2014. szeptember 14.

Toni Morrison: Nagyonkék


Nagyjából végigszenvedtem magam a Nagyonkék-en. Sajnálom, hogy most unalmasnak tartottam, sajnálom, hogy nem voltam befogadó, sajnálom, hogy szenvedtem, hogy nem is olvastam el igazán minden szót, mondatot. Ugrottam és siettem, mert kíváncsi voltam, hogyan is lesz befejezve. Pedig szeretem a "fekete" történeteket. Nem is írok róla néhány mondatnál többet. Nem érzem magam kompetensnek. #jajderosszulérzemmostmagam!

Pecola története.
Pecola családjának története.
A feketék története?

A fekete bőrű, göndör hajú kislányok álmaié, amikben kék szemre vágynak. Shirley Templére szeretnének hasonlítani, moziban szeretnének szerepelni, fehérek szeretnének lenni. Nem lehetett egyszerű azokban az időkben. Amikor a feketék még a feketék ellenségeikké is válnak. Gondolom, még ma sem egyszerű mindenhol.

Pecola, a 12 éves kislány apja gyermekével terhes. Kik ők? Mi történt? Milyen sorsokon mentek ők keresztül? Hogy került Pecola Frieda és Claudia közelébe?... és kik a többiek?

Pecola, a 12 éves kislány apja gyermekével terhes. Ez kiderül az első sorokban. Nem kertel, megmondja Toni Morrison. Aztán már csak azt várjuk, hogy kiderüljön valami. A miértek? A hátterek? Hogy felmenthetünk-e valakit?

Sajnálom Pecolát, senki nem  ezt érdemli.

Sajnálom Morrisont. Nem ezt érdemli tőlem. :(

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...