2014. november 8.

Csodákkal teli éjszaka- 14 szívhez szóló karácsonyi történet a magyar és a világirodalom mestereitől

Minden évben keresek egy könyvet, vagy kettőt, amik a karácsony várását, az adventi időszakot megszépítik. Bármit is olvasok éppen akkor, a kiválasztott könyv lesz az ünnepi könyvem reggel a kávé mellett, a napindító csendben, vagy este a lefekvés idején, a család csendjében. Olvasom a történeteket, elgondolkodom rajtuk, az értékeken, s vagy meghosszabbítom a lassúságomat a fél 6-kor induló száguldásban vagy estére sikerül lelassulni és kicsit belemerülni az ünnepbe.

Kinek mit jelent a karácsony? A kisebb gyerekek várják az ajándék miatt, a nagyobbak már a téli szünetet is előnybe részesítik, sokan a rég nem látott rokonokkal való találkozásokat várják, valakik a szabadságot. Vannak, akik emlékeznek és vannak akik másképpen ünnepelnek.

Én a készülődést várom. Az idei egyik könyv ehhez a készülődéshez az Athenaeum kiadó Csodákkal teli éjszaka című új kiadványa.


Bevallom őszintén nem olvastam még el, inkább beleolvasgattam. Csodáltam a borítót, szerintem gyönyörű. Nézegettem a válogatást, olvasgattam a címeket, örültem, hogy klasszikusok neveivel találkoztam, és alig várom, hogy elkezdhessem ezt a várakozást. Várom a várakozást.
Az alábbi mesékkel, történetrészletekkel fogok elcsendesedni, és ajánlom mindenkinek e kitűnő válogatást!

Grimm testvérek: A suszter manói

Móra Ferenc: Szép karácsony szép zöld fája

Babits Mihály: Az erdő megváltása

Tamási Áron: Karácsonyi pásztorocskák

Andersen: A kis gyufaáruslány

Mikszáth Kálmán: A gyerekek világa

Oscar Wilde: Az önző óriás

Gárdonyi Géza: karácsony a názáreti házban

Török Gyula: Fehér virág

Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig

Kaffka Margit: Jézuskavásár

Krúdy Gyula: Középkori álom

Kosztolányi Dezső: Az angyal

Charles Dickens: Karácsonyi ének


Most, ahogy ezeket a sorokat írom, felcsaptam találomra a kötetet, hogy találok-e idézni való sorokat?

A Légy jó mindhalálig! részleténél nyílt ki a könyv:

"December: ez a név valami ünnepélyes és titokzatos hatással volt rá. Mintha valami nagy dolog jelentése volna az, hogy december lett: karácsony is lesz ebben a hónapban, meg szilveszter. December, karácsony, szilveszter, csupa olyan nagyszerű szavak!"

Nekem a karácsony egy szent ünnep. A családom, a bibliai család, a köszönetek.

Várom a hangolódást, és ajánlom mindenkinek e év végi forgatagban!

Athenaeum Kiadó
2014

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...