2014. szeptember 7.

Maria Semple: Hová tűntél, Bernadette?

Olvasás közben nem szeretek jegyzetelni, pedig kellene. Jönnek a –számomra- találó gondolatok, a saját vezérfonalaim, és minden könyv olvasásakor arra gondolok, hogy ez annyira erős gondolat, hogy nem fogom elfelejteni. Pedig mindig elfelejtem, vissza sem tér a legtöbb esetben.

Olvasás közben nem szeretek jegyzetelni, pedig kellene. Ott kellene lennie a közelben egy papírnak, egy tollnak vagy ceruzának, és igen… le kellene írnom azt a néhány szót, oldalszámot. De utálom megszakítani éppen akkor, éppen most, mert jó nagyon, kell az a hangulat, vagy éppen a buszon vagyok, meg ilyenek.

Olvasás közben nem szeretek jegyzetelni, pedig kellene, ezért addig már eljutottam, hogy a telefonra készítek jegyzeteket, persze azt sem mindig, így Bernadett legfontosabbnak, legerősebbnek hitt érzései is elszálltak….. talán éppen az Antarktisz felé.


Néhány megmaradt, még nem tudom mire fogom felhasználni, a könyv nincsen nálam, hogy utánanézzek, de most van időm bejegyzést írni, így el is kezdtem.

Itt reklámozhatnám a ColorNote alkalmazást (azaz, ha tudtok szebbet, jobbat szóljatok), van is mindenféle színben, a Hová tűntél, Bernadette? sárgában virított az egyik főoldalamon:

„Elvarázsolt nőszemély.
Különc?
Utálja az embereket.
Mániás??
74-75.
84….. vagy megőrült…..
100, 115, 120
Elvarázsolt nő
Kell egy támogató férj, akit megtalált!
Aztán azt éreztem, hogy B. maga a csoda, az erő, egy komplex valami. És az ilyeneknek mindig vannak irigyei, és sajnálni kezdem a gyerek B-t. 158.”

És innen többet nem írtam, mert a maradék 200 oldalt egyhuzamban két bögre koffeinmentes kávéval mellettem, egy takaró alatt olvastam el, papír, telefon nélkül.

Aztán most látom, hogy mennyire felesleges dolgokat írtam, inkább magamnak akartam megmagyarázni, hogy nem igazán tudok írni erről a könyvről, Bernadettről, Beeről többet.

Egy különleges asszony, akinek különlegessége, különcsége vagy éppen mániássága a sorok között mutatkozik meg, hogy miért lett ilyen, milyen ember ő, mi rejlik a múltjában, vagy éppen hogy hány fittyet az emberek többségére; hogy mutatja az értékeket. Mondjuk képtelen lettem volna abban a házban élni, sőt a férjem is, de gondolom, ha egy besavanyodott, „zöld” művész és egy kocka találkozik, ez is kialakulhat.

Imádtam olvasni Bernadette és Bee kapcsolatáról, imádtam a kocsi hátsó ülésén ülő Fagylaltról, és jókat mosolyogtam Bernadett humoros, „leszarok minden feleslegeset” stílusán. Nevettem és fejet hajtottam a kutya kimenekítésén, haragudtam So Linn-re, és a sleppre, irigyeltem, hogy B.nem szaporítja azokat a szavakat, amiket én megtettem volna magyarázásképpen, mint pl, Te hülye, te szedetted ki gyökerestül azokat a szederbokrokat!

Szerettem ezt a könyvet, a stílust, a leveleket, a felépítését, az utazást, hogy olykor tényleg becsapódtam, elvarázsolódtam, hogy Bernadette súlyos beteg. S lehet, hogy az is volt, de bármilyen is Audrey, bajban ismerszik meg a barát, vagy jóakaró, bárhonnan is indul az indíttatás.

Teljesen el tudom képzelni, hogy valakinek nem jön be ez a könyv, nem tetszik- így is mondhatnám. (Panna, szerintem neked nem, így olvasd már el, hátha mégis. J ) Nekem tetszett, de, ha közelemben élne ez a nő, nagyon jól szeretném megismerni, hogy ne ítéljek elsőre. Hiszen sokaknak lenne mit tanulni tőle!

Eddig a könyv nélküli gondolatsor, otthon elolvasom a megjelölt oldalakat, mik is történtek ott?
Bernadett pirulái, aminél megrettentem, hogy nagy a baj; vagy éppen akkor amikor „Bernadett Fox tél közepén horgászmellényben sétál Seattle-ben.”; de mégis ott van a fontos pillanatokban szükséges szupernyugodt üzemmódja.
Ilyenek és hasonlók jártak korábban az eszemben, de felesleges leírnom.

Ez a könyv tényleg a tipikus példája lehet az utáljuk/szeretjük éles vonalnak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...