2014. július 26.

Patrick Süskind: Sommer úr története



Rájöttem, hogy gyerekkoromban én soha nem másztam fára. Szomorú, mert minden gyereknek kellene! - mondom én, aki mászókafóbiás vagyok, így a gyerekeim mászókázásaikor remegtem és rettegtem az eszköz alatt, hogy minden rendben legyen.


Sommer úr futkosásaiba elfáradtam. "Szegény öreg, milyen kényszeres! Mennyi gondja lehet, amiről én semmit nem is sejtek! Miért menekül, fut, szalad? Milyen jó lehetne neki a nyugalmas babakészítő asszonykája mellett!"- sóhajtoztam nagyokat. El-elmerengtem az illusztrációkon, és hol siettem Sommer úr mellett, a fáradhatatlan menetelései közben, hol a nagypapámat képzeltem oda, aki nem sietett, de csendben eldolgozgattunk egymás mellett. Sommer úr, aki télen, nyáron, hidegben és melegben, mindig és mindenkor ment és ment diófa botjával. Nem hagyta őt nyugodni semmi. Olyan volt, mint aki mindenhol ott van; a természeti képek megszokott velejárója; egy festőnek is rá kellene festeni a művére, mert mindig megjelenik. Hajnalban, éjjel, a bottal, a szalmakalappal, a vajas kenyérrel.

Egy gyermek, aki el sem tudja képzelni a lakóhelyet az idős ember nélkül. Aki megszokta, s akire ugyanúgy tekint, mint egy bogárra, mint egy másfél méteres hangyabolyra, mint egy kedvenc fára. Az élet velejárója. Egy kisfiú, aki ugyanúgy szerelmes, mint a mai gyerekek, ugyanúgy hős akar lenni, hazakísérni a szeretett lányt, bemutatni neki minden fontosat, készülni rá........... aztán csalódni, mert nem úgy alakul.

Ugyanolyan gyerek, aki nem biztos, hogy örül, hogy övé a maradék, a kinőtt, a leselejtezett, a más biciklije; aki nem örül a zongoratanárnak, az utálatos zongoradarab gyakorlásának; aki szereti az új vívmányt, a tévét, de tiltott eszköz; aki vállalja a büntetést, a szentbeszédet, ha megéri neki az ellentétes oldal pozitivuma.

A kisfiú növekszik, nyílik a szeme, a tudata, már nem a hangyaboly a lényeg, bár a magas fenyő és a Nap lemenetele még elkápráztató lehet, de már lehet, hogy el akar menni világgá, vagy éppen akkora sérelem éri, hogy elgondolkodik a halálán is. Igen, itt én is elgondolkodtam, hogy mennyire mosolygós, és menyire komoly ez a történet. Mert a halál nem játék, így inkább a komolyság, az őszinteség, a fájdalmak jelennek meg. A zongoraóra, ami kiváltotta és Sommer úr, aki feloldotta ezt a fenyőfás életképet.

Az élet megy, halad tovább; már van saját bicikli, van saját élet, lehet kedvenc zongoradarabokat játszani, vállaljuk az vacsoráról való késéseket, kialakul a napi felnőttesebb életritmusunk, majd az utak keresztezik egymást, s véget ér valami. Egy szakasz.
Mint amikor mi találkozunk össze a saját Sommer urunkkal, és megváltozik az életünk. Vagy csak értelmet nyer valami, befolyásol, elgondolkodtat.

Nagy igazságok.....

„Tévé nekem a házba nem jön”, jelentette ki apám, aki ugyanabban az évben született, mikor Giuseppe Verdi meghalt, „mert a tévé kiirtja a házi zenét, rontja a szemet, szétzilálja a családok életét, és egyáltalán, a teljes elhülyüléshez vezet.”

Ezt a könyvet ma olvastam el, évek óta a polcomon állt, egy kedves ismerősömtől kaptam 2011.karácsonyára. Az egyik kedvenc könyve.
Elolvastam, azaz gyorsan átszaladtam rajta, voltak első benyomásaim, főleg Sommer úrról. A képek felett elidőztem, csodaszépek!
A fiú, a gyerek eleinte nem foglalkoztatott annyira. Talán csak Carolina személyénél hegyeztem jobban a füleimet, s olvastam mosolyogva a bájos terveket. Nem találtam a helyemet ebben a történetben. Kellettek az eltelt órák, hogy igazán érezni tudjam. De nem tudtam, úgy érzem, hogy még most sem megy. Közben, most elolvastam néhány bejegyzést, és sokkal komolyabban "elemezték" ezt a könyvet. Tulajdonképpen csodálom ezt a fajta mélységet. 


Cat Patrick: Úgyis elfelejtem - Forgotten


Nagyon jókat szoktam vidulni magamon, olykor pedig bosszankodom, hogy vonzódom az időutazásos történetekhez, de nehéz felfognom első olvasásra, látásra. Meg-megállok gondolkodni, elmélázom, hogy is van az ott és akkor.


Ezt a könyvet nem a napokban szereztem. Egy időben, állandóan ya-kat néztem a Lánynak, valahogy cseréltem ezt a remekművet. Semmit nem tudtam róla, szerintem, akkor még az érztékeléses %-ok befolxásoltak. A lényeg, hogy a meleg, nyári napok komolytalanságában elővettem, gyorsan átrágtam magam rajta. Az a fajta gyorsaság volt ez, hogy "gyorsan, siessek, hogy hamar túl legyek rajta, mert nem is tetszik".

A fülszöveg:
"Minden éjjel, miközben a tizenhat éves London Lane alszik, az aznapi események törlődnek az elméjéből. Reggelre csupán a jövőjére emlékszik. A lány megszokta már, hogy az előző este írt jegyzetei és egy bizalmas barátnő segítségével éli túl a napot. A dolgok azonban a fejük tetejére állnak, amikor az iskolában feltűnik egy új fiú. Luke Henry nem olyasvalaki, akit az ember csak úgy elfelejt, ugyanakkor – bárhogy is próbálja – London nem találja őt az előtte álló történések emlékképei között. Amit előre lát, az viszont egyre nyugtalanítóbb. Rájön, hogy ideje utánaeredni a múltnak, amit folyamatosan elfelejt még mielőtt elpusztítaná a jövőjét."

Minden éjjel, miközben a tizenhat éves London Lane alszik, az aznapi események törlődnek az elméjéből. Reggelre csupán a jövőjére emlékszik.- Na igen, érdekes megközelítés, ilyenről még nem hallottam. Ugye amnéziás krimik, és időutazós fiúk-lányok keringenek, meghúzódnak a könyvesboltok polcain, írók fejében, de olyanról, hogy valaki a jövőt ismeri, ellenben a napi házi feladatokra nem emlékszik, ilyenről nem. Jó alapgondolat, csak éppen az zavart, hogy a jövőre sem emlékszik normálisan, ott is csak tapogatózik, teljesen káosz van a fejében, és néhol azt éreztem, hogy az írónő fejében is. Lehet, hogy csak nekem nem voltak egyértelműek a kapott információk, de jobb szerettem volna, ha már az első oldalaktól fogva képben lettem volna a lánnyal kapcsolatban.

A lány megszokta már, hogy az előző este írt jegyzetei és egy bizalmas barátnő segítségével éli túl a napot. - Az esti jegyzetek olyanok kb., mint amikor az ötven első randi végén Lucy megnézi a videoklipjét, mint egy reggeli doppingszert. London a jegyzeteit nézegeti, mit is kell tennie, mit kell átnéznie, mert a tegnap törlődött.... de akkor a ma, mint jövő miért nem érvényes? Nos, ilyen bajaim voltak. A barátnő Jamie, és London mamája tudja ezt az emlékezetbajos dolgot, ők a támaszok, mígnem Jamie és London eltávolodnak. A jövőben túl sokat lát a lány........... nem tetszik neki......... Ez is érdekes része lett volna az írásnak, de sajnos elnagyolt volt. Amolyan megállós a számomra, hogy "most mi van?"

A dolgok azonban a fejük tetejére állnak, amikor az iskolában feltűnik egy új fiú. Luke Henry nem olyasvalaki, akit az ember csak úgy elfelejt, ugyanakkor – bárhogy is próbálja – London nem találja őt az előtte álló történések emlékképei között.- Ó, a szerelem. Tündéri, kamaszos, első csókos, elalváskor-majdnem sikítós, de Luke, miért éppen Luke, miért nem más fiú?- hát ezt nem fogom megérteni. Annyira jó lett volna valami más- Tudom, tudom, rébuszok, de spoileres. Luke lehetett volna egy másik Luke, vagy Lucas vagy akárki. Ezért ez nagy :( jár.

Amit előre lát, az viszont egyre nyugtalanítóbb. Rájön, hogy ideje utánaeredni a múltnak, amit folyamatosan elfelejt még mielőtt elpusztítaná a jövőjét.- S itt az izgi szál: az álom. Mi az? Ki az? Mi történt? vagy mi fog történni? Ami idegesíti, foglalkoztatja Londont, aztán hirtelen be is ugrik neki valami, aztán még valami........... elég gyorsan felgöngyölődik az ügy, stb. Sajnos ez nekem kevés volt. Ez a rész érdekelt volna bővebben London szemszögéből. Az egész, s hogy dolgozta fel? Az érzései, a családja, az egész múlt. Mert egy jó könyv lehetett volna, de azt éreztem végig, hogy ide is kapott egy kicsit és oda is kapott egy kicsit Cat Patrick kisasszony.

(S ahogy a borító hátoldalának utolsó előtti sorát olvasom: A Tizenhárom okom volt című sikerkönyv szerzője- én ezt a könyvét sem kedveltem, elmarasztaltam sok indok miatt. Hah, ha emlékeztem volna rá........... akkor is elolvastam volna. :D )



2014. július 24.

Rövid, jó, elgondolkodtató, érthető?

Forrás
Megírtam ezt a komfortzónás posztot, aztán most úgy vagyok, hogy nem is olvasok, mert olyan szűk a jelenlegi zónám, hogy alig fér bele valami. Nem is műfaj, hanem csak oldalak, amivel kísérletezem.

Keresném az okokat, ha túlzottan érdekelne, de inkább azt látom, érzem, hogy teljesen jól elvagyok most a hosszútávú olvasás nélkül. Könyvek nem kötnek le. Azt is lehetséges oknak tartom, hogy elkezdtem A kőszívű ember fiait, amit nem tudok falni, s közben elértem a 24 8.évadához, amit még mindenképpen be szeretnénk fejezni az elutazásig, nehogy ne tudjuk, mi is történik a végén. Így valahogy simán eltelnek a szabadságos napjaim olvasás nélkül, semmitevéssel. Peregnek, gyorsan, mindjárt vége az egész nyárnak, én pedig napraforgóként csak a Nap felé szeretnék fordulni, de folyamatosan jönnek ezek a felhők, árnyékok. Az esők még a pitypang bóbitáját is leigázzák, a szárnyalás helyett.

Amikor leszoktam az internet túlzott használatáról, teljesen jó volt, örültem a temérdek szabadidőmnek, aztán valahogy sokkal jobban kezdtem kihasználni az egyik legnagyobb közösségi oldalt, rengeteg infot, híreket kezdtem rajta olvasni. Nos, ezzel el is mennek a reggeleim, visszaszoktam a netre. :(

De nem szomorkodom, értem én ezt a dolgot. Túl sok inger; itt a család, s mivel a Lány sokat nincs itthon, a Fiú viszont igen, így a nyár úgy alakul, hogy ő sokat unatkozik, szenved. Én pedig csak teljes nyugiban tudok olvasni. Egyedül. ha nem szólnak, érnek, beszélgetnek. Ilyen vagyok én.
Valahogy azt érzem, hogy komoly könyvekre vágynék, szépirodalomra, vagy valami okos gondolatokat megfogalmazó valamire, ezek helyett sorban kezdek bele a könnyű műfajú írásokba, amiket aztán félre is teszek. 

Hetek óta készültem írni a Vadvirágok sorozatról, mert az 1-4 kötetek nagyon tetszettek, de már elment a kedvem. Könyvről vagy azonnal írok, vagy nem. De ajánlom nagyon ezt a négyet. 15-16 éves, pszichológushoz került kamaszlányok önvallomása a csoportterápiájukon. Egy kötet, egy lány. Mesélnek, elmondják a történetüket, hogy az ő családjaik, szüleik milyenek, kitárulkoznak, problémák kerülnek a felszínre. Van amit megértek, van amit nem. Érdekes volt. Egyik lányt jobban sajnáltam, mint a másikat. Az ötödik kötet már nem tetszett, nem is említem inkább, mert olyan dolog volt benne, amit én nem értettem meg..........



Telnek a napok, az órák, a percek, kiülnék egy jó helyre, egy virágos rétre, egy tópartra egy igényes havilappal, hetilappal, folyóirattal, de ez a nyár nem a magányos elmélyülésem nyara. Rájöttem, hogy ez hiányzik. Idén nincsenek napok, amikor egyedül lehetek. Szükségem lenne rá.

Az olvasás visszajön majd, a nyár elmúlik lassan (bár nem is volt eddig igazán), az ősz ismét sok újat fog hozni. Izgulhatunk, izgulhatnék, de úgyis minden rendben lesz. Amit így kiírni sokkal könnyebb, mint elhinni, főleg, ha szkeptikus az ember lánya.

Mit olvassak, ami rövid, jó, elgondolkodtató, a könyvből fel-felpillantva is érthető? Ötlet?

2014. július 21.

A kikapcsolódós olvasásunk biztonsága, avagy bevállalod vagy sem?

Forrás


Az olvasás szerelem, de kinek melyik könyv, melyik műfaj az elsődleges, ki mennyire kirándulgat másfelé, és kinek hiszünk, hogy az a kirándulás nekünk jó, kellemes, felemelő, megnyugtató, üdítő lesz? 


Amikor ezt a témát megláttam, egyből beugrott egyetlen könyvcím, a szemem a könyvespolcra tévedt, és azt mondtam, aha, ez jó lesz kiindulásképpen. ........Mi is az?- Nemsokára! :) (Majd a IV. pontban.)



Aztán nem is foglalkoztam a témával, csak az járt a fejemben, hogy Jaj!-el ne felejtsem megírni ezt a posztot, mert nemsokára elutazunk, nem lesz rá időm; de azt is hozzá kell tennem: ahogy teltek a napok, mindig be-beugrott további egy-egy olyan könyv és történet, amit korábban el sem tudtam képzelni, hogy valaha a kezembe fogom venni.



De mielőtt tényleg kiugratom a bokorból a példáimat, előtte még megosztom veletek, hogy milyennek tartom magamat olvasás terén.


Most éppen nem is olvasok. :D
A focivébé, a nyári szabadságos jövés-menés, a gyerekek sertepertélése a lakásban, a 24 -sorozat iránti függőségem, mind-mind olyan tényezők, amik zavarják az én nyugodt, senki-sem-zavarhat-meg olvasásomat. A minap is hat könyv tekintetében kértem tanácsot, s végül akkor egyiket sem kezdtem el, pedig volt benne gyerek/ifjúsági; szépirodalom; szórakoztató; német nyelvű szórakoztató. Most rá is jöttem, hogy nem is ismerem a műfaji besorolások elnevezését. o_O. Így nehéz lesz.


Szóval nem volt jó semmi. 



1. Általában a kedvencnek mondott- kikiáltott szerzők legtöbb könyvét elolvasom, de nem feltétlen a megjelenésükkor, nem feltétlen sorrendben. 

2. Amennyiben megjelent már az összes rész, úgy a sorozatokat soha nem olvasom el azonnal egymás után. Kivétel a Harry Potter első olvasása. Lehet, hogy a többi nem volt annyira jó, vagy éppen várni kellett a megjelenésre. De most is van itt olyan második kötet, ami nem hoz lázba, pedig az első nagyon tetszett. Érthetetlen.
3. Ajánlásokról már csak a blogokon, virtuális beszélgetéseken keresztül hallok. Amikor még én is repkedő molylepke voltam, akit szeretnek vagy nem, természetesen megvolt nekem is az a tulajdonságom, hogy azonnal akartam bizonyos könyveket. Amolyan falkaszellemben. Aztán hallottam olyan megjelenésekről is, amiket soha nem akartam. Ebből a viselkedésből tök jól kirepültem, sőt sima lepkévé, pillangóvá változtam közben, és képes lettem repkedni különböző virágokra-növényekre is, aztán ha nem ízlett valami simán odébb szálltam.
4. Molylepkeségem, és addikt netfüggőségem előtt még magam válogattam. Gyermekkoromban és ifjú tanuló koromban, amikor még önálló keresettel nem rendelkeztem anyukám könyvespolca volt az elsődleges.Köszönöm Istennek, hogy ilyen hatalmas könyvespolc közelében nevelkedhettem. Ki tudja, hogy a mai könyves piac, reklámozott könyvek világában, manapság olvasnék-e Steinbeck-et, Remarque-ot, Dumas-t? Ezeket láttam a szemem előtt, no persze volt AC-krimi is, meg művészettörténet is, de a lényeg, hogy olvastam volna-e ezeket, ha nem ők sorakoznak előttem nap, mint nap? 
Az olvasásba beleszerettem, így végül később már többször a boltokban és a könyvtárban kutakodtam. Olyanokat olvastam, amiről előtte nem is hallottam, vagy beleszerettem egy fülszövegbe, valahogyan rátaláltam egy elbúvó polcon, megtalált a könyv. Szerettem ezt az ismeretlen világot, amikor még nem az volt az elsődleges, hogy mit találok róluk a neten. Ahogy visszagondolok ezekre a könyvekre, akkor még sok szórakoztató irodalmat olvastam, olyan írónőket, akiket azóta sem. Aztán megismertem barátokat az nlc-n, blogokat kezdtem olvasni, és belekezdtem a könyvek+én kapcsolat "megismerésébe", és ez elég tág terület lett időközben. De még bővíthető a halmazom.

És el is jutottam a témához, hogy akkori és utána szobánként megjelenő komfortzónám hogy kezdett szélesedni, hogy lett egy kisebb lakás. Sok kortárs szépirodalomba kóstoltam bele, és rájöttem szeretem. 
I. Szépirodalom:
Talán az első új utam lett a Kortárs szépségek utcája. Pl.Ulickaját soha nem olvastam volna, ha nem rajong érte egy jó barátnőm. (Köszi Eszter!) De mondhatnék még neveket, mert magyar szerzőket is kedvelek, pl. Háy János. Passzolom, hogy kezembe vettem volna-e, ha nem hallottam volna róla. Az üzletek szépirodalmi blokkjait csak ekkor kezdtem felfedezni. A mai napig is olvasok szépirodalmat, de ált.a könnyedebb oldalról megközelítve. A klasszikusokat is fel kellene fedeznem, van sok hiányosságom. na ez lesz igazán a komfortzónából való kilépés!


II. HP, Anne Shirley

Soha (!!!) nem akartam olvasni ezeket. Gyerekkönyv, hípe-olt könyv. Elsőt, azaz Harry Potter történetét a lányom miatt fogadásból kezdtem el. Csak az elsővel kellett volna végeznem, de akkor már elvarázsolódtam, így nem volt megállás. (Köszi Hanna!) A második már moly-hatás volt. Bár ezzel még nem végeztem.


III. Vámpíros

Hogy én ekkora baromságot olvassak????!!!! Soha!- mondtam én, de elég volt egy kedves, felnőtt, személyes (nem moly) ismerősömnek olvasnia a Twilight éppen a második részét, elég volt beszélnie róla, máris elkezdtem, és ott voltam a rajongók között. Igaz az első és a negyedik tetszett csak igazán, de én nem tartottam magam a célcsoportnak, és fújoltam egy nagyot. (Köszi B.Judit! :D)


IV. Kb. így voltam és a sci-finek (vagy nem annak) titulált Csodaidőkkel is. Azt is soha!- mígnem eljutottam kékoldal-barátaimmal egy író-olvasó találkozóra az egyik fővárosi könyvtárba. Csak úgy- Természetesen a lelkes rajongók nem érdekeltek, de a tény, hogy az ötvenes könyvtárosnéni lelkesen kérdezett, értékelt, felmagasztalta a könyv egyes részeit (gondolok itt a családszerkezetre), tudtam, hogy bele kell vágnom, imádom a családos történeteket! Az első részt imádtam, a többiben már más volt a lényeg, de azt is elolvastam. (De olvastam eddig egy Gaimant is- passz, hogy milyen műfaj.)

Vagy itt a disztópia, ami nem is tudom, hogy mit jelent, de C.McCarty Út-ja egy nagy kedvencem lett. Miért vettem a kezembe?- passz, de imádtam!

V. Pszichológiai témák is előfordulnak nálam, de mind magamtól. Egyszer Csernus ajánlották neke, szétesve, hogy mennyire klassz, s ott vagyok -talán- én is benne, vagy akár magamra is ismerhetek, de nekem nem volt annyira flow élmény... így maradok a magam felfedezéseinél.


VI. Természetesen olyanok is voltak, amit nagy nyomásra elkezdtem, de be sem fejeztem, mert nem tetszett, ilyenek a Galaxis útikalauz, vagy a Tündérkrónikák. AZ éhezők viadalával szemben is voltak fenntartásaim, aztán mégis a kezembe vettem. Olvasmányos, jól megszerkesztett könyv, de annyira elítéltem akkor a történetét, hogy képtelen voltam folytatni. Lehet, hogy egyszer...máskor.



Végezetül: igen,  többször is kiléptem a komfortzónámból, nem is emlékszem mindegyikre. Ha visszagondolok ezekre, akkor azt kell mondanom, hogy manapság is többször kilépek, de igazán azt szeretem, ha valaki ismer annyira, hogy tudja, nekem az tetszeni fog. (Mint amikor Neela azt mondja, hogy nekem az nem fog tetszeni. :D ) Az kicsit biztosabb. Szívesen olvasok, és mindig jó új stílusokat, műfajokat kipróbálni, mindig jó új írók különleges stílusával találkozni, aztán tetszik vagy nem, később mindig kiderül. Nagy hibám lett, hogy mostanában nem szenvedek könyvekkel. Ha nagyon nem tetszik, becsukom, pedig lehet, hogy később beindulna. Van, hogy a könnyedség, a gyorsaság miatt befejezem, akkor pedig alacsonyra értékelem.


Jó kilépni a megszokottból, de azt érzem, hogy egyre kevesebbet teszem meg. Olvasom a blogokat, 1-2 kattintással megismerek történeteket, ismerem sok blogger érdeklődés területét, így lehet, hogy neki az 4-5 csillagos, de el nem tudom képzelni, hogy nekem tetszhetne: vagy mert túl romantikus, vagy mert túl vad, vagy mert túl fantasy... Itt a hiba, mert -gondolom- több tucat fantasztikus történettől esem el. Még szerencse, hogy soha nem fogynak el előttem az olvasatlan írások!


Így nem is tudom, hogy mit próbálnék ki, mik azok, amiket el kellene olvasnom még életem során. 

Ezt a bejegyzést majd' egy hete írtam, közben elutaztam, s folyamatosan jöttek elő az egyes könyvek, történetek, amelyek szintén egyfajta utazást, különleges barangolást jelentettek akkor. ......., de a Szélrózsa elfelejttette, elengedtette velem ezeket. Talán nem is voltak annyira fontosak.)

Ajánlásokat szeretnék kapni, hogy próbálkozhassak célirányosan.

Témázás másoknál, barátoknál, ismerősöknél, ők hogyan vélekednek erről (a sorrend véletlenszerű :D) :

FFG Book

Pupilla olvas

Miamona könyveldéje

Zenka szerint a könyvek

Könyvvizsgálók

Szilvi irkál

Keményfedél

When Anaria Went to The Bookshop...


2014. július 13.

Játék a Maxim Kiadóval!



Ami nincs fent a Facebookon, az nem is létezik! Örökítsd meg hát magadat is egy fotón a „legjobb-barátoddal”, a maximos regényeddel, ami már régóta izgatottan várakozik, hogy a jól megérdemelt pihenésed alatt a kezedbe vedd. Vagy válassz ki egy nyári hangulatú környezetet, és ott örökítsd meg a könyvet! Majd töltsd fel a fényképet a Facebook oldalunkon a Fotópályázat alkalmazásba, gyűjts be minél több szavazatot és nyerd meg a bal oldalt található nyeremények egyikét! A feltöltött képekre szavazni is érdemes, mert a szavazók is nyerhetnek! Egy pályázó csak egy képpel pályázhat!

Nyeremények:

I. helyezett:
A kiadó kínálatából szabadon választható kiadványokból összeállított 50.000,- Ft értékű könyvcsomag és egy darab SAMSUNG Galaxy Tab3 Lite 7" 8GB Wi-Fi (SM-T110) tablet

II. helyezett:
A kiadó kínálatából szabadon választható kiadványokból összeállított 50.000,- Ft értékű könyvcsomag

III. helyezett:
A kiadó kínálatából szabadon választható kiadványokból összeállított 30.000,- Ft értékű könyvcsomag
Szavazók díjazása:
A szavazók közül öt fő egy-egy szabadon választható kiadványunkat nyerheti meg

A Fotópályázathoz közvetlen link:
https://www.facebook.com/DreamValogatas/app_276686432417366




Én már kiválasztottam az olvasatlan Rura Sepetys könyvemet, de várom még a tényleges meleget és a nyári hátteret.

Alkossatok, olvassatok, fotózzatok, hátha nektek (és nem nekem :D) kedvez a szerencse!

A VERSENY IDŐTARTAMA: 2014. JÚLIUS 7- SZEPTEMBER 5.

Játékra fel!

2014. július 10.

Móricz Zsigmond: Pillangó

Azt gondoltam, hogy nyáron rengeteget fogok olvasni és csak úgy ontom magamból a magvas gondolatokat és elcsépelt frázisokat. Ehelyett nagyokat üldögélek a levegőn (pontosítás: erkélyen), vagy 24-et nézek, vagy jövünk-megyünk, vagy csak vagyok...Tegnap futottam kicsit, nem a futópadon, szóval aközben nem tudok semmit csinálni.
Egyébként pedig szerintem nem jó az itthoni gépparkunk, így állandóan a mobilt nézegetem, írni nem tudok ott.

Csak megjegyzem, hogy ma sárgabarackot szerettem volna szedni, de a tegnapi Argentína-Hollandia vb meccs kissé elhúzódott, csak egy lány van talpon itthon.
Ennek a barackszedésnek és lekvárfőzésnek megvan a maga hangulata, olyan régies, házimunkás, amit a felmenőink végeztek otthon a nagycsaládos vagy kiscsaládos háztartásokban, s ami egyre inkább jön vissza az emberek életébe, amennyire látom. Hát igen, így voltam én Móriczcal is. Éppen 22 éve és néhány hónapja beletört a fogam az Úri-muri kötelezőbe, és egy házméretű egyest kaptam a suliban, így amikor egy idei kedvencről érdeklődtem néhányaknál, és Claudia Móricz Pillangóját mondta ki, hát na!- el kellett olvasnom.

Mire a könyv végére értem rájöttem, hogy remélhetőleg Zsuzsika és Jóska is főztek együtt barackot!

Móricz hangulata nem kábított el annyira, hogy rohanjak egy újabb könyvéért, vagy remegjek a mek-előtt, de bevallom: nem szenvedtem az olvasáskor, sőt szerettem is! Nem győzte le JackBauer, a futás, egy séta a tónál. Olvastam.
Egy aranyos, kedves, izgulós klasszikus.

Fekete-fehér
Gazdagság-szegénység.
Szerelem-gyötrelem.
Múlt-jelen.
Komolyság-felületesség.
Egy életre-egy éjszakára.
Élet-halál.

Egy klasszikus olyan igazságokkal, amelyek még ma is érvényesek vagy érvényesek lehetnek. (Mi, mai szülők is aggódunk néhányan, hogy milyen párt fognak találni a gyermekeink...keressük is a "lezsírozási" lehetőségeket egymás között. :D ) A szülők aggódnak, hogy rangon felül fog házasodni a gyerek-szerelembül-, hogy a szegénységüknél egy kicsi fokkal is tehetősebb parti már nem jó. Merthogy Zsuzsi igent mondott! Mégis mi történt, hogy napokig, hetekig tartó huzavona, mérgesség kezdődött el?
Mi lesz a stafírunggal? Mi lesz a többi éhes szájjal, ha elmegy a legidősebb, munkaképes fiú? Hogy fogtam a fejem, amikor Jóska arról beszélt, hogy Zsuzsika majd mentesíti anyósát az otthoni munka alól... jáááájjj, Menekülj Zsuzsika!- kiáltottam. De a szív nem felejt. Bármi is történik, jöhet egy másik lyány, a gazdagabb, arra féltékeny az első, és az nem megfelelő a fiúnak sem. Pedig milyen jó kis házasság lenne! Ugyanúgy jó, mint a gazdag, de öreg suszterrel kötött frigy. Csak melyik legyen előbb? A lyány nyerni akar, egy fricskát adni a szerelme képébe, ha te, akkor én is.
Szerelem-gyűlölet, az édesek! :) Civódások, féltékenységek hada, mert a drága mama beszólt! Ó, már akkor is az asszonyok hordták a nadrágot (jajaj, psssszt!)? Pedig Zsuzsika apukája is megmondta a tutit, de úgy látszik jó halkan, mert Jóska egész rövid ideig járt udvarolgatni. Ült-üldögélt Darabos Jóska a menyasszonyéknál, aztán hirtelen vége szakadt mindennek:

"Nem szüksiges - mondta kedvenc szavát-, semmit se szüksiges. Lesz, ahogy lesz. Mink is megéltünk, űk is megélnek."

Zsuzsi szerelmes volt. Oly annyira szerelmetes, hogy mindenféle őrült gondolatok keringtek a fejében. Jaj, de még egy őrültséget véghez is akart vinni. Azért itt csalódtam ám Móriczban!

"Mégis életben maradni jobb, mindig van valami remény: a halálnál rosszabb nem történhetik, s akkor mindegy, mert az úgyis eljön."

Melyik az igaz szerelem? Móricz megmondja a biztosat. Szépen ír, szépen fogalmaz. A régies nyelvezettel nem haladtam olyan gyorsan, hiszen a szemünk, agyunk már más irányba tereli az olvasnivalót, a szavakat, s a gondolatokat is. Móricz lelassított. Biztos azért kellett most őt olvasnom, hogy mélyebben eszembe jussanak apai nagyszüleim. Hogy többször pillantsak a képükre. Akik együtt öregedtek meg veszekedésekkel teli életükben. Akiknél ugyanazok voltak a természetesek, mint a Pillangóban, ahol szárnyalhatunk, de mégsem repülünk el messzire.

Zsuzsika és Jóska: egymáséi lehetnek? Már Zsigmondunk is hollywood-i hepiendes történetet írt? Mert Zsuzsi lyány amolyan Makrancos Kata, olyan csípős nyelvű falusi. Olyan akit csak szeretni lehet, De itt van a Maróti-lány, a másik, a csendes, a gazdag, a "mindenmás".

"Ide hallgass. Énköztem meg idesanyám közt olyan fiúi és szülei szeretet van, amilyen még nem vót a világon. Ü szeginy nem tud abba beleszokni, hogy a legkegyesebb fia forduljon tülle. Az neki halálnál is több. Mert nem mondhatom meg neki, hogy lássa, én magát szeretem huszonnigy esztendős koromig mindennél jobban a világon, de most mán egy másik nőt szeretek olyan igen. Mert ezt ű nem érti meg. Inkább ad hozzá egy olyan nőhöz, akirül tudja, hogy nem szeretem, mert úgy gondolja, hogy szívem az övé marad, mint tehozzád, mert azt tudja, hogy szívem-lelkem a tied. Mer tudod-e, az én idesanyám, az egy olyan jámbor, ártatlan asszony, aki illemtelen szót soha életibe ki nem mondott, még egy fenét se, az nem csalta meg az urát még gondolatban se, nem is tudja mi az........."


---------fehér.
---------szegénység.
Szerelem-----------.
-------jelen.
Komolyság----------.
Egy életre------------.
Élet----------.

Ott a jó, az igazság, hogy együtt megoldjuk. Szárnyak nélkül szárnyalunk. "Amit egyszer megfogsz, ne repüljön ki többet a kezedbül..."



2014. július 5.

Charles Martin: Megíratlanul


"Elindultam hát a könyvtárhoz, ahol bóklásztam kicsit, és a polcon sorakozó könyveket böngésztem- régi barátaim szóltak hozzám. Az emberek többsége általában semmit nem hall egy könyvtárba lépve. Csak az ijesztő csendet. Én a polcok között álldogálva tízezernyi, egyszerre zajló beszélgetésre leszek figyelmes. Egyre csak hívogatnak. Óriási a hangzavar."

Mondhatnám, hogy Charles Martin forever, de ez nagyon csöpögősnek hangzik, de a tény, hogy kevés olyan író van az "életemben", akinek az összes itthon megjelent könyvét birtoklom, s kettő kivételével olvastam is. Sőt, nem szeretnék megválni tőlük, nem szeretném elcserélni, eladni, elajándékozni, noha nem volt mindegyik hűha! élmény, nem volt mindegyik 5*-os, nem ájultam el mindegyiktől. De valahogy szeretem, bízom Martinban továbbra is.

A Megíratlanul egy olyan könyv, amitől féltem egy kicsit. Mit kezdek majd egy színésznővel, aki nem bírja a sztrárságot, s emiatt az öngyilkosságtól sem riad vissza, vissza-visszajár a gyóntatójához, ahol őszinte tud lenni? Mit kezdek majd egy agglegénnyel, aki alig beszél, magának való, egyetlen kapcsolata egy 80 év körüli katolikus atya? Alapjaiban elgondolkodtam, hogy hol lesz majd a megszokott izgalom a családért, a gyermekért, a betegségből való felépülésért, a gyermekáldásért, a jóért? Izgulhatok én egy  három oscar díjas színésznőért? Mi gondja lehet?
... és mit takarhat a cím? Mi maradt megíratlanul?

Charles Martin tud írni. Szerintem olvasmányos, gördülékeny, amit könnyű olvasni. Bevallom azt is, hogy Katie Quinn színésznő nem varázsolt el az írás elején, de ha mégis a csillagok számára néz e poszt olvasója, akkor láthatja, hogy mégis történt valami, hogy az első benyomás nem adott valós képet, hogy Martin megint odatette magát.

Katie öngyilkos szeretne lenni. Nem először, már megpróbálta egyszer. Akkor nem sikerült. Egy filmcsillag, akiért ezrek, tízezrek, százezrek rajonganak, akinek rajongói oldala a közösségi oldalon húszmillió főt számlál. Ez már valami!-kiálthatnánk fel! Sajnálhatnánk, hogy nem valós Katie Quinn, micsoda darabokban láthatnánk őt! (Megnéztem néhány kedvenc színészem rajongói oldalát, a legsikeresebb személy e tekintetben 5,5 millió rajongót számlál.) De akkor mi a baja Katie-nek? Miért csöppenünk bele egy beszélgetésbe, amiből azonnal kiderül, hogy ő most öngyilkos lesz! Itt elgondolkodtam én is, hogy miért? Ha valami nem tetszik neki, lépjen le, sok-sok millió dollárral rendelkezik, simán megoldhatná az életét szünetekkel, hogy ne másnak akarjon megfelelni! Nem szeretem én a nyavalygást! Nem hiszem, hogy az ő számára az öngyilkosság a megoldás!

Katie-ről már meséltem, Sunday-ről (Vasárnap a neve, de Sunday-ként fogom nevezni, csak mert így jobban tetszik, sajnálom, hogy lefordították magyarra), még nem. Ő a hallgatag, akiről annyi tudható, hogy a vízen él, vannak hajói, nem beszél, ellenben olvas. Rengeteget olvas. És horgászik. És egy kórház gyermekosztályára szokott olykor álruhában belopózni, és könyveket ajándékoz a beteg gyermekeknek. De ki ő? Hiszen nem dolgozik, élni pedig kell valamiből. Ő is egy rejtőzködő?

"Az elmúlt tíz évben egyetlen emberrel sikerült értelmesen beszélgetnem. Mégsem vagyok híján a barátoknak - több száz van belőlük. Valamennyien a könyvek lapjai közt élnek."

S már ott is vagyunk a hallgatag emberrel és az atyával a színésznő lakosztályának erkélyén, ahol megmentik a nőt, ahonnan láthatatlanul kiviszik őt, elrejtik, s majd megrendezik a halálát. Mert ezt az utat választotta.

Egy férfi és egy nő. Sunday és Katie. Két kitalált név, két álnév, két menekülő ember. Kapocs az atya, Steady.

"A kényszerű közös rejtőzés során Katie végső elkeseredésében elfogadja a titokzatos férfi által kínált kiutat, hogy teljesen új fejezetet nyisson életében. Kalandos útjuk Floridából Franciaországba röpíti őket, ahol mindkettőjüket megkísértik a múlt árnyai és a jövő lidércei, mígnem rájönnek, hogy megíratlan történetük jelentheti számukra az egyedüli feloldozást." (idézet a fülszövegből)

Ahogy bemelegedtem a történetbe és elhagytam az első negatív benyomásaimat, úgy kaptam választ a kérdésekre, felkerültek az I-kre a pontok, jöttek az ismerős, érzések, a "szeretem Ch.Martin írásait!"-gondolatok, mert ott volt a megoldás, előtörtek a könyvek, megismertem a múlt árnyait, a bilincseket, a nem múló gondokat, lelki fájdalmakat. Ahogy ezt írom, hatalmas közhelyeknek tűnnek, s lehet, hogy valakinek az is lesz majd, de ahogy a férfi történetét olvastam, homályosan láttam a betűket; ahogy a színésznő gyermekkorára, rejtőzködéseire, padlásszobájára vagy éppen utolsó lépésére tekintettem, felnéztem rá, hogy megtette, igenis megtette. Gratuláltam neki. S az, ahogy Steady-vel az utolsó "nagy csapást" mérték közös barátjukra, azon csodálkoztam, hogy bevállalták. Döntöttek: "mindent vagy semmit"!

".. az emberi szív egyvalamire vágyik. Egyetlen ki nem mondott, őszinte vágya van. Egyetlen igazi félelme. Hogy megismerjék.
El lehet fojtani. El lehet sorvasztani. El lehet zárni, és körbe lehet keríteni. El lehet hallgattatni, és rá lehet csukni az ajtót. Ládába lehet csukni, és el lehet ásni. Be lehet falazni. Végül azonban a szív vágyai ledöntik az ajtót, feltámadnak, és megrepesztik a vakolatot. Nincs az a bilincs, amely örökre béklyóba kényszerítené. Bárki, aki azt hiszi, képes rá, becsapja önmagát. És a körülötte élőket.
A remény sosem hal meg."


Szeretem, hogy az író könyvei olyan helyekre repítenek el, amelyeket el sem tudok képzelni, ahova az internet segítségével el tudok menni, meg tudom nézni. Ilyen Sunday lakhelye, lakóhelyének környéke is Floridában.
He nem a hajóján él, ha nem utazik éppen, akkor Chokoloskee-ben, a víz mellett lakik, amely egy nemzeti park bejárata. "Everglades voltaképp egy kilencven kilometer széles és százhatvan kilométer hosszú folyó, mely az Okeechobee-tótól délre ered, és végigfolyik a Floridai öböl felé, egészen az állam legdélebbi pontjáig, ahol két természetvédelmi terület található: az Everglades Nemzeti Park és a Big Cypress Nemzeti Rezervátum. A kettő összterülete kilencezer négyzetkilométer, ezzel pedig az Egyesült Államok legnagyobb közutak nélküli területe. Bár a térképek egyértelműen jelölik a atárait, a valóságban ezek folyamatosan változnak a víz, a tűz és az embner együttes hatásának következtében... Az Everglades legismertebb szószólója, Marjory Stoneman Douglas írónő használta először rá a "fűtenger" kifejezést."

Kép linkje

Kép linkje

Kép linkje

Kép linkje



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...