2014. augusztus 31.

Szabó Magda: Az őz

"Mindig gyanakodtam a jó emberekre. Soha, kicsi koromban se hittem, hogy a jóság természetes állapot. Minden jóság mögött azt éreztem, hogy most kifizetnek valamit valakinek, vagy előre befizetnek valamiért."


Úgy voltam ezzel a könyvvel, hogy nem szerettem. Vagy nem jól kapott el. Vagy messze van tőlem Encsy Eszter és nem is tudtam megszeretni őt. Oké, sajnálom, meg minden, de akkor is. Az ennyire szemétkedő, gyűlölködő, gonoszkodó, féltékenykedő, mindent magának akaró embereket nehezen viselem. Még akkor, ha ők is Isten báránykái, és segítenem kellene őket. Na jó, az életben próbálkozom a segítségnyújtással, a kapcsolatok megtartásával, valahogy egy jellemfejlődésnek tudom be. Figyelek magamra, a másikra, a kapcsolatra, s ha már jól végződik egy kommunikációs kapcsolat, akkor már örülök. De kérdezem, ha magunktól választhatunk, hogy kikkel barátkozunk, hogy kikkel tartunk fent kapcsolatot, akkor tényleg erőlködünk az olyan kapcsolatokkal, amelyekben nem érezzük jól magunkat, amik leszívnak, amik deprimálnak?

Éppen ma olvastam egy Müller Péter idézetet:

"Amikor irigyelsz valakit, sohasem az egész életét irigyled, csupán néhány kedvező részletét. Megrettennél, ha az egész életedet el kéne cserélni vele."

Pontosan. Én próbálkozom ezzel, egész jól. Nem igazán irigykedem, ha véletlenül mégis, akkor biztos eszembe jut hirtelen valami olyan, amit nem szeretnék onnan.

Encsy Eszter nélkülöz, irigykedik; ellátja a háztartást; pénzt keres a tanításokkal, így kívánja a bukást a másiknak; nem szép -legalábbis ő így gondolja-, így irigykedik a szép után. Ráadásul peches is. Ha valami jó történik az életében, egyből jön utána a rossz is. "Szörnyeteg vagyok"- ahogy írta magáról. Én pedig annyira rosszul lettem a végére, hogy már én is annak éreztem magam, szörnyetegnek. Kedvelem Szabó Magdát. Nem sokat olvastam tőle, mindig ki is akadtam a történetein, de bírom a stílusát. Esztikén, a monoton mesélésén "kész" voltam. Persze magyarázkodhatnék, hogy 8 napja nem sikerült egy sort sem olvasnom a könyvből, és már nagyon be akartam ma fejezni, nem aludtam ki magam, holnap kezdődik a tanév, a gyerekek miatt izgulok, meg ilyenek....., de mi értelme lenne a magyarázkodásnak?

Most meg azt érzem, miközben ezt írom, és már nem is akarok róla írni, hogy szégyellhetem magamat, hogy nem támogatom Esztert! Inkább karoltam volna fel, ha már azonosulni nem tudok vele. Igen, leírták már mások is, hogy van, nekik sem volt fenékig tejfel a gyermekkoruk. Én egész jól voltam, a tesóm ugyanezt kapta, mégis másképpen él, más felfogással, és fogadok, ha valaki megkérdezné őt a gyermekkorával kapcsolatban, akkor mást válaszolna, mint én. A magunk kovácsai is vagyunk. Ha minden szuper, akkor csináljunk mindent mi is úgy, de ha nem, akkor tudjunk változtatni: ne legyünk áldozatok, ne csináljunk magunkból mártírt, és a legfontosabb ne kenjük másra, hogy milyenekké váltunk. Olyan lehet ez, mint a cigaretta: bármikor leteheted! Ne hordozzunk magunkkal, magunkban ártó dolgokat, tényezőket!

Rossz lehet annak, aki ekkora gyűlölettel él már gyermekkorában! S, ha ez meg is marad, akkor magát gyűlöli leginkább? Vagy egy másik állapotba kerül? Milyen lehet, hogy ezt mondja magáról: "Én mindig elhiszem magamnak, hogy az vagyok, akinek felöltöztem..."

Szabó Magda Az őz című regényét jól építette fel. Egy fantasztikus dramaturgiája van. Azt sem tudtam ki beszél, így alig tudtam a fejemben tartani a dolgokat. Aztán egyre közelebb kerültem a karórához, ami késik. Egyre közelebb kerültem Gizikéhez, Angihoz, s az őzhöz is. Szabó Magda nem kívülről szedte le a hagyma héját, hanem a belseje köré tette vissza a rétegeket. Igen, sírással, szenvedéssel kezdtem, már az elején, amikor hatni kezdett, sírni kezdtem, és ahogy a végére értem, már kellemetlenül éreztem magam egyre inkább, hogy kezembe kell vennem ezt a zöldséget, és tudom mi vár rám.

Letaglózott. Messze áll tőlem ez a nő. A kislányért még elmondtam egy imát, most a könyv bezárása után nem sokkal, még gondolkodom, hogy mit tegyek.

S bár írtam most néhány gondolatot, mégis megosztok itt két bejegyzést, amik szerintem nagyon jól visszaadja a könyv hangulatát, tartalmát.

P.S.: Für Anikó előadásában meg merjem hallgatni hangoskönyvben? Lehet, hogy elájulok majd a buszon...

9 megjegyzés:

  1. hú, annyira egyetértünk, meg is lepődtem :) teljesen ezt gondolom én is. önsorsrontó volt ez a nő. sajnos ismerek ilyet az életben és próbáltam segíteni, mert közeli rokon, de nem hagyta, nem lehetett. innentől kezdve sajnos le kellett vennem a kezem róla, mert nem vagyok hajlandó a saját életemen kívül még az övé miatt is idegeskedeni. ez van. (és igen, magát gyűlöli az ilyen ember, ill. bünteti - amire én is hajlamos vagyok, csak nem ennyire durván)

    VálaszTörlés
  2. Szépen írtál róla, és örülök, hogy végső soron - ha nem is tetszett feltétlenül - megérintett. Szee bejegyzésénél is írtam, hogy nekem nagyon fáj, mert én túlságosan is Encsy Eszter vagyok. Jó elrettentő példa ez a könyv, hogy nem szabad ennyire önsorsrontóvá válnom. De nem egyszerű, főleg ha az embernek megvan a maga Angélája...

    VálaszTörlés
  3. Szeee, szerintem néhány könyvnél egy a véleményünk, lehet, hogy csak nagyon néhánynál, de van ahol közelítünk. Azt hiszem nálad olvastam, hogy EE nagyon szélsőségesen van megalkotva, és, hogy talán ilyen nem is lehet. Nekem EE gyerekkora először nem is volt furcsa, vannak ilyen gyerekek, inkább a felnőttkori énje akasztott kis. A hideg mesélés, a dermedtség, a negativitás, meg ilyenek. AZ összkép.
    Timi: én nem tudlak ilyenek elképzelni... Vajon ez jó vagy rossz nekem?

    VálaszTörlés
  4. A gyerekkorában szerintem sem ő volt a furcsa, hanem a körülményei. Ő meg gyerekként reagált erre, bár irracionálisan, de mivel gyerek volt, szerintem elnézhető neki, ők még nagyon ösztönlények. De igen, a felnőtt énje elég durva volt, pedig lehetett volna más is...
    Hányszor hallottuk már, hogy "de utáltalak gyerekként, mert olyan szép voltál / olyan gazdag volt a papád" stb. *De már nem utállak, mert felnőtt vagyok és rájöttem, hogy baromság ilyenekért utálni valakit. * Ez lenne a normális. De én könnyen beszélek, mert bennem soha nem volt hajlam ilyesmire, még gyerekként sem.

    VálaszTörlés
  5. Ez a könyv ma már másodszor jön szembe velem a blogokon. Lehet, hogy jelnek kellene vennem?
    Még sosem olvastam Szabó Magdát...

    VálaszTörlés
  6. Cserinek volt egy esemenye-amire en molysagon kivul - nem jutottam el sajnos, azert is olvastuk tobben. Azaz talan.
    Szabo Magda jol ir. Neha eret vagom a kimeletlen oszintesegen, de jo. Ritkan olvasom en is.

    VálaszTörlés
  7. Ja hogy ezért! :) Ha megyek könyvtárba megnézem, de a héten biztos nem. Kicsit öszejöttek a dolgok, most nem tenne jót szerintem, ha szomorú könyvet olvasnék.....

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...