2014. szeptember 15.

Találós kérdés: Fontosak vagy nem? Szeretjük vagy sem? Gyermekként vagy felnőttként, sárkányszárnyon repülnénk. (A mese)

ARC kiállítás 2014


A témázunk rovat következő témája a mesékről szól(na). Szeretjük, nem szeretjük, mi a véleményünk róluk, hasznosnak tartjuk, vagy nem, ill. foglalkoztatnak-e, vagy éppen unalmasnak tartjuk-e őket. Egyáltalán mennyire tágan értelmezzük a meséket, mi fér bele: csak a klasszikusnak nevezett népmesék vagy műmesék, vagy mondjuk pl. a drága, seprűn repkedő, kviddicselő Harrynk is beleférhet-e, nem is beszélve a vámpírokról , tündékről, meg a szekrényen átmenő Peterről és testvéreiről.

Szóval a mesék, ami bennem egy csomó-csomó- és még nagyobb horgászcsomó gondolatot megindít. Pupilla mondta, hogy talán én másképpen közelítem meg ezt a témát, mert pedagógus vagyok, sőt mitöbb, óvónéni, és, ha elemzem magamat, akkor azt mondom, hogy a mesék, a dalok, és a földön történő építős és egyéb magunkat kiadós játékok állnak hozzám a legközelebb. Azaz, a társasok távolabb, pedig az is bejön, de csak akkor, ha ismerem és a gyerekek is végre valahára megértették.
De visszatérve a mesékre:

1.  egyik utam ehhez a témához a pedagógusság, ebből írtam a második  -szakvizsgás- szakdolgozatomat, hogy a szimpla mesélésen kívül mennyi mindenre lehet, vagy inkább tudom használni a meséket. Tehát nem igazán a mesék elemzéséről szólt, hanem a sokszínű lehetőségeken, amelyek -természetesen magukba foglalták, hogy milyenek -főleg- a népmesék, mi a jó bennük, miért fontosak a gyermekek számára, mely típusokat mikor kellene mesélni nekik, meg ilyeneket is tartalmazott;












2. másik utam a mesékhez a saját gyerekkorom. Nem emlékszem arra, hogy szerettem volna olvasni, bár tudom, hogy nagyon hamar, már első osztályom vége előtt megkaptam a kisdobos nyakkendőt, annyira jól megtanultam olvasni Maci olvas című olvasókönyvből. Arra is emlékszem, hogy velem ellentétben a testvérem, mindig olvasott, konkrétan a Bűbájos lakat c. könyvre emlékszem, amit egyik kórházi tartózkodása alatt láttam a kezében. Mondjuk ő is nagy olvasó lett/maradt. Mindig kaptunk könyvet, sajnos mesélésekre nem emlékszem, de biztosan sokszor lapozgattam, lapozgattuk a vidám meséket, mert a rongyos példányomat forgatom ma is, vagy pl. a klasszikus Illyés gyűjtemény, a 77 magyar népmese is megvan, de szerintem azt a bátyám kapta. Én verses könyvekre emlékszem, meg arra, hogy anyukámmal a az "Itt a reggel, szép  a reggel...." kezdetű verset mondtuk minden nap (Ha valakinek megvan és nem kell neki, elfogadom.) Biztos olvastak nekem, de tényleg nem emlékszem, én sokat voltam a nagyszüleimmel. Viszont emlékszem a hosszú sötét délutánok diafilmezéseire, és arra is, hogy rengeteg meselemezünk volt, és emlékszem, hogy fekszem a földön és csak hallgatom-hallgatom-hallgatom őket. Engem nem zavart Andersen szomorúsága, a két gyertyát imádtam, és a Pöttyöm Pannát is, az Óz a nagy varázslót máig éneklem, Mindig a sárga úton.... Esténként a tévémacis meséket nagyon szerettem, és kedvencem volt Pflackovszkij mesekönyve is, A sün, akit meg lehetett simogatni, ebből kívülről is tudtam meséket, emlékszem Konnektorra, a kismalacra, aki nyakat akart cserélni. Máig használom az oviban.

Én szerettem a meséket, hallgatni, nézni a tévében, amikor megkaptuk a Fazekas-féle Lúdas Matyi feldolgozást, rongyosra hallgattuk, és fetrengtünk a röhögéstől a pösze libán.


Azt hiszem minden rendben volt ez ügyben, de mint mondtam, nem emlékszem, hogy olvasta-e nekem, vagy melyik volt a kedvencem. Azt hiszem erre fényt kell derítenem.

3. A harmadik utam, hogy Hannának és Petinek (NEM AnnaPeti!!!- akkor még nem jelentek meg, kikérem magamnak :D) is sokat olvastam, de legjobban azt sajnálom, hogy csak az ovis gyerekekkel fejlődött ki bennem, hogy tudok magamtól is mesélni. Sajnálom, hogy ez nem volt, hiányosság szerintem, így ez nekik is nehezen megy, nehéz az önálló fogalmazás, a kitalációk. Erre a mesélési módra sokkal jobban figyelek most már. Hanna és Peti azt élvezhette, hogy szeretek hangosan nagyon hangsúlyozva, hangokat megjelenítve mesélni, így az előadásmóddal soha nem volt gondom.




4.
Szerintem ide is írnék írni valami olyasmit, hogy felnőttként kevés mesét olvasok. Most szigorúan a gyermekeknek szánt mesékre gondolok. Vagy munkának tekintem a mesekönyvek olvasását, újak felfedezését, vagy pedig sajnálom az időt, amit komolyabb könyvekre is fordíthatnék. Nem tudom a választ. Ám van néhány kedvenc íróm, mesehősöm, akiket bármikor szívesen elolvasok, ők Máté Angi a meséivel, és PettsonFinduszt megalkotó Sven Nordquist. Őket leemelem a polcról, olvasgatom, jól érzem magam olvasás közben.

5. Több utam szerintem nincsen, de ha továbblépek, akkor azt kell mondanom, hogy HP1-7-et felnőttként olvastam, nehéz volt elkezdenem, nehéz volt kilépnem a komfortzónámból, a valóságból. Általában nehezen mozdulok ki a csodák területére. Másmilyen az életem, nem szoktam álmodozni, nem az a típus vagyok. Ha nem tudok elutazni sehova, akkor nem nézem meg a róla szóló filmet sem, szóval semmit.

Szerintem a komfortzónás posztban írtam, hogy nem olvasok fantasyt, meg ilyeneket, hát igen. Akkor inkább a sima meséket.
Boldizsár Ildikó a meseterápiás könyvében leírta a lényeget, hogy mindenkinek van saját meséje, és a terápiában azt (is) használják. Amikor a Mesék testvérekről testvéreknek könyvet olvastam, nézegettem, lapozgattam, akkor egyből az elsőnél megálltam, hogy lehet, hogy az az enyém?- Abban az életszakaszomban nagyon eltalált. Nem értek én ezekhez.

Kádár Annamária Mesepszichológia c. könyve fantasztikus könyv. Minden várandós és/vagy kisgyermekes édesanyának kötelező olvasmányként a kezébe adnám.

De nem szeretném ilyen érzelmi dömpinggel befejezni ezt a bejegyzést, így belelapozgatok a szakdolgozatba, hátha érdemes valamilyen gondolatot megosztani. Nem hiszem, és nem is gondolom, azt, hogy mindenkinek szeretnie kell a meséket, s azt sem gondolom, hogy mesék nélkül nem lehet egészséges lelkű gyermekeket felnevelni, én csak azt mondom, hogy meg kell adni a gyerekeknek a mesehallgatás lehetőségét. A hallgatásét, nem a nézését. A hallgatásét, az összebújásét. Ha pedig problémák merülnek fel, akkor ez is segíthet, csak hinni kell a mesékben, na de itt nem az "annapeti"-re gondolok.

"Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, az Óperenciás-tengeren innét, volt egy rengeteg nagy erdő, rengeteg erdő mellett nagy selyemrét, selyemrét mellett kerek tó, kerek tó mellett – ugyan mi volt a kerek tó mellett?
(...)Vajon mi lehet a tó mellett? Vajon egy sárkány? Vagy éppen egy gonosz boszorkány? Gondolhatunk elvarázsolt hercegkisasszonyra, vagy éppen egy tejet lefetyelő cicára? Bármire: szépre, csúnyára, gonoszra, kedvesre, egykedvűre vagy éppen felhőtlenül boldogra. Kinek mi jut eszébe. Valahogyan én is így érzem a mesékhez fűződő kapcsolatomat, mint ahogy az idézett mesekezdetben olvasható: a sokszínűség, a mesékben rejlő szépséges tarkaságok, éppolyan sokaságot alkotnak, mint amilyen sokrétűen kihasználhatóak a mesék, mint amennyire fontos ezeknek a történeteknek a jelenléte a kisgyermekek életében. ...

A mesehallgatás, a meseszeretet visszahozható az óvodáskorú gyermekek életébe. A mesék csodája játékosan felhasználható, így a mesehallgatásból eredő sokirányú lehetőség megjelenik az érzelmi élet fejlődésében, a kommunikáció fejlődésében, a gyerekek –játékos- tapasztalatszerzéseiben, szükség esetén sokirányú fejlesztésükben. Ezeket a lehetőségeket egy tudatos pedagógus a nap minden órájában kihasználhatja, amely beépül a gyermekek mindennapjaiba, s a folyamatos lehetőségek nem sértik az óvodáskorú gyerekek legfontosabb tevékenységét, a játékot sem."


S itt már rá is jöhetett mindenki, akik eljutottidáig az olvasásban, hogy már el is kanyarodtam a könyvek szeretetétől, az olvasás szeretetétől, ami, minket "Témázunk" írókat összeköt, mert a mese kapcsán már eljutottam a mozgásig, a vizualitásig, a képekig, és ha tovább folytatnám ezt a témát a mesék szeretetéről, és a mesékben rejlő fejlesztési lehetőségekről, azaz szebben mondva a mesék csodálatos világáról, máris egy térítőnek látszanék, amit nem szeretnék.

Csak annyit írok még, hogy, ha született volna harmadik gyermekünk, akkor még többet meséltem volna neki, mert a sok igazán klassz mesét, és lehetőséget én is a mindennapokban, a munkám során tanultam és tapasztaltam meg. Ebből kiindulva, ezt tekintve sokkal jobb azoknak a gyerekeknek, mint a sajátjaimnak. :)
Az enyémek nem olvasnak meséket, meseregényeket, a valós, mai történeteket szeretik. De legalább (Egyik többet, a Másik kevesebbet) olvasnak!

Nem is szaporítom tovább a szót!

ARC kiállítás 2014

17 megjegyzés:

  1. Szerencsések a gyerekeid, hogy ennyire tudatosan bánsz ezekkel a csodás eszközökkel. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Miamona! Ahogy írtam, az óvodásaim szerencsésebbek,mint a gyerekeim! A meg nem született harmadik pedig örülhet, hogy nem kényszerítettem rá magamat és a játékos fejlesztéseimet! :)

      Törlés
  2. Én az Andersen meséknek csak az A oldalát szerettem. Még Pöttöm Panna csak-csak, de a két gyertyától kikészültem idegileg. Nem is tartoztak a kedvenceim közé. :)
    A Kis Mukk kalandjai ellenben... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó tényleg, A kis Mukk! Hogy azt is mennyire, de mennyire! A retinámba égett a lemezborító!

      Törlés
    2. És ez már tényleg a Nima által felfestett bágyatagon múltba révedő, boldog tekintett. :D De ha egyszer olyan jó *-*

      Törlés
  3. Jó poszt lett!!! :) Ó, köszi az említést is, igen, kíváncsi voltam, vagyok a te nézőpontodra, és köszi hogy megosztottad! Nahát, még szakdolgozatot is erről írtál, ez nagyon izgi. Felkeltetted az érdeklődésem a Mesepszichológia iránt is.
    És Pettson és Findusz, őket is egy ideje már, miattad szeretném megismerni. :)
    Én szeretnék majd daloló-mesélő anyuka lenni, de meg kell mondjam, nem vagyok biztos az ilyen képességeimben - mert magadtól mesélni, nagyon nehéz. Nagymamám mindig mesélt nekem fejből, és nagyon szerettem hallgatni, hogy formálódik, hogy bújik elő a száján a friss mesefonal... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pupi: Nagyon köszi!! És nagyon szívesen!
      Pettsont mindenképpen! A Mesepszichológiát pedig akkor, ha eljön is ideje. :)
      van egy "Sztorikocka" (Storycubes) nevű játék, kilenc dobókockával, azt nagyon bírom, abból tök jó történeteket lehet kerekíteni!

      Törlés
    2. hm, igen hallottam már a kockáról :) köszi az ötletet, elzsákolom későbbre :)

      Törlés
  4. Andersen nekem is nyomasztó volt. A kis Mukk viszont nagy kedvencem. :) A film is.

    VálaszTörlés
  5. Reggel írtam már egy kommentet az éneklő libáról, de nem találom. Úgy tűnik, eltűnt az internet nagy fekete lyukában. :D A pösze liba, hogy az mennyire jó! :) Meg kéne hallgatni újra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bea: egyszer régen megtaláltam a Lúdas Matyit, elmentettem, de most nincs meg- gondolom az elromlott gépen volt. De majd kutatom!
      Furcsa voltam gyerekként, hogy bírtam Andersent... vagy pedig ott jött ki, hogy sokat nélkülöztem esténként a szüleimet. :(

      Törlés
    2. Youtube-on fent van, ma este meg is hallgattam. :)

      Törlés
  6. Na látod, ez a posztot neked meg kellett írnod. Pettson és Findusz nekem már felnőttkori felfedezés, nagyon aranyos mese, a karácsonyi részt minden télen megnézem - szentimentális vallomásomat hallottátok :D
    És a Kádár Annamária könyvet feljegyeztem, szeretném elolvasni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pettsonek nekem is felnottkoriak, idos vagyok mar hozzajuk, de imadom oket! En lelkesedem, a gyerekeimet hidegen hagyja. :-D
      A Mesepszichologia szerintem klassz konyv, en ajanlom nagyon, es koszonom a kedves szavakat!

      Törlés
  7. tök jót, hogy hoztál bele egy kis tudományt is. nagyon jó volt olvasni a posztod. :)

    VálaszTörlés
  8. A Mesepszichológiát én sem ismerem, de most már beszerzem, köszi!
    A diafilmeket meg teljesen el is felejtettem, pedig milyen sok volt abból is. Ezt majd ki kell nyomoznom ;)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...