2013. november 25.

Kiera Cass: Az Elit (A Párválasztó 2.)


Amikor a Párválasztót olvastam ezekkel a szavakkal kezdtem:


"1. Ajjjjjjjj, már megint egy könyv, aminek a folytatásáig le fogom rágni a körmeimet, járni fog az agyam, mert kell! Azonnal!"

Igen-igen, most nagyon hasonlók az érzéseim: szeretném a harmadik részt! Valamikor mostanában, ha lehet. :)

Aztán ezt is írtam néhány hónapja:

"Nem tudok dönteni, mert mondhattam volna azt, hogy ismét egy könyv volt, ami miatt begubózódtam és olvastam, ami elrepített egy másik dimenzióba, abba, ahol ismét kamasz lány vagyok az akkori problémáimmal, reményeimmel."

Igen-igen, ez is igaz, tegnap fél 4-kor kezdtem, és miközben a család mindenféle dolgot nézett én olvastam a közelükben, mígnem annyit mondtam, a lefekvés közeledtével, hogy "jaj, már csak 50 oldal van, hagyjatok kicsit még!"

Ennyit a hasonlóságról, mert ezeken kívül, s azon, hogy America Singer még mindig a Párválasztó résztvevője, mást nem annyira találtam hasonlónak. Az első kötetben a 35 Nő-ből hirtelen csak hatan maradtak, America két hódolója közül megalakultak az olvasók Team Maxon és Team Aspen csoportjai, és magunk sem tudhattuk, hogy mit fog rejteni ez a középső könyv. 
Természetesen Az Elit-ben is voltak lázadások, ott volt Celecte, a bombanő, aki nem fél gátlástalanságokat elkövetni a többi öt lány ellen, de míg az első rész America megismerésére, a származásának megismerésére, a kasztrendszer felvázolására, a Párválasztó bemutatására lett szánva, itt inkább már részleteiben olvashattam a főszereplő lányról: a gondolatairól, hogy mit miért tesz. Valahogy nekem több minden ismertté vált, jobban az események mögé láttam, a hölgyek számára adott feladatok is tetszettek, bár sokkal jobban érdekeltek volna, szívesen olvastam volna kidolgozottabban ezekről a dolgokról. A könyv egésze a királyi lakhelyen játszódott, mégsem tudom még mindig, hogy is néz ki az épület. 

Az Elitben sok mindenre fény derül. America is keresi önmagát, befolyásolható fiatal fruska, akit a szíve éppen ahhoz a fiúhoz húzza, aki kedvesebb, aki jobb dolgokat csinál, aki jobban megérti őt. Viaskodik folyamatosan, ami az olvasó oldaláról nézve teljese dühítő tud lenni, többször kiáltottam én is fel, hogy "Te lány! Billenjen már valamelyik serpenyő felé az a fránya mérleg! Döntsd el, hogy képesnek érzed-e magad vagy nem a majdani királyné szerepére?"
Aztán persze megértettem, hiszen csak önmaga volt minden percben. Senkivel nem lehetett egy jó beszélgetni, nincs ott a helyszínen egy bizalmas barát, s a titkokat amúgy sem lehet felfedni. Egy tapasztalatoktól mentes fiatal hölgytől mit várhatunk? Hezitálás, bizonytalanságot aztán hirtelen döntést és keménységet.

Ez, a második kötet az utolsó hat lány együttélése, hogy meghódítsák a herceget, vagy éppen azért, hogy a a palotában tudjanak maradni különféle indokok miatt. 
Izgalom, lázadók, szerelem, fizikai erőnlét, brutalitás, küzdelmek, lelki viaskodások, karkötők, titkok, ledöbbenés, elköszönés...

Alig várom a harmadik kötetet, mert úgy érzem, hogy most jön majd az igazi harc, és az sem biztos, hogy a fiatalemberekkel is úgy marad minden, ahogy..... de ezt nem árulhatom el.

Fiatal, fiatalos, romantikus lányoknak, nőknek ajánlom mindkét kötetet, és garantálom, hogy az olvasók közül sokak fogják várni a befejező kötetet, de aki a komoly szépirodalomra vágyik, vagy kiforrott elmélkedeni valóra az csalódni fog. Ez a könyv egy kellemes kikapcsolódás azoknak, akik szeretik a fiatal -hezitáló, szenvedő, romantikus- lányokról szóló történeteket, akik drukkolnak a happy end-ért!

Gabo Kiadó
2013



Újdonság a Harmat Kiadónál

Sokan tudjátok, hogy vallásos mivoltomból kifolyólag vannak időszakok, amikor a Harmat Kiadó kiadványait olvasgatom magamnak vagy éppen a gyerekeknek.

A kiadó új blogja a mai napon elindult, aminek örömére egy héten keresztül ádventi kedvezményekkel várják a kedves blogolvasókat a http://blog.harmat.hu/ weboldalon.

November 25 – december 1 között minden hétköznap egy-egy bestseller író 5 könyve 40% kedvezménnyel rendelhető, s mindig egy nappal korábban este 9 órakor derül ki, ki lesz a nap szerzője.

Nézzétek, csendesedjetek, s készüljetek az áldott karácsonyra!

2013. november 24.

Jan-Philipp Sendker: Szívszelídítő- avagy a szeretet, a megbocsátás és a szabadság ereje



Belemerülök egy könyvbe, teljesen belefeledkezem, a képi világ a szemem elé tárul, a mondatok, cselekmények előttem peregnek le; annyira ott vagyok a könyv, a történet lapjain, hogy, amikor valami apró vagy nagyobb momentum megérint, nehezemre esik felállni, megszakítani az olvasást, mindig biztos vagyok benne, hogy emlékezni fogok ezekre az élményekre, hasonlatokra, a csodaszép mondatokra, megfogalmazásokra. De nem, sajnos soha nem emlékezem, így most is itt ülök csak a nagy szavak, nagy tettek jutnak eszembe. Azok a nagy tettek, amik a legtöbb embernek semmit sem érnek.


Vannak olyanok, akik nem tudnak szeretni. Az egész életük egy nagy harc, hogy merjenek szeretni, hogy vegyék észre, hogy valami nem jó az életükben, a napjaikban.

Juliával a Hazatérés című könyvben ismerkedtem meg, szerettem azt a történetet, a lapokon lévő gyöngyszemeket, a mondatokat; szívesen emlékszem vissza rá a mai napig, s amikor megláttam, hogy Jan-Philipp Sendker új könyve megjelent, azonnal olvasni szerettem volna. 
Elkezdtem és a történetben újra találkoztam U Ba-val és Juliával is, ez egy folytatása az előzőnek. Külön történet az igaz, de aki szívébe zárta őket őket valamikor, akkor ezt is elolvassa majd.

Julia 10 évvel későbbi new-yorki életéről hamar kiderül, hogy lelkileg szegényes, szomorú, és kaotikus. Julia magányos életében, a szakítás utáni "keresgélés"még mindig felesleges energiákat éget el, egyetlen örömét Amy, a legjobb szabadelvű barátnő jelenti. U Ba-val már 10 éve találkozott, Julia akkor tudta édesapjáról a teljes igazságot, s bár a visszautazás tervezgetése folyamatosan a szeme előtt lebegett, a zaklatott jogászéletmód mindig eltérítette egy újabb burmai látogatástól.
.............. mígnem hangokat nem kezdett el hallani, hangokat belülről. Gondolhatnánk skizofréniára, mély depresszióra, Julia el is ment pszichiáterhez a problémájával, de érződött, hogy ez a tünet több annál, mint, hogy valami bogyóval elnémítsák a hangokat.

Amy, a barátnő, egy festő a szabadság, a béklyók-nélküliség híve, aki olykor elmegy meditálni, feltöltődni egy buddhista-telepre, s ahova most a jogásznő is elutazik. Itt találkozik egy férfival, akitől megtudja, hogy a belülről jövő hang egy elhunyt nő hangja, s addig vele lesz, míg ki nem deríti, hogy ki ő, mi az ő története. 

"Azt, hogy az élet és a csillagok kegyesek voltak-e velünk, sokszor csak évekkel később tudjuk  meg. Az élet önkényesen alakul. Amit egyszer szerencsétlenségnek tartunk, arról később kiderülhet, hogy szerencse, és ez fordítva is megtörténhet, nem igaz?"

Bevallom, hogy eddig a pontig én is kételkedve olvastam, a belső-ellenkező hangot nehezen viseltem, de amikor Julia ismét találkozott U Ba-val, és elkezdődött a könyv valódi története, a valódi értéke, akkor beszippantott. Még azzal sem törődtem, hogy éppen azon a helyen találják meg elsőre azt a nőt, aki azonnal segíteni tud, aki a belső hang féltestvére. Mert ez nekem nem jelentett semmit.  Egy kis írói segítség, egy átkötő valami a bestseller-ség miatt. Még a vége sem zavart, sejtettem, hogy ez lesz szintén a női olvasótábor többsége miatt.

De ahogy megismertem Nu Nu és családjának történetét, abban minden olyan benne volt, amely az elcsendesedésre, a gondolataim áramlására, a nyugalomra intettek. Hogy nem a külsőségek a fontosak, hogy boldogan lehet élni sokkal rosszabb körülmények között, ha képesek vagyunk elhatárolódni, ha nem a felszínesség mellett szavazunk.

"Azon tűnődöm, vajon képesek vagyunk-e lelkünk egy részét levedleni magunkról, ha egy másik réteg már növésben van alatta. Akár a régi kígyóbőr.vajon egy meggyötört lélekből válhat kiegyensúlyozott? Egy szomorúból lehet vidám? Egy magányosból boldog? nem egy-két napra, hanem örök időre."

Nu Nu-nak nem egyszerűen indult az élete. Szülei két éves korában haltak meg a szeme előtt, őt egy rokon nevelte fel: egy nagynéni és annak férje. Nu Nu későbbi férjét Maung Szejn nagyon megkedveltem, szerettem a szeretetét. Születtek gyerekeik is, két fiúk: az elsőt rajongásig imádta a mama, a másodikat annyira nem szerette volna, hogy mindent megtett azért, hogy ne szülessen meg.

"Mit is mondott neki annak idején a bábaasszony? A gyermeki lélek mindent tud. Hogy megbocsájt-e, arról nem beszélt."

 Nu Nu élete, családjuk élete, és Tar Tar története bontakozik ki a lapok sorai között szívszorítóan, fájdalmasan, akár pálcát törően is, hogy mi nem tetszett, mi taszított Nu Nu-ban, mikor ráztam volna meg őt.
S nem tudtam nem értékelni a saját életemet. A múltamat, a jelenemet, s talán a jövőmet is. Hogy mit tudnék megtenni, és mit nem. Hogy miről tudnék lemondani, s miről nem.

..s, hogy mi a fontos az életünkben, s mi nem az.
....s, hogy a szeretet a legfontosabb, amit eddig is sejtettem.
.......s, hogy, ha ez nincs meg az életben, akkor keresgéljünk, míg egy önzetlen valaki, a mi szívhangolónk, szívszelídítőnk segíteni nem tud, s engedjük be a szeretetet.

"- ...mit követtem el, hogy kiérdemeltem ezt a gyötrelmet? (.....)
- És enyhült az idő múlásával?
- Nem, az idő nem hozott gyógyírt.
- Akkor micsoda? (..) Ma már nem vagy foglya semminek. Vagy tévedek?
(...)
- Elhatároztam, hogy szeretni fogok.
- Ezt el lehet csak úgy határozni?
- csak úgy nem lehet.  (..) Helyesebb ha úgy mondom, hogy a szeretet hozzám talált.Egyik reggel
az ajtóm előtt állt, és bebocsájtást kért. Sokáig volt úton, és én nem küldtem l.Biztos voltam benne, hogy másodszor nem fog bekopogni hozzám.
- Mi köze van a szeretetnek a rabságodhoz?
- Csakis az tud megbocsájtani, aki szeret, és akit viszontszeretnek. És csakis az lehet szabad ember, aki meg tud bocsájtani. Aki megbocsájt, többé nem rabja önmagának."

S, hogy mi a bestseller vég? Annyi a lényege, hogy végre Julia is magára talál, képes eldönteni, hogy mi a fontos az életében, s, hogy a tervek vagy az álmok megvalósítása fontosabb-e neki, s hogy ezek aránya hogyan alakult eddigi életében?

Tegnap hallottam egy mondatot, hogy a kiadók (többsége?) szeretik az objektív bloggereket. Én szubjektív vagyok, nem is tudnám másképpen, mert az a könyv is olyan mondandókat közvetített a számomra, amelyekről éppen a napokban beszélgettem valakivel, azaz, hogy jövő héten ádvent első vasárnapja, és nagyon vágyom az elcsendesedésre, a belső magányra a nap bizonyos részein, s, hogy legyen elég időm készülni békében, boldogságban az előttem álló ünnepre azzal a családdal, akik a legtöbbet jelentik nekem. Bár ezeket a gondolatokat végül kihagytam, de ott vannak a sorok között.

Tericum Kiadó
2013

2013. november 16.

..és én akkor hogyan blogolok.... amikor el sem férek?- A bevallás


Amikor 
rendetlenség van,
nem férek el, 
az egér sem tud mozogni, 
majdnem leverem a poharamat, 
nem pakolok el semmit,
..........és ez csak a fele.

2013. november 14.

Audrey Niffenegger: Hollókisasszony

Mielőtt bármit is írok, szeretném leszögezni, hogy olvassátok, olvassák!
Nagyon nehéz írnom róla, mert személyes húrokat érintett. Muzsikált (károgott) a lelkemen.

Audrey Niffenegger egy kérésre írta ezt a tündérmesét, s az olvasás után magam előtt láttam a táncos darabot. Szerintem fantasztikusan valósították meg. Ahogy az írónő írja a könyv végén, a tündérmeséknek megvan a logikája és a zárt rendszere, ez a történet is egy fejlődéstörténetet, egy átalakulást mesél el, amelyben van különleges szerelem, metamorfózis, sötétség, varázslatok, sőt herceg is.
El tudom képzelni, hogy nem mindenkinek fog tetszeni a könyv, de én akkor is azt javaslom, hogy egy olvasást megér mindenkinek, s ha belemélyed, belesüpped a könyvbe mint egy jó fotelba akkor annyira jól eshet neki is, mint amennyire nekem jól esett!

A holló vagy közönséges holló a varjúfélék családjába tartozik. Földünk területén a legelterjedtebb az összes varjúféle között. Valószínűleg a legnehezebb verébalakú madár és egyben a legnagyobb termetű énekesmadár is. A felnőtt madár hossza 56 és 70 centiméter körüli, testtömege 0,7 – 1,63 kilogrammig terjed. Élettartamuk kb. 10-től 15 évig terjed a szabadban, habár már érkeztek jelentések 40 év feletti példányokról is. (A szóbeszéd szerint a hollók akár 100 évig is élhetnek, bár ezt eddig bizonyítani nem sikerült.) A fiatal madarak csapatokba verődhetnek, de a párválasztás után – mely egy életre szól – a párok közösen védik a területüket.

A közönséges holló több ezer éve él együtt az emberrel; az egyik legintelligensebb madár a Földön, legalábbis erre enged következtetni igen figyelemre méltó problémamegoldó képessége és agyának madarak közt egyedülálló mérete. (Wikipédia)

A párok közösen élnek, és a hollók több ezer éve élnek együtt az emberrel. 
A hollókisasszony egy postás ember és egy holló gyermeke. Az unalmas életet élő postásé, akit egyszer egy olyan helyre szólítja munkája, ahol még (a madár sem járt-azaz igen) sosem járt, s nem is ismeri a környéket. Egy áprilisi napon, a szeleburdi, ravaszkás áprilisban, amikor az eső is esik, postásunk elindul a Legkeletibb Alsófelső felé, hogy elvigyen egy levelet a Csongósziklához. 

"A postás szeretettel gondozta a hollót.... Sokat beszélt hozz. Nagyon örült, hogy van kihez szólnia. A holló válaszolt neki, de a postás nem értette a hollónyelv éles károgását és puha gurgulázásait. A holló néha utánozta, amit mondott, de a postás ennek nem tulajdonított nagy jelentőséget."

Igen, igen- akár furcsának is találhatjuk e történetet, még én is annak találhattam volna, ha az érdeklődésem nem vitt volna másfelé, majd nem tartotta volna fenn ezt a kíváncsiságot Szabó T. Anna tökéletesnek mondható fordítása, majd nem tévelyegtek volna el a gondolataim, az asszociációm más irányba, nem néztem volna magamba, és nem találtam volna párhuzamokat magammal, ha nem találtam volna a szebb jövőt, a jobb valóságot.

Egy rövidke könyv, betűk és illusztrációk keveréke, mesekönyvnek álcázott valóság (is lehet). Ha mereven nézem, akkor én még a tegnapi nagy hírrel is összekapcsoltam, amikor az (agy)halott anyát életben tartották a gyermeke megszületéséig, de ez igazán nem tartozik.

A hollókisasszony, aki egy váratlan találkozásból lett szerelem szülötte, aki se nem ember, se nem madár, aki másra vágyik egész életében, aki más akar lenni, s akinek sikerül- akár ez is lehetne összefoglalva.

"Hollólány mosolygott. Reménnyel telve ment ki a teremből."

Olvasás közben olyan nagy szavak keringtek a fejemben, mint
kilátástalanság
vágyódás
szomorúság
szerelem
álmodozás
természetfeletti szépség
kietlenség
feltételnélküliség
egyszerűség
boldogság

Furcsa volt, de mégis szép. Egy igazi mese. Mese, amelynek megvan a sajátos íve, története, tulajdonsága. Olyan volt, mint egy fekete-fehéren pergő filmsor, a hollók táncának kecsessége, az arcjátékuk, a táncuk. Elképzeltem a hollókisasszony elkeseredését. Elképzeltem a biológiaórás-fiú dühét. Elképzeltem a postás és a hollófióka kapcsolatát, majd összekötődését.
Olyan volt mint egy fekete-fehér némafilm. Némafilm, amiben van károgás.

Van benne egy macska, mely vissza-visszatér. Érdekes, hogy annyira nem is odavaló, de mégis. Akitől félnek, akitől rettegni kell, aki hollókat eszik, aki bánt. Pedig akár ő is lehetne a fekete-fehérségben a piros átsétáló valami. Aki végül magára vonja a figyelmet.

A hollókisasszony olyan könyv, amiről nehéz írni-nekem. A történet lényegét kiemeltem, a többit az olvasónak kell megtalálni benne, mert a fekete hollók szépek. Legalábbis nekem tetszenek!

(Azért megemlítem, hogy voltak pillanatok, amikor Máté Angi: Emlékfoltozók c. könyvének a stílusát éreztem benne. Pedig más. De annak ismerem a hátterét, lehet, hogy azért. Vagy csak azért, mert ez hasonlót nyújtott. De az is lehet, hogy ez egyáltalán nincs is így, csak a Csongósziklánál lévő szélvihar zavart meg engem.)

Athenaeum Kiadó
2013


2013. november 8.

Leila Meacham: Ördögszekerek

Ez a könyv inkább szép borítójú, mint jó tartalmú.
Ez a könyv érdekesebbnek ígérkezett, mint ahogy kivitelezve lett.

"Felejthetetlen karakterek, meglepő fordulatok - szívbe markoló történet szerelemről és árulásról, ok nélküli bűnhődésről és önként vállalt vezeklésről a nagysikerű Rózsák írójának tollából.
A bűnős, a szent és egy angyal."


A szerkesztést nem szerettem, néha vissza kellett lapoznom hogy akkor most mi is van pontosan? De lehet, hogy a fordító hibája. Vagy a magyar szerkesztőé.
Az utolsó problémám összefügg a másodikkal: túl sok komplikációt, történést és eseményt csavargatott az írónő, ami szerintem teljesen felesleges volt. Vagy krimit kellett volna írnia vagy pedig az alapsztorit kidolgoznia-normálisan. Ismét egy olyan történet, amire igaz: a kevesebb több lehetett volna!

A fülszöveg eleje már sokat sejtetett számomra, minden érdekel, amiben valamilyen szempontból hátrányos helyzetű gyerekek szerepelnek, s ha még barátok is lesznek felnőttkorukig vagy akár egész életükre az csodaszép eseményeket tartogathatnak számukra. Egy hármas vegyes felállásban, jelen esetben két fiú és egy lány, amely kapcsolatokban -általában- beleszerelmesedik legalább az egyik fiú a lányba, de általában mind a kettő, s a szép, hogy a fiúk őrületesen jó barátai egymásnak. Itt is megtörténtek ezek. S ha még az is elárulom, hogy bizonyos tekintetben mindhárman árváknak számítanak, akkor más mosolygok, s ha a nagynéni-nagymama természetesen barátnői egymásnak akkor már azt gondolom, hogy ilyen nem valószínű, hogy előfordul.

Nem is szaporítom tovább a szót, inkább röviden elmondom, hogy a fülszöveg valóságosakat ígért:

"Miután szülei halálos autóbalesetet szenvednek, az elárvult Cathy Bensont apai nagyanyja veszi magához. Kaliforniában a kivételezettek életét élő, tizenegy éves kislány úgy érzi, kulturális és intellektuális senki földjére került az álmos-poros texasi kisvárosban: Kersey lakosaiban mintha csak akkor lenne némi élet, amikor az iskola focicsapata kivonul a pályára.
Meglepő módon a két sztárjátékos, John Caldwell és Trey Don Hall veszi a szárnyai alá a lányt, és úgy tűnik, hármójuk barátságát az sem törheti meg, hogy az egyik fiú és Cathy évek múltán egy pár lesznek. Az érettségit követően azonban történik valami, ami miatt mindhármuknak le kell mondaniuk az álmaikról...."

Én -talán- kb. eddig olvastam el a hátsó borítót, vagy eddig sem, de ez elég is volt, sőt jobb is, hogy tovább nem, mert túl sokat elárulhat.

Olvastam, s végül az előzetes elvárásaimmal ellentétben az egész történet valamiféle rossz érzést keltett bennem a sok egyformaság miatt, a sok esemény miatt, a könyvben történő egy nevezetes esemény miatt, s Trey miatt, akit az első oldaltól nem bírtam. Egy (gusztustalan) gonosz féregnek tartottam őt (ja, ezt egy óvodásom mondta rám :( ), és nem feltétlen vezettem vissza a gyerekkorára, hiszen állítólag mindig ilyen volt. John, aki bajtársának, sporttársának, testvérének tekintette barátját, aki az élő lelkiismerete próbált lenni, úgy fogadta el őt, amilyen volt. Vajon mire vagyunk képesek azért a célért, amit kitűztünk magunk elé? Ami elkápráztat, elvakít? De könyörgöm: amit elfogadunk 4 évesen vagy akár 11 évesen, azt nem kell elfogadni 17 évesen is! Ha nem értünk egyet vele, akkor a magunk lábára állunk és döntünk! De John-nak egész életében fontosabb volt Cathy és Trey, fontosabb, mint saját maga! Pedig teret kellett volna engedni a "nemszeretem-dolgoknak" is. Mennyire erős a barátság, ha néhány héttel a közös miami-i egyetemista lét megkezdése előtt váratlanul szétválnak útjaik? örökre-végérvényesen? - vagy erősebbek lesznek, mint akkor gondoljuk?

Elgondolkodtam, hogy nem érthetem én ezt barátságot: ők együtt az említett hátrányaikkal egyfajta családot alapítottak: ez volt a kulcs? Ez volt a vérszerződés? Ez volt a trió holtomiglanja? Hogyan lehet, hogy három barát jellemében egyformán titkolózók, egyik sem törik meg, mindhárman magukban tartják a fontos gondolataikat, más helyett akarnak bűnhődni, nem szeretnek tiszta vizet önteni a pohárba? Az egész könyv egy nagy titkolózásnak indult, amiben csak az olvasók tudják az igazságot, de ez engem zavart. Feszített az ideg! Ha szeretünk valakit, akkor jót akarunk neki, s bár ez a jót-akarás megjelent az írásban, de mindenki egész sajátságosan értelmezte ezt: inkább magában tartotta az információkat, magában szenvedett, s közben egyikük munkával, másikuk a sztársággal, harmadikuk pedig a reverendával dolgozta fel a nehézségeket.

Nem tetszettek a tudatlanságok, hogy valaki 17 évesen nincsen tisztában a nemiséggel, azaz azzal a dologgal, ami olvasható, hogy több évtizedig hordozza a múlt borzasztó történéseit.
A mondat, amelyben Deke a nyomozó felháborodik, hogy a kb. 40 éve felesége beront a fürdőszobába, mert erre még nem volt példa az életük során megnevettetett, elcsodálkoztatott.
Az utolsó 100 oldalon már kínosan mosolyogtam a a Trey autója mellett történtek miatt. Sőt nálam az több volt, mint kínos, annyira nem tetszett.
Ezek és ehhez hasonló részecskék miatt nem tudtam maradéktalanul értékelni Cathy küzdelmeit, lemondásait, konokságát; s nem hatottak meg John világot megjárt emlékei, szenvedései.

Titkok, hazugságok, szenvedések-ezek jellemzik a könyvet, néhol elnyújtva, néhol pedig hiányosan és hibásan fogalmazva, s sajnos én is szenvedtem sokszor úgy, hogy bár nagyon lekötött a Kersey-i történet, de a vörös szegfűk látványa örömmel töltött el, hogy lassan bezárult a könyv, lezárult a szemem.

(Deke nyomozó John-nal kapcsolatos gondolatai tetszettek, de ha elárulnám, hogy mik ezek, akkor spoilereznék... azt pedig nem.)

Szúrt, mint az ördögszekér maga:

2013. november 7.

Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér

"Az életünk időből áll. (...) Mégis, az idő végül elfogy, és az ember a szíve legmélyén azon gondolkodik, hogy vajon  a lehető legjobban használta-e ki azokat a másodperceket, perceket, órákat, napokat, heteket hónapokat, éveket, évtizedeket?

(...) - az ember úgy érzi, legszívesebben azt üvöltené, "ÁLLJ"! Hogy körbenézhessen, egy-két dolgot rendjén kicsit átrendezzen, aztán minden folytatódhat tovább."
A könyv két barát története, akik nem látják a fától az erdőt, és amikor végre meglátják, akkor kicsit szerencsétlenkednek egymással. Vagy nevezzük édes bizonytalanságnak.

Rosie és Alex 5  éves koruktól -az életkoruknak megfelelő- mély barátságot ápolnak, ami nem szakad meg még Alex fizikai eltávolodásával, Bostonba költözésével sem. A távolság hatására a közöttük lévő barátság nagyon más fordulatot vesz. "Közös" életükbe belép egy alternatív sík, (amely meg sem történt volna esetleg, ha nincs a költözés,) amelynek csak nagy nehézségek árán sikerül visszatérnie a erről a vágányról a saját sínpárjába. 

Ha arra gondolok viszont, hogy utunk nem véletlenekből áll, hanem előre elrendeltetett irányba haladunk, akkor mindennek úgy kellett történnie, ahogy történt, azaz itt van Katie, Toby, Josh, Ruby és a többi kedves vagy kevésbé kedves szereplő, akik mind-mind hozzáadtak a szivárvány színesedéséhez, ívéhez, a csendjéhez, amelyek végül Katie boldogságához vezettek. Ahhoz a boldogsághoz, amely végigkísérte a lemondásokkal, ill. az ő általa gondolt, leírt boldogtalanságokkal teli életét.

Nem tagadom, hogy pont egy nap alatt olvastam el a könyvet, ami nem azt jelenti, hogy gyorsan olvasok, hanem azt, hogy érdekelt, jó stílusa megragadott. Kedveltem Rosiet, de voltak olyan tulajdonságai, amelyeket kifejezetten nem bírtam. Mégis azt kellett bevallanom, hogy én bírtam a stílusát, egy csipetnyi (na jó, többet) kölcsönvennék néha. A lemondásai, a szenvedései nem kellenének, azok nekem is vannak, félő, hogy olyanokkal mindegyikünk rendelkezik.

Nekem biztosan más gondolataim fogantak, mint a fiatalabbaknak. Nem törődtem azzal, hogy mi lesz a vége,  azt sokakkal egyetemben én is tudtam, inkább a hogyan?-ra, és a mikor?-ra voltam kíváncsi.

Inkább a barátság témája fogott meg, az örök-, a legjobb barátság, ami nekem nincs gyermekkoromtól folyamatosan. Valószínűleg elrontottuk ezt a dolgot a régi barátaimmal. Most megbecsülöm a legfontosabbat.
"Szia te szegény szerencsétlen. Ne félj, amíg engem látsz. Sajnálom, hogy mostanában szarul mennek a dolgaid. Azt hiszem az élet szereti azt csinálni: elmerülsz egy hullámvölgyben, és amikor már úgy érzed, hogy nem bírod tovább, újra kisimul miden. Ám addig is, drága barátom, megpróbállak elszórakoztatni azzal, hogy ....."
Elgondolkodtam azon a dolgon, hogy messziről minden szebbnek tűnik. Ha nem vagyunk benne a másik mindennapjában, ha csak értesülünk róla, az mindig más lesz, más a hangnem, más az időzítés, így sok dolgot megértettem Rosie cselekedeteiben. Nem okoskodtam kívülállóként, hiszen mindig ez a könnyebb szerep. A való életben is, nemhogy egy szórakoztató könyvben, amit kikapcsolódásként veszünk a kezünkbe. 
Az álmodozás, a vágyak, a remény .... Rosie vágya, reménye, hogy sikerülhet-e neki gyermekkori álma, ami elé mindig akadályok gördültek?
"Mindannyiunknak szüksége van reményre, hogy többet is elérhetünk annál, amink van."
Felmerült az is bennem, hogy mindig lesznek olyan emberek, akik engednek, akik nem ragaszkodnak szakadatlanul a vágyaikhoz, tudnak lemondani, hiszen úgyis tudják, hogy sikerülhet a későbbiekben is. Szerintem minden egészséges lelkű személynek -olykor- le kell mondania dolgokról, ha nem is élete minden területén, de bizonyos helyzetekben. Rosie így döntött, Alex így döntött. Én nem tudom, hogyan  tettem volna, de bizonyos fokig megértettem őket. Azért bizonyos fokig, mert ahogy imádtam az elején az olvasást, úgy lassultam le a végére, hiszen sejtettem a végkifejletet, de a kíváncsiság hajtott, érdekelt, hogy mit lehet még belesűríteni, megírni.

Érdekelt, de egy ponton megálltam volna. Amit megértettem fiatal korukban, azt nem bírtam idősebb korukban. 

A lassúság perceiben, amikor már igazán vártam a végkifejletet, kárpótoltak a testvérkapcsolat levelei, kárpótolt a szülői támogatás, a szülők személyisége, kárpótolt a vidámság, a helyzetek valószerűtlenségei.
"Van valami rémisztő abban, ha az ember kétségbeesettnek látja a saját szüleit. Gondolom azért, mert általában nekik kell erősnek lenniük, de nem csak erről van szó. Amikor gyerekek vagyunk, a szüleinket használjuk mérceként, hogy eldöntsük mennyire rossz a helyzet. Ha nagyot esünk és megütjük magunkat, de még nm tudjuk eldönteni, hogy fáj-e vagy sem, egyből a szüleinkre nézünk. Ha rémülten rohanni kezdenek felénk, sírni kezdünk. Ha csak nevetnek, és megcsapkodják a gonosz földet, akkor feltápászkodunk, és tovább játszunk.

Amikor rájössz..............., és belül csak ürességet érzel, az ő arckifejezésüket figyeled. Ha Anyu és Apu is átölel és azt mondják, minden rendben lesz, és, hogy támogatni fognak, akkor már tudod, hogy ez talán mégsem a világ vége."

Athenaeum Kiadó
2013


(De az feltűnt, hogy mostanában minden könyvben szül valaki...- Gondolom eddig is volt ilyen semmi meglepő nincsen benne, de most mégis mindig központi témává válik bizonyos tekintetben.)



2013. november 4.

Agatha Christie: Rejtély Antillákon

A tíz kicsi néger után elhatároztam, hogy több Agatha Christie-t fogok olvasni, de nem is gondoltam volna, hogy ilyen hamar a kezembe veszem a következőt.

Aztán elakadt a lélegzetem az előzőleg olvasott könyvön, így kezembe vettem a masinámat, hogy
egy rövidke krimit keressek rajta, de majdnem több időt töltöttem a keresgéléssel, a kutatással, mint az olvasással. Persze kiválasztottam azaz kiválasztattam ismerősökkel az "Egy marék rozs"-t, mire a masinám lemerült, így izgatottságomban lenyargaltam a szüleim könyveihez, ahol csak ezt, a most olvasottat találtam.

Rejtély az Antillákon egy Ms.Marple nyomozósdi, amit már olvastam valamikor régen, az előző században, talán filmen is láttam, mégsem emlékeztem semmire. A szép az, hogy azt hittem, hogy emlékszem, mert tuti biztos voltam a gyilkos kilétét illetően, sőt mindjárt kettő tippem is volt fifty-fifty alapon, mondván ez elegendő lesz, hogy beigazolódjon az igazam.
Hát ööö.., nem lett, és nem is tudom, hogy mit lehet írni egy krimiről, hogy ne áruljak el semmit! :)
... mert mindig van benne gyilkos és halott, néha több is, és akkor van benne rendőrség vagy pedig egy önkéntes kedves nyugdíjas, aki fantasztikus logikájával, természetes érdeklődésével kinyomoz, megakadályoz, szórakoztat.

Igen, ez Ms.Marple: kinyomoz, megakadályoz, szórakoztat.

De ideteszem legalább a fülszöveget, hátha más is kedvet kap egy kis agathachristie-s kikapcsolódáshoz, és akkor majd meglátja, hogy a rejtély tényleg csak ott a szigeteken leledzik, vagy pedig más fejében egy rejtélyes lyuk fog tátongani :) :

"– Van kedve megnézni egy gyilkos fényképét? – kérdezte a szederjes képű Palgrave őrnagy. Ám Miss Marple még nem is válaszolhatott, amikor a háta mögül közeledő léptek zaja hallatszott…
Csodálatosan ragyog a Karib-tenger azúrkéksége fölött a nap, gondtalanul sütkéreznek a strand meleg fövenyén az Arany Pálma-szálló vendégei, aki pedig színvonalasabb szórakozásra vágyik, kedvére tanulmányozhatja a nyugat-indiai szigetek egzotikus állat- és növényvilágát, mint az elválaszthatatlannak tűnő baráti négyesfogat: a higgadt, jó modorú Edward és Evelyn, meg a hangos Greg és a vidám Lucky. Este zene szól, hangulatvilágításnál táncolnak a párok: a szálloda újdonsült ifjú tulajdonosai, Tim és Molly nem kímélik a fáradságot, ha vendégeik kényelméről van szó.
És mégis…?
És mégis. Rejtély az Antillákon! Avagy: ki elégelte meg a szószátyár őrnagy szűnni nem akaró történeteit…? Kinek volt az útjában a szép fekete Victoria? ki zavarja meg a békés nyaralók éjszakai álmát…?
Rejtély az Antillákon!
De sebaj: mindenkit megnyugtathatunk – Miss Marple fölött eljárt az idő, de a bájos öreg hölgy mégsem hagyja magát. Kötögetés, csevegés, némi kis finom hallgatózás – és a rejtély nem marad örökre Rejtély!"

2013. november 2.

Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet

Első gondolat: Ismét egy könyv, amit a lányom kezébe fogok tenni egy későbbi adandó alkalommal!

Második gondolat: Már számon sem bírom tartani, hogy hány darab megkezdett sorozatom van, aminek alig várom a folytatását. Ennek a könyvnek is. Sőt! Azonnal jöhet egyben a második és a harmadik rész is! Ide vele, mert most mindjárt Poirot kell elővennem, hogy kiderítsem mi is történik valójában az első könyv utolsó soraiban, és ahhoz is kell valaki, akár Ms. Marple, hogy ezt a Carolt eltüntesse a színről!

Harmadik gondolat: Jajjjj!



Hogy miről is szól ez a könyv? 

A 16 éves Emma, vagy a másik nevén Emily a nagynénjééknél nevelkedik, mondhatni ők a gyámjai, de ennek a lakhatásnak feltételei vannak Carol a nagynéni részéről. A feltételek mindazon dolgok, amik Emma feladatai: takarítás, állandó házimunka, meghatározott időrend szerinti élet, kevés étel elfogyasztása; illetve azok a feltételek amiket Carol kitalál minden áldott nap, s amelyeknek következtében lehetősége nyílik, hogy bántalmazza az unokahúgit. Tulajdonképpen kiéli rajta a pszichés betegségét (ami nincsen kimondva a könyvben), ami ellen a férj George sem tesz semmit, inkább nem látja meg azokat a dolgokat, amik nem a szemei előtt történnek, hanem mindig és mindenkor kettesben a két nő között. Rejtve ugyan megjelenik, hogy George tud felesége tetteiről mégis hősszerelmes mivolta miatt, vagy éppen két kisgyermekük miatt szemet huny az esetek felett és feleségét támogatja Emmával szemben.

Emma, egy nyomós indok miatt, tűri a megaláztatásokat, hazudik a "balesetekről", s csak egy cél lebeg a szeme előtt: a jövő év az utolsó a gimiben, s utána eltűnhet Weslyn-ből a házból, s ehhez csak a szürkeségbe kell vonulnia, ehhez csak a kitűnő tanulmányi eredmény megtartása a cél, ehhez csak meg kell maradnia a kiváló sportteljesítményének: az USA-ban ezek elegendőek egy kiváló ösztöndíj elnyeréséhez.

Emmát egyetlen barátnője, a dúsgazdag családból származó Sara támogatja, ő van mellette jóban s rosszban, mikor is megjelenik az iskolában egy jóképű srác, Evan, aki meglátja színeket a szürkeségbe menekülő lányban. 

Kapcsolatuk nem lehet mély és szerelmi, mert Carol nem állna jót magáért, beláthatatlan következményei lennének a tetteinek, így a fiatalok így állnak egymáshoz, de a szívnek nem lehet parancsolni.

Evan a tökéletes srácot testesíti meg, azt akiért a legtöbb lány szíve dobogni kezd, s aki soha nem a gonosz mostoha lányait választja, hanem inkább a sokszor szomorú, de boldogulni képes Hamupipőkét, aki bár menekül a bálból, mégis tudjuk a végét..

A trilógia első részét olvasva én is átmentem különböző fázisokon, amikor szörnyülködtem és már a gyámhivatal hívásán gondolkoztam; aztán jobban belegondoltam és megértettem Emma viselkedését; volt amikor potyogtak a könnyeim; s volt, amikor haragudtam a tanárokra, hogy miért nem vesznek észre fontos tényezőket? Haragudtam a két barátra, de aztán mégsem, mert nem biztos, hogy jól sült volna el a cselekedetük. Sokszor pedig csak gondolkodtam, hogy ilyen tényleg megtörténhet-e?- bár arra jöttem rá, hogy igen, hiszen annyi szörnyűség történik szerte a világban, a  családokban is, hogy miért ne lehetne ilyen is? Tulajdonképpen csak azon csodálkoztam, hogy az iskolai tanórákon kívüli foglalkozásokon részt vehet. Bár annyira tehetséges ez a lány, hogy ez szúrhatna szemet, de annyira az eszében és az ügyességében bízik, hogy tisztában van a menekülési stratégiájával.
A könyv elején, amikor még csak sejtettem a lényeget, folyamatosan A szomszéd lány járt a fejemben, és reméltem, hogy nem lesz ennyire brutális.

Evan olyan volt nekem kicsit mint Cortez, azaz egy álompasi, amilyen nincs is, amelyik figyelmes, amelyik szeret, amelyik megért, amelyikért rajongás van, amelyiknek nem tökéletes a családi háttere, amelyik központi figura (lehetne). Talán ezért is bírtam? :)

Ebben az első részben megismertük Emmát és a családját, ill. a két fontos személyt az életéből, de egy felfokozott esemény közben lett vége, s remélhetjük, hogy a másodikban lezárul végre a nem megérdemelt negatív korszaka.

Mikor is jelenik meg a 2.kötet?

Elgondolkodtam, hogy 4/5 vagy 5*, mert 1-2 dolog nem tetszett benne, de, ha azt nézem, hogy le sem tudtam tenni a könyvet és elolvastam ma egy nap alatt (köszönet a családomnak! :) ),akkor mindenképpen megérdemli az 5-t.

Maxim Kiadó,
Dream Válogatás
2013

2013. november 1.

Agatha Christie: Tíz kicsi néger



Én sosem tagadtam, hogy le vagyok maradva Agatha Christie életművével kapcsolatban, sőt azt sem titkoltam, hogy akárhányszor olvastam a Nyílt kártyákkal című írását sok-sok évente, mindig meglepődtem, hogy ki is volt a gyilkos. Tudom, nincs mentség a memóriámra ez ügyben. :)

A már-már kötelező irodalomnak mondható Tíz kicsi néger klasszikus A.C.-t sem olvastam eddig, figyelmemet egy ismerős fiatal hívta fel rá, csak annyival, hogy neki az egyik kedvence már most 12 évesen. Így bekucorogtam a fotelbe az e-kütyümmel, és elolvastam.


"Tíz kicsi néger éhes lett egyszer; s vacsorázni ment,
Egyik rosszul nyelt, megfulladt, s megmaradt kilenc.

Kilenc kicsi néger későn feküdt le, s rosszat álmodott,
Egy el is aludt másnap, s nem maradt, csak nyolc.

Nyolc kicsi néger sétára ment egy szép kis szigeten,
Egy ott is maradt örökre, s így lettek heten.

Hét kicsi néger tűzifát aprít, gyújtóst hasogat,
Egyik magát vágta ketté, s már csak hat maradt.

Hat kicsi néger játszadozik a kaptárok között,
Egyet megcsíp egy kis méh, és nem marad, csak öt.

Öt kicsi néger tanulgatja a törvény betűjét,
Egyik bíró lesz a végén, s marad, csak négy.

Négy kicsi néger tengerre száll, és egy piros lazac
Egyet lépre csal, bekapja, s csak három marad.

Három kicsi néger állatkertben jár, egy nagy medve jő,
Egyet keblére ölel, és így marad kettő.

Két kicsi néger kiül a napra s sütkérezni kezd,
Egyik pecsenyévé sül és nem marad, csak egy.

Egy kicsi néger magára hagyva, árván ténfereg,
Felköti magát, és vége is, mert többen nincsenek."


Hát na kérem! Elterveztem, hogy senkit nem fogok gyanúsítani hanem csak sodródok az árral, hidegen elfogadom, hogy sorban, a versnek megfelelően meg fognak halni a Néger-sziget meghívott lakói. Eddig oké is volt a dolog, de mégsem tudtam elvonatkoztatni attól a"szőkeségtől", hogy a női agyam a háttérbe rakta a legfontosabb információkat, ami végig ki akart törni-mert csiklandozta a halántékomat, de mégis azok a lényegtelen infok térítettek el, amiknél tudtam, hogy nem szabad magam eltéríteni, becsapni, de Agatha néni túljárt az eszemen!

Igen, a 10-ből egész gyorsan ketten lettek, kiderült, amit tudtam, azaz, hogy a rossz-becsapós gondolataim hamisnak bizonyultak, s mikor elfogytak a emberek, elgondolkodtam. Na ne mááááááár!

De szerencsére jött az Epilógus, aminek olvastán csak azért nem vertem a falba a fejemet, mert éjjel negyed 2 volt és lelassultam addigra.

Örülök, hogy sorra kerítettem, örülök, hogy az olvasási terveim ellenére mást olvastam, s örülök, hogy még élveztem is.

(Most következhetne az Isten rabjai Gárdonyitól, de az Elakadó lélegzet hátulról a kis íven megelőzte.)

5*
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...