2014. augusztus 16.

Charity Norman: A lányunk férje

A könyv olvasása, ami a poszthoz képest elég régen megtörtént (4 napja), így az érzéseim, a düheim, vagy éppen a könnyeim már régen eltűntek, és teljesen más dolgoknak adták át a helyüket. Sajnos nem olvastam azóta, de igazán annyira tevékenyen teltek a napjaim, hogy jó ez így.

A lányunk férje egy gyilkos. Képzeljük el! Megölte a lányunkat, az egy szem gyönyörűségünket, akire büszkék voltunk, akit imádtunk, akit óvtunk, féltettünk, dédelgettünk, akinek elviseltük a kirohanásait. Zoe egy színésznő volt. Egy tragika. Olykor egy tragédia! De Joseph, a férje szerette a feleségét, bármikor újra elvenné őt, s amikor kiszabadult a börtönből, jó magaviselete miatt kb. félidőben, három év után, megpróbált kapcsolatba lépni a három gyermekével, akit a haláleset óta a nagyszülők neveltek: Scarlett 13-14 között van félúton, Theo a problémás középső 10 éves, és Ben pedig 4. 

Hannah, a nagymama és a férje Freddie, a gyerekeknek Pápi, anyagilag jól álló, köztiszteletben álló emberek, mindent elkövetnek, hogy a gyerekeket megfelelően neveljék. Lemondásokkal teli életük, boldogsággal teli. Látszólagos boldogsággal, mert a háttérben ott a múlt. Az az este! A történet. A pofon. Az ütés. Az álmok. A problémák. Minden. A nagyszülők, akár a testükön keresztül is védenék a gyermekeket attól a kígyótól, így a dolog elég hamar bíróság elé kerül. Az apa csak látni szeretné őket. Néha találkozni velük.

A könyv egy sarkított történetet tartalmaz. Szerintem túl egysíkú. Túl kiszámítható, túl egyszerű. Minden leírva, mindenre választ adva. Bíróság, Rosie, Pápi. Az egy dolog, hogy nem kedveltem Hannah-t. Egyértelmű, hogy a lányom mellé állnék, őt védeném, de a hazugságot nem szeretem! Az elhallgatásokat sem! A problémákat észre kell venni, nem pedig homokba dugni a fejünket! Ó, hogy utálom ezt!

Nem írok spoilereket, egyszer olvasható, gyorsan olvasható könyv. A végén meghatódtam, de szerintem csak azért mert mindenen meghatódom. 

Kimondottan haragszom, hogy Jodi Picoult nevét rádobták a borítóra! Hogy a rajongóinak ajánlják! Nagyon, nagyon messze van ettől! A témaválasztás jó, de csavarok nélkül, egy probléma alapos kifejtése nélkül, belemerülés nélkül még nagyon messze van Charity Norman Jodi Picoult-tól.

Film készül belőle, el tudom képzelni, hogy jól fog mutatni a vásznon, ha kidomborítják a konfliktusok. Pont elég a történet egy 90 perces mozira, ahol sajnálhatjuk Zoét, a gyerekeket, a férjet, a nagyszülőket, ahol a tényleges problémákat látjuk, és nem sok oldalon olvassuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...