2013. szeptember 30.

Változások


"Kevés félelmetesebb dolog van életünkben, mint a változás, ha az akaratunk, vágyaink ellenére történik, s úgy érezzük megfoszt valami, számunkra értékes és fontos dologtól. Éppen ezért sokszor rettegünk a változástól, mindent megteszünk, hogy elkerüljük - ám ez általában nem sikerül, vagy ha mégis, akkor sokszor valami túlhaladottat igyekszünk őrizni, konzerválni, s végül ebből is csak szenvedés fakad.

Máskor mindent megtennénk, hogy a dolgok megváltozzanak, jobbra forduljanak, ám úgy tűnik, újra meg újra ugyanazokat a köröket futjuk, minden ugyanazon forgatókönyv szerint halad, és

2013. szeptember 27.

Gillian Flynn: Holtodiglan

AztaQrva!

Nem jutok szóhoz, mert ..............

....................... ilyen alaposan megírt thrillerrel még nem találkoztam. (Vagy csak nem emlékszem, de ennyire jó még nem volt egyik sem - szerintem.)
....................... a vége megérintett, mert nem így kellett volna, mert a szívem szakad meg a folytatástól.
....................... kapkodtam a fejem és nem akartam olvasni, miközben olvasni akartam, és nm jutok szóhoz, mert éreztem, hogy a vége: lesz ami lesz!
....................... egyszerűen nem jönnek a szavak.

Klassz volt!

Nick Dunne ás Amy Elliott (azaz az Elképesztő Amy) egykori new yorki újságírók fergeteges kapcsolatának és házasságának a története, amelybe az ötödik házassági évforduló napján kapcsolódunk bele, amikor közös életük rizikós 7.évében vannak: Amy eltűnik. A lakásban dulakodás nyomai, Amy vérének nyomai láthatóak, s elkezdődik azonnal a  nyomozás.
Az órák, napok pörgésével bepillantunk, sőt megismerjük a helyzetet, a házasságukat, az életüket, s elég hamar belecsöppenünk abba a ténybe, ami nem is számít titoknak talán, hogy ezeknél az ügyeknél elég nagy %-ban a férj a tettes, ő a gyanúsított.

A könyv  a nyomozás és az elkövetkező hetek története, miközben az eddigi életük története is kibontakozik a szép dolgokkal, a szerelemmel, a kedves történeteikkel, amiben megtalálhatja mindenki saját maga, vagy éppen saját kapcsolatának lenyomatait. Ám a szép és jó sok kapcsolatban nem csak átalakul nemesebbé, hanem egész egyszerűen elmúlik.

A könyv  a nyomozás és az elkövetkező hetek története, de ne gondolja senki, hogy egy Poirot történettel találjuk szemben magunkat! A rendőrség nyomoz, keresi az nyomokat, indítékot, de mi a másik oldalt látjuk: Nick napjaiba és gondolataiba, illetve Amy naplójába, gondolataiba pillanthatunk bele, ami érdekessé, izgalmassá, elgondolkodtatóvá teszi a történetet. Egyre inkább, egyre jobban. Ahol  a drukkoló-típusok odaállhatnak valamelyik oldal mellé, védhetik az eltűnt nőt és ölelhetik, vigasztalhatják a férjet is.

Vajon ki mellé állnál? ..és vajon ott maradnál mellette? Egyáltalán állnál valaki mellé, vagy csak követnéd az eseményeket?

Én Nick-párti voltam végig, magam sem tudom miért.Eleinte csak figyeltem, aztán ott ragadtam. Vajon csak Amy stílusa nem nyert meg, vagy más?
Én Nick-párti voltam végig, és a végén majdnem sírva fakadtam.
Hogy miért? Nos, ez titok, minthogy az is titok, hogyan kapcsolódik ez a borzasztó könyv is az életem mai napjához. Vagy az elmúlt hetekhez, hónapokhoz. Nem, nem öltem meg senkit, nincs erőszak a családunkban, más oldalról támasztanám alá, és utálom és félelmetes, hogy mindig van egy kapcsolódási pontom az aktuális könyvhöz. Vagy csak szerintem kapcsolódás, minden esetre gondolkozhatom, utálhatom jelen esetben a könyv végét. (Azt hittem, hogy a falba verem a fejemet, amikor láttam, hogy van még 2-3 oldalam, de hirtelen vége lett, és csak a köszönetnyilvánítás jött.)

Eltértem, de csak azért, mert foglalkoztat a történet: Nick és Amy, ahogy írtam az Elképesztő Amy, akik NYC-ben ismerkedtek meg, majd kényszerű okokból költöztek vissza egy porosabb vidéki városba, Nick szülőhelyére. Vajon egy híres írók gyermeke Elképesztő Amy, egy magániskolákba járó, kozmopolita lány, hogyan éli meg a költözést? A munkanélkülivé lett újságíró Nick, aki édesanyja ápolása miatt tért haza, hogyan éli meg az új, teljesen más hétköznapokat? Beszoknak? Odaszoknak? Megszoknak? Egymást is megszokják ebben a Missisippi melletti kietlen lakóparkban? ...de valójában mi is történt?

Gillian Flynn fantasztikusat alkotott. vajon sokat nézett bűnügyi filmeket, sorozatokat, thrillereket? vajon ilyen meséken nőtt fel egy esetleges zsaru, jogász papa mellett? Vagy csak elengedte a fantáziáját, és megalkotott egy remekművet? Nem tudom, de szívesen megkérdezném tőle.
Eltalálta a nőiséget, a nők egy nagyszámú típusának vágyait, gondolatait úgy, hogy még a férfiakat is megfelelően ábrázolta.

Nem tudok mit írni, mert szerintem spoiler lenne, annyit azonban hozzátennék, hogy olvastam egy blogon azt a kérdést, hogy vajon Nick vagy Amy süllyedt le mocskosabb mélyre? Nekem erre csak egyértelmű válaszom van, nem is kellene gondolkoznom. Aztán Nima azt is mondta most, ezt a könyvet mindenki másképpen értelmezi, főleg a végét. Érdekelnének a vélemények.
Vajon nem tudok elvonatkoztatni az eseményektől, nagyon egyértelműen értelmeztem a sorokat? Nekem most minden fekete és fehér, esetleg egy kis szürkével kiegészítve. Nem láttam bele, nem vizsgáltam a saját kapcsolatomat, egész egyszerűen egy pszichopata történet, ami elvont a hétköznapokból, ami elgondolkodtatott, ami továbbgondolkoztatott, és gondolkozom tovább.

A végével kapcsolatban: "Miért? Mondd, Nick! Miért?????????"

Alexandra Kiadó
2013

P.S: Idáig nem írtam spoilert, de a hozzászólásoknál már utalások vannak. ha nem olvastad a könyvet, akkor itt állj meg! :)

2013. szeptember 22.

M/3. Holtomiglan-holtodiglan



Igen-igen! Ez az a könyv, amit hirtelen megtalált utalványomat kiegészítve vásároltam, és el is kezdtem csütörtökön, de azóta sem volt túl sok időm. Ez a fránya net elvonta a figyelmemet a szervezett programokkal együtt. Máskor egy szabad hétvége elég egy ilyen vastag könyv elolvasásához, így most szomorú vagyok. :(

Ellenben már kétféleképpen is tudom olvasni, és így tök jó! Ráadásul kíváncsi vagyok, hogy mi is fog történni a könyvben, mert igazán jónak ígérkezik és igazán jókat olvastam róla néhány blogon (leginkább Nimáéra emlékszem, amit el sem olvastam, nehogy valami olyat olvassak, ami befolyásol)!



"Ásó, kapa, nagyharang - a romantikus hollywoodi filmekben valahol itt ér véget a történet. Ám mi lesz ezután? Mi történik, amikor a boldog álom szép lassan szertefoszlik, s már abban sem vagyunk biztosak, hogy valóban ismerjük azt, akinek igent mondtunk."

2013. szeptember 20.

Vásároltam



Az történt tegnapelőtt, tegnap és ma, hogy hoztam a formám, amikor az történik, hogy kell valami azonnal és most, és addig rágódom, és mérlegelek, és beszélek róla,hogy nincs megállás, és megveszem.

Soha nem akartam igazán e-olvasót, azaz e-readert, de hirtelen jött az ötlet, mert már kevés könyvet tudok megvenni, a könyvtárban nem találom, és jó lenne, s ha ez még azzal is párosul, hogy az ismerősök "kölcsön is tudják adni" e-ben, akkor az tök jó. De már olcsóbbak az e-könyvek, ami nem hátrány.

Így 3 nap alatt eljutottam odáig, hogy megvettem. :)
Szerda este: elgondolkodtam rajta.
Csütörtök reggel feltettem a kérdéseimet az ismerősöknek a fajtákat és a beválásokat illetően.
Csütörtök este felvázoltam itthon a terveimet, és elkezdtük nézegetni azt a három típust, ami szóba jött.
Ma, pénteken fél 2 körül, munka után bementem egy üzletbe, hogy megnézzem, megfogjam őket, mert mindegyikben más volt szimpatikus.


...és végül azt vettem meg, ami tegnap első helyen állt a netes nézelődés után, ellenben a boltban a leghátsó lett, azaz pont ezt nem akartam annyira. Hogy mégis mi döntött?

Az úgy volt, hogy kiállítva egy Nook és egy Kindle 5 volt, egyforma áron. Őket fogdostam, nyomkodtam, érintettem, simogattam, és azt kellett megállapítanom, hogy a Kindle tetszett leginkább, finoman belesimult a kezembe, de a Nook érintőképernyőjébe belehabarodtam. Akkor még másra nem figyeltem fel. Kiállítva volt még egy olcsó LCD-s, az fel sem merült. Aztán megkértem egy eladót, hogy mutasson egy Wayteq-et, hiszen tulajdonképpen ez volt tegnap a kiválasztott. Kihozta, megmutatta és nem tetszett. Nézegettem, fogdostam, összehasonlítottam, végül pro-kontra alapon, a kérdéseim megválaszolása után mégis ez mellett döntöttem.
1. A Kindle 5 kiment, már nem gyártott típus, azért ilyen olcsó (ezt nem tudom, lehet, hogy hülyeség), de kellett volna vennem tokot, és egyből 10ezer lett volna a különbség.
2. A Nook-nak nincsen tokja (ami szintén lehet, hogy hülyeség, mert van- de ezt sem tudom...)
3. ..és amit nem írtam, a legfontosabbon az áron kívül, hogy egyedül ennek magyar a menüje, ahol nem éreztem elveszettnek magam. Ennél a pontnál, valamint, hogy tokkal került kevesebbe, mint a felső kettő, rájöttem, hogy én olvasni szeretnék rajta, és mindegy, hogy ez 1-1,5 centivel hosszabb. Hirtelen felindulásból döntöttem, és ez jó, mintha hezitáltam volna napokig, és meggondoltam volna magam a költekezés miatt.

Szóval lett egy ilyenem:

Mondjuk, bánom, hogy szürke, mert fekete-mániás vagyok, de annyira kellett sietnem tovább, hogy elfelejtettem megkérdezni, hogy nincs-e fekete, vagy sötét szürke...
De mint mondtam, olvasni szeretnék, talán elfogadom ezt a színt is. :)
Update: sötét szürke.. fáradt vagyok. vagy hülye-nincs mentség.

..és mivel, tök analfabéta leszek hozzá, biztos s.o.s-ezek majd Nimának is.

2013. szeptember 17.

Anna Gavalda: Szerettem őt


"Ha az ember boldog, akkor a dolgok maguktól is helyrerázódnak, nem gondolod?"

Én eddig két könyvet olvastam Anna Gavaldától, amelyek teljesen más témát hordoztak magukban (Együtt lehetnénk, 35 kiló remény). Ugyanezt a hatást váltották ki belőlem, így azt tudom mondani, hogy az írónő és az én kapcsolatom bizonyára nem változik már.

A Szerettem őt, egy rövidke, szellős kisregény, tulajdonképpen egy elhagyott feleség és apósának a beszélgetése.
Őszinte.
Fájdalmas.
Magányos.
(Talán még) szép (-nek is mondható).

Ahogy hallgattam ezt a beszélgetést az elhagyott jéghideg kis házban, szomorú lettem, hogy itt van egy szétment házasság, ismét egy, mint körülöttem oly sok. Ezen kívül van egy szomorú házasság is, ami nem  végződött válóperrel, de nem azt adta, amit szerettek volna. Egy szomorú feleség és egy morcos, csendes öregúr, akinek talán megvolt az oka, hogy ilyen legyen, de nem ítélkezhetek, nem ismerem a tényeket. Csak elszabadult a fantáziám.

Chloé, a feleségről sem tudok sokat mondani, nem ismertem meg sem az életét, sem a férjével való kapcsolatát, sem őt magát. Ki tudja házsártos asszony volt, és ezért hagyta el Pierre? Ki tudja, talán semmi különös oka nem volt, csak az élete, a gyermekkora annyira befolyásolta, annyira nem érezte jól magát, annyira átvette az apjában lévő titkot, hogy könnyebb volt menekülni. Nem tudhatom, nem ítélkezhetek.

Szerették őt. Pierre-t, Mathilda-ot. A mást, a szabadságot, egy szebbnek-jobbnak tűnő életet. Soha nem tudhatom meg, hogy jobb lett-e volna. Nem pillanthattam bele, nem történt meg.

Szerettem őt. Egy minimalista regény, amiket kedvelek, mégsem tudom azt mondani, hogy ez a történet mennyire mélyen érintett, mennyire elgondolkoztatott. Szerencsére?-mert én nem élem ezt át? Vagy mert éppen teljesen más irányú konfliktusok szövik át a napjaimat? Vagy csak azért mert Anna Gavalda marad számomra a szimplán jó író, akinél nem őrjöngök a fantasztikus írásoktól.
vagy csak nem érte meg őt.

Rövidke regény, érdemes elolvasni, mert a maga nemében jó, elgondolkodtatja az olvasót. Kit mélyen, kit csak a felszínen.

Hát akkor gondolkodjunk el:

"Ha az ember boldog, akkor a dolgok maguktól is helyrerázódnak, nem gondolod?"

Magvető Kiadó
2005

P.S.: Színházi előadás is megtekinthető, bevallom: én kíváncsi lettem.




M/3. Gavalda

Elolvastam két reggelen Anna Gavalda Szerettem őt című kisregényét, és emésztem. Szerintem sokkal jobban tetszett volna, ha nem ebben az élethelyzeteimben olvastam volna, de kicsit rágódok rajta, hogy az ihleteimet előhúzhassam... aztán vagy sikerül. Vagy nem.


2013. szeptember 15.

Gilles Legardinier: Állítsd le magad, Julie!

Gondban vagyok: nehéz értékelnem ezt a könyvet, mert két különböző érzést váltott ki belőlem.

Egyrészt nem értettem meg ennek a Julie-nak az érzéseit, a gondolatait, másrészt pedig a könyv közepén megjelenő magvasabb gondolatok, Julie személyiségének kedvező fejlődése végre kimozdított a szájhúzáson, és élvezni kezdtem egészen a végét megelőző dolgokig. (Hasonló érzések kerítettek hatalmukba, mint S.Kinsella könyveinél.)

De, hogy ne vágjak a dolgok közepébe, felvázolom, hogy miről is szól a könyv. Julie egy 28 éves hölgy, akiről hamar kiderül, hogy miért dolgozik egy bankban, amit utál; hogy miért hagyta abba az egyetemet?, hogy ki volt legutolsó barátja, és arról is képet kapunk, hogy mennyire dilis...., hogy képes beleszeretni egy pasiba úgy, hogy még nem is látta, csak a nevét olvasta a postaládán: Ricardo Patatraz.

Hát, azt kell mondjam, hogy én eddig magamat nagyon romantikusnak gondoltam, s, ha visszagondolok a fiatalabb kori önmagamra, képes voltam sokféle hülyeséget megtenni a szerelemért, hogy felfigyeljenek rám, hogy meghódítsak, hogy meghódítsanak, s bár nem mentem addig, mint ez a gyönyörű Julie, mégsem vagyok büszke. Annak nagyon örülök, hogy 28 éves koromra férjhez mentem, így nem kellett magamat meghülyíteni; így szimplán örülök, mert igazán vicces volt olvasnom Julie cselekedeteiről. Vicces és egyben szenvedős is, mert volt, amikor csodálkoztam a tettein. Julie élete egy merő szenvedést is rejt, amelynek központi öröme a barátnőkkel való pletykázással egybekötött vacsorázás, ahol jókat nevetgélnek egymáson, egymás szenvedésén, meghallgatják a történeteket,a siralmakat, örömöket. Segítenek a bajban, a legjobb barátnők készen állnak, ha segítségre van szükség. Julie jó ember, de keresnem kellett benne azt, amiért szívembe zárhatom őt. De megtaláltam!

Julie Ric iránt érzett szerelmének a szerencsétlenkedések mellett pozitív hozadéka az volt, hogy végre felfogta, hogy milyen sivár és unalmas az élete, hogy ezen változtatni kell. S belevágott: otthagyta a bankot és a tettek mezejére lépett minden területen. Kinyílt a szeme, dolgozni kezdett, új kapcsolatokat kezdett ápolni, és jobb, komolyabb nővé érett.

Miközben olvastam, hogy mennyi felesleges és idióta dolgot meg nem tett, hogy Ric szerelmét közelebb vonja magához, annyit csodálkoztam, hogy tényleg vannak ilyen nők?-, mert szerintem nincsenek, bár én naiv vagyok. Ezeket a próbálkozásokat inkább egy kamaszodó kislányhoz tudnám társítani, s ha figyelembe veszem, hogy végül mire jött rá a férfival kapcsolatban, s mit meg nem tett a szerelem eléréséért, a férfiért való küzdelemben, akkor a fejemet inkább a falba vertem annyira fájdalmas volt.

Nem tagadhatom le, hogy a könyv közepétől igazán élveztem a történetet (a vége előttig). A mondatokat, a beszélgetéseket, Julie változását, az életre való odafigyelését, a másokkal valókapcsolatát. Ezek a mondatok jól estek, jókat mosolyogtam is, itt a szívembe zártam a szereplőket, az egymáshoz fűződő kapcsolataikat.

Szokásomtól ellentétesen elolvastam a köszönetnyilvánítást is, ami kimondottan jó volt, lendített az érzéseimen, mert így legalább megtudhattam, hogy biztosan vannak ilyen majdnem harmincasok, mert Gilles Legardinier a feleségéről mintázta Juliet, s annak is örültem, hogy az író gyerekkoráról olvashattam, hogy őt örökbe fogadták, hogy milyen fontosak voltak neki a szülei. (Az utolsó oldalak elolvasásáig azt hittem, hogy Legardinier kifigurázza és kigúnyolja a nőket...)

S bár nekem a borító kissé távol áll a történettől (értem én, és össze is kapcsoltam, de mégis...), mindenképpen figyelemfelkeltő!

Park Könyvkiadó
2013

2013. szeptember 13.

M/2. Júlia, ó Júlia

Állítsd le magad Júlia, vagy nem leszünk jóban! Amikor normálisan gondolkozol, megcsillantod klassz gondolataidat, de ezt jól rejted -eddig a könyvben- a legtöbb esetben. 
Most csak egy nyafogós P.vagy!


Eddig: harmadannyi nyafogás az egészhez képest.

2013. szeptember 11.

George Orwell: Állatfarm

Ha most nem írok az Állatfarmról, akkor már soha nem fogok, pedig nagyon elkapott a könyv. Időben és térben, pont akkor amikor kell, ahol kell. Na jó, ez hülyeség, a GPS koordinátái nem igazán szoktak kimozdulni, de akkor is. Mondjuk úgy, hogy ez az első könyv hosszú idő óta, amit nem jelöltem, nem pálcikáztam, amire nem kaptam csillagokat, nem kérdezték igazán, hogy tetszik, bár szerencsére nem kellett csendben maradnom, van egy hely ahol idézhettem, ahol megszólalhattam.

Állatfarm...
Én egy olyan házban nőttem fel sok generációs együttélésben, ahol egy kis gazdaság folyt, azaz a nagyszüleimnek volt munkájuk, azaz én csak a nagypapám munkájára emlékszem, a nagymamám olyan korán nyugdíjas volt az előző évszázad előző rendszerében, hogy csak arra emlékszem, hogy tavasztól őszig a veteményeskertben volt, vagy a barátnőivel tótul beszélgettem a hagymapucolás, borsófejtés közben, télen pedig varrt és hímzett, vagy éppen kukoricát morzsolt. Nagyon sokat voltam velük, nagyon szerettem őket.
Ó, elkanyarodtam Orwell könyvétől, pedig még azt szerettem volna mondani, hogy volt nekünk is malacunk, sokszor én is mentem a vásárba malacot venni. Volt baromfi udvarunk is, szedtem tojást, rohantam kakas elől. Más nem volt, amikor én voltam gyerek voltam, de apukám még saját kecsketejet ivott. A lóhoz pedig olyan kötődésem volt, hogy nagyon szerettem volna egyet, apu meg is ígérte, "majd, ha lesz pénzünk", de sajnos sosem lett egy lóravalónyi, így csak simizem az orrukat, ha összetalálkozunk.
 Békés világ, bár véges volt az életük a mi házunkban.

Eleresztettem a fantáziámat és nem kellett nagy agymunkát megeresztenem: Orwell állatfarmja kísértetiesen hasonlít ahhoz a világhoz, amiben élek. Gondolom, nem kell nagy képesség, hogy mindenik időszakhoz lehet hasonlítani így vagy úgy, de most belecsöppentem mélyen, fulladásig ebben a botrányokban.

Akár a pedagógus-életpályamodell névre keresztelt "gyönyörűséget", akár a könyves játszóteret tekintem, valahogy ugyanazt éreztem, mégpedig azt, hogy nekem mi a nem jó benne.

A történet lehet akár Napóleon (a disznó) élettörténete, cselekedeteinek és irányításának mikéntje, a farm változásainak mibenléte és megtörténte egy olyan képet mutatott, amin szörnyülködtem. Amin sajnálkoztam. Amin könnyeztem (igaz csak egyszer!).


" HÉTPARANCSOLAT"

1. Aki két lábon jár az ellenség.
2. Ai négy lábon jár, vagy szárnyai vannak, az barát.
3. Állat nem visel ruhát.
4. Állat nem alszik ágyban.
5. Állat nem iszik alkoholt.
6. Állat nem öl meg más állatot.
7. Minden állat egyenlő."

Volt egyszer egy Major, egy Jones nevezetű gazdával. Mit csinál egy gazda? Hát gazdálkodik. De az ősöreg disznó, megjósolt-előrevetített egy forradalmat, annak érdekében, hogy az állatok ne legyenek kihasználva, többet ehessenek, ne kelljen eladásra tojni, szülni, tejet adni stb. Az állatok fellázadtak, elűzték az embereket és elkezdték boldog életüket az Állatfarmon.


Az állatok éltek boldogan a maguk alkotta törvényekkel diktatúra nélkül, egyenlőségben szeretetben, mígnem a két főnök malac összeveszett, egyik elűzte a másikat, s így az egyik hatalomra tört. A hatalom pedig megváltoztat mindenkit. 
S a barátságból harag lett. A boldogságból szomorúság. A barátságból barátságtalanság. A barátból ellenség.
Hogy élték meg ezt az egyes állatok? A legidősebbek: Rózsi a kanca, Bandi a fia, Benjámin a bölcs szamár, a naplopó macska, a cuki kölyökkutyákból terroristaelhárítóvá vált kutyák, vagy a többi tyúkeszű baromfi?
Valahogy tyúkeszűen. 

..és ha elolvassa bárki ezt a könyvet, majd rájön, hogy igaz-e a mondás: "Sok lúd disznót győz!" -de gondoljátok ezt egyéb állatokkal inkább.

Az utolsó kérdésem pedig csak az lenne, hogy az állatok válnak emberivé, vagy mi ember válunk egyre nagyobb állatokká???

[[Én a MEK-ről kinyomtatva olvastam, de ahogy a borítókat nézegettem, azonnal egy angol nyelvűre esett a választásom.]]

2013. szeptember 8.

Melléklet (azaz M)/1. Állatfarm, Macskafogó és a Mikulásvirágom

Könnyeim csordultak egy beszélgetéstől, azaz a nevetéstől, s mivel most nem tudok pálcikázni, ezért itt mutatom meg, hogy hol tartok az Állatfarmban:

Szóval, ha egy malacnak 4 lába van, és én Hógolyót, Napóleont és Süvit számolom csak, akkor most tartok 6 lábnál. :D

Áh, nem asszociálok, nem idézgetek, azt megtettem ismerősöknek, mondtam is, vagy említettem, hogy ha madár lennék: kacsa lennék.... de annyira jó, hogy az Állatfarmban, még az Őrnagy vezetésével a Patkányok is Elvtársak lettek, így egyből értelmet nyert, hogy ugráljak, vagy ne, különben mehetek vissza a balettba ugrálni.. :))

Ha vissza nem is, vagy mittudomén! holnap nagyon korán kell kelnem, hogy dolgozni menjek, és előre rettegek a sötét hajnaltól, de i love macskafogó!

Íme:




U.i: a megölt Mikulásvirágomat szuggerálom tegnap óta, és kezd feltámadni. Van ebben valami fenséges és templomi!

2013. szeptember 6.

Leiner Laura: Bábel

Vége a nyárnak, a buliknak, így lecseréltem a képet, így hirtelenjében a hangulatomnak megfelelően. legyen szürke, esős...

Elolvastam a Bábel-t, tulajdonképpen -ha eleresztem az asszociációs képességemet akkor- ezt a fiataloknak szóló fesztiválos történetet el is tudom helyezni az aktuális állapotomba: bábeli zűrzavarban élek életem több területén.

"...féltem, hogy goromba lesz, amit nem viselek túl jól, úgyhogy a kivárásos taktikát választottam, bízva abban, hogy majd minden megoldódik magától. (...) Viszont nyughatatlan természet vagyok, és egy idő után nem bírtam tovább a feszültséget."

Vagy mondhatnám forrong a levegő úgy, mint a RHCP-koncerten a visítozó lányok társaságában.

Az új képek pedig ugyanúgy sejtethetik a fesztivál kétnapos esőjét, mutathatják a magányt, amit Zsófi érzett, és a fényt, ami mindenhonnan világíthat, ha megtaláljuk azt a kis rést, ha jó helyen keressük- szóval, ez az életre is igaz. Kapcsolódási pontok mindenhol vannak, látjátok? Legyen szó tiniknek írt könyvről, el tud érni a történet hozzám, mert tudok benne találni olyan momentumokat, mondatokat, amelyek találóak, amelyek rám igazak, vagy éppen az adott helyzetekre.

A BÁBEL Latter Zsófi és 4 barátjának illetve még néhány havernak - és természetesen a punk-nak- a története, akik megérkeznek Pápára egy nemzetközi zenei fesztiválra. Zsófi csakis a Red Hot Chili Peppers koncert miatt megy élete első ilyen többnapos rendezvényére, ahol tervei szerint meghódítja Anthony Kiedis-t az énekest, majd a felesége lesz stb.stb.

Azt nem árulom el, hogyan is tervezi ezt kivitelezni a fiatal lány, de azt elmondom, hogy Napsival, Szaszával, Abdullal és Hipóval (ill. ismerős-és ismeretlen haverokkal és természetesen a punk-kal :D) rengeteg élményben lesz részük még akkor is, ha alig jutnak el koncertekre. Palackokat gyűjtenek, sárban hemperegnek, átveszik a nomád-fesztiválos életformát, rohannak egyik helyről a másikra, közben eltévednek, de sebaj!, szerelmesek lesznek, a fiúk naponta, félnaponta másba, sőt Hipó állandóan az orvosi sátorban köt ki. Ezen kívül ott vannak a konfliktusok, a szerelmi cívódások, hogy 5 napon keresztül keresni kell egy olaszt, és, hogy Zsófi 17 évesen komolyan azt gondolja, hogy Chili Juniort szül majd Anthony-nak. :) Itt, ennél a ténynél itt kicsit kiakadtam és csak remélni tudom, hogy én nem voltam ekkora lökött, hogy ilyenről álmodoztam. Pedig biztosan... talán nem ennyi idősen. (Bár arra emlékszem, hogy a barátnőmmel odavoltunk Hoboért, amikor én 17 és ő 20 volt, és amikor belejtettünk az Orczy-kert koncertjére és odamentünk előre... akkor az akkori feleséget Igó Évát ki akartuk tolni a helyéről.. :D)

Visszatérve a könyvre: hogy ki nevezte el Zsófit Chilinek, hogy Latter Zsófi miért is lett Latter-Kiss Zsófia, és vajon Zsófi végül bejutott-e a VIP szektorba a koncert idejére, az kiderül a könyvből, mint ahogy az is, hogy Napsi és tesója mennyire bolondok, Abdul mennyire hiú, és Szasza ki is egyáltalán. Megkérdezhetném a Hová tűnt Damon Hill? helyett, hogy "Miért is nem veszi fel Atesz?", vagy éppen, hogy miért küldik el Abdul fül-orr-gégészhez, miközben Boldi füle sérült meg?

Egy vidám kamaszsztori, amelyen jókat nevettem, (éjjel felolvastam részleteket a férjemnek, mert imádom Doktor Farouk-ot) és bár én hosszantartóan nem voltam fesztivál-lakó, mert én csak a hierarchia alján, napijegyesként buliztam olykor, mégis teljesen átéreztem a szórakozásukat, jókedvüket. Szerintem a koszt, a sarat, a mocskos mosdókat nem bírtam volna, de ki tudja?

Örülök, hogy elolvastam, s bár Zsófi tényleg 17 év alatti szintet hozta, mégis megbocsátottam neki, mert önzetlen jó barát, akikből kevés van, és akik nagyon fontosak az életben: mindig és mindekor, mert higgyétek el, mindig kiderül kire lehet számítani. Ma vagy holnap, vagy jövő héten. Itt vagy Szegeden vagy éppen más országban. :)

4/5
Ciceró Kiadó
2013



2013. szeptember 1.

Cecelia Ahern: Utóirat: Szeretlek!


Ha azt mondom P.S. I love you, akkor több nőnemű társam az életben a fejéhez csap, hogy "Ó, de kedvelem azt a filmet!".
Igen-igen, egy nekem is tetsző film. Szerintem beletartozom abba a nagy átlagba a nők között, akik kedvelik a romantikus filmeket, amiben van öröm boldogság, még, akkor is, ha a szomorúság is könnyeket csal a szemeinkből.

Ez a film Cecelia Ahern nagy sikert elért könyvéből készült, ebből az Utóirat: Szeretlek címűből.

A film folyamatosan ott pörgött a szemem előtt, többször láttam, egész sok jelenet belém ivódott, így az olvasás közben tudtam, hogy ez nem így, hanem úgy volt. Amitől nem tudtam elszakadni, az Gerald Butler, mint Gerry a férj.

Ennyi bevezető után mit is lehet írni egy Cecelia Ahern könyvről, ami nem rugaszkodik el a valóságtól, ebben sem jelennek meg a természetfeletti barátok, aminek én kimondottan örültem most is. :)
Az egyik legjobb története!

Holly és Gerry, kb. 14 éves koruktól jártak együtt, és ma már sokszor meglepő módon Holly 23 éves korában házasodtak össze. 6 teljes évet töltöttek együtt házasságban, mert Gerry, Holly 30 éves szülinapja előtt valamennyivel egy hosszabb betegség után elhunyt. Igen, ez szomorú, sőt nagyon az: fiatalok, boldogok voltak.
Ami a könyvet sokunk kedvencévé varázsolta, az egy olyan cselekedet a férj részéről, amit sok valós férfi képtelen lenne kivitelezni. És ez biztos tetszene nekünk. Legalábbis nekem igen.

Gerry 10 hónapra előre megírta a maga kis leveleit a szeretett felesége számára, hogy segítsen neki a gyászban, a továbblépésben. Holly, megkésve áprilisban bont ki azonnal két levelet, majd utána minden hónap elsején, már éjfélkor izgatottan olvassa a sorokat.

Miközben telnek a hónapok, és múlnak a hetek, Hollynak sikerül egyre inkább kikerülnie a szürkeségből, a családja és a barátai segítségével: bulizik, munkát keres, énekel, nyaral és tanúskodik, s talán az élet újra rátalál, hiszen az élete forgott tovább.

Nem szeretném elmondani, milyen ötletei voltak Gerrynek, de a kicsit szomorúan könnyed regény 10 hónapja alatt megismerjük Hollyt, képet kapunk a az elmúlt éveikről is.

A borítékok néhány soros  apróságokat rejtettek, éppen ezzel segítettek a feleségnek: nem az ömlengés és a sajnálkozás sorait tartalmazták, hanem apró utalásokat, amik a romantika, az öröm könnyeit csöpögtették a nevetés vagy éppen a szomorúság miatt.

De a végük (majdnem)  mindenek azonos volt: "Utóirat: Szeretlek."

5*!

Athenaeum Kiadó

2013


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...