2014. szeptember 20.

Mary Ann Shaffer- Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság


Egy ilyen szombati napra, mint a mai, csakis egy ilyen könyvecske való. Hogy milyen napra, és valójában milyen is ez a könyv?

Szombat, 3/4 6:  a kutya felébreszt, s aztán nem tudok visszaaludni. Csend, a család egy része alszik, egy másik része osztálykiránduláson. Az ágyban elolvasom a híreket, majd visszaaludni próbálok, de negyed 8-kor megunom, így felkelek. Kezembe egy újabb könyv kerül, Dinára most nem vágyom, helyette gyorsvonatként száguld be az elmémbe Juliet, aki fogva is tart. De lehet, hogy nem is ő a humorával, hanem a csatorna-szigeteki társaság, a 2. világháború egy szelete, az ott lakók. Vagy éppen a szeretet, ami a lap mindegyikéből árad. Bárhová néztem, lapoztam, ott voltak a mosolyok, a segítségnyújtások, az önzetlenség. Minden fontos. Hiába voltak ott a németek, hiába volt szó Hitlerről, a borzalmakról, mégis ott volt a sorok között a megmenekülés, a jóság, a túlélés, a csapatszellem. Annyira jól éreztem magam azon a szigeten, hogy én is útra kelnék, és lehet, hogy ott ragadnék, ahogy Juliet.




S lám, megint előre szaladtam. Kicsoda Juliet Ashton? Egy írónő, aki Izzy Bickerstaff néven publikált humoros szösszeneteket a világháború idején, majd egy jó barátja Sidney ezeket kötve-fűzve kiadta. Ez még nem is annyira érdekes, ám egyszer ez a hölgy egy segítségkérő levelet kap a Csatorna-szigetek egyikéről, Guernsey-ről, egy Dawsey Adams úrtól, s kapcsolatban maradnak. Így kerül napvilágra a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság működése, s mivel Juliet témát keres következő könyvéhez, így elkapja ezt a szálat. A levelek jönnek és mennek a sziget és London között, a "beszélgetésbe" belefolynak a társaság tagjai, és nem tagjai is. Kialakul és ismertté válik a történelmi háttér, a kapcsolatok sokszínűsége, megismerünk mindenkit gyermeket és időset, németet és szökött rabot, árvát és felnőttet, s közben Juliet is rászánja magát az útra, a találkozásokra, az élményekre, az írásra.

Elég, ha azt mondom, hogy a család közben felébredt, én olvastam a  főzés, sütés közben is. Olvastam, hogy befejezzem, mert halaszthatatlan munka is várt rám, míg befejeztem.

Tetszett, ez igaz, de azt a fajta szentimentális romantikusságot, amit a levelek Skye-szigetéről nyújtott, azt nem érte el. Kellemes kikapcsolódás volt a mai napra, s, ha belegondolok hogy évek óta az eszemben van, hogy majd egyszer olvassam el, akkor jó is volt, hogy Claudia múlt szombaton a kezembe adta. Kár lett volna kihagyni, főleg, hogy számomra kedves emlékek is megjelentek benne: Skye, Büszkeség és balítélet, Miss Marple.... na jó, Catullus az nem, de azért szépirodalmi hangulat rabul ejtett a könnyed megfogalmazásával, hiába háborúról volt benne szó.

Én kedveltem Juliet-t, a humorát, az iróniáját, az öniróniáját. Sajnálom, hogy a mai fiatalok nem élik át ezt a fajta levelezéseket, a várakozásokat. Olyan mesés volt ez a könyv.

S, hogy kik a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság tagjai? Ahogy Adelaide Addison -rosszindulatú- kisasszony fogalmazta meg:
"A társaságban csak két személy érdemel tiszteletet: Eben Ramsey és Amelia Maugery. Rajtuk kívül a tagság egy zsibárusból, egy megtévedt és iszákos elmeorvosból, egy dadogó disznópásztorból, egy magát lordnak kiadó inasból, valamint egy Isola Pribby nevű gyakorló boszorkányból áll, aki maga ismerte el nekem, hogy bájitalokat kotyvaszt és árul. Menet közben még toboroztak néhány hasonszőrű egyént, és el lehet képzelni, miféle "irodalmi esteket" tartanak."



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...