2014. február 23.

Riikka Pulkkinen: Igaz

"Különbözőnek kell maradni, inkább különbözőnek. A végletekig különbözőnek, az ismeretlenségig, inkább, mint azonosulni."

Igaz, hogy mindenki másképpen áll egy olyan történethez, amelyben megjelenik a Harmadik. Így nagy betűvel.

Igaz, hogy mindenki másképpen látja a Harmadik kapcsolatát a pár saját gyermekével.

Igaz lehet, hogy a sors, vagy Isten adja ezeket az akadályokat, bűnöket, az élet göröngyeit az ember útjába, de a megoldást, a felmerülő lehetőségek, irányok közül az embernek kell(ene) jól megválasztani.

Igaz, hogy másképpen láthatja ezt a történetet mindenki; azok is, akik tapasztalatból érzik, azok akik ösztönösen érzik, és azok, akik igaz hűséget esküdtek.

Igaz, hogy a hamisság félresöprése, a hazugságok elhallgatása, nem jelenti az Igaz-at.

Riikka Pulkkinen története az Igaz, amiben több szál, több elgondolkodtató esemény akad. Elsa, a hetven év körüli nagymama rákos lesz. Várhatjuk, hogy a történet erről fog szólni, a búcsúzásáról, a családtagok feldolgozásáról, de aki ezt várja az téved abban az értelemben, hogy ezt így nem fogja megkapni. Pedig a sorok között ott van ez a búcsúzás is. A búcsúzás, ami lehet valami újnak a kezdete is. Egy új, aminek nem örülnek, hogy az igazság kiderülése azt jelenti, hogy nem minden volt felhőtlenül tiszta a múltban.
Elsa beteg, az olvasás közben megismerhetjük a családját: Marttit a művészt, a festő férjet, Ella-t (Eleonorát) az orvosként dolgozó lányát, s neki a családját, azaz inkább csak a nevüket: Eero-t, Maria-t ás Anna-t.

Igaz, hogy a halállal, a búcsúzással mindenki a maga módján birkózik meg: van aki üvölt és lázad, van aki sírdogál csendesen, van aki a tettek mezejére lép. Ki így, ki úgy, ez a regényből is kiderül.

Anna az a lány, aki Elsa utolsó időszakában a természetességével támogatja, vidámítja nagymamáját, s ahogy az ő érzelmi viharokkal teli élete feltárul, úgy csöppenünk bele az 1960-as évekbe, ahol Martti szeretőjét, a család (Ella) bébiszitterét, Eeva-t is megismerjük. Feltárul az életük, a néhány éven keresztül tartó kapcsolatuk, viszonyuk. Ellenezhetjük, vagy melléjük állhatunk. Elítélhetjük őket vagy drukkolhatunk nekik.
Átgondolhatjuk, hogy egy híres pszichológia-professzor asszony, Elsa, tényleg nem sejt semmit?  "Felfogja, amit már eddig is tudott." Elmerenghetünk, hogy a kislány, aki 2,5 év körüli Eeva munkába állásakor, mi sejt és érez az évek múlásával, mennyire megzavarhatja ez a kettősség az édesanyja hosszú hetekre történő elutazásakor?

"- Találkoztam egy lánnyal. (...) Magába zárta a bánatát, melyről senkinek sem beszélt.(...) A szeme olyan volt, akár egy tó, annyi könny gyűlt össze benne(...)- mondja nagyapa.
- Talán mégiscsak mesélnie kellene a bánatról - hallja saját szavait.
- Én is ezt mondtam neki, annak a lánynak, akivel találkoztam.
-El is meséli majd -  mondja Anna. -  Amint készen áll rá."

Párhuzamot vonhatunk Anna és Eeva története és személyisége kapcsán, azaz sok olyan mondat, történet, epizód, igazság tárult a szemem elé az olvasás közben, amikor megálltam, merengtem, izgatottan kíváncsi voltam, hogy mi is történt valójában a későbbiekben, hiszen Eeva a jelenben nincs benne, hiszen valami biztosan történt, hiszen a hűség győzött: Martti és Elsa még mindig együtt vannak boldogságban!

Olvastam, lapoztam, merengtem, kíváncsi voltam. Anna nyomozott mi van most Eeva-val, hiszen nagymamája beavatta (vagy csak egy freudi elszólás volt?) őt a régmúlt homályába, a félresöpört, elrejtett titokba, az igazság félresöpört hazudozásába. Kíváncsi voltam, ki volt ez a fiatal lány? Hogy került a család közelébe? Ki kezdeményezett? vagy csak Ámor volt ott, és célzott? Hogyan szakadt meg a kapcsolatuk? Egyszerűen vagy bonyolultan? Simán vagy szenvedősen? Elvágva vagy ? Hogy élte ezt meg Eleonora?

"Tetszik, ahogy figyelsz engem - mondta Elsa. -tetszik az arckifejezésed. Úgy érzem tőle, hogy titkokat rejtegetek.
Martti mosolygott.
- És rejtegetsz is."

Kíváncsi voltam, olvastam, ítéletet hoztam, majd átgondoltam, újra ítélkeztem, majd visszavontam. Nem jutottam konszenzusra saját magammal, ott kering bennem a történet, s nem is tudom, hogy mi az Igaz-ság? Feltétlenül oda kell állnom valaki mellé? Nem kell. Elsa utolsó heteit, napjai boldogan teltek: borozott, újra átélhette a finnek számára oly fontos hétvégi házas kiruccanásokat, a szauna közelségét, a család szeretetét.

Minden kiderült, mindenre fény derült... s így kezdődik újra a múlt feldolgozása Ella, Martti számára is. (Vagy nem.) Ez a vélemény az én Igaz-am.

Egy történet, ami megtörtént 40-50 éve az akkori tradíciókkal, az akkori nemzedékes eseményekkel, az akkori történelem halvány utalásaival. egy történet, ami megtörténhet ma is. Mert valami nem változik. Sőt...

Egy szépen megírt könyv. Egy könnyen olvasható könyv. Könnyen olvasható, mégis nehéz. Nehéz és fájdalmas is lehet akár.

2014. február 16.

Toine Heijmans: A tengeren


Kék borító hullámokkal.

Víz.
Hajó.

Mi kell még egy hajókat fényképező, parton órákat ücsörögni képes olvasónak?

Nos, igen: a fülszöveg eleje: "A férfi három hónapja hajózik már egyedül a tengeren. Hazafelé tart. Az út utolsó szakaszára hétéves kislányát is magával viszi vitorlásán az Északi-tengerre. Az utazás két napig tart majd a dán kikötőtől a holland partokig. A kislány anyja aggódik, de a férfinek végül sikerül meggyőznie arról, hogy az út a legkevésbé sem veszélyes......"


Tenger, apa és lánya, valami megfoghatatlan, magányosság.. ezek voltak még azok az érzések amik miatt kíváncsi lettem erre a könyvre.


Elolvastam, és itt ülök magam előtt, és azon gondolkodom, hogyan mondjam el, hogy olvassátok el ennek a férfinak a könyvét. A történetet, ami a kietlen tengeren játszódik. A regényt, ami egy útkeresés.

Rövid, figyelmet igénylő, lassan hullámzó, mégis gyorsuló fejezetek, amelyek odaszögeznek, odaragasztanak engem. Az izgalom, a bennem felmerülő kérdések, amelyek nem engednek felállni, amik nem engedik bezárni a könyvet. Amiből kialakul a kép, hogy ki is ez a férfi, ez az édesapa, aki elindult a robotolásból egy három hónapos útra, hogy kilépjen a taposómalomból, ami nem is forog már olyan gyorsan, mint a mókuskerék. Egy út, amit meg kellett tennie. Tudjátok, kinek Camino, kinek pedig a tenger.

Az apa, a férfi, aki E/1-ben mesél, három hónapig hajózott az Északi-tengeren és az Atlanti-óceánon. Most az utolsó 48 óra áll előtte, hogy megérkezzem a harlingeni kikötőbe, ahol felesége várja őt, őket. Maria, a hétéves kislány erre az utolsó 2 napra csatlakozott a papájához. Két nap, hogy a dániai Thyboron-ból hazaérjenek, a holland partokhoz. Az idő szépnek ígérkezik, kifut a vitorlás a kikötőből, fedélzetén kettejükkel, egy Tapsi nevű plüss jegesmedvével és a reménnyel, hogy mire hazaérnek, minden jobb lesz. Minden más lesz. Az idő jó, a víz csendes, apa és lánya jól érzik magukat, miközben gyülekeznek a sötét felhők, a víz pedig haragosabb lesz. Ekkor gondolkodtam el többedszer, hogy é elengedtem volna-e a gyereke(i)met egy ilyen útra a papájukkal. Sokat nem lamentáltam, mert úgysem jutottam volna dűlőre: a bizalom megvan, de úgysem tudunk vitorlázni, így csak laikusan ismerem a veszélyeket. Hagar elengedte Mariat. Feltette a repülőre, és várt. Napokat, órákat. Az időjárás pedig rosszabb lett.

Donald, mert így hívják az apát egy olyan helyzetbe került, amiből nehéz kimászni. Úgy gondolom, hogy ez a helyzet áthatotta egész életét, munkáját, apai mivoltát, férji szerepét, így elindult............... úton volt........................ de vajon megérkezett?

"Néha csinál az ember olyasmit, amiről tudja, hogy sokkal jobb lenne, ha nem tenné, de mégis megteszi."

Bevallom, hogy az utolsó szavak elolvasása után azonnal autóba ültünk és elutaztunk a hétvégére, de Donald története nem ment ki a fejemből. Mint szú a fát, ott rágott belülről. Hazajöttem, kezembe vettem, forgattam, elolvastam az elejét még egyszer........ leültem, írtam, lapoztam, gondolkodtam........... és aztán elkezdtem nagyon sajnálni Donaldot. és Hagart. És Mariat is.

Gondolat Kiadó
2013

2014. február 11.

Gárdonyi Géza: Ida regénye

2014-es lista #10

Egyszerűen nem is tudok mit írni erről a regényről.

Egyszerű.
Kedves.
Szép.
Szépirodalom.
Romantikus.
Ó.
Régi.
Nyugalom.
Magány.
Szomorúság.
Gyönyörűség.
Olajszag.
Terpentin.
Művészi.
Értetlenség.
Titkolózás.
Félreértés.
Meghittség.
Öröm.

Örülök, hogy elolvastam. Sok klasszikus irodalmi olvasmány hiánya van a rovásomon.

2014. február 8.

Heidi Mclaughlin: Örökké a csajom (Forever my girl)

2014-es lista #9

Semmi különös.
Kiszámítható.
Extrák nélküli.
Egy napos könyv.


Kb. ennyi a véleményem. Azaz olyannyira semmilyen, hogy nem fogom megtartani még a lányomnak sem, szerintem ennél sokkal jobb könyvek vannak, ráadásul mire ő ezt olvasná még több jobb regény fog megjelenni. A folytatás sem érdekel.

"Sosem hittem volna, hogy rocksztár lesz belőlem. Az egész életem előre eltervezett volt. Futballozás a főiskolán. Bekerülni a Nemzeti Futball-ligába. Házasság a középiskolai szerelmemmel, majd boldogan élni, míg meg nem halok.
Mindkettőnk szívét összetörtem aznap, amikor közöltem vele, hogy elmegyek. Fiatal voltam. A magam szempontjából jó döntés volt, ám kettőnket illetően nem volt az. Lelkem bánatát zenében sírtam el, de őt soha nem feledtem. Az illatát. A mosolyát.

Most hazafelé tartok.
Tíz év telt el.
Remélem, képes leszek mindezt elmagyarázni neki ennyi idő után.
Még mindig utána sóvárgok. Ő az én örök szerelmem."

Liam, aki focitehetségből rocksztár lett, s emiatt 10 évvel ezelőtt félre dobta az életét, ami miatt kitagadták a szülei, félredobta a barátságait. Aztán pedig a könyv felében magát hibáztatta, barmolta, próbálta jóvá tenni, látszott, hogy a pozitív végkifejlet felé megy az útja, a pénz nem gond, mindent megoldunk, mindenkin segítünk, utáljuk magunkat, utáljuk Nicket, utáljuk a nőket, csak dugunk velük, mert csak egy nő a csajom (Josephine, Josie, Jojo), de az örökké, bármi is lesz. Probléma egy szál sem, mert én szúrtam el, de szeretlek még mindig, ezt vésd az eszedbe. Igaz 10 éve nem láttalak, nem is tértem vissza eddig, inkább szenvedtem, de még mindig szerelmes vagyok beléd. Te Sam pedig szemét vagy, de kirúglak úgyis. Mason te igaz barát vagy, de meg kellett halnod, hogy visszatérjek és Liam Westbury legyen ismét belőlem, ne az a seggfej Liam Page. És mindez azért, hogy kövessük az álmainkat! Szerintem is fontos ez, de valahogy nem jól lett ez kiemelve.

S, hogy miért olvastam el, miért nem csuktam be
1. Mert én érzelmes tyúk az elején a templomi búcsúbeszéden elkönnyeztem magam, és elkönyveltem, hogy ez jó lesz.
2. Mert tudtam, hogy a tegnapi napom olyan lesz, hogy be is tudom fejezni, sok iőt nem töltök el vele.
3. Mert végig reméltem, hogy nem ennyi lesz, hanem még valami extra dolog, valami fordulat valami színes dolog kialakul benne. Mert itt most minden fekete vagy fehér volt nekem. Nem vágott falhoz, nem gondolkodtatott el, nem izgultam, nem reménykedtem, nem, nem, nem. Mert mindent tudtam. És ez kevés nekem.

Ah Quatsh!

2014-es lista #8

Sajnos a Franzen könyveket nem tudtam elolvasni.

Gondolkodtam az okokon, gondolkodtam, hogy egyáltalán szóba hozzam-e, de azt a kb. 2 gondolatot levésem ide.

Két hete, amikor az idei leghidegebb időjárásban várakoztam a Lányra az Opera közelében, az egyik könyváruházban is tengettem az időmet, és a nagy letargikus időszakomban csak az tartott vissza a Javítások megvásárlásától, hogy ott nincs semmilyen kedvezményem, és a 4500 Ft-ot soknak találtam érte. De minél többször pillantottam rá az idei listámra, annál inkább szerettem volna ezt olvasni, valahogy vonzott, de senki ismerősnek nem volt saját példánya. Mivel a helyi könyvtárban ezzel az íróval még nem találkoztam, így elkezdtem a fszek katalógusát böngészni. Aztán Pannát kértem meg, hogy kölcsönözze nekem ki a Javításokat, mert a kedvenc könyvtárában éppen bent van, így néhány nap múlva a kezemben volt. Azaz voltak, mert a könyvtárnő a kezébe nyomta a Szabadságot is, hogy az mennyire jó. Így kaptam két vaskos példányt, összesen 1300 apróbb betűs oldalt. Már frusztrálni kezdett.., de beleadtam mindent és elkezdtem a Javításokat.
Olvastam, olvastam, és nem kapott el a gépszíj. Nem tetszett a stílus? Vagy a történet? Elég hamar kiakadtam Enid és Alfréd személyiségén, aztán jött a fiúk és az ő rohanása Julia után, és akkor az agyam felpörgött és nem esett jól. Még ellapoztam messzebbre, bele-beleolvasgattam, és úgy döntöttem, hogy nekem ez most nem megy. Az amerikai (ami nem csak ott leledzik) mocsok, családi mocsok, több ezer mérföldnyire elterülő családi szennyek, hogy utáljuk egymást, nekem most nem kellettek, nem tudtam befogadni, és a mondatszerkesztés, történetvezetés is sok volt. Így ennek ez lett a vége. De! A Szabadság fülszövege jobban tetszett, így azt is elkezdtem, itt már felismertem Franzen stílusát, amire már nem vágytam. Vagy csak a 600+ oldalra, nem tudom, vagy a könyvtári visszavitel ideje lebegett a szemem előtt, hogy ezt vissza kell majd vinni, és én nem is haladok vele........... félretettem.

Így Az ötödik pecsét után ez is :(

2014. február 1.

Kim és Krickitt Carpenter - Dana Wilkerson: Fogadom

Listán kívül gyorsan elolvastam a Fogadom című könyvet, és azért, mert a férjem hónapok óta tologatja elém a filmet, hogy az nekem biztosan tetszene. Kevés időt szánok a filmek nézésére, de amikor egy hete megláttam, hogy megjelent a könyv is, akkor döntöttem: olvasom a könyvet és nézem a filmet.

................... és akkor: NEM SZABAD EGY LAPON EMLÍTENI A KETTŐT! - mert azon kívül, hogy volt  benne egy baleset, minden más. De tényleg minden! Minden pontjában, gondolatában, szerkesztésében. Egyébként még a baleset is más volt. Csalódott vagyok, mert ha nem így állítom be magamat, hogy a filmet a könyv ihlette, akkor más szemmel nézem és nem pufogok. Kedves amerikai film, ami még tetszett is tulajdonképpen, de köze nincs a könyvhöz. (Örülök, hogy nem azt mondták be, hogy a könyv alapján készült, hanem, hogy ihlette...) Még akkor sincs köze, ha ez a mondat szerepel a könyvben: ".. a történet alapja azonban a helyén volt."- szerintem nem.

A könyv a Harmat Kiadó gondozásában jelent meg, s aki ismeri a kiadót és engem, az tudja, hogy vannak keresztmetszeteink.
A Fogadom című könyv Kim Carpenter és feleségének Krickitt-nek a története, hogyan ismerkedtek meg, hogyan találkoztak, hogyan szerettek egymásba, hogyan kötöttek igazán hamar házasságot, s aztán hirtelen hogyan fordult teljesen a feje tetejére az életük egy baleset miatt.

Egy baleset, aminek hatására Krickitt életveszélyesen megsérült, újra kellett magát felépíteni; baleset, aminek hatására teljesen elfelejtette a közelmúlt eseményeit: amnéziás lett. Nem emlékezett a férjére, a homloklebenyi sérülése miatt a személyiségében is változások alakultak ki. Kim, a sportember, a férj mindvégig ott állt mellette, hiszen szerette a feleségét, és Isten előtt fogadott Krickitt-nek örök hűséget. Nem volt egyszerű, hiszen a nő hangulatváltozásai hirtelen érkeztek, az Utállak! -felkiáltás mindennapos volt otthonukban. Krickitt is hívő volt, a kapcsoltuk alapja az istenhit, a vallás volt, így mindketten nagy utat jártak be, hogy visszataláljanak egymáshoz. 

A Fogadom című könyv két élet egy szeletének a története, amely azért íródott, hogy az embereknek erőt adjon. Erőt adjon, hogy van ki segít, van ki mellettünk áll. El tudom képzelni, hogy valaki számára furcsa lehet olvasni Krickitt felépülésének csodáját, ami hirtelen történt meg a kórházban, miközben a család a kápolnában imádkozott fohászkodott. Nem éltem át, mégis értettem. Tavaly nyáron egy kedves ismerősöm egyik gyermeke szenvedett nagyon súlyos sérüléseket egy baleset következtében, s ők hasonló mondatokat fogalmaztak meg napról-napra, míg bekövetkezett a csoda. Mert ők is isteni csodának, újjászületésnek mondták.

Kim és Krickitt akik túlélték. Mind a súlyos balesetüket, mind pedig a kapcsolatukat. Mert akarták. Mert hittek.

Harmat Kiadó
2014
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...