2014. június 18.

Jodi Picoult: Sorsfordítók

Jók az okostelefonok, mert mindig kéznél van a jegyzetem, és bárhol vagyok, a fontos gondolatokat, oldalszámokat könnyen feljegyzem. Tudom, ezt sokan papíron végzik, de amikor úton vagyok, így egyszerűbb. De valami gikszer közbejött, és újratelepítettem, elszálltak a jegyzeteim, s most maradnak a fejben, szívben megmaradt gondolatok.

Jodi Picoult-t nem kell dicsérnem, magasztalnom. Ha olyan olvassa majd ezt a bejegyzést, aki már olvasott Picoult-művet, és kedveli az írónő könyveit, akkor ezt is kedvelni fogja; ha olyan, aki nem kedveli, akkor ne olvassa, mert ebben is szerepel ügyvéd, ez is bestseller; aki viszont még nem olvasott semmit Joditól, az nyugodtan vegye a kezébe ezt vagy egy másikat írást, és döntse el maga: tetszett vagy nem? Aki ezt a blogot olvassa, vagy ismer engem a könyvek terén, az tudja, hogy kedvenceim A nővérem húga és a Tizenkilenc perc. A Vezeklést is szerettem és az Egyszerű igazság is könnyen csúszott. A Házirend a maga nemében jó volt, a Törékenyt nem szerettem, mert ugyanaz, mint egy másik, a Gyere haza! nem jött be, az utolsó a listámon, a többi középen helyezkedett el.

Ez a Sorsfordítók pedig szintén hozta az "elvárt" formát, szintet. Téma, amely foglalkoztathat bárkit, de mégis olyan, ami nem fordul elő a mindennapokban. Ezt a történetet nem mondanám megosztónak, hatalmas vitaindítónak, nem gondolom, hogy a többségünk nem tud mellette vagy ellene lenni a szereplőknek.

Két fiatal, két család, két barát, két baráti család, két szerelmes, két szomszédos ház lakóinak a története ez a könyv. Emily Gold és Christopher Harte. Szerelmesek, barátok kamaszok, 17-18 évesek. Együtt, egymásért, amióta világ a világ. Családjaik egymás nélkül alig tudnak élni, közös nyarak, telek, nyaralások, telelések, ünnepek. Szimbiózisban- így is mondhatnám.

Emily meghal egy novemberi napon, fegyver által. Öngyilkos lesz. Aztán Chris néhány nappal később börtönbe kerül, a 18.szülinapján: megölte Emily Gold-ot.

A könyv majd' 600 oldala a múlt és a jelen története. Picoult 6.-ként írt könyve ez, amelyben nem az itthon már megismert, megszokott személyes nézőpontok szerinti fejezeteket használta, hanem az "akkor" és a "most" nézőpontját. Így ismertem meg a két családot, Goldékat és Harte-ékat, a gyerekeket, majd a felnövekvő ifjakat, az asszonyokat, a feleségeket és az ő uraikat, de ez segített abban is, hogy felnyíljon a szemem, hogy itt sem minden az, aminek látszik. Kacsintások, összenézések, simítások, sejtelmes áttetszések fiataloknál és időseknél egyaránt megjelentek. De tulajdonképpen boldogan élnek, míg...
Kiderültek a félelmek, a várakozások, a vágyakozások, a jövő elvárásai. Minden. Olyanokat láthattam, hallhattam, amelyeket nem is kellett volna. Többet tapasztaltam, mint a gyerekek szülei. Ítélkezhettem, ítélhettem, szidhattam és szitkozódhattam, drukkolhattam. De minek is?, hol is álltam?
Olyan történet ez, amelyben másért és másként drukkolhatunk. Ahol fontos és számíthat, hogy kinek mi a nézőpontja, mi a hite, milyen erős a hite, mi a vallása, ebből ki tud-e lépni egy könyv olvasásakor, mennyire a gyerekkel vagy éppen a szülővel azonosul?

Emily Gold: aki akkora teherrel élte életét, amelyet sokan nem ismerhetünk. Nem is beszélt róla. Nekünk sem igazán. Másnak egyáltalán nem. Miért nem? Büszkeségből? Félelemből?
Melany Gold: akiben egyetlen pozitívumot láttam: könyvtárban dolgozik, de itt vége is lett. Azt hiszem utáltam, főleg az Emily szobájában tett cselekedete miatt!!!
Michael Gold: állatorvos, pozitív, kedveltem.
Chris Harte: nem lehet egyszerű az élete, szerintem könnyű sem. Kedveltem.
Gus Harte: kedveltem és sokszor irigyeltem a viselkedése miatt, de nem szeretnék a helyébe kerülni.
James Harte: éreztem, hogy lassan be fog szivárogni a szívembe.

"Nem mondhatom el senkinek.." ismerhetjük egy versből, de én mit mondhatnék el mindenkinek? Mit, ha maga Emily sem merte...

Szerintem nehéz könyv. Nekem az volt. Egyrészt a tartalma miatt: sokszor merengtem el azon a tényen, hogy ezt a két fiatalt tényleg egymásnak teremtette-e az Isten? Hogy nekik így kellett felnőniük? Szerintem ez annyira belterjes és mű. Amikor Hanna született, akkoriban született egy barátnőm fia is. Sokszor mondtuk mosolyogva, hogy mennyire jó lenne, ha együtt nőnének fel, ha jó barátok lennének, ha számíthatnának egymásra. Nos, nem így lett sajnos, nem tudunk sűrűn találkozni, így csak jóban vannak, de nincsenek benne az első 10-20 fontos névben. A lényeg az, hogy bármennyire is nagyon jóban voltunk első két évükben, soha nem jutott eszünkbe az, hogy milyen komoly is lehetne a kapcsolatuk.

Emily és Chris szorosan együtt cseperedtek, "Chris és Emily gondolatvilága, illetve személyisége olyan szoros kapcsolatban állt egymással, hogy igazából már meg sem lehetett különböztetni a kettőt. Annyira együtt nőttek fel, hogy egymás nélkül nem is tudtak funkcionálni. ha valamelyikükkel történt valami, az előbb-utóbb a másikra is hatással volt."

Emily öngyilkos lett, Christ vádolják. Mi az igazság? (És itt is van a másik ok, hogy miért is volt nekem nehéz?) Nem ismerem mélyrehatóan a bíróság intézményét, de az amerikai jogrendszerről többször hallottam, olvastam, hogy nem számít az igazság, hanem a lényeg az, hogy milyen bizonyítékokat tudnak felsorakoztatni, ki az ügyesebb ezek megvétózásában, a kérdések megfogalmazásában ki az ügyesebb, ki a meggyőzőbb? Én ezt nem tudom elfogadni, érdekes is volt ezt figyelembe véve olvasni ezt az írást, mert én tudtam az igazságot az elejétől fogva. Szerintem mindenki rájön, de a lényeg, hogy neked mi a helyes út? Mit fogadsz el? Én próbáltam kívül maradni, nem ítélkezni, ítélni, és azt hiszem örülök a végének, az esküdtszéki ítéletnek. Mert az történt ami, és bármit is mondott Jordan, az ügyvéd, bárhogy nem tudta az igazságot, mert nem is akarta (!) tudni, az igazság győz. De kinek mi az igazsága, és végül az igazság győz-e szerintetek? Olvassátok el a könyvet!

"Kétféle igazsággal vágtunk neki ennek a pernek..... Aztán különféle variációkat láttunk a témára. Emily édesanyja szerint például az az igazság, hogy az ő lánya csak tökéletes lehetett. Persze, mindnyájunkra igaz, hogy olyannak látjuk embertársainkat, amilyennek akarjuk. A nyomozónő és a törvényszéki orvos szakértő a tárgyi bizonyítékok összjátékára alapozza a maga igazságát. Michael Gold szerint pedig az igazság azt jelenti, hogy felelősséget vállalunk valamiért, amit elképzelni is szörnyű, még akkor is, ha könnyebb lenne valaki mást okolni érte. Chris édesanyja szerint pedig az igazságnak semmi köze ehhez az ügyhöz. Az ő igazsága a fiába vetett hite, annak minden velejárójával. A legfontosabb igazság azonban az (.....), amelyiket Chris Harte szájából hallhattuk."

Athenaeum Kiadó
2014

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...