2014. június 18.

Jodi Picoult: Sorsfordítók

Jók az okostelefonok, mert mindig kéznél van a jegyzetem, és bárhol vagyok, a fontos gondolatokat, oldalszámokat könnyen feljegyzem. Tudom, ezt sokan papíron végzik, de amikor úton vagyok, így egyszerűbb. De valami gikszer közbejött, és újratelepítettem, elszálltak a jegyzeteim, s most maradnak a fejben, szívben megmaradt gondolatok.

Jodi Picoult-t nem kell dicsérnem, magasztalnom. Ha olyan olvassa majd ezt a bejegyzést, aki már olvasott Picoult-művet, és kedveli az írónő könyveit, akkor ezt is kedvelni fogja; ha olyan, aki nem kedveli, akkor ne olvassa, mert ebben is szerepel ügyvéd, ez is bestseller; aki viszont még nem olvasott semmit Joditól, az nyugodtan vegye a kezébe ezt vagy egy másikat írást, és döntse el maga: tetszett vagy nem? Aki ezt a blogot olvassa, vagy ismer engem a könyvek terén, az tudja, hogy kedvenceim A nővérem húga és a Tizenkilenc perc. A Vezeklést is szerettem és az Egyszerű igazság is könnyen csúszott. A Házirend a maga nemében jó volt, a Törékenyt nem szerettem, mert ugyanaz, mint egy másik, a Gyere haza! nem jött be, az utolsó a listámon, a többi középen helyezkedett el.

Ez a Sorsfordítók pedig szintén hozta az "elvárt" formát, szintet. Téma, amely foglalkoztathat bárkit, de mégis olyan, ami nem fordul elő a mindennapokban. Ezt a történetet nem mondanám megosztónak, hatalmas vitaindítónak, nem gondolom, hogy a többségünk nem tud mellette vagy ellene lenni a szereplőknek.

Két fiatal, két család, két barát, két baráti család, két szerelmes, két szomszédos ház lakóinak a története ez a könyv. Emily Gold és Christopher Harte. Szerelmesek, barátok kamaszok, 17-18 évesek. Együtt, egymásért, amióta világ a világ. Családjaik egymás nélkül alig tudnak élni, közös nyarak, telek, nyaralások, telelések, ünnepek. Szimbiózisban- így is mondhatnám.

Emily meghal egy novemberi napon, fegyver által. Öngyilkos lesz. Aztán Chris néhány nappal később börtönbe kerül, a 18.szülinapján: megölte Emily Gold-ot.

A könyv majd' 600 oldala a múlt és a jelen története. Picoult 6.-ként írt könyve ez, amelyben nem az itthon már megismert, megszokott személyes nézőpontok szerinti fejezeteket használta, hanem az "akkor" és a "most" nézőpontját. Így ismertem meg a két családot, Goldékat és Harte-ékat, a gyerekeket, majd a felnövekvő ifjakat, az asszonyokat, a feleségeket és az ő uraikat, de ez segített abban is, hogy felnyíljon a szemem, hogy itt sem minden az, aminek látszik. Kacsintások, összenézések, simítások, sejtelmes áttetszések fiataloknál és időseknél egyaránt megjelentek. De tulajdonképpen boldogan élnek, míg...
Kiderültek a félelmek, a várakozások, a vágyakozások, a jövő elvárásai. Minden. Olyanokat láthattam, hallhattam, amelyeket nem is kellett volna. Többet tapasztaltam, mint a gyerekek szülei. Ítélkezhettem, ítélhettem, szidhattam és szitkozódhattam, drukkolhattam. De minek is?, hol is álltam?
Olyan történet ez, amelyben másért és másként drukkolhatunk. Ahol fontos és számíthat, hogy kinek mi a nézőpontja, mi a hite, milyen erős a hite, mi a vallása, ebből ki tud-e lépni egy könyv olvasásakor, mennyire a gyerekkel vagy éppen a szülővel azonosul?

Emily Gold: aki akkora teherrel élte életét, amelyet sokan nem ismerhetünk. Nem is beszélt róla. Nekünk sem igazán. Másnak egyáltalán nem. Miért nem? Büszkeségből? Félelemből?
Melany Gold: akiben egyetlen pozitívumot láttam: könyvtárban dolgozik, de itt vége is lett. Azt hiszem utáltam, főleg az Emily szobájában tett cselekedete miatt!!!
Michael Gold: állatorvos, pozitív, kedveltem.
Chris Harte: nem lehet egyszerű az élete, szerintem könnyű sem. Kedveltem.
Gus Harte: kedveltem és sokszor irigyeltem a viselkedése miatt, de nem szeretnék a helyébe kerülni.
James Harte: éreztem, hogy lassan be fog szivárogni a szívembe.

"Nem mondhatom el senkinek.." ismerhetjük egy versből, de én mit mondhatnék el mindenkinek? Mit, ha maga Emily sem merte...

Szerintem nehéz könyv. Nekem az volt. Egyrészt a tartalma miatt: sokszor merengtem el azon a tényen, hogy ezt a két fiatalt tényleg egymásnak teremtette-e az Isten? Hogy nekik így kellett felnőniük? Szerintem ez annyira belterjes és mű. Amikor Hanna született, akkoriban született egy barátnőm fia is. Sokszor mondtuk mosolyogva, hogy mennyire jó lenne, ha együtt nőnének fel, ha jó barátok lennének, ha számíthatnának egymásra. Nos, nem így lett sajnos, nem tudunk sűrűn találkozni, így csak jóban vannak, de nincsenek benne az első 10-20 fontos névben. A lényeg az, hogy bármennyire is nagyon jóban voltunk első két évükben, soha nem jutott eszünkbe az, hogy milyen komoly is lehetne a kapcsolatuk.

Emily és Chris szorosan együtt cseperedtek, "Chris és Emily gondolatvilága, illetve személyisége olyan szoros kapcsolatban állt egymással, hogy igazából már meg sem lehetett különböztetni a kettőt. Annyira együtt nőttek fel, hogy egymás nélkül nem is tudtak funkcionálni. ha valamelyikükkel történt valami, az előbb-utóbb a másikra is hatással volt."

Emily öngyilkos lett, Christ vádolják. Mi az igazság? (És itt is van a másik ok, hogy miért is volt nekem nehéz?) Nem ismerem mélyrehatóan a bíróság intézményét, de az amerikai jogrendszerről többször hallottam, olvastam, hogy nem számít az igazság, hanem a lényeg az, hogy milyen bizonyítékokat tudnak felsorakoztatni, ki az ügyesebb ezek megvétózásában, a kérdések megfogalmazásában ki az ügyesebb, ki a meggyőzőbb? Én ezt nem tudom elfogadni, érdekes is volt ezt figyelembe véve olvasni ezt az írást, mert én tudtam az igazságot az elejétől fogva. Szerintem mindenki rájön, de a lényeg, hogy neked mi a helyes út? Mit fogadsz el? Én próbáltam kívül maradni, nem ítélkezni, ítélni, és azt hiszem örülök a végének, az esküdtszéki ítéletnek. Mert az történt ami, és bármit is mondott Jordan, az ügyvéd, bárhogy nem tudta az igazságot, mert nem is akarta (!) tudni, az igazság győz. De kinek mi az igazsága, és végül az igazság győz-e szerintetek? Olvassátok el a könyvet!

"Kétféle igazsággal vágtunk neki ennek a pernek..... Aztán különféle variációkat láttunk a témára. Emily édesanyja szerint például az az igazság, hogy az ő lánya csak tökéletes lehetett. Persze, mindnyájunkra igaz, hogy olyannak látjuk embertársainkat, amilyennek akarjuk. A nyomozónő és a törvényszéki orvos szakértő a tárgyi bizonyítékok összjátékára alapozza a maga igazságát. Michael Gold szerint pedig az igazság azt jelenti, hogy felelősséget vállalunk valamiért, amit elképzelni is szörnyű, még akkor is, ha könnyebb lenne valaki mást okolni érte. Chris édesanyja szerint pedig az igazságnak semmi köze ehhez az ügyhöz. Az ő igazsága a fiába vetett hite, annak minden velejárójával. A legfontosabb igazság azonban az (.....), amelyiket Chris Harte szájából hallhattuk."

Athenaeum Kiadó
2014

2014. június 9.

Gayle Forman: Csak egy nap

".... nem az számít, vagyunk-e, hanem, hogy milyenek vagyunk?"

Menni akarok, szeretnék, légyszi', légyszi'!
Forman elvarázsolt, álmodoztatott, elnémított, elgondolkoztatott.
Olyan volt, mint a Mielőtt felkel a nap című film. Pedig más, de mégis olyan volt az első harmad hangulata. És azt szeretem, nagyon!

"Csak egy nap"-ennyi elég volt Allyson számára, hogy valami megváltozzon benne, valami átalakulni kezdjen, mint egy vírus, szép lassan fertőzzön, leterítse, átalakítsa, szemét felnyissa.
Allyson egy szuperokos, szuperintelligens amerikai lány, aki az érettségi és a főiskola közötti nyáron Európába repül a legjobb barátnőjével, hogy egy kis kultúrát szívjon magába. Szülei nélkül is hozza a tőle elvárt és megszokott formát: jó kislány, nem iszik, nem bulizik, nehogy csalódást okozzon a szüleinek. Allyson orvosi pályára készül, ezt édesanyja menedzseli. Igen, ezt teszi, mondhatom, hogy sajnos, mert ezt gyakorló anyaként borzasztó volt így, ebben a formában olvasnom. A lány napjai be vannak táblázva, mikor mit csinál, hova megy, milyen különórája van; milyen nyári munkát kell végeznie, s már az is megvan mikor, melyik napon milyen órákat kell felvennie az egyetemen. Igen, ezt mind az anyukája intézi, förtelmes ugye? S, ha még hozzáteszem, hogy majdhogynem ő pakolta be az európai útra szánt bőröndjét, vagy, hogy a lánya kedvenc óráját kidobta, mert már komolyabb lett a lány, ahhoz pedig másmilyen karóra jár; vagy éppen a gyereke részvétele nélkül vásárol neki ruhákat..... hát berzenkedni kezdek.
Igen Allyson, testvér nélkül egy ilyen családban él, ahol ő a központ, neki akarják a legjobbat, és ezt ő úgy hálája meg, hogy tökéletes minden percben.
Igen ám, de egyetlen nap, CSAK EGY NAP elég neki, hogy valami megmozduljon benne, valami olyasmi, ami elindít benne egy olyan folyamatot, amitől rájön, hogy ő nem is önmaga, hogy nem is azt szeretné. Bár ennek beéréséhez sok hónapra lesz szüksége, de beérik a dolog, és elindul egy másfajta élet Allyson számára, megtalálja igazi önmagát.

S hogy mi is történt ezen a napon? Ezen a napon a lány, nevezzük Lulunak, mindenféle előzetes terv nélkül elindult egy szimpatikus fiatalemberrel Párizsba. Ezt a fiút Willemnek hívták, s aki megbabonázta a lányt egy előző esti Shakespeare- színdarabban. Elindult egy kémia, vagy pedig csak jó színész a fiú? Mindenesetre a vonat kifut velük Londonból, s egy nappal később a lány egyedül, sírva tér vissza ide, hogy innen záporeső könnyekkel térjen vissza az USA-ba.
Mi történt? Ennek egy része kiderül a könyv első harmadából, ahol mi is barangolhatunk velük a francia fővárosban, majd izgatottan várhatjuk, hogy kiderüljön a többi információ.

A nyár végén Allyson-orvosi előkészítősként- beleveti magát a tanulásba, azaz belevetné, de nem megy neki; anyukája napi többszöri kollégiumi ellenőrzését a hívásokon keresztül sem viseli el. Valahogy minden más. Elindult a folyamat, már a barátnőjével sem igazi a kapcsolata, semmi sem jó neki, pedig nem is mer emlékezni arra az egy napra. Változik az élete, a személyisége, csökken a szemén lévő hályog vastagsága, lassan felnő a 18-éves Allyson.

"..... Willem megváltoztatta az életemet. Megmutatta, hogyan kell eltévedni, utána pedig én mutattam meg magamnak, hogyan kell rátalálni az útra."

Kedves történet, színes, álmodós. Legalábbis nekem ilyen volt. Én, aki keveset nézek hátrafelé, én, aki nem mer álmodozni, elvarázsolódtam és mertem. Olyan jó lett volna egy ilyen utat kipróbálni: hogy csak megyek, utazok, tapasztalok, hogy belevágok. Olyan merész, bátor, nyári.
35 Celsius fok kint. Feküdtem az erkélyen a napozóágyon és egy olyan városba, Párizsba kezdtem vágyódni, ahol nem voltam, s ahova nem is vágyódtam eddig soha. Shakespeare-t akartam olvasni. Holland tulipánmezőn szerettem volna feküdni......, mert én is olyan fotókat szeretek készíteni, ami másnak jelentéktelen lehet, de nekem az életet jelenti.

Forman hozta a nálam elvárt szintet: olvastam, olvastam és olvastam.............. és nagyon várom Willem egy évét, a folytatást. (Just one Year)

Ciceró Kiadó
2014

2014. június 5.

Alessandro Baricco: Emmaus


"Négy fiú és egy leány.
Testben-lélekben együtt.
Négy egyházi iskolás srác és a világi csaj.
A hithűek és a hitehagyott.
Mit tartogat a sorsdöntő találkozás, melyben két,
egymással homlokegyenest ellentétes világnézet ütközik?
A testiség és bujaság oltárán.
Ami a felfedezés titkos öröme.
Oltár és altáj.
És a titok.
Hogy erről nem szabad beszélni.
Hogy a szentség mellett mily édes a profán.
........
..
."

Hát na! Húúú! Ugye, én i love Baricco!

Baricco a szokásos bariccos-stílussal: rövid, tömör, egyszerű vonalvezetésű, semmi extra, de benne mégis ott van minden, ami az adott történetben benne kell lennie.

Aztán ezen kívül ott lebegett a téma a szemem előtt egy minimális személyes érintettséggel; mély vallásosságban élő ismerősökkel, a meggyőződéseikkel, részemről egyfajta csodálattal tekintek rájuk.

Mégis azt kell mondanom, hogy Baricco, de mégis más. Nem is tudtam eldönteni az olvasás közben, hogy melyik könyvéhez tudném hasonlítani.

4 katolikus fiú, katolikus családok nevelései, katolikus iskolába járnak, segítik a szegényeket, a betegeket, a templomban zenélnek, összetartoznak, minden esetben helyesen cselekszenek........... egy ideig, míg ki nem nyílik a szemük, míg serdülni nem kezdenek, míg felnőttekké nem válnak. Mert ekkor megváltoznak a dolgok. Kinél így, kinél úgy. Lassabban, gyorsabban.

"Mi valamennyien tizenhat-tizenhét évesek vagyunk- anélkül azonban, hogy igazán tudatában lennénk ennek; ez az az egyetlen kor, amit el tudunk képzelni magunknak: alig ismerjük a múltat. Abszolút normálisak vagyunk; semmi olyan nincs az életünkbe belekalkulálva, ami a normálistól eltérne- olyan hajlam ez, amit a vérrel örököltünk. Családjaik generációkon át dolgoztak azon, hogy az életet addig-addig csiszolgassák, míg valamennyi érdességét el nem tüntetik. (...).. éljük az életet, már amennyibe ezt életnek lehet nevezni. (....) ...katolikusok vagyunk; hívők és katolikusok...Hiszünk és nem úgy néz ki, mintha más választásunk is lehetne. (...) Távolabb a szokásainkon túl, egy olyan, a mi terünkön kívül eső helyen, melyről szinte semmit nem tudunk, ott vannak a többiek; láthatár peremén álló alakok. Ami a legszembetűnőbb bennük, az az, hogy  nem hisznek- látszólag semmiben sem hisznek..."

A rövid könyv sallangmentesen mutatja be ezt a változást, az erre utaló jeleket, lépéseket, s azt a első helyen álló okot, amelyet egy világi családból származó lány, Andre képvisel. Akinek kinézete, megjelenése, élete, bátorsága, élethez való hozzáállása mindazokat a dolgokat tükrözi, melyet a fiúk nem ismertek, nem tudtak elképzelni, nem láttak át, nem láttak be. A szabadság, amelyet ők el sem tudtak képzelni, hiszen ők is szabadságban éltek. A másság, amit el sem tudtak képzelni a szűk falaik között. A valóságos szex, amelyet nem ismertek, ellentétben a takaró alatti dolgokról. Más, másság. De mi a normális? De mi az elfogadott, a jó?
A négy fiú más úton, más lépésekkel de mégis valamiféleképpen együtt, karöltve indul el a felfedezések, a "kilépés" rögös útján, s csak a könyvből derül ki, melyikük hova és hogyan érkezik?
A négy fiú egyike a narrátor, az ő szemüvegén keresztül látunk, hallunk, tapasztalunk, ízlelünk, elképzelünk.
Olyan sok gondolat keringett a fejemben, de személyes voltuk miatt nem osztom meg, nem is tudnám jól megfogalmazni.
Vallásos vagyok, bár nem katolikus, a szigorú(bb) elvárásaival, "szabályaival".

Ahogy olvastam a könyvet, sodródtam, kíváncsi voltam, mi lesz, mi fog történni, lesz-e katarzis, felkiáltok-e?- de ahogy haladtam valahogy egyre inkább éreztem, hogy merre haladunk. Meglepődtem, de mégsem. Kiakadtam, de mégsem. Felelősség kellene a szülőknek a kényelmes hit helyett, a kényelmes imádkozás, a csendesség helyett. na igen, a szülők általában kiakasztanak, pedig én sem végzem tökéletesen ezt a hivatásomat....

A fejemben volt Picoult "Egyszerű igazság" című könyve az amish lánnyal, az ő történetével, pedig alapjaiban teljesen más könyv, történet.

Az Emmaus egy olyan könyv, amiről lehet beszélni, beszélgetni, ötletelni. Jó!

2014. június 1.

Ofried Preußler: Torzonborz, a rabló - Torzonborz újabb gaztettei

innen

Nagyon érdekesen indult Torzonborz történetével való kapcsolatom: nem tetszett az eleje. Aztán a szám elkezdett mosolyra húzódni, végül azt kellett kimondanom, hogy jó könyv, hogy vicces könyv!

Persze tudom én, hogy mi nem tetszett: olyan szavakat kifejezéseket olvastam benne, amiket nem olvasnék fel a gyerekeknek. De végülis ettől a néhány szösszenettől eltekintve és attól, hogy csak nagycsoportos ovisoknak illetve kisiskolásoknak ajánlanám, tényleg jó volt.

Az írás előtt azon gondolkodtam, hogy írjak-e külön a két részről, de úgy gondolom, hogy ez felesleges. Jelenleg a boltokban az három-kötetes sorozat első kettője vásárolható meg, akinek tetszik biztosan a harmadikat is várni fogja, egyébként sem szeretném leírni a történetek cselekményeit, csattanóit, mosolyait. :)

Legyen elég annyi, hogy a főbb szereplői mindkét könyvben szerepelnek: Paprika Jancsi, Vitéz László, Torzonborz, Üstöllési főtörzsőrmester.

A két fiú, Jancsi és László neve már ismerősen cseng az irodalmat, bábszínházat kedvelők számára, hiszen őket Kemény Henrik nevéhez is köthetjük, de mint olvashatjuk már sokkal korábban léteztek.
"A magyar vásári bábhagyomány két bábhőst jegyzett fel: Vitéz Lászlót és Paprika Jancsit.Nincs hiteles forrás történetük kezdeteiről, hogy eldöntsük melyik volt előbb, de legalább 200 éves hagyományról van szó. Több vásári bábjátékosról is tudunk, akik Vitéz Lászlót játszottak, sőt volt olyan, akinek mindkét figura megtalálható volt a bábos ládájában. Eddigi felkutatott adatok szerint, a Vitéz László bábfigura neve először 1840-ben fordul elő egy újsághírben." (forrás: itt található és olvasható)
Az eredeti Paprika Jancsi és Vitéz László
Németül ők Kasperl és Seppel, és megtudtam azt is, hogy ők ugyanazok a szereplők ott külföldön, mint nálunk ezek a bábfigurák.

Torzonborz a gonosz rabló, mert ugye minden mesében kell, hogy legyen gonosz szereplő, kell benne az izgalom, kell benne a megoldás, a katarzis, kell benne az azonosulási lehetőség, kell benne a jóság, a szépség.

Igen, ezt én minden megtaláltam. Nagymama zenélő-éneklő kávédarálóját Torzonborz elrabolta, sőt megette az összes kolbászt is! Aztamindenségit! A két kisfiú segítőkészsége hamar megmutatkozott: útnak indultak,egy sapka-fejfedő cserével próbálták a gonoszokat becsapni, így már magam sem tudtam olykor, hogy melyik is Lackó, vagy éppen Jancsi. Melyikük került Torzonborz (vagy éppen Morconborz? :D) fogságába, és melyiküknek sikerült kijutni a krumpli-imádó Petróniusz Pókuszhókusz (vagy éppen Hókuszpókusz? ) hajlékából?
Ki találkozott és segített egy elvarázsolt unkának, ki hova került a varázslatok során, illetve végül hogy került rács mögé egy díszpinty-ezt nem árulhatom el, ugye ez természetes! Torzonborz börtönbe került, de mit börtönbe, bezárták a tűzoltószertárba!


Összesen 14 napot töltött itt a szertáras dutyiban, s a második könyvben újabb gaztettet követ el, önérzete nem engedi, hogy ő maradjon alul, hogy ő legyen a vesztes! Revansot vesz, a kávédaráló után először csak az összes kolbászt eszi meg, majd 1-2 vicces jelenet után magát a nagymamát rabolja el. Könnyűszerrel, Üstöllési főtörzsőrmester egyenruhájában, annak biciklijén!
Nagymama felkutatásának sikerességéhez szükségük van a tűzoltóautóra, Háy asszonyság, okleveles jósnő segítségére és kristálygömbjére, Lackó és Jancsi bátorságára. De a második rész izgalmait sem szeretném elárulni, de annyit elmondhatok, hogy Blöki kutya egy krokodil, a szelíd vargánya-gomba is okozhat hasfájást, és a gonosz mindig elnyeri méltó jutalmát!

A nekem tetsző érdekes illusztrációkkal kiadott könyvek szép példányai a könyvespolcunknak, és a jövő évi nagycsoportosaim biztosan meg fogják ismerni Torzonborz gonoszságait, Jancsi és Lackó segítőkészségét, és biztosan beszélgetünk majd Üstöllési főtörzsről is.

Alig várom a harmadikat, de őszintén elárulom, hogy nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fog Torzonborz megjavulni, és kicsit sajnálni is fogom, mert ez azt jelenti, hogy tényleg nem lesz több rész.

Kolibri Kiadó
2013 és 2014

Jennifer Probst: Elhibázott házasság

Hűha!
De sajnos -számomra- ez a könyv nem a pozitív hűha élményt hozta. Valahogy úgy voltam Jennifer Probst harmadik könyvével, hogy a "kevesebb több" lett volna.

Ebben a részben Carina Conte a dúsgazdag Michael Conte legkisebb húga, a féltett, óvott kislány áll a központban, aki az évek alatt ifjú, diplomás hölggyé érett, s a hatalmas eszével, empátiájával és önállósági törekvéseivel lépi át a bátyja cukrászat-pékség-üzletláncolatát, hogy gyakorlatra tegyen szert az üzleti világban. Igen ám, de a szerelmi varázslást, a mágiát ő is elvégzi, bár nem a megszokott előírásokat követi, azaz a leendő férjnek nem a tulajdonságait írta le s majd égette el, hanem egyszerűen csak azt a nevet rótta a papírra, akiért gyermekkora óta rajong, akit szeret, a "majdnem" testvért, a 8 évvel idősebb, a nőcsábász Maximus Gray nevet.

Carina a cégnél Max keze alá kerül, asszisztense lesz, hiába minden, Max nem tehet semmit, főnöke, barátja Michael rendelkezésével szemben. S ahogy telnek a napok, a férfi rájön, hogy a nő már nem az a kislány, akit ő megismert, nem a dacos csajszi, és ezt Miss Conte folyamatosan be is bizonyítja a hozzáállásaival. Bár mi olvasók, és az üzletben résztvevő partnerek, a kollégák látják, hogy nem annyira az üzletre, az üzletkötésre termett a hölgy, de ez nem is köti le annyira a figyelmünket, mint az a tény, hogy ez a két ember gondolataiban állandóan szexelni akar a másikkal. Carina azért, mert még mindig szereti ezt a jóképű fiatalembert; Max pedig azért, mert Carina helyes, talpraesett, formás, és na.....! Max is csak egy férfi. :)

És itt van a sok. A történet alapjaiban tetszik, tényleg jókat mosolyogtam Carina harcain, önállóságán és jó-akarásán, Max szenvedése is derített, hiszen úgyis tudjuk, hogy mi lesz a vége ezeknek a szórakoztató könyveknek, de a sok erekció, és nedvesedés, a részletek zavartak. Vajon prűdség vagy nem?- passz, egész egyszerűen hasonló ez a dolog, mint, hogy egy sejtelmes erotikus jelenet jobb egy filmben, vagy egy klassz ehérnemű is tetszetősebb a meztelenség helyett.. valahogy így.

Ha ettől eltekintek, akkor egy szerethető könyv, meg sem közelíti pl. S. Kinsella-tól a Mézesheteket, ami nekem fájdalmas volt. Itt volt Conte mama, aki ismét bekavart, van benne cuki kutya is, megszületik Ethan és Luke az unokaöcsik is, s a végére mindenki megtalálja a megfelelő helyét mind a családban, az asztalnál, az ágyban, de még az üzleti világban is!

S ez a könyv arra volt jó, hogy kíváncsi legyek az utolsó könyvre is, amiben Carina és Michael utolsó hajadon testvéréről, Julietta-ról lesz szó, akinek a munkán kívül nincs élete. Vajon ő kit és hogyan fog meghódítani. Illetve őt ki fogja?

Úgy fogalmaznék, hogy nem én vagyok a tökéletes célcsoport. Az első könyv nagyon tetszett, a második is egész jó volt, mert azok nem egy #szürke50árnyalatos írások, és remélem, hogy a negyedik könyvben a valamekkora fokú visszafogottsággal fogok találkozni.

(1. Érdekházasság
2. Trükkös házasság)

Libri Kiadó
2014
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...