virágokat, hajtincseket, jegyeket, címkéket, nyugtákat, számlákat, fényképeket, képeslapokat, mindenféle fajtát. Leveleket is lelek, az átlagember gyötrődő, kiadatlan műveit. (.....) De nem tudom rávenni magam, hogy kidobjam ezeket az apró életdarabkákat, amelyek egykor sokat jelentettek valakinek -vagy jelentenek még ma is."

Roberta egy harmincas éveiben járó, antikváriumban dolgozó hölgy, önmagát szürkének titulálja, aki szenvedélyesen gyűjti a behozott könyvekből kieső emlékeket, leveleket, lapokat, fényképeket. Egy édesapja által behozott könyvből esik ki egy levél, ami megzavarja Roberta családi múlttal kapcsolatos emlékeit, felzaklatja őt, érdekelni kezdi a titok, de apja súlyos betegsége ill. nagymamája közel 110 éves életkora, enyhén megjelenő memóriazavara meggátolja  abban, hogy nyíltan rákérdezzen a levélben foglaltakra.

Ahogy itt ülök, és gondolkodom, mit és hogyan írhatnék e könyvről, megakadok. Egy családi történet, amit szeretek, amelyben a fő vonalat Dorothy szála képviseli (Roberta szálát szerettem volna érdekesebben olvasni, hogy ne tűnjön ennyire magánakvalónak. Unalmasnak?). Dorothy döntései. Egy családi történet szépen írva: átéltem, ott lehettem, szenvedhettem, szomorkodhattam, örülhettem, vágyakozhattam, ahogy szeretek olvasni, belemerülni egy történetbe. Azt is érzem, hogy valakinek ez kevés lesz, valakinek kedvenc is lehet. A könyv kerek egész, a többi szereplővel együtt, a napok, a hetek, a hónapok alakulásával, legyen szó 1941-ről vagy a jelenről. Egy lezárás. Egy új kezdet. A kezdet és a vég. A kezdet és a folytatás.

Dorothy Sinclair vagy Dorothea Pietrykowski története, döntéshozatala, élete. Lemondások és örömök úgy, hogy mi olvashatjuk a másik oldalt is. Ó, a végén, de szomorú lettem!

Roberta Pietrykowski életének egy szelete, a múlt egy része: Ó, hogy a végén milyen boldog voltam!

Tetszett!

Athenaeum Kiadó
2014


2014. október 19.

Anna Gavalda: édes életünk



édes életünk, így kis betűvel. Vajon mit takar: édes, mint a méz? Vagy ironikusan édes?

A minap fejeztem be Tóth Krisztina Pillanatragasztó című könyvét, és úgy éreztem most, e könyv olvasásakor, hogy azt folytattam. Két személy, mintha két hosszabb különálló írás lenne, bennük a pillanatok ragasztása. 
Mindegy hogy hol vagyunk, Magyarországon vagy Franciaországban, Budapesten vagy Párizsban, az élet elszalad sokunk mellett. Boldogságban vagy boldogtalanságban, sokszor úgy, hogy nem is érezni, melyik fázisban van az ember lánya, vagy éppen a fia. 

Megszokottság, mindennapok, élet, érzések, időtlenség, időhiány, monotonitás, meg az ilyenek amolyan satöbbiben, ahogy a fülszövegen olvasható: Hogy mi a közös a két párizsi fiatalban? Nem találják a helyüket, és lassan már elmenne mellettük az élet a maga kihívásaival, amikor... 

"Nyilván túlságosan nyomorult, kiéhezett, érzékeny vagyok, ha idáig jutottam."

Mathilde és Yann. Nő és férfi. Nem, nem szerelmesek. Legalábbis nem egymásba. Mindketten ziláltságban élnek, bár bevallom Mathilde gondolataitól megijedtem. Féltem, hogy átveszem majd az ő zaklatottságát, a szanaszéjjelségét, a hektikus életét, a szomorúságát, a bánatát. Sajnáltam, hogy így alakult az élete, sajnáltam a mama-hiányát, fájdalmas volt olvasnom, hogy olykor közel áll, állt egy idegösszeomláshoz. Keres-kutat, biciklizik, személyiségekbe bújik a munkája révén, s félő volt, hogy ezeket egyszer a nap többi órájában is használni fogja. Egy találkozás mindent megváltoztat körülötte és benne úgy, hogy el sem hittük vele együtt. Vajon létezik ilyen? 

"Júniusban huszonhét éves leszek, és nem tudom eldönteni, hogy ezzel fiatalnak vagy öregnek számítok. Képtelen vagyok elhelyezni magam az időben. Olyan bizonytalanok a körvonalak. Távolról nézve azt mondhatnák rólam: nézd csak, egy kamasz; közelről: egy vén fasz. Egy vén fasz, aki gimnazistának álcázza magát: ugyanaz a hamis lazaság, ugyanaz a Converse, ugyanaz a farmer, ugyanolyan hajviselet...egy skizofrén...egy kisfiú, akinek megvolt mindene: puszik, simogatások..."

Yann-nal úgy voltam, hogy először nem szerettem. Nekem egy férfi ne nyavalyogjon, főleg ha 27 év körüli. Álljon már a sarkára, s álljon ki magáért, találja már ki mit szeretne, hogyan lenne a jobb. Szenved abban a néhány órában, amiben megismerhettem, s végül kiköt Alice és Isaak lakásában, és végre a sarkára áll. Ahogy olvastam a két férfi beszélgetését, az ott töltött órákat én is elgondolkodtam. Le- letettem a könyvet, elkalandoztam a saját vagy éppen a körülöttem élők életén, mindennapjain. Eltelnek, elhaladnak mellettünk, kihasználjuk a jókat, az értékeseket, nem félünk újba kezdeni?- dehogyisnem! Mérlegelünk, átgondolunk. Yann-nak is kell egy kezdő lökés. Vajon mi az? Egy viszonzatlan szerelem? Vagy éppen egy nem megfelelő partner? De lehet, hogy a viszonzatlan szerelem férjével való találkozás? Yann jó ember, szívembe zártam a szüleit, s végül őt is, hiába nyavalygott. 

Útra keltem velük a lépcsőkön, a bicikli utakon, s később messzebbre is elkísértem őket. Vajon a kerítésen túl, a megyehatáron túl, vagy éppen még távolabb megtaláljuk a boldogságot? (Egyébként van egy gondolatsorom a távolság és a nagyváros viszonylatában.) Vagy máshol, sokkal közelebb kell keresnünk?

Ezzel a könyvvel, ezzel a két személlyel Anna Gavalda mindenképpen közelebb került a szívemhez, tetszett!



Akció a Maxim Kiadónál!

A tavaszi, nyár eleji könyvhetes, könyvfesztiválos időszak után akkor őrülök és örülök meg igazán, amikor közeledik a karácsony, és jelennek meg a jobbnál jobb, érdekesebbnél érdekesebb könyvek. Szemem elé került a Maxim Kiadó  tetemes listája, elkezdtem fülszöveget olvasgatni, borítókat nézegetni, és rájöttem, hogy ismét minimum 5-6 olyan kötet került a szemem elé, amit szeretnék elolvasni. Valamikor.

Most van itt az idő, hogy kitaláljam melyeket, mert most 30%-os megrendelési áron klikkelgethetek a Maxim Kiadó felületén, ezt pedig kár lenne kihagyni!

Akciós könyves listájuk az alábbi könyvekre vonatkoznak:

Szeptemberben és októberben eddig a következő kötetek jelentek meg (kattintásra a kiadó oldalán találod magad):


Az alábbi könyvek októberben és novemberben fognak megjelenni:


Adam Makos: Az óceán hangjai


A megrendeléseket a Kiadó facebook oldalán található megrendelőlapon adhatod fel, ITT MEGTALÁLOD.

Az akció keretében egy könyv rendelése esetén 800 Ft a postaköltség, de ha legalább két könyvet rendeltek, akkor NINCS POSTAKÖLTSÉG.
Az akciók 2014. december 16-án 24:00-ig tart.

S, hogy nálam mik a befutók egyelőre?





2014. október 16.

Ofried Preußler: Torzonborz megjavul

Visszaolvastam az előző Torzonborzos bejegyzést és az utolsó két gondolat be is igazolódott:

- Elkezdtem a nagycsoportos ovisaimnak olvasni és
- szomorú vagyok, hogy nincsen több része Torzonborz, a rabló gaztetteinek.

Ezzel el is árultam azt a tényt, hogy a kalapos-szakállas fura rabló tényleg megjavult. Nem ámítás, nem becsapás, nem egy írói cselszövés a cím! Mondhatni, hogy a mesékben kell a "minden jó, ha a vége jó" befejezés, az író lezárta a cselekményt, az izgalmakat, mert, ha bízunk Torzonborzban, ahogy Lackó és Jancsi tette, akkor vége a rablásoknak, új szakmába vág Torzonborz.

"..hát hányszor mondjam még, hogy tegnap óta békés polgár vagyok?! Ti meg homokzsákkal akartok fejbe kólintani? Ezt érdemli egy tisztességben megőszült nyugdíjas rabló?!"

Azért ne szaladjunk előre, hiszen ez a rész is bővelkedik izgalmakban, de ezek nem olyan intenzitással bírnak, mint régen. Hiszen főhősünk kitűzte célul a jó polgári létet. Annyira, hogy megszabadul a fegyvereitől, Lackó és Jancsi barátja lesz, akik az utolsó gyanúsítgatás miatt mellé állnak. Támogatják, elrejtik, megmentik, elkésnek otthonról s ezzel vállalják a kockázatot. Nyomoznak, kitartanak az ártatlanság mellett, igazi barátokká válnak ők hárman.
Ismét találkozhattam Blökivel, aki még mindig krokodil, sőt!-vegetáriánus lesz. Nagyon cuki, ahogy falja a tököket, a zöldségeket! Imádtam a krokodilos kutyát!
Üstöllési őrmester csak a munkáját végzi Torzonborz miatt, s ismét tapasztalhatjuk azt is, ahogy nagymama korát és félelmét meghazudtoló módon cselekszik a rablóval szemben!

De..............! Ahogy mondtam én is: Torzonborz megjavul, és ezt kicsit sajnálom. Csak kicsit, hiszen kell a gyerekeknek is a példa, hogy mindenki megjavulhat, de most el sem tudom képzelni, hogy Torzonborz hogy nézne ki jól fésülten. :)

"..hosszú távon elégé fárasztó rablónak lenni. Nincs is unalmasabb, mint folyton a gonoszt játszani! Mindig csak az a sok bűntett, még akkor is, ha semmi kedvem hozzá; egyfolytában nagymamákat kell megtámadni, meg kerékpárokat lopni......Egyébként ez az egész rablóélet úgy, ahogy van, már a könyökömön jön ki."

S, ha Torzonborz így lesz boldog, ne vegyük el a boldogságát, akkor se, ha mi még olvasnánk tovább a mókás történeteit. :)

A Torzonborzos felolvasószínház a Katona József Színházban lesz szombaton, aki teheti menjen el, biztosan klassz lesz ez az ingyenes program!

2014. október 14.

Jodi Picoult: Szelíd vadak

" A most néha annyira elvakít minket, hogy egyszerűen nem látjuk tőle a holnapot."

Vasárnap este megvettem, s gyorsan el is olvastam e néhány oldalt, ..... aztán sírtam. És közben is.
Persze utólag elgondolkodtam, hogy ez most az elefántokról szólt-e vagy az anya-lánya kapcsolatról, vagy éppen a rezervátumbeli -esetleg- magányos életről, de az a könnycsepp-lecsordulás, akkor is megtörtént. Néhány oldal, Alice életének egy szelete, egy életút főbb állomásainak a megismerése. Az elefántok szívbe zárása.

Tele vagyok feszültséggel, a gombóc ott a torkomban nap mint nap, a kutyámat szeretem, az előzőeket megsirattam, az anyummal lévő kapcsolatom néhol göröngyös és tüskés, szóval abszolút értettem, hogy miről van szó ebben a kis előzmény-történetben.

"A dolgok azonban változnak. Amikor a föld bőségesen terem és a folyók újra felduzzadnak, anya és lánya is egyesül. (....) Meg kellett tanulnom, hogyan legyek anya, mielőtt rájöttem, milyen szerencsés vagyok, hogy gyermek lehetek."

S most várom a Találj rám!-ot, a folytatást.

Athenaeum Kiadó
2014

2014. október 12.

Grégoire Delacourt: Vágyaim listája


"Mert a szükséges holmik valójában a mi kis hétköznapi álmaink."

Vágyaim listája, vágyaim netovábbja, vágyaim, vágyaim....

Ma olvastam el a könyvet. Ma, a lányokkal sok mindenről beszélgettünk, kinek mi volt idén az abszolút kedvenc könyve, ki, hogy ír a könyvekről, vagy éppen kinek milyen gondolatok befolyásolják a könyvről alkotott véleményét: eszébe jut-e valami a saját életéből, vagy képes objektívan megítélni az adott könyvet, történetet, hogy miért volt jó, vagy miért nem annyira?

S, hogy miért is írom ezt le? Mert én az érzelmek embere vagyok, nem tudok elvonatkoztatni a gondolataimtól, az emlékeimtől, az életemtől, borzasztóan sok hozzáfűznivalóm van, nem győzöm a gondolatokat kordában tartani.

A vágyakról az jutott az eszembe, hogy nem szoktam álmodozni, vagyis abban az értelemben nem, ahogy sokan mások: nagy remények, tervek, hogy egyszer hátha.. Nekem kicsik vannak, talán elérhetők, de inkább sok olyan, ami a családra vonatkozik.

"Van, amit el kell engedni, hogy élni tudjunk."

Jocelyne éli az életét. Szép gyermekkora hirtelen ért véget, megtört az életútja 17 évesen. Boldognak is gondolhatjuk, hiszen ő annak tartja magát, de sokszor mégis azt érzem, hogy nem az, csak mantrázza magának, hogy ő bizony boldogan él. Elérkezett élete azon szakaszába, ahol férjével Jocelyn-nal (nem tévedtem, olyan ez mint a Kornélia-Kornél) él, a gyerekek kirepültek, s napjaik kettecskén majdnem ugyanúgy telnek el.
Jo (főhősünk, a nő), egy rövidáru-üzletet vezet, blogot ír erről, nők, asszonyok, lányok ezreit kápráztatja el, s vidítja fel nap, mint nap, de neki öröme nem sok van. Persze mondogatja, hogy milyen boldog, de a sorok között ott húzódik meg a fájdalom, a mellőzöttség, a keserűség.

Soha nem lottózik, kedves ismerősei rábeszélik őt egy szelvény megvásárlására, és igen- a szűz kéz, a kezdők szerencséje vagy akár Fortuna a kegyeibe fogadja, és megnyeri az egyik lottó játék főnyereményét, 18 millió euró-t.
Jo titkolja, félve engedi el a fantáziáját, hogy kellene, mit kellene, hogy mondja el, aztán az történik, ami..................., s elgondolkodhatunk, hogy miért történt? Hogy jól döntött-e, hogy mi hogy tettünk volna az ő helyében?

"A pénz közelebb hozza az embereket, vagy eltávolítja őket egymástól?"

Tanulságos történet, s az is kiderül, hogy boldog volt-e vagy ahogy én feltételeztem a könyv elején, Jocelyne egy szomorú, magányos nő, aki még igazán álmodozni sem mer?

Monológ. Gondolatok. Örömök. Fájdalmak. Az élet. Hömpölyög, araszol, majd csendesen felduzzad és kiönt. Vajon megmenekülnek és csak károk keletkeznek, vagy őt, őket is elviszi az ár. A hirtelen érkező, amit sejteni lehetett.

Olvastam másoknál, hogy a végével nincsenek kibékülve. Én elfogadtam, meg is értettem. Mások vagyunk.

S itt vissza is térhetnék magamhoz, hogy én biztosan másképpen cselekedtem volna. Nem lottózóm, nem álmodozom, akár össze is hasonlíthatnám ezt a vonalat, de nem teszem, minek? Azért más a hátterünk, és mi nem tudunk elmenni üdülni évi kétszer.

Eszembe jutott egy több évvel ezelőtt látott színdarab, a Prah, amiben Schneider Zoltán és Börcsök Enikő fantasztikusan játszotta a házaspárt, akik nyertek, s hogyan jutottak el percről-percre, fokról-fokra, hogy nem is kell a nyeremény, mert attól csak minden el fog romlani.

Vágyaim listája. Nekem listám sincs, mikor mire vágyok, semmi extra. Olyan vágyaim vannak, amivel rendelkeznie kellene mindenkinek. De sokunknak csak a vágy marad. S itt nem lottó nyereményre gondolok. Hiszen a pénz boldogít? Is-is- minden nézőpont és viszonyítás kérdése.

Neked milyenek a vágyaid?

2014. október 9.

Tóth Krisztina: Pillanatragasztó


A pillanatokat ragasztottam magam körül. Vagy magamat és az emlékeimet. Széttört? Semmi baj!-kell egy kis ragasztó! Máris kész! Szétfeslett, elmosódott, elromlott? Sebaj, egy kis ragasztó, s pillanatok alatt kész. Na, nem olyan, mint az új, de használható!

Az emlékeim is, némelyik homályos, némelyik megkopott, van olyan, ami távolra került, de Tóth Krisztina új kötete helyükre tette őket, áthelyezte a megfelelő területre. De mielőtt azt gondolná bárki is, hogy ismét egy könyv, amelyet csak egy magamfajta "középkorú", rendszerváltást megélt, szocializmust átélt személy magasztalhat, és érthet csak meg, azt kell mondjam, hogy nem!

Ahogy a fülszöveg is ígérte az elmúlt 25 év leképezése ez a könyv. Megtalálható benne minden. Emlékek melyek velünk is megtörténhettek, vagy éppen megtörténhetnek még. Reális események vagy éppen szürreális szösszenetek:
Erdélyi rokonok magyarországi útja; kopott kocsmák borgőzös leheletekkel; nagymamák, mely nem értik a mai világot; szerelmek és megcsalások; újgazdagok rivalizálásai; a kettessel működő telefonfülkék és a várakozások vagy éppen a telefonkártyák, amelyeket te is gyűjthettél. 
Szánalmas mosolyokkal vagy éppen a szemem felhúzásával olvastam néhány nagyon komoly történetet, borzongtam az anorexiás celeben, szántam a bevécéző pasast. Drukkoltam volna a muskátlisnak, és megsirattam Rex-et a kutyát (hogy a fene essen a gazdájába!). Együtt éreztem a hazalátogató nővel. 
Napfogyatkozás, szánalom és nevetések. Koncertek és várakozások. Élet a fővárosban, szárnypróbálgatások a falusi, poros lét után. Hazalátogatás Nyugatról a még nem szabad Magyarországra, s a csalódás. Ilyenek és mások. Múlt és jövő. Élet és halál. Szerelem és megcsalás. Boldogság és szomorúság. Az élet akkor és most. Mindig.

Szerettem a kötetet, nem nőtt mindegyik történet a szívemhez, de jó volt olvasni.
Úgy vagyok én Tóth Krisztinával, hogy nekem nem írt még olvashatatlant. Olyan nekem Krisztina, mint Grecsó  Krisztián és Háy János. Olvasom őket. Szeretem őket.

S végül bevallom: avattam kedvenceket is. Róluk nem írnék, csak ide vésem emlékül:

1. Ahogy eddig
2. Egyszer már nyertem
3. Soha, egy szót se

Jó volt! Köszönöm az olvasás közben fellelt hangulatokat, gondolatokat, mosolyokat és rossz kedveket!

Magvető Kiadó, 2014

2014. október 7.

Linn Ullmann: Kegyelem



Kegyelem........ erről is eszembe jutott valami idevágó. Egy asszociáció vagy akármi.

(Utólagos kiegészítés: nagyon személyes lett, a könyvről alig-alig.)

Evangélikusként nagyon meghatározó volt számomra a kamaszkori, fiatalkori gyülekezeti életem. A társaság elsődlegesen, s ehhez kapcsolódóan a többi fontosság.
A Kegyelem szóról először az egyik ilyen régi ifis- kedvenc dalom jutott eszembe az 51.zsoltár, melynek énekesszövege:
"Könyörülj rajtam kegyelmeddel Istenem, töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal! Teljesen mosd le rólam bűnömet, s vétkemtől tisztíts meg engem! Mert tudom, hogy bűnös voltam, s vétkem mindig előttem van. Egyedül ellened vétkeztem, azt tettem amit rossznak tartasz. Ezért igazad van, ha szólsz, és jogos az ítéleted, lásd én bűnben születtem, s anyám vétekben fogant engem. Te pedig a szívben lévő igazságot kedveled, s a bölcsesség titkaira tanítasz engem. Könyörülj...."

Mennyire volt meghatározó, ha még a mai napig emlékszem rá, szívesen énekelgetem magányomban... Pedig ezelőtt 25 évvel, csak a hangomat szerettem hallatni, s időközben megértettem a szöveget is. Azt hiszem. Talán.

Linn Ullmann két könyve: Áldott gyermek a benne lévő feszültségekkel, rosszal, depresszióval.
Kegyelem, egy olyan eseménnyel, amiről mindenkinek megvan a maga véleménye. Olyan nincs, hogy nem vagy mellette vagy ellene. 

Olvasás közben eszembe jutott Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek című könyve is, akaratlanul is az eutanázia jutott eszembe, a passzív vagy aktív része, hogy mennyire lehet befolyásolnunk a szenvedésünket, hogy ki döntheti el, mikor álljon meg a szívünk, hogy hazahív Isten valamikor, vagy dönthessek egymagam. Vagy a rokonok? Ki mennyire fél? Mennyire készül? Mennyire fáj? Nehéz kérdés- nem tudhatjuk. Sejtéseink, feltevéseink lehetnek, de ha már vége, akkor nem tudjuk elmondani annak milyenségét.

Kegyelem. Gondolkodtam a szó pontos jelentésén, de rájöttem, hogy én azt nem is tudom pontosan. Valami több a megbocsátásnál, valami jóindulat, egy meghatározhatatlan nagyság, amit kapunk, ami biztonságot ad, amit -talán- meg sem érdemlünk. Nem is tudom.

Isak beteg, s nem szeretne szenvedni. Isak 70 éves, van egy 53 éves felesége, s úgy dönt, hogy ő szeretne véget vetni az életének. S bár felesége, Mai, nem ért ezzel egyet, mégis eljön az a pillanat, amikor a két injekciós tű a kezébe kerül. Készen áll. Isak is készen áll e fájdalmak közepette? Együtt állnak készen rá? Mert úgy tűnik, hogy a szép közös évek valahogy nem közös döntésekkel közelednek a vég felé.

Kegyelem. Könyörüljön Isakon? Könyörüljön az első házasságából született fiún Andreason, aki 8 éve nem beszélt az édesapjával? Könyörüljön Mai-on a tette miatt? Vagy éppen dr Mayer-en a csend miatt? Kin? Mindenkin? Mindenkin. Rajtad, rajtam.

Egy könyv, ami elindít egy gondolatot. Nálam folytatta, mint említettem egy másik könyv miatt, ami váratlanul éppen tegnap kaptam vissza, így beszélgetni kezdtünk róla az ismerősömmel. A két könyvről, az életről, az emlékeinkről. A nagypapámról. A kegyelmi ajándékáról.

De nem tudom, és nem is szeretném elfelejteni kedves, egy éve elhunyt lelkészemet, akinek a lánya, Eszter mondta a kórházi ágy mellett, hogy Péter bácsi haza készül már. Nem felejtem el, azt a beszélgetésünket, s aztán Hanna szülinapján az sms-t. Haza hívta. Megkegyelmezett neki? Kegyelmes volt vele? Mennyi különböző szó, és mennyi jelentés lehet?

Isak és Mai, Isak és Andreas, egy élet, egy közös élet, egy kibékülés, mint egy kegyelmi ajándék. 

De! Isak tényleg ezt akarta? Ott a kérdés, és kiszűrhetjük a választ is. S akkor mi a helyzet a kegyelemmel?

P.S.: Most találtam néhány nappal később:
Reményik Sándor: Kegyelem
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.

2014. október 5.

Linn Ullmann: Áldott gyermek


Áldott gyermek. (Ismét nem olvastam fülszöveget. Egy régi emlékem volt arról, hogy néhány megbízható irodalmat olvasó ismerősömnek tetszett.)

A cím teljesen más sugallt, mint amit olvastam, mert nekem folyamatosan a fülembe csengett a keresztelési ige, ami: "Kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. ...Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket." (Márk 10.13-14,16)

Áldott gyermek: vártam egy gyermekcentrikus családi történetet és mit kaptam?- egy sok esetben háttérbe szoruló gyermeki életet ill. több gyermek történetének egy szeletét, nyarakon átívelő eseménysorozatot, az ottani fontos momentumokkal, ami elvezetett oda, ahol ezek az időközben felnőtté lett gyermekek tartanak. Feszélyez a múlt. 
Vajon Erika élete azért nem boldog, mert a sok évvel ezelőtti nyár nyomja a lelkét? Miért nem képes visszamenni apjához, Isakhoz a szigetre?

Valami történt, ezt érezzük végig, de nem derül ki a könyv végéig. Helyette utazunk a kocsiban, sötétben hóban, fagyban, hidegben egy olyan nővel aki nem is akar menni.
Menni vagy nem menni?

Hideg, akadályok a haladásban, sötétség- ugye milyen kétértelmű ezek a kifejezések? Lehet az út, az időjárás, amelyben Erika araszolgat, de jelentheti a nőben fellelhető feszültséget is.

Valami történt.
3 lány, 3 testvér, 3 anya, 1 apa. 
Erika-Laura-Molly a három lány, akik 14-12-5 évesek az utolsó nyáron.
Elisabet-Rose-Ruth az édesanyák.
Felszínes kapcsolatok, évente egy hónapnyi apával töltött idő, ami semmit nem jelent, hiszen nem is foglalkozik velük.
A családot Laura, Rose és Isak alkotja. Isak teljesíti apai kötelezettségét a nyári 1 hónappal, Rosa bevállalja a lányok nevelését, vendéglátását.

Valami történt. 
Hazugságok, ellentmondások gyermekkorban és felnőtt korban egyaránt. Még a családban felnőtt Laura is zaklatottan él. Talán csak Molly boldog és sikeres, lelkileg egészséges, hiába veszítette el korán az édesanyját, s hiába nem élt az apukájával,

Valami történt, s kereshetjük is az okokat, hogy az Áldott gyermekek miért is nem egy boldog családregény? Miért egy borongós irodalom?
Kereshetném az okokat, hogy hol romolhattak el a dolgok, írhatnék Isakról, aki nem volt a nagybetűs APA. Sőt...

Tegnap voltam egy egész napos előadássorozaton a KÉK nevelésről. A kapcsolatra épülő következetes nevelés. Az előadónő elmondta a sok rózsaszín dolgot, hogy kellene, mint kellene, természetesen szűrni kell ezeket a dolgokat személyiségre, anyagi helyzetre, lehetőségekre, de a lényeg, hogy ilyen esetekben mindig a saját gyermekkor vagy éppen a saját gyermekünk nevelése jut eszünkbe. Ezekre emlékezünk, gondolkodunk, sajnálkozhatunk. Ülhet a kis ördög a bal vállamon, hogy kárörvendően intsen, hogy már nincs mit tenni!, de ülhet a jobbomon is, és mondhatja biztatón, hogy megteszek mindent, és egész jól csinálom.
Ááá, tudom, hogy nem, de itt nem is merülők bele ebbe, az én gyermekeim az első bekezdés szerint áldottak, de Erika-Laura-Molly nem áldott az édesapjuk által. 
Inkább arról írok, hogy mennyire nem viselkedett édesapjukként, a kapcsolatra épülésről ne is beszéljünk! Mennyire nem azt a gyermekkort élték meg azokon a nyári szüneteken, amit kellett volna, s hogy alakultak napjaik, kapcsolataik, barátságaik a szigeten, Hammarső-n. 
Rosa kevés volt. A visszatérések, a belterjes barátok, a "válogatás-nélküli" kortárskapcsolatok, egymás felfedezései, a kontrollálatlanság, a titkos és néma kirekesztések olyan eseményeket indítottak el, hogy valami történt. Folyamatosan történtek.

Jelen és múlt. Utazás és emlékezés. Erről szól a könyv.

Valami történik, valami történt, valamik történtek............. és most visszatérnek a szigetre.
Kíváncsi lettem volna a megérkezésre!

Fülszöveg:
1979 nyarán történik szörnyűség történik a gyönyörű Balti-tengeri szigeten. A féltestvérek, Erika, Laura és Molly minden évben itt töltik a nyarat temperamentumos apjuknál, Isak Lövenstadnál. A három fiatal lány gyorsan változó, kiszámíthatatlan viszonyt alakít ki a többi ott nyaraló vendéggel, köztük Ragnarral. A gátlásos fiú mindig fut valaki elől, Isakhoz pedig valamiféle furcsa vonzalom fűzi. A tragédia után huszonöt évnek kell eltelnie, hogy a nővérek visszatérjenek a szigetre, és szembenézzenek a múlttal. Az Áldott gyermek a bűn, a felelősségtudat és a megbékélés, az emlékezés és a felejtés közti sodródást írja le, miközben a cselekményt a nyers érzékiség és az erőszak hullámai festik alá. Az egyes élettörténetek törékeny közös sorssá fonódnak – ám e közösségben szinte bárki kívülállóvá, kitaszítottá és üldözötté válhat. Az Áldott gyermek három nő életét mutatja be rendkívüli gazdagsággal, emellett pedig szokatlanul szép portrét fest egy édesapáról. 


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...