2014. szeptember 21.

Schäffer Erzsébet: A szőlővirág illata - történetek útközben


Ülök a napfényben és olvasok. 
Utazok és olvasok.
Hazaérek és folytatom.
Elviszem Lacust a pesti busz megállójába, majd olvasom tovább a befejezésig. Mert ezek történetek útközben. 

S a végére rájöttem, hogy ha nem lenne komolytalanság, akkor a farsangon S.E. lennék. És mesélnék nagyokat. :)

Schäffer Erzsébet mesélt nekem. Valóságokat mesélt, mert ő mesélni tud. Nemcsak mesélni tud, hanem lát a szemével. Áldott szeme és áldott szíve van, amivel letudja jegyezni a történeteket, az emberi sorsokat. 
Elég hülye párhuzam jutott eszembe reggel, amikor belemerültem a könyvbe. Semmi különöset nem olvastam, gondolom olyat, amit már én is láthattam, mert egyszerre eszembe jutott egy mesekönyvíró hölgy, aki APG könyveivel úgy ért el hatalmas sikereket, hogy csak leírta a gyerekekkel, a családdal történt eseményeket, amitől sok szülő és sok gyerek "hasra esik", úgy élvezi. És én mennyire utálom ezt.

És akkor itt van ez a mosolygó Erzsébet, aki szintén, lát, néz, átél, tapasztal, és papírra veti ezeket a sorokat, sorsokat, helyzeteket, pillanatokat. De nemcsak leírja, és egymás melléteszi a szavakat, hanem megtölti érzésekkel, színekkel, illatokkal, hangulattal és mindenféle érző-lélegző dologgal. Amit kevesen tudnak.
Olvasom, és én is odavarázsolódhatok a szőlőtőkék közé, s egyből a nagyszüleim hangját hallom magam mellett; odarepít a balatoni vonatra és egy táborhelyre közelítek; megállok egy mezőn és nézem mezei virágokat. Mit is csinál Schäffer Erzsébet? Kinyittatja a szemünket, hogy lássuk meg a szépet és a jót. Szerencsére nekem nyitva szokott lenni, még akkor is, ha sokszor csak résnyire, inkább megerősítéseket kaptam. Utazgatni nincs lehetőségem, így utaztam a könyvben, a könyvvel.

S, ha belegondolok, hogy az utóbbi hetekben álmodoztam egy kis falusi házon, a kis falusi ház közelében egy várossal, amiben van egy színház, hogy néha kulturálódjak, és van jó suli a gyerekeimnek, és munka L-nak, a kis falusi házban laknánk, én a kis falu 1-2 csoportos ovijában dolgoznék, és akkor lenne George mellett egy vizslám is, és nem szaladnék ennyi helyre, nem szakadnék ketté (igazából nem szakadok, nagyon jó szervező vagyok, és hiányt sem érzek, hogy nincs magamra időm...-lám két könyv két nap alatt), de a fejem kitisztulna, és az értékek átalakulnának, tehát, ha ezekbe belegondolok, akkor helyére kerülnek azok az érzések, hogy miért is volt szükségem ma erre a könyvre.

Biztos más lenne minden, valaki azt mondaná, hogy nem is bírnám, de ezek a történetek ismét a szentimentalizmus mezsgyéjére vittek, hogy idős emberek történeteit szeretném megismerni, a szépet látni, élvezni az esőt, a havat és minden ilyet. Értékeket szeretnék magam köré. 

Történeteket szeretnék magam köré (pedig ha kinézek az ablakon, kiállok az erkélyre nap mint nap látok egyet-s mást), olyanokat, amik szépek, megmosolyogtatnak, elgondolkodtatnak, esetleg megríkatnak, mint az olvasott "történetek útközben".

A szőlővirág illatából a legkedvencebbek:

Nők a vízben - az nyugodt időskor, az örök barátságok miatt.
Hat kenyér és a szabad akarat- a mindvégig kitartó mély szeretet, szerelem miatt.
Hóban- a csend, a tenni akarás miatt.
Várlak a Gare du Nord-on! - a mosoly és a határok nélküliség miatt.
Shamala titkai- az örök igazságok miatt, amit egyre inkább felejtenek el az emberek, a felnövekvő generáció, a gyermekek.

"Légy önmagad. Szeress teljes lényedből. Figyelj mindenre és mindenkire, de ne törődj mások véleményével. Légy természetes és tiszta szívű. És ne hidd el, hogy a világ nem gyönyörű. Legfeljebb mi tesszük csúnyává és boldogtalanná. De mindig változtathatunk."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...