2014. március 30.

Liane Moriarty: Add vissza az életem!

2014-es lista #12

Írnom kellene valamit erről a könyvről is, mert lassan elfelejtem, amilyen szita-agyam van.

"Mi lenne, ha hirtelen elfelejtenéd életed legfontosabb tíz évét? Alice az edzőterem padlóján tér magához, fején egy csúnya púppal és annak tudatában, hogy ő még mindig az a jókedvű huszonkilenc éves nő, aki nemrég kezdte el közös életét csodálatos férjével és a pocakjában növekvő első babájukkal. Teljes elképedésére azonban gyorsan kiderül, hogy az esés tíz évet kitörölt az emlékezetéből. Valójában harminckilenc éves, a mindennapokban egy nyugodt pillanata sincs, és akkor érzi jól magát, ha naponta három órát sportol, majd pedig különböző összejövetelekre jár olyan nőkkel, akiket mindig nagy ívben el szokott kerülni. Hogy az ördögben jutott idáig az élete? Hogyhogy nem emlékszik a három gyermeke születésére, sőt magukra a gyerekekre sem? Miért utálja az imádott férje, akivel ráadásul még a bíróságon is acsarkodik? És mégis mit tehetett, hogy a szeretett nővére szinte szóba sem áll vele? Új szemüvegen keresztül látva az életét, Alice nemhogy alig ismer magára, de még csak nem is kedveli azt az embert, akivé vált. Vajon lehet még újra az a nő, aki valaha volt?"
Olyan gondolatok kavarogtak végig bennem, hogy ........... milyen könnyen kapott még egy esélyt az élettől, hogy ne maradjon olyan trendi-sportos-gazdag anyuka, amilyenné vált. Bár megcsillant valami, amikor visszajött az emlékezete........

Na, ne kezdjek spoilerekbe, bár ez is egy elgondolkodtató-romantikus történet. Elgondolkodtató, mert nem egy szexorientált manapság divatos őrület. Egy három gyermekes anyuka, aki egy stepaerobik órán leesik és elveszíti az emlékezetét. Kiesik az előző 10 év: tudjátok!, az a 10, amikor anyává válunk, amikor fészket építünk, amikor egy szerelmes időszakban a felhők között éldegélünk.  Alice hamar kiszabadul a kórházból és elkezdi jelenlegi életének a feltérképezését, és ahogy telnek a percek-órák, és teszi fel a körülötte lévőknek a kérdéseit, úgy jön rá, hogy fenekestül felfordult az élete: szerelmetes férjétől válófélben van; tigrisként harcol gyermekeiért; a saját kamaszkorát elfeledve próbálkozik a kamasz lány megnevelésével; rohan-fut- szervez stb.

Szóval, az olvasás közben gondolkodtam, és arra jutottam, hogy még szerencsésnek is mondható ez a baleset; s sokak, sokunk számára ez nem adatik meg, hanem sokkal több erő szükséges a megoldáshoz. Észre kell venni, küzdeni kell, tenni kell, meg kel oldani. Ne feledjük, hogy ebben a könyvben sincsenek anyagi problémák, mint körülöttünk sok helyen. Kipróbálnám én is ezt az egész nap ráérek karitatívoskodni, ügyeket intézni életet... Naná! Ha nem történt volna ez a baleset, akkor semmi sem lenne, hiszen tanúja lehettem volna, hogy kezdenek a házastársak acsarkodni, hogy nem lesz semmi sem jó, hogy befolyásolhat egy új barátnő, hogy fordul meg gyökeresen egy anya élete, hogy távolodnak egyre messzebb egymástól, hogy lesznek pszichés betegséggel küzdők a gyerekek. Amolyan tucatregény... És akkor jön ez a részleges amnézia, s miközben Alice próbál helyrerázódni a valódi világban, úgy kaptam képet és igazságot a múlt változásairól. Aztán jöttek a ráébredések, hogy ő miért nem szerelmes már, hogy i is történt, s végül néhány nap múlva vissza a jelenbe: Áháááááááááá! Snitt. Végül a végkifejlet.

Alice, az ő salsázó anyukája, a blogot író nagymamája, a terapeutához járó terméketlen nővére és az egész élet: Az édibédi, tündibündi legkisebb Olivia, a középső Tom, a kamasz Madison.

Nekem kevés, de annak örülök, ami végül történt. Még akkor is, ha amolyan *puszipuszi*-s

2014. március 29.

Vajon elolvasom-e addig.....?

Jövök majd egy kortárs poszttal, na azért emelem ki ezt a kortárs dolgot, mert most a napokban megveszek a klasszikusokért, ahogy nincs annyi modern szenvedés, és modern bajok. Szóval írok majd az "Add vissza az életem"-ről- ha a kedv megérkezéséig, nem felejtem el a benyomásaimat.

Nézegettem a napokban az idei listámat, hogy mihez lenne kedvem arról a papírról, és végül egy másik lett, de becsületemre legyen mondva, hogy nem olvasott klasszikus, tehát nem valami újjal cseréltem le. Gondolkodtam, hogy elővegyem-e a karácsonyra kapott "Kalitkába zárt álmok"-at, mert a Sepetys előző könyve az Árnyalatnyi reményt imádtam, és szerettem könnyezni és szenvedni rajta, vele, de eltoltam kicsit.

Mivel hozzám is eljutott a hír, hogy Ruta Sepetys, az írónő Magyarországra, Budapestre látogat április 8-án, még lehet, hogy holnap belehúzok kicsit, de ha nem akkor ott a másik könyvem, amit dedikáltatnék (ha odaérnék).

Szóval, aki szereti a könyveit, ahogyan ír, az kedden menjen az Allee-ban lévő Libri-be, 6-ra, ahol találkozhat vele, láthatja, és egy beszélgetést is hallhat.

2014. március 23.

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

2014-es lista #11

"Egy személy kedvéért nem másíthatod meg a becsületesség és az erkölcs értelmét, s nem győzheted meg önmagadat vagy engem arról, hogy az önzés egyértelmű a megfontolással, vagy hogy a veszély iránti érzéketlenség legjobb biztosítéka a boldogságnak."


Ez nagyon kedves történetecske! Austenről olvashatunk hideget és meleget, hogy unalmas, hogy még annál is unalmasabb, hogy ne történik könyveiben semmi, ami történik, azon is el lehet aludni stb.
Emlékszem én arra, hogy én is zártam be már a VÉGE előtt valamelyik könyvét, de ezt listámra vettem, nehogy már ne olvassam azt, amiért sok nő szíve dobog... Azaz Mr. Darcy-ért.


Leszögezem, hogy nem láttam a filmet sem, max. képkockákat, mert tudtam, hogy Mr.Firth alakítja Darcy-t, és magam előtt láttam a zord vonásokat, és tudom, hogy a sokak által utált Kiera Knightley kisasszony Eliza-ként alakít az újabb verzióban.. De ahogy olvastam, úgy éreztem, hogy ismerem a történetet, vagy legalábbis egy darabját. (Valószínűleg romantikus kamaszkoromban már volt a kezemben néhány oldal erejéig.)

Következő

Elolvastam, gyorsan, mert beszippantott, és tetszett. Az a kor, az a kastélyos angol vidék, a szokások, az elvárások, a szabályokhoz való kötelező ragaszkodás, az etikus viselkedések, a hozományok ill. azok hiánya miatti aggodalom és szenvedések. Elizabeth tündökölt a személyiségében, Jane maga a megtestesült tökéletes hölgy, de ott van az idegesítő anyjuk, aki az öt lányát férjhez szeretné adni, és ezért mindent megtesz, és az imádnivaló Mr Bennet, az apa, aki inkább a könyveit és kedvenc lánya társaságát választja, ha lehet. Üdítő romantika, ahol még izgalom is van.

Szerelem, gyűlölet, hazugságok, magamutogatások, bálok, félreértések és miegymás, ami a lapokon megtörténik, s mire a történet végére érünk, kiderül kiben mennyi a büszkeség, és hogyan lesz a balítéletből tisztánlátás.

2014. március 21.

Joyce Maynard: Nyárutó

Nekem ez amolyan semmilyense. El sem tudom képzelni, hogy sikerülhetett volna-e nekik? Kivitelezhető lett volna-e?
Vagy?

Főhőse, egyik főszereplője egy 13 éves fiú kamaszkora küszöbén, a nemi érés kapujában, aki eleve egy érzékeny egyéniség, pláne ha egyetlen -férfiakból kiábrándult, csalódott, szomorú- édesanyával kell élnie, barátok nélkül. Pedig nem is csodabogár, csak úgy van. Miért nem barátkozik?- egy csomó peremen lévő, élő gyereket felkarolnak az osztálytársak..

Henry, a nyári szünet utolsó hétvégéjének környékén, egy bevásárlóközpontban ismerkedik meg a kórházból, majdhogynem műtét közben kiszökött rabbal, Frank-kel, akit anyukájával együtt hazavisznek. Két magányos felnőtt, akik azonnal egy hullámhosszra kerülnek, sütnek, főznek, szexelnek. Frank szájából elhangzik a  börtönéletének előzménye is, ami nem is akármi, hanem egy gyilkosság........ vagy valami ilyesmi, de az egyik oldalt hallhatjuk- persze hiszek neki,........... és a két felnőtt elkezdi tervezni a közös jövőt.

Hogy ki a hibás? Henry vagy Eleonora? ..és egyáltalán ki is az az E.?..és, hogy mi történik tulajdonképpen?
Hát, na........ megmenekülhet Frank? Történik-e valami izgalmas abban a faluszéli, azaz városszéli házikóban? Történik-e fizikailag vagy történik-e lelkileg?

Abban a néhány napban történik mindenféle, majd Henry él az apukájával, és annak új családjával, majd vissza a mamához....... megtalálja önmagát és foglalkozását, és bepillanthatunk a felnőttkori életébe is.

Nem is tudom...
Nem vagyok olvasós kedvemben, lassan haladtam, mást tettem-vettem folyamatosan, aztán nem is volt kedvem a könyvhöz, olyan lassú volt, pedig történés az volt benne, talán nem tetszett, de ez sem mondható el a könyvről, mert kíváncsi voltam az itt olvasható a második és harmadik mondat miatt.

Az a sejtésem, hogy a film jobb. Hamarosan megnézem... akkor be is fejezem ezt a posztot.
A másik sejtésem, hogy ebben az olvasásilag-szenvedős-időszakomban mindenben tízszer annyi kritizálnivalót találok, máskor pedig azonnal megettem volna a könyv minden sorát...  De ezt nem tudhatom biztosan.

A filmet már nem adják a mozikban, a dvd még nem elérhető, így a filmről később.

2014. március 17.

Megvagyok, könyvek nélkül

Nem vesztem el, olvasok is... de nem annyit, hogy írni tudjak. Minden mást csinálok, teszek-veszek az olvasás helyett. Meg dolgozok, és ahhoz írok mindenféle tervet, prezentációt stb. 
Milyen jó, hogy nem tettem semmilyen olvasási  fogadalmat, így még lelkiismeret-furdalásom sincsen. :D

Biztosan jövök nemsokára.

2014. március 8.

Arne Svingen: Magas Cé és Jobbhorog

Magas Cé és Jobbhorog

El nem tudtam volna képzelni, hogy mire utalhat ez a cím, el sem gondolkodtam rajta. Talán olvastam egy kritikát, megkérdeztem, hogy tetszhetne-e nekem, mert érdekelnek a hányatott sorsú gyerekekről szóló könyvek. Aztán hirtelen a válasz a könyv formájában érkezett.

...és nagyon tetszett. Hogy mi tetszett benne? Nem is tudom megfogalmazni, az egész tetszett. Hogy olvasmányos, hogy pozitív, hogy reménykedős, hogy nem feladós. Az is biztos, hogy az édesanyák felé nyújtott feltétel nélküli szeretet szépen megmutatkozik benne. (S én, mint anya, hányszor utáltam ezt az anyát...!!!)

Éneklés és ökölvívás, e két hobbi, elfoglaltság jut a 13 éves Bart-nak: az elsőt szereti, a másodikat az anyukája szereti, és Bart már 55 órán részt vett, hogy szükség esetén meg tudja védeni magát.

A könyv egy elhanyagolt kamasz fiú története, életének egy szelete, éppen az, amikor talán ki tud törni abból a méltánytalan szerepkörből, élethelyzetből, amiben benne van. A könyv egy új élet reményének a lehetőségét csillantja meg. Bart, a barátok nélküli fiú (egyetlen barátjának mondott férfi, a heroinista-házbeli Geir), aki alkoholista, nagyon kövér munkanélküli anyukájával él egy szobában, ahol a folyosó drogos fecskendőkkel és mocsokkal teli. Kevés boldogságai: az operaéneklés, amit csak egyedül, a fürdőszobában tud csodálatosan kivitelezni, és Ada, az osztálytárs, a padtárs látványa.

Igen ám, de az osztály műsorra készül, és az osztályfőnök a fejébe vette, hogy az iskola történetének a legjobb előadását fogja színpadra vinni, s mivel a pletykás Ada megmutatta Bart éneklésének felvételét a tanárnak, így az könnyes szemmel tette be a fiút a zárószámként. Ez egy dolog, folyik a medrében, hogy Bart ezt átszervezze, miközben szegényes, éhes, ingermentes életét éli, próbálja túlélni a szemétkedéseket, az orrának - August keze általi- betörését túlélni. Ami megfigyelhető, hogy Bart-re nem jellemzőek a korosztályra jellemző kamaszcsínyek, inkább a fiú komolysága, érettsége, a pozitivizmus, a segítőkészség a megfigyelhető, ami az életének velejárója.

"Természetese álmodoztam arról,  hogy egy színpadon állok a közönség ujjongása és tapsvihara közepette. Biztosan fantasztikus érzés. De soha nem fog megtörténni. AZ a jó bennem, hogy egyszerűen elfogadom, hogy az életben nem jöhet össze minden. Csak az idióták hiszik azt, hogy minden rendben lesz."

Aztán történik valami, szépen lassan megszűnnek a hazugságok, a nagymama segítő társ lesz, és őszintén reméljük, hogy végre jól alakul a család, és legfőképpen Bart élete.

Szerettem olvasni, és jó lenne, ha többen olvasnák a fiatalok körében is, mindössze azért, hogy bármilyen rossz is a helyzetük, biztosan vannak olyanok, akik rosszabb helyzetben is képesek élni és boldogulni, vagy ha nem is képesek a segítségek hiánya miatt, akkor is rosszabb helyzetben vannak, és ezt kénytelenek elfogadni. A történet a társadalomban fellelhető problémákat érinti (drog, munkanélküliség, alkoholizmus, szegénység), nem szájbarágósan, csak megemlítve, hogy a család ebben él, így él, amolyan "ilyen helyzetek" is vannak stílusban, ami esetleg leránthatja a hályogot néhány fiatal szeméről, ezért nem ártana ezt a könyvet, vagy részleteit esetleg irodalomórán is érinteni.

Leiner Laura: Akkor szakítsunk

Az elmúlt két napot nonstop olvasással tudtam tölteni, sőt, közben még színházban is voltam Hannával. De igazán a mai nap szólt arról, hogy kivettem a lányom kezéből az új Leiner Laura könyvet, az Akkor szakítsunk-ot, és elolvastam. Persze ő hűűűűűű-me-háááázott, hogy máris, de igen. Nem túl hosszú, ugyanannyira olvasmányos, gyorsan olvasható, mint az előző-ismert- írásai, ráadásul csak egy nap történéseiből áll, néhány szerelmes visszaemlékezéssel.
Tehát alaposan különbözik az előzőektől, ahol félévenként olvashattunk a lány és a fiú egymást kerülgetéséről, vagy éppen attól is, amikor egy héten keresztül a koncertek forgatagában esik le valakinek a hályog a szeméről.

Ebben a történetben egy tizenkettedikes lány, Lia mesél, sírdogál, szenved, majd bizonyítani akar. Nem egyszerű csaj: szerintem önző, nagyképű és sznob, legtávolabb áll tőlem, ha az előző főhős vagy éppen szereplő lányokra tekintek.
A lány és az ő barátainak és exének -és ne felejtsük bátyjának Szilkónak a részvételét is- a szilveszter esti kalandjai tárulnak szemünk elé, azaz hogy lesz egy max. egy órás autós útból (Árpádföld-Budatétény) egy egész éjszakás furikázás, utazgatás, hogy végre megérkezzenek Szánkó bulijába.

Egy egész éjjel, amit nevezhetünk, a fentiek értelmében egy nagy utazásnak, kétféle értelemben:
- fizikai valójában, mert csak jönnek, mennek, buliznak itt és buliznak ott, azaz megjelennek egy "másik" szilveszteren, de a Vörösmarty tér környékén fergeteges partyk-ba is belekóstolnak, s ez a sok utazás elfárasztott engem is-én biztos hazamentem volna;
- lelki valójában, azaz amikor a 8 napja szakított pár, több órányi veszekedés, egymás szívatása után is elér egy pontra, egy -talán- végső állomásra.

Ha eltekintünk Lia és Norbi kapcsolatáról és a többi szereplőre tekintünk, akkor megismerünk többféle nációt. :) (Ákost nem említem meg, szerintem nem illett a képbe, a végén pedig pláne nem...)
A filozófus Szilkó (nem, nem árulom el az igazi nevét), aki antiszociális, de most az egyszer nem tudott nem-et mondani a húga segélykérésére, vagy akár a nyálas szerelmespár, Csabi és Eszti karakterére tekintve, vagy éppen a csoportjukat együtt nézve, nekem furcsa volt ez az éjszaka.
Amikor a 9-12-es fiatalokról olvasok, mindig -mint mindenkinek- eszembe jut a saját fiatalságom, a saját személyiségem, a saját életem, a történeteim, a közös történetek, a bulik. Ezek az emlékek miatt szeretem felnőtt fejjel ezeket a könyveket. Mindig találok valamit ami megmosolyogtat, ami megríkat, ami elgondolkoztat, ami emlékeztet.
De valahogy ezek az érzések most itt nem érkeztek meg. Tisztában vagyok vele, hogy a célközönségnek tetszeni fog, ott érzik magukat majd a könyv lapjain: sírnak Liával, és utálni fogják Norbit; vagy éppen Esztit fogják becstelennek tartani, és szívesen lennének azok, akik Csabit vigasztalni próbálják. Nekem ezek, az olvasott harcok, viszályok, veszekedések, baromkodások kicsit gyerekesnek tűntek. Mi 17-18 évesen már komolyabbak voltunk azzal együtt, hogy voltak klassz házibulik, sőt olykor hétköznap is tartottunk ilyet, és kissé másnaposan mentünk együtt suliba onnan, szóval buliztunk, de komolyabban. Én 15-16 körül voltam ennyire gyerekes. Vagy tényleg ennyire változik a világ, és tolódik ki a megkomolyodás időszaka?- mert akkor jaj nekem!- a vihogós lánykámra tekintve...

Élveztem olvasni, mert gyorsan haladtam, mert szeretem LL könyveit, mert valami ütősre, valami különlegesre vágytam a cím alapján, de helyette folyamatosan ültem egy kocsiban, vagy idegenekkel buliztam és ugyanazokat a vitákat és szenvedéseket hallgattam... Azt hiszem mostanra beigazolódott, hogy nem én vagyok a célközönség.
De beszereztem 3 régebbi megjelenésű könyvet is, azok még hátravannak, mert nem adom fel. :)

Olvassátok fiatalok, és győzzetek meg, hogy ebben a 21.században ez a normális viselkedés egy kapcsolatban, egy szakításkor 17-18 évesen! :D

(1. Ráadásul, aki Árpádföldön vagy éppen a közelében lakik, él (mint én), az tudja, hogy egy sokat arra autózó ember, ha nem az M0-ást használja, akkor nem fog a Kerepesi út felé menni és arra megközelíteni a helyszíneket, hanem marad a Rákosi vagy Csömöri úton... De ez csak egy magánvélemény. D
2. A tutorial és a volumennövelő szavakat nem szeretném a közeljövőben hallani.)

2014. március 6.

Mark Helprin: Téli mese


„A képen fiatalember, közben igazából már öreg. A The Sun-ban tölti az idejét, de ha idehaza van, örökké csak olvas. Azt mondja, a könyv megállítja az időt. Szerintem bogara van neki. (Mert kipróbáltam ám, odatettem egy könyvet a vekkerem mellé, de annak esze ágában se volt megállni!”)

Téli mese, mert csillog, mert villog, kívül-belül, helyszínében és írásmódjában.
Téli, mert ott van benne a hideg, a tél, a jég, a hó, a sötétség.
Mese, mert egy igazi mese a benne lévő valóságos és kitalált szereplőkkel, momentumokkal akadályokkal, problémákkal, a jóval, a boldogsággal.

Helprin könyve egy – számomra - monumentális, lassan haladós, lassan olvasós mű, a csillogás-villogás nehezen indult be nálam. Arra vágytam, hogy a téli szünet legyen, kívül hó, benn a szobában a karácsonyfa, amikor nekem nincsen semmi extra dolgom.

A Téli mese egy remekmű, egy remek fordulatokkal, meseszép szálakkal megfont, megszőtt történet, aminek (egyik) központi figurája Peter Lake, egy árvaságban, de segítő kezek által felnőtt mesterember, egy mesterszerelő, vagy akár nevezhetnénk rablónak is, akit üldöznek a Kurtafrakkosok Pearly Soames vezetésével, s akit egy csodaló Athansor ment meg és válik hű társává. Peter Lake egy tervezett rablása alkalmával esik mérhetetlen szerelembe Beverly Penn-be a haldokló beteg lányba, és ez a varázslatos romantika ott bújik meg a sorok között.

A könyv sokszereplős, és sokszálú és időben is sok-sok évet átívelő a 1800-1900-as századfordulótól az ezredfordulóig. E hosszú időben nem csak Beverly és Peter szerelmébe pillanthatunk be, hanem megismerjük a bájos Virginiát, aki kisfiával próbál boldogulni és talál rá a boldogságra, vagy éppen ott van Christina, aki szintén boldog lesz egy furcsán kezdődő szerelem hatására, de ők nem képezik le a könyv egészét, hiszen annyi minden van és lesz a történetben, hogy ezt össze sem lehet foglalni röviden. Apróbb-nagyobb mozzanatok, amelyek végigkísérik a művet, legyen szó néhány szereplőről vagy éppen a The Sun-ról, amelyek összetalálkoznak, összekapcsolódnak egymással, mint ahogy Peter-ünk is felbukkan változatlan kinézettel a 21 század kapujában. Igaz, hogy nem tudja, hogy ki ő, és hogy honnan jött, de az érzések átjárják lényét, és előtörnek benne az emlékek, amelyeknek keresi a helyét.

„Meglátta, amit látni sem remélhet, még ha száz évig él is. Látta a dicsőséges múltat. Látta a legyőzött időt é a legyőzött halált. Meglátta Peter Lake-et.
……….……………. látni viszont Peter Lake-et: nem csupán azt jelentette Harry Penn számára, hogy z idő legyőzhető, hanem azt is, hogy akiket szeretünk, azok nem tűnnek el mindörökre.”

Mese, ahol győz az igazság, ahol mindenki megtalálja a boldogságát a kellemetlensége árán is, amiben megtalálható egy fehér gyönyörű, többsaroknyi távolságot átugrani képes ló, aki időről-időre felbukkan néha az utcasarkon, néha pedig a tenger habjai között.

„Végül aztán a ló utoljára nézett vissza a dűnére, amelyen a kislány ült. Magasan fölszegte a fejét, és sörényét megrázva nyerített egyet azon a mélyen zengő, gyönyörűséges hangon, ami csak megindult állapotban hagyja el egy ló torkát. Aztán a homokos lapály meg a tengerszoros felé fordult, és nekiiramodott. Rengett a föld, reszketett a parti hanga; a fehér ló elrugaszkodott és repült.”

A Téli mese egy olyan könyv, mintha egy New York-ot méltató mű lenne. Az amerikai ország, amely sokak csodálatára van, ott van a lapok mindegyikén, akár melyik időszakban járunk. Én még nem voltam a Tengerentúlon, de ahogy fogytak magam előtt a lapok, úgy vágytam én is oda, a havas, jeges NY-ba, hogy én is érezzem azt a csodálatot, ami a könyvből áradt.

„Soha nem járt még New Yorkban. Hallott meséket a város lenyűgöző méreteiről, s maga is levonhatott néhány következtetést a városiak hatalmáról és gazdagságáról, akik minden évben elözönlötték őket Long Islanden- de az igazságnak felét sem sejtette.”

Bár nehezen indult, és voltak is benne olyan részek, amelyeken lassabban haladtam keresztül, mégis örülök, hogy a kezembe került Mark Helprin könyve. Egy mesés szépirodalom.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...