2014. október 7.

Linn Ullmann: Kegyelem



Kegyelem........ erről is eszembe jutott valami idevágó. Egy asszociáció vagy akármi.

(Utólagos kiegészítés: nagyon személyes lett, a könyvről alig-alig.)

Evangélikusként nagyon meghatározó volt számomra a kamaszkori, fiatalkori gyülekezeti életem. A társaság elsődlegesen, s ehhez kapcsolódóan a többi fontosság.
A Kegyelem szóról először az egyik ilyen régi ifis- kedvenc dalom jutott eszembe az 51.zsoltár, melynek énekesszövege:
"Könyörülj rajtam kegyelmeddel Istenem, töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal! Teljesen mosd le rólam bűnömet, s vétkemtől tisztíts meg engem! Mert tudom, hogy bűnös voltam, s vétkem mindig előttem van. Egyedül ellened vétkeztem, azt tettem amit rossznak tartasz. Ezért igazad van, ha szólsz, és jogos az ítéleted, lásd én bűnben születtem, s anyám vétekben fogant engem. Te pedig a szívben lévő igazságot kedveled, s a bölcsesség titkaira tanítasz engem. Könyörülj...."

Mennyire volt meghatározó, ha még a mai napig emlékszem rá, szívesen énekelgetem magányomban... Pedig ezelőtt 25 évvel, csak a hangomat szerettem hallatni, s időközben megértettem a szöveget is. Azt hiszem. Talán.

Linn Ullmann két könyve: Áldott gyermek a benne lévő feszültségekkel, rosszal, depresszióval.
Kegyelem, egy olyan eseménnyel, amiről mindenkinek megvan a maga véleménye. Olyan nincs, hogy nem vagy mellette vagy ellene. 

Olvasás közben eszembe jutott Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek című könyve is, akaratlanul is az eutanázia jutott eszembe, a passzív vagy aktív része, hogy mennyire lehet befolyásolnunk a szenvedésünket, hogy ki döntheti el, mikor álljon meg a szívünk, hogy hazahív Isten valamikor, vagy dönthessek egymagam. Vagy a rokonok? Ki mennyire fél? Mennyire készül? Mennyire fáj? Nehéz kérdés- nem tudhatjuk. Sejtéseink, feltevéseink lehetnek, de ha már vége, akkor nem tudjuk elmondani annak milyenségét.

Kegyelem. Gondolkodtam a szó pontos jelentésén, de rájöttem, hogy én azt nem is tudom pontosan. Valami több a megbocsátásnál, valami jóindulat, egy meghatározhatatlan nagyság, amit kapunk, ami biztonságot ad, amit -talán- meg sem érdemlünk. Nem is tudom.

Isak beteg, s nem szeretne szenvedni. Isak 70 éves, van egy 53 éves felesége, s úgy dönt, hogy ő szeretne véget vetni az életének. S bár felesége, Mai, nem ért ezzel egyet, mégis eljön az a pillanat, amikor a két injekciós tű a kezébe kerül. Készen áll. Isak is készen áll e fájdalmak közepette? Együtt állnak készen rá? Mert úgy tűnik, hogy a szép közös évek valahogy nem közös döntésekkel közelednek a vég felé.

Kegyelem. Könyörüljön Isakon? Könyörüljön az első házasságából született fiún Andreason, aki 8 éve nem beszélt az édesapjával? Könyörüljön Mai-on a tette miatt? Vagy éppen dr Mayer-en a csend miatt? Kin? Mindenkin? Mindenkin. Rajtad, rajtam.

Egy könyv, ami elindít egy gondolatot. Nálam folytatta, mint említettem egy másik könyv miatt, ami váratlanul éppen tegnap kaptam vissza, így beszélgetni kezdtünk róla az ismerősömmel. A két könyvről, az életről, az emlékeinkről. A nagypapámról. A kegyelmi ajándékáról.

De nem tudom, és nem is szeretném elfelejteni kedves, egy éve elhunyt lelkészemet, akinek a lánya, Eszter mondta a kórházi ágy mellett, hogy Péter bácsi haza készül már. Nem felejtem el, azt a beszélgetésünket, s aztán Hanna szülinapján az sms-t. Haza hívta. Megkegyelmezett neki? Kegyelmes volt vele? Mennyi különböző szó, és mennyi jelentés lehet?

Isak és Mai, Isak és Andreas, egy élet, egy közös élet, egy kibékülés, mint egy kegyelmi ajándék. 

De! Isak tényleg ezt akarta? Ott a kérdés, és kiszűrhetjük a választ is. S akkor mi a helyzet a kegyelemmel?

P.S.: Most találtam néhány nappal később:
Reményik Sándor: Kegyelem
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...