2013. augusztus 31.

Cecelia Ahern: Életed regénye


Elég lenne annyit írnom, hogy kedvencet avattam ezzel a könyvvel!
Aki ismer, olvas, azok tudják, hogy ez ritkán történik meg, valamiért mindig legörbül a szám, mindig van valami olyan indok, ami nem engedi az 5 *-ot vagy éppen a kedvenc jelzőt, de ez most jó volt!

Cecelia Ahern-nel úgy vagyok, hogy mindig várom az új könyveit, tetszik az írónő stílusa, de nem mindegyik jut közel hozzám.

Az Életed regénye viszont betalált!

Kiindulópontja olyan, mint a többinek: van egy nő, akinek problémája van, ebből kell kikeverednie. Élnie kell tovább az életét, dolgoznia kell, fel kell magát söpörnie a piszokból, be kell fejeznie az önsajnálatot, fel kell rugaszkodnia a felszínre.

Katherine, azaz Kitty Logan újságíró. Egy olyan újságíró, aki az ösztöneire hallgatott, önmagába nézett, mély, tartalmas írások kerültek ki a kezei közül az Etcetera magazin munkatársaként, ám amikor egy tévécsatornához került, az ottani morál, a műsor megváltoztatta, s egy orbitális hibát vétett. Akkorát, hogy az újságokon kívül még a bíróság is vele foglalkozott, rezegni kezdett a léc az írásos munkáját illetően is, s ráadásul a magánélete is negatív fordulatokat kezdett venni: meghalt főszerkesztő barátnője, szerelme kiköltözött a lakásból, s napról-napra mindenféle atrocitás érte őt.

Kitty azonban kapott egy (utolsó?) lehetőséget attól az embertől, aki még bízott benne: egy lista, száz névvel.
Ennyi. Kik ezek? Mit akart velük Constance az elhunyt barátnő? Mit akart róluk írni? Milyen kapocs van közöttük? Kittynek két hete van ezt a témát kideríteni, felgöngyölíteni és megírni a vezércikket.

Ahogy olvastam és megismertem az embereket, a történetüket, elgondolkodtam, hogy én kinek mit jelentek? Alkotok-e maradandót? Mennyire örülök a visszajelzéseknek? Milyen az életem? Mary-Rose-t nagyon szerettem, sokszor azt gondoltam, hogy bár lehetnék olyan, mint ő. Eva Wu munkáját  irigyeltem , Birdie 85 éves életfelfogását kedveltem. Mindegyik névbe belemerültem, és érdekelt, hogy Kitty mit is fog írni vezércikknek.

Nagyon örültem, hogy most semmi misztikus természetfeletti barát, másik én nem került elő, hanem csak az élet, ahogy Kitty küzd, próbálkozik -olykor némi baráti segítséggel- próbál lábra állni, s ahogy élete kezd helyreállni, hogy a végén újra pillangóvá változhasson.

"..talán jelentéktelennek hisszük magunkat, unalmasnak találjuk életünket, mert nem csinálunk eget rengetően nagy dolgokat...."

Életed regénye: a te regényed mi? (Én még keresem a legfontosabb, legértékesebb epizódomat....)

5*********

Athenaeum Kiadó
2013


2013. augusztus 30.

Újdonság a gyerekeknek: megjelent a CikCakk




A Harmat Kiadó a könyvek mellett egy gyerekeknek szóló magazin írásába, alkotásába és kiadásáa is belefogott CikCakk címmel.

A linken meg is tekinthető az első szám, a kéthavonta megjelenő magazinról plusz információkat is itt tudsz megtudni. Ahogy a könyvtárban megnéztem és kezembe fogtam, a Family magazin augusztus-októberi számához is jár egy ingyenes példány.

A kiadó főleg az alsós korosztálynak ajánlja a magazint, de ahogy én is végignézegettem, szerintem vannak olyan témák, cikkek benne, amelyek esetleg az 5. és 6. osztályosokat is érdekelhetnek.

Cikázz a CikCakkal a témák között, s találkozhatsz mesével, műalkotásokkal, bibliai információkkal és hétköznapibb (állatokkal, sporttal stb.) írásokkal is, sőt egy kérdőívet is kitölthetsz!

2013. augusztus 26.

Timo Parvela - Virpi Talvitie: Miú és Vau


"Ki az okosabb: a kutya vagy a macska? Ezen Miú és Vau néha bizony összekapott, pedig máskülönben békés egyetértésben éltek házacskájukban, amely a dombtetőn állt, ott, ahol az erdő és az ég összeér."

It was amazing! Kedvenc! 

Miú és Vau, egy macska és egy kutya barátságának és életének kis történetei.

Mondhatnám, hogy szeretem a kutyákat és imádtam Vaut. Mondhatnám, hogy a macskákat nem annyira, és ez tovább folytatódott Miú kapcsán. (Egyébként kedvenc élő macskám: Manta a Fruzsiék macskája, mert nem dorombol nekem, és nem várja el, hogy simogassam, viszont gyönyörű jószág, aztán még Finduszt is bírom.) 
Alapvetően kutyás vagyok, őket nagyon-nagyon, s itt is Vau állt hozzám közelebb. Vau és Miú kapcsolata és barátsága gyönyörű. Miú bármennyire lusta, önző, tökéletes dög, a maga módján szereti Vaut, hiszen nem is sejti, hogy mennyire kihasználja a kutyát. Vau a szorgalmas, önfeláldozó, a barátjáért mindent megtevő, ellenben minden lemondást elfogadó és elviselő kutya, aki már túlzottan elfogadja a barátját. Érte lemond, miatta önzetlen, elfogadja a macskát olyannak, amilyen, s bár fél tőle, hogy Miú egyszer elhagyja (mert voltak rá a cicának kísérletei), lassan rájön, hogy nem tud nélküle élni, így megpróbál felkészülni rá. Elfogadja a macskát olyannak, amilyen, sőt még sikerélményhez is juttatja őt. Tudnak együtt sírni és együtt nevetni egy szemrehányás nélküli életben. Segített neki mindenben: a biciklizésben, a síelésben, a tökéletességben, a szupermacskaságban. :D S bár voltak Vaunak kisebb nehézségei Miúval kapcsolatban, de a végén mindig minden megoldódott. Jól.

Nem tudom szavakba önteni mennyire tetszettek ezek a kis mesék, történetek. 
Én nem hiszem, hogy kedvencet tudok mondani a 20 mese , de a Karácsony-t, az Őszi elutazás-t, a Biciklivel a Holdra címűt, a Tökéletes-t (és a többit) nagyon megkedveltem. 
S, a végére arra is rájöttem, hogy a macskák e könyv szerint sokkal játékosabbak, sokkal spontánabbak, nem terveznek előre, nagy ívben tesznek a világra, míg az általam kedvelt kutyák, mint Vau kevesebbet nevet, játszik, megfontoltabb. Mint én. Szóval, van mit tanulnom ettől a lusta négylábútól is!

Erkölcsös-e bevezetni az erkölcstant annak is, aki tesz nagy ívben az egészre?- és a többiről...

Ethics & Compliance
Kép innen

Nem feltétlen ebbe a blogba való, de a másik nagyon szűkkörű, és érdekelnének vélemények. 

Leszögezem, hogy vitázni nem fogok, mert, ha jól művelném ezt a dolgot, azaz jól és megalapozottan ki tudnám fejezni a gondolataimat, akkor ügyvéd lettem volna, ahogy azt még 5-es koromban terveztem.

Mennek a viták az új tantárgyak fontosságát illetően és a különféle az új bevezetésekkel kapcsolatban, amik között én is találtam kivetnivalót, már írom is a napköziről való kikérőimet, de mégis megálltam és befogtam a számat a erkölcstan vagy a hittan és erkölcstan tantárgy (és a többi kapcsán). Tekintsünk el a hittantól, hiszen ha valaki nem vallásos, akkor ne járassa, mindazonáltal ismerek olyan szülőt, aki a hittant választotta a gyermekének, miszerint az alapvető intelligenciához tartozik némi vallásos biblia-történetismeret. (Szerintem is. Egy minimális. 1-2 év vagy nem tudom.) Az erkölcstannal kapcsolatban azt mondom, hogy jó lehet, ha játékokkal, drámajátékokkal, beszélgetésekkel oldják meg, ez akár szuper lehet. Mondhatjuk, hogy a gyerekeknek ezeket a családban kell(ene) megtanulniuk. Sőt körülöttem ezekkel a szavakkal dobálóznak. De! Már az óvodában megtapasztalhatóak azok a jelek, amik éppen az "egészséges testi/lelki élet" ellen vannak. Sok olyan gyereket ismerek, aki sok időt tölt a tévé előtt, hiába fejtem többször is ennek káros hatását. Sőt!-amiket néznek és amikor nézik. A szappanoperákat is ismerik többen, véleményük is van, hogy ő nem szereti, de anyukája igen. Ezt tudnám még boncolgatni, de minek?
Arról nem is beszélve, hogy mit várjak a szülőtől, ha a szemem előtt hagyja, hogy a gyereke üsse őt? Hol a mérce? Én is azt gondolom, ha egy pici megragad már a hányatottabb sorsú, kulturálatlan stb.gyerekeken, már jó lehet.
A kisebbik gyerekem osztályában is előfordul a más bőrszínűek kiközösítése, pedig abszolút nem kellene, mert nem az a csoportosulás. De a szülőt követi a gyereke.
Mit mondjak akkor, ha egy pedagógus gyereke üt, rugdos, bántalmaz másokat folyamatosan- szóval még annak sem sikerül nevelnie, aki másokat nevel. No komment.

Néztem a többi tantárgyat, ami választható, vagy kötelező lesz a különböző életkorokban, mint pl. dráma/tánc, gazdasági ismeretek, természettudományi gyakorlatok, családi életre nevelés (tartalmaz konfliktuskezelést is), pénzügyi kultúra stb. Lehet, hogy több órája lesz a gyerekeknek, de nem megy a matek/magyar rovására. A szülők annak sem örülnének, ha még több ilyen órájuk lenne a leterheltség miatt, Magyarországon annak sem örülnek sokan, hogy valahol csak 4-ig van a napközi, 5-6-ig az óvoda, mert nem érnek a gyerekért. Külföldön fizetni kell a napköziért-már ahol van. Németországban 1-ig iskola, és mehetsz haza! Szóval.... nekünk magyaroknak előfordul, hogy semmi sem jó! Ha törődnek a gyerekkel az a baj, mert az az én dolgom, ha nem törődnek, akkor az, mert miért nem????

Nos, attól én is félek, hogy a nem rátermett tanítók, tanárok hogyan fognak ezzel megbirkózni, de optimistán nézek magam elé, hiszen, ha szitkozódnék, akkor is ez maradna, szóval bízom benne, hogy ők is elfogadják ezt, nem sírdogálnak, hogy több az óraszámuk, hanem az elfogadással belevetik magukat a pozitív dolgokba. Nem fogom elfelejteni, hogy Hanna általános iskolai osztályfőnökének nagyon fontos volt, hogy 4 éven keresztül beszélgetéssel kezdje a hetet hétfő reggel. Összekovácsolódtak, műsorokat szerveztek, jó volt. Igaz sokan elmentek 4.osztály után gimibe, de én azt mondom, hogy azért sikerült nekik, mert rájuk a kevés korlát, a csoportszellem jó hatással volt (kivételek minden osztályban vannak). A nem rátermett tanítók sokat ronthatnak rajta, de egyelőre nem aggódóm. A Lány egyházi gimibe jár, ahol jó helyen van. A Fiúért, aki negyedikes lesz, ilyen miatt nem aggódom (kedvelem a tanítónénit), de az igaz, hogy szeretne majd váltani. Majd meglátjuk, hogyan alakul majd.

Én kíváncsi vagyok, mert külföldön már régebben is inkább életre neveltek, mint nálunk, amikor egy rakás iskola még mindig nem a kompetens tanulást, hanem a bebiflázást, a napi számonkérést, a szorongást várja elő a gyerekektől. Ideje lenne váltani az összes iskolának-véleményem szerint. Hátha így sikerül.

Arról nem írok, hogy az oktatás 8.osztályig 4 óráig lesz kötelező, de nem miattunk, rendesen a gyereküket nevelő szülők miatt lesz ez bevezetve, hanem mások miatt, és úgy gondolom, hogy simán megkapom majd a kikérőket az igazgatói pecséttel.

Olyan sok fröcsögő cikket, kommenteket olvasok, hogy kíváncsi vagyok a fröcsögésmentes véleményekre.
....politikamentes vagyok. Az nem érdekel, hogy ez a Kormány találta ezt ki. Én ilyen behódoló kis szellő vagyok, aki soha nem tudna orkánná változni.

2013. augusztus 24.

Egy könyv kapcsán. A boldogságról vagy valami másról

A Mézeshetek kapcsán

Szemmel láthatóan és érzékelhetően tolódik ki nálunk a gyermekvállalás kora, a házasságkötéseknél megfigyelhető életkorok. Nem tudom, hányan vannak még azok, akiknél nem feltétlen a karrierépítés a cél, akik képesek esetleg többgenerációs házban élni és családot alapítani, ha nem is a húszas éveik előtt, de annak középtájékán. Lehet, hogy a saját gyerekem is ki fog röhögni, amikor ezt fogom neki tanácsolni, ki tudja?- de igen, Magyarországon is bekövetkezett a fenti tendencia elmúlt tíz évben az a tendencia, ami Nyugaton már korábban megfigyelhető volt (azaz én már 1994-ben 40-es nők a kisgyermekeiknek a bébiszittere voltam Németországban).

Itt van ez a Lottie a Mézeshetek című könyvben, aki minden kapcsolatában a nagy Ő-t kereste, mégsem sikerült neki: vagy ő menekült, vagy tőle ijedtek meg, s mit tett? Nemes egyszerűséggel néhány perc alatt felmérte azt a lehetőségét, hogy igent mondjon-e egy 15 évvel ezelőtti nagy szerelmének? Az első igazi szerelmének?- akit ugye sosem felejtünk. Előtte képet kaptam erről a 33 éves nőről, kicsit kiakasztott néhány cselekedete (pl.hogy gyűrűt vett a barátjának, hogy ha megkéri a férfi az ő kezét, majd ő is adhasson neki egyet :S), de nem ítélkezhetem, talán én is ilyen lettem volna: görcsösen férjet, gyerekeket, családot akaró nő. A gyűrűhöz visszatérve nem is tudom, hogy mekkora divat mostanában a lánykérés azon szokása, hogy csak a nőnek szánt gyűrűvel kéri meg a férfi a nő kezét. Biztos nekem volt jó kapcsolatom, biztos mi gondolkodtunk azonosan, valahogy mi tudtuk, hogy össze fogunk hamarosan házasodni, s bár a férjem megkérte szóban a kezemet, megkérdezte flancolás nélkül, aztán elmentünk és megvettük együtt a karikagyűrű párt. Az volt az eljegyzési gyűrűnk. Lehet, hogy kimaradtam valamiből, a nagy sírástól, a meglepetés hiánya miatt, de nem érzem magam rosszul.

Lottie végül fejest ugrik ebbe a házasságba, mert '"mit is veszíthet?"- több, évekig tartó kapcsolata kudarcba fulladt, így akár kibír még egyet, ha ez sem jön össze! Összeházasodtak, és elindultak a nászútjukra, amikor is jött Fliss, Lottie húga, éppen a válása közben szerzett frusztrációjával, és a fejébe vette, hogy megakadályozza a szexet, hogy érvényteleníteni lehessen a házasságot, nehogy Fliss elrontsa az életét egy terhesség miatt. Merthogy ez egy meggondolatlan házasság.

S miközben a nászpár állandóan kúrni akart, igen ezzel a szóval az egész történetben, hiszen erre vártak a találkozásuk óta, addig Fliss olyan módon szemétkedett a háttérből, hogy nehogy összejöjjön az aktus.
Én pedig ezt szemét dolognak tartottam. Én már sajnáltam őket, és nagyon nem törődtem Lottie-val, hogy elszúrja az életét, hiszen 33 évesen esetleg lehetne egy kis esze és önálló élete.

A lényeg nekem a szemétkedés volt, s bár a vége jól sült el, mégis zavart a sok kúrni ige, és a sok szenvedés. Kevés boldogságot tapasztaltam, inkább sok hátbaszúrást. S bár könnyed könyv volt, végigolvastam, 3, 3/4-re értékeltem, ami nálam tényleg közepes, mint az iskolában, abszolút messze volt a jelestől. Fényévnyire.



2013. augusztus 22.

Jennifer Probst: Érdekházasság



Kötnél érdekházasságot?

Kötnél érdekházasságot egy gyerekkori barátoddal?
Kötnél érdekházasságot egy gyerekkori barátoddal, akivel életedben először csókolóztál?
Kötnél érdekházasságot egy gyerekkori barátoddal, akivel életedben először csókolóztál, s akinek szerelmet vallottál?
Kötnél érdekházasságot egy gyerekkori barátoddal, akivel életedben először csókolóztál, s akinek szerelmet vallottál, aki utána kinevetett és megbántott téged, és egy életre egy leckét tanított meg neked?

Hát Alexandria megkötötte az érdekházasságát Nickkel. Nicknek az örökléshez sürgősen fel kellett mutatnia egy feleséget, akivel legalább egy évig együtt fog élni, Alexának pedig pénzre volt szüksége, hogy a szüleit kisegítse. Így megköttetett e frigy.

Két fiatal 30 körüli csinos ill. jóképű személy, akik teljesen eltérő személyiséggel rendelkeznek. Vagy azt hiszik magukról. Lehetne azt mondani, hogy az ellentétek vonzzák egymást.... Vagy mégsem?

S persze eljön elég hamar az az idő, amikor tudjuk, hogy ez a szexmentes érdekkapcsolat nem fog működni; tudjuk, hogy ők bizony egy pár lesznek, és közös érdekeik a közös család lesz, csak az lesz a kérdés, hogyan is fognak idáig eljutni? Milyen akciókkal, milyen cselekedetekkel, milyen hazugságokkal tudják önmagukat a másiktól távol tartani?

Könnyed történetecske, 1-2 komolyabb szösszenettel, és egy cuki kutyával, ami nekem nagyon tetszett. De hogyan is ne tetszett volna, amikor a család szépséges együttműködése, a boldogság, a jófajta édes cukrozottság képes elbódítani, ha jó időszakban olvasom? Bár volt sok-sok (na nem is annyira) szexszel fűszerezett oldal, ami nem szokott annyira lenyűgözni, mint a történet, a mesélés, az emlékezések, de úgy látszik, hogy jó időszakban olvastam. 

Így lett 4/5* 

Rossz időszakomban rosszabb lett volna, így nem is ajánlom a túlzott romantikát, boldogságot, cukros mázat kedvelőknek.

2013. augusztus 19.

Sophie Kinsella: Mézeshetek



Hát kérem ez valami nagyon citromos vagy még inkább valami keserű gyógyszerízű mézeshetek volt. Azaz minden csak nem mézes.


Úgy vagyok én Kinsellával, hogy keresem a lakatjához a megfelelő kulcsot, hogy végre tökéletesen illeszkedjen a stílusa az én ízlésemhez. Nagyon régen, réges-régen a Tudsz titkot tartani? könyve még nagyon tetszett (lehet, hogy én voltam más érdeklődésű?), a boltkórosoktól sokkot kaptam, így nem is tudtam befejezni, de ennek a könyvnek annyira szép a címe és én annyira házasságpárti romantikus vagyok, személyes kötődésem is van Görögországhoz, így az előítéleteket félre kellett tennem, az élet szép! és el kellett olvasnom

Ám a történet, bizonyos értelemben, egy vesszőfutás volt nekem. Lottie és a nővére Fliss kapcsolatának gyors megismerése, miközben Fliss a saját sebeit nyalogatja a válása közben. Itt a jövendőbeli, ifjú vőlegény Ben és az ő harca az alkalmazottjával Locran-nal, és ne felejtsem megemlíteni Richard-ot, Lottie régi szerelmét. Elég kacifántosnak tűnik a dolog, s végül mindenki Ikonosz szigetén fog landolni, s az ifjú pár kivételével (Ben-Lottie) mindenki reméli, hogy ennek a hirtelen jött, 15 évvel ezelőtti szerelemnek, ami most fellobbanni látszik, nem lesz következménye.

Richard, mint sok férfi későn kap észbe, s már egy szakítás után, San Franciscoban dolgozik, mikor rájön, hogy hibázott, így visszafordul, de elkésik, a barátnőjét már nem találja Londonban.
Fliss, azaz Felicity, aki anyja helyett anyja húgának, szeretné megkímélni egy újabb balul elsülő dologtól, amelyekbe Lottie mindig beleesik a szerelmi csalódások miatt. Kíméli, félti, óvja, s mivel az esküvő pikk-pakk megtörtént, így megpróbálja megakadályozni a nászút fénypontját: a nászéjszakát, a nászút örömteli és boldog együttléteit. Na, de hogyan akadályozza meg? Itt a történet fontos pontja! Felicity, mint egy híres utazási magazin szerkesztője, s mint aki fontos szállodákat értékel a munkája során, megkéri Niko-t, az ikonoszi "szerelmes" szálloda vezetőjét, hogy akadályozza meg a nászutas lakosztály romantikus kihasználását.  (Azért nekem is fizikai fájdalmaim voltak bizonyos pontokon. :))

S miközben különféle hangulatban olvashatjuk ezt a történetet, elgondolkozhatunk a cselekedet helyességén, ítélkezhetünk, hogy nekünk tetszhet-e ez az egész, megismerjük Bent is, az ifjú férjet, aki egy menekülős, sokszor önző férfi, és találkozunk Locran-nal, a jogászával, aki szintén érdekesen áll a vállalathoz. Mind a három kívülállónak megvan a maga oka, hogy a házasság kudarcba fulladjon, ki ezért, ki azért, de együtt, egy gépen utazva átszelik egész egész Európát, hogy az ifjú pár útjába álljanak.

Minden jó, ha a vége jó, tartja a mondás. A könyvben ennek így kellett történnie, hogy minden szereplő megtalálja a maga boldogságát, de én úgy gondolom, hogy nem elég, ha a vége jó csak. A maradandó benyomások belénk ivódnak, s bár tényleg hülye ötlet férjhez menni egy 15 évvel korábbi szerelmünkhöz, ahelyett, hogy sírnánk egy meghiúsult kapcsolat miatt, mégis azt mondom, hogy egy 33 éves nőnek illene rájönnie magának a hibákra, ahogyan sikerült is neki. Ha nem Ikonoszon sikerült volna, megtörtént volna később. Értem én Fliss segítségnyújtását, de..................... talán mégsem.

Olyan sok embernek tetszik ez a könyv, biztos én nem tudok felhőtlenül kacagni egy vidám, szórakoztató könyvön. Olyan sok ismerősömnek tetszett, hogy igazán azt szeretném, hogy többen olvassátok el, és osszátok meg velem a véleményeteket!

P.S.: Miért kellett folyamatosan a kúrni (bocs.............) szót használni?????????????????????? Aki angolul olvassa, reflektáljon, hogy tényleg ezt így kellett...

P.S.2: Nem említettem Noah-ot, Fliss 7 éves kisfiát, aki több esetben tényleg megmosolyogtatott. A hangos nevetést is ő csikarta belőlem a lompossal. :D

Libri Kiadó
2013

2013. augusztus 17.

Kiera Cass: The Selection- A párválasztó



Letettem a könyvet, és azon gondolkozom melyik mondattal kellene kezdenem? 


1. Ajjjjjjjj, már megint egy könyv, aminek a folytatásáig le fogom rágni a körmeimet, járni fog az agyam, mert kell! Azonnal!

2. Aki szerette az SZJG-sorozatot, ezt is fogja, pedig teljesen más, mégis hasonló: fiatalok, szerelem, remények, intrikák.

3. America Singer a gyönyörűen éneklő és zenélő, Ötös lány, aki természetességével, önmagát nem megjátszva, szerelmi csalódásán felülkerekedve, családja szegénységét szem előtt tartva kerül egyre közelebb és közelebb az ifjú herceghez, hogy aztán szíve a kettéhasadás közelébe kerüljön.

Nem tudok dönteni, mert mondhattam volna azt, hogy ismét egy könyv volt, ami miatt begubózódtam és olvastam, ami elrepített egy másik dimenzióba, abba, ahol ismét kamasz lány vagyok az akkori problémáimmal, reményeimmel.

America Singer egy ötgyerekes család középső gyermeke egy Illéa nevű országban, amiben 1-8-as számig terjedő kasztrendszer működik. Az Egyesek a leggazdagabbak, akiknek munka nélkül is van pénzük, a Nyolcasoknak a legnehezebb. Sajnos, a rendszerrel kapcsolatos információk csak csepegtetve vannak, pedig mélyebben is érdekelt volna, hiszen valahol a jövőben járunk, amikor már nem létezik az USA, de sebaj, azért túltettem magam a dolgon, hiszen a téma a Párválasztó. Olvastam, hogy valaki a nagy Ő elnevezésű műsorra asszociáltak belőle, sőt valaki párhuzamokat is vont, és hálát adok az égnek, hogy nem estem abba a hibába, hogy ez miatt nem olvastam el. 

Az igaz, hogy van benne egy Herceg, aki a köznépből választ párt magának, de kb. ennyi a hasonlóság. Maxont, a herceget nem hasonlítanom össze a hajdani Férfivel, akinek csak bájolognia kellett, hanem itt egy uralkodásra alkalmas koronaherceggel állunk szemben, akinek a lányokkal való szórakozáson kívül ezer meg egy feladata van, ötletei vannak, és meg kell küzdeni sok dologban a saját édesapjával is . Akinek a párválasztással kapcsolatban szem előtt kell tartania a nép véleményét, a politikai szempontokat, a családi hatásokat, és mindezt úgy kell figyelembe vennie, hogy a saját szívét sem hanyagolja el. Mi történik, ha egyetlen lány sincs a 35-ben, aki megfelelő lenne királynénak? Nincs több lehetőség, mert ciki lenne? Mi van, ha nem találkoznak az érzelmek? Mi van a koronára éhes számító, mindenre képes lányokkal? És mi van Americával, aki nem akar hazamenni a 3-as pontban írtak miatt.

A Párválasztó könyv nekem egy pörgő, lendületes ifjúsági könyvnek számít, amely annak ellenére megkapja az 5*-ot, hogy részben kiszámítható. Részben, mert azért van benne izgalom, pedig tudható, hogy a fiatalok közötti szerelem a cél. Hogy mindenkinek jó legyen.

America jelleme sokakat idegesíthet, akár magát megjátszónak is nevezhetik őt. Nem tudom. Én kedvelem. Persze volt olyan cselekedete, amely nem tetszett igazán, de mégis megértettem őt. Csak vissza kellett gondolnom a 20 évvel korábbi önmagamra... Hjajj, de más volt, és mégis hasonló. Valami sosem változik: a szív működése. Van aki így és van aki úgy reagál. 
Mindenesetre ismerek ennyire naiv nőt, aki hasonló lehetett lánykorában, ezért nem is tudok szigorú lenni a lány stílusával, személyiségével kapcsolatban. Én szeretem Americát. Hibázik olykor, hiszen ember nem pedig gép.

A Párválasztó egy sorozat első könyve. Még azt sem tudom, hogy hány kötetes, így még jobban izgulok, mert nem szeretem a sorozatokat a magas fokú izgalmaim miatt. A vége is kétesélyes, persze a fogadóirodák nem fizetnének sokat az én általam megtett fináléra, de az addig lévő útra, az izgalmakra, Maxon arisztokratikus fejlődésére, ill. a reményre, hogy többet megtudok a történelmi háttérről, ezekre nagyon kíváncsi vagyok.

[Ezzel 4-re nőtt az idei sorozatok száma, amiknek a folytatását alig várom.]

5, ebben a kategóriában, tehát nem lehet egy klasszikus fantasztikus szépirodalommal összehasonlítani.

P.S.: Nekem nem igazán A nagy Ő (utálom a celebműsorokat brrrrrrrrr!), de a Neveletlen hercegnő 2. feeling-je azért néha belibbent az aurámba.

P.S.2: Ismét egy könyv, amit el kell tennem a lányom elöl, mert most már az Egri Csillagok-nak kell következnie! :)

P.S. 3: A romantikus-ifjúsági könyveket szerető könyvmolyok olvassák, ők a célcsoport. 

Gabo Kiadó
2013

2013. augusztus 12.

Deborah Lawrenson: A lámpás


"A Borókás...... Fönt a faluban, amely tíz perc járásnyira van az erdőn át, mindenkinek van egy meséje a Borókásról..... tündérkastélyként szendergett a domboldalon...... több mint csupán egy ház...... különleges hangulata van...... Csipkebokorsövények élénk rózsaszín virágokkal. A levendulamezőkhöz vezető, ciprussal szegélyezett sétány. És amerre ellát, körben a vezérmotívum: a Grand Luberon kéklő, gyűrt vonulatai."

Két nő. Két élet. Két kor. Egy ház a Borókás.
Két titkokkal teli rejtélyes történet. Egy lámpás.


Amikor olvasni kezdtem, azonnal Joanne Harris Szederbor című könyve jutott eszembe. Mivel még nem tudtam miről is fog szólni ez a történet, így csak az ahhoz hasonló hangulat kápráztatott el, a Borókás kertjében, az illatorgiákban, a bokrok között megbújó szépségekre, még a kertben látható omló medence is lázba hozott (mondjuk ide Russel Crowe-ot képzeltem el a Bor, mámor, Provance című filmből), s a titkok, amiket sejtettem.


"Buja illat volt, vanília, rózsa és érett dinnye illata, amelyet valami kicsit szigorúbb fogott egybe, talán bőr, esetleg mémi füstös fa."

Két nő. Két élet. Két kor. Egy ház a Borókás.
A Borókás, hol a történet játszódik. Valahol Provance-ban.

A történet eseményei, fontos történései két szálon futnak, felváltva hallhatjuk Eve és Bénedict mesélését, jelen napjainkban, és valamikor a múlt század második felétől folyamatosan.

Eve a fiatal szerelmes nő, aki Dom-ot követte Angliából, hogy együtt boldogan éljenek itt együtt. De miért is titkolózik ez a férfi? Miért is nem akar mesélni a múltjáról?

Bénedict egy másik nő, akinek életébe tekintünk bele egészen a kislánykorától, hogyan használta ki őt a bátyja,, hogy milyen életük volt a Borókásban, hogyan boldogult, amikor már egyedül maradt? ...és miért is élt egyedül?

Hallgatom a vidéki neszeket, illatozom a növényeket, elképzelem a lépteimet. Ott vagyok ebben a titkokkal teli birtokon, keresem a múltat, ahogy szeretem keresni a régi házak repedéseit és emlékeit is; ahogy örömmel tapintok meg ósdi lomokat is, hogy aztán megszabaduljak én is tőlük. n is vágynék egy ilyen helyen élni, lakni, éppen annyi infrastruktúrával, amennyire szükségem van. 

A Borókás. Olyan, amilyennek én képzelem el, és minden rendben is van, minden tetszik is, elfogadom Dom titkát is, és remélem, hogy minden kiderül a végére, amíg meg nem lepődök, míg el nem borzadok. Csontok. 

Miközben a két nő váltakozó meséléseibe süppedünk bele, úgy sodródunk Bénedict és Eve történetével, s miközben érezzük a Borókás illatait, neszeit, életét, úgy lesz egyre sürgetőbb a titkok leleplezése, a két szál összefonódása.

De ismét felvetődik a kérdés: vannak szellemek? Ki az, aki a lámpást meggyújtja? Ki settenkedik az ódon falak között? Ki lehelete érződik itt és ott?

Bénédicte nem hitt a kísértetekben. A ház mégis tele van szellemekkel."


4/5*  (Szerettem volna egy kicsit a végén változtatni, de ha elmondanám, hogy min, akkor spoiler lenne.)

Gabo Kiadó
2013

2013. augusztus 9.

Mark Frost: A Paladin-prófécia (első könyv)


"#9: NE ÚGY ÉLD AZ ÉLETED, MINTHA EGY FILMET NÉZNÉL, AMIBEN VALAKI MÁS A FŐSZEREPLŐ. TE VAGY A FŐSZEREPLŐ. ÉS MOST FOROG A FILMED." 


Egy csapat 15 éves kamasz harca a "Nem e világiak ellen, mert ÉLNI JÓ


Én úgy irigylem, akit fantáziával áldott meg az élet! Aki tud történetet mesélni, izgalmas történetet, valóságosat vagy misztikusat. Na, mondjuk az utóbbiak miatt magasabbra emelem a kalapomat, mert amikor ilyen könyvet olvasok, akkor vagy utálni kezdem, mert nem szimpatikus a főszerelő, vagy gusztustalannak tartom, vagy pedig belemerülök és suhanok, mert érdekelni kezd, mert szimpatikusak, mert egyértelműen drukkolhatok valakiknek. Ráadásul nekem, aki súrolja a "nem értek az informatikához"-csoport határát, azaz éppen nem esek bele, mert valamennyire értek hozzá és használok 1-2 eszközt, szóval nekem azok az események, amelyek a virtuális hálózatban is történnek, mindig csodálattal töltenek el.

"#1: SZEDD ÖSSZE A GONDOLATAIDAT"

Will, 15 éves fiú, akinek különleges lehet a papája, mert értéket adó fontos gondolatokkal látja el, neveli. Will, akinek nincsenek barátai, aki a családjával a papája munkája miatt folyamatosan költözik, aki nem emelkedik ki semmiben, akibe belenevelték, hogy húzódjon meg, hogy ne keltsen feltűnést, egyszer csak mégis kitűnik: egy országos teszten olyan magasan jó eredményt ér el, amire felkapják a fejüket Wisconsinban, a Központban, felkapják a fejüket a fekete kalaposok is, és Will Westnek feltűnik, hogy élete egy pillanat alatt veszélybe került. Még nem tudja, hogy miért kell menekülnie, de egy éjszaka alatt átrepüli az Államokat és a Központban húzódik meg.
Ez az iskola az eszesek iskolája. Akik valamiben kiemelkednek. S amikor megismerjük A G 4-3-as körlet, vagy ház fiataljait, akkor kibontakozik a kép, hogy kik ők, miben mások, miben zsenik, és hogyan tudnak Will-nek segíteni. Mert a könyv lapjait olvasva, a hideg, 0 fok alatti hőmérséklet előhozta a hajdani Twin Peaks hangulatát, az izgalmakat, mert abból kaptam bőven.

Kiderült, hogy kik a fekete kalaposok, vagy éppen a Potyautasok (és itt ne gondoljatok a közlekedésre!) és hogy hol van és mit jelent Sosemvolt országa, birodalma, és, hogy nem csak szellemek léteznek, hanem sokkal érdekesebb lények is.

"#7: NE KEVERD ÖSSZE A JÓ SZERENCSÉT A JÓ TERVVEL!"

Will és új barátai, a kényszer hatására, szembeszállnak a rosszakkal, és mire megkönnyebbülök és pontot teszek valamilyen folyamatnak a végére, akkor kapok még egy pofont, hogy utálni kezdjem a helyzetet,hogy nincsen itt a második kötet. (Egyébként nem is tudom, hogy hány kötetből áll...?)

"#73: TANULJ MEG KÜLÖNBSÉGET TENNI TAKTIKA ÉS STRATÉGIA KÖZÖTT!"

Will is megtudja, hogy ki is ő tulajdonképpen, és bár a szüleit nem látta néhány napja, lehet, hogy meg is haltak, mégsem adja fel a reményt, hiszen megismerte önmagát!

Szerintem nem lehet bővebben írni erről a könyvről, olvasni kell. Aki szereti a földön-kívüliséget, a misztikumot, a valóságtól elrugaszkodót, annak tetszhet! 

5*-ot adok, mert első gondolatom az volt. Most a vége után elgondolkodtam olyanokon, hogy Will, 15 évesen miért is nem tud semmit a családjáról, hogy mi lett a nagyszüleiről, ami szerintem olyan téma, amiről a család beszélget vagy legalábbis egy gyerek kérdez. Ez hiányzott így a vége felé, de meghajtom a fejemet azon, hogy tényleg elkezdeném a következő kötetet, ha megjelent volna Magyarországon is. Vajon mikor fog?


Gabo Kiadó
2013







2013. augusztus 6.

Fehér Klára: Narkózis/ Négy nap a paradicsomban/ Sárgaláz


Ahogy olvastam Fehér Klára kötetét, úgy jöttek elő az emlékek az én gyerekkoromból. Ami nem az 1940-es és az utána következő években volt, és nem is a 20-as években születtem. De emlékszem, hogy mennyire nehezen lehetett Nyugatra utazni, hogy én csak Csehszlovákiában voltam sokszor rokonoknál, hogy amikor egyszer, még az Ausztriába tömegesen és hisztériásan utazó magyarok előtt utazhattam én is az osztrákokhoz, meg volt határozva a kivihető valuta összege.

Ahogy olvastam, az is eszembe jutott, hogy én iskoláskoromban voltam 2-3 országban, általában éppen a rendszerváltás után ill. közvetlen előtte, és megtapasztaltam én is, hogy mi, magyarok mennyire sokkal jobban vendégszerető, szívesen vendéglátó nép vagyunk, hogy sokkal jobbak vagyunk az emberségben, a szeretetben sokaknál. (Vagy lehetnénk, ha mindenki ezt vallaná.) Persze, mondhatják, hogy pesszimisták vagyunk, és, hogy szeretünk panaszkodni, és képesek vagy a Hogy vagy/van? kérdésre azonnal az összes betegségünket, bajunkat, kórházi zárójelentésünket kiteregetni (s ne említsem a családtagjaink nyavalyáit), nem a műmosolyos "Fine, thanks!"-et, és a "Szép időnk van!" mondatot odavágni, sokak ezt utálják. Aztán nem egy ismerősöm ment külföldre az elmúlt időszakban, és bár többen hazavágynak (talán), többen tudják, hogy hazajönnének, de nem fognak, de ismerek olyat is, aki nem is akar, de a vágyódást sem érzem.
Szóval ilyen apróságokra. gondoltam.

A három történet teljesen más hangulatba repített.

Ki érti meg az én magányomat? A hideg kék fényben ragyogó műtőlámpát? A lekötözött rettegésemet?
De hát mit rettegek, és miért rimánkodom?
Nevetséges.
Mintha a porszem könyörögne: szél, ne fújj el.
Mintha a tengerparti kavics könyörögne: hullám, ne sodorj el.
Mintha a tiszavirág könyörögne: nap, ne nyugodj még le.
Mintha a fűszál könyörögne a turista talpa alatt: élni akarok, ne taposs el.
Mintha a csillagok könyörögnének: nem akarunk széthullani.
Miért könyörgök? Miért lázadok a sorsom ellen? Hiszen a semminél is semmibb vagyok.
De nincs több, nekem csak ez az egy életem van.

A Narkózis-ban én is ott voltam abban a halálközeli állapotban, sirattam és sírtam, kába voltam, gondolkodtam, és annyira szerettem volna tudni a magányosság érzetének okát, fokozatát, mert ez nem derült ki számomra. Talán a gyermek hiánya, talán az jó házasság csak egy felszín? Nem tudom, így szívesen olvastam tovább a könyvet, ahol Juli és András története folytatódott. 4 nap a paradicsomban eltöltve, de tényleg az volt? Már én is kínomban nevettem. A feszültség végig ott vibrált a házaspár között, egyre kíváncsibb lettem, hogy meddig bírják majd, mi fog ebből kisülni. 300 dollár két hétre, úgy, hogy a tervezett vendégséget is fizetniük kell. Hát, na... Annyit szaladtam, futottam, kocogtam, siettem a történetben, hogy keményen elfáradtam. Valami olyan fáradtság lett úrrá rajtam miközben Juli és Andris, rokonokkal való találkozását olvastam, hogy egyre erősebben kívántam a történet végét.

Ahány ház, annyi szokás. Ha egy magyar otthonba vendég érkezik, akkor tömni kezdik, mint a mangalicát. No, az én kedvemért. Megsértődöm, ha ebből nem vesz. Nem ízlik a főztöm? (...)Japánban például nem illik kezet nyújtani. Mélyen meg kell hajolni. (...) És a két órán át tartó teaceremónián nem adnak mást enni-inni, csak egy fületlen csészécske méregerős, keserű zöld teát és egyetlenegy darabka túl édes, kőkemény teasüteményt. Svájcban, ha meghívják az embert, letesznek az asztal közepére egy tál szilvát, és közlik, hogy ebből mindenkinek kettőt szántak. Angliában ráírják a meghívóra, hogy mettől-meddig látják szívesen az embert. Hattól nyolcig. Vagy héttől kilencig. És akkor nem lehet az előszobában megállni, és háromnegyed tizenegyig történeteket mesélni és búcsúzkodni a háziaktól...

A Sárgaláz, befejező kisregény vagy inkább rövidke történetben kicsit csalódtam, mert nem Juli és Andris történetét olvashatom tovább, és olyan mérges lettem dr. Horváth Géza felnőtt lányaira, hogy utáltam az egészet. Az egészből a kilátástalanság, a rosszkedv, a negativizmus áradt, szikrányi mosolyt nem tudtam magamra erőltetni.
Az 5*, 4* és 3,5 * miatt az összértéke: 4*

Siófok 2013

Szeles

Estefelé

Viharos



Nem, nem Peti. Csak egy árny...








Daniel Keyes: Virágot Algernonnak


Nem igazán könyvértékelés, vagy a könyv tartalmának leírása.

Gondolatok, vélemény, hozzáállás. Így cselekményleírást tartalmaz helyenként.

Én nem láttam a filmet, és nem hallottam a könyvről.  Tudom, hogy sok "alapmű" későn ér el hozzám, de hiszem, hogy mindennek elérkezik az ideje, és mindennek akkor és úgy kell történnie, ahogy és amikor az kialakul.

Valahogy ez a könyv is ilyen. Az elolvasás után két nappal ezekkel a sorokkal értékeltem:

Miközben olvastam az utolsó oldalakat, hatalmas könnycseppjeim futottak, gurultak le a mélybe. 
Nem, ez nem értékelés, ez csak egy érzés, egy nagyon intenzív érzés, ami az egész történet olvasása közben bennem volt. Bennem, aki másképpen gondolkodik; bennem, aki megérti, hogy változni akar, bennem, aki tudja, hogy ez nem sikerülhet maradéktalanul. 
Ott volt bennem a sajnálat, a cirógatás, a támogatás, és vártam, hogy mikor fognak elindulni azok az emlegetett könnyek.


Nem tudom részrehajlás nélkül értékelni ezt a művet. Egyrészt, mert az ötletet elvetném, lehúznám. Könnyű nekem azt mondanom, hogy én az "eleve elrendeltetett"-ben hiszek, hogy úgy születünk, azt kapjuk, úgy alakul az életünk, ahogy Isten azt adja. Könnyű nekem azt mondani, hogy ne játsszon senki a tudomány oltárán a gyengébbekkel, a gyógyíthatatlanokkal, ne akarjunk olyanokkal életeket menteni, ami már természetfelettinek számít. Mert valahogy az is, amit Charlie-val is tettek. Könnyű nekem, mert nem voltam még olyan helyzetben, ahol az én gyerekemet kellett volna meggyógyítani, vagy az én szerettem került volna ilyen helyzetbe. Természetesen nekem is volt nagyszülőm, keresztapám (fiatalon) halálos betegségben, és nem is élték túl, de valahogy testközelből nem éltem át, így mindig az elveimet és a felfogásomat hangoztatom ilyen esetekben. Könnyű lehet nekem. Gondolhatja az, aki a másik oldalon van. Pedig nem érzem könnyűnek ennek a könyvnek az értékelését sem. Mert elítélhetem én Nemur és dr.Strauss kísérleteit, és biztosan fantasztikus lehet, ha ilyen csodát felfedeznének... de én nem vagyok ebben biztos.

Nem tudom lehúzni azt a könyvet, amivel eggyé válok, amit megsiratok, ahol a gyermeket óvom, ahol az édesanyát elítélem, ahol haragszom rá, ahol veszekszem vele. Hogy mekkora szemét volt ez a nő!
Nem csodálkozom, hogy Charlie okosságra vágyott. De ahogy a könyvben is elhangzik, okosságot kapott, de az érzelmekkel, a feldolgozással, az átéléssel gondjai vannak. Hogy milyené vált az okosság, a műveltség oltárán, hogy az IQ-ja 65-ről 185-re nőtt!

Charlie és Algernon. Kettőjük felemelkedése.

Miközben olvastam a nyaralás alatt a könyvet, teljesen más kapcsán beszélgetésbe kezdtünk, a feltételes módokról. A "Mi lett volna, ha....?" kezdetű játékban, elképzelésekben nem hiszek, ahogy írtam már, és nem is tudtam elképzelni a beszélgetőpartner értekezését. Azt éreztem végig, hogy másra vágyik.

Ha rá akarok jönni, ki is vagyok valójában, mit jelent egész életem – meg kell ismernem mind a jövőm lehetőségeit, mind a múltamat; tudnom kell, hogy honnan jöttem és hová megyek. Ámbár tudjuk, hogy az útvesztő végén a halál vár ránk, én nem mindig tudtam ezt; nemrégen a bennem élő kamasz még azt hitte, hogy csak mások halnak meg – de most már látom, hogy az út, amelyet ezen az útvesztőn belül kiválasztok: ez tesz azzá, ami vagyok. Nemcsak dolog vagyok; létezési mód is – egy a sok-sok mód közül –, és az a tény, hogy ismerem az utat, amelyet eddig megtettem, és azokat is, amelyek számomra még megmaradtak, segít majd megértenem, hogy mi lesz belőlem.

Én úgy gondolom, hogy az előttem álló utakat még nem ismerem. Sejthetem. Remélhetem, amit szeretnék, de nem ismerem. És ez így jó.


Szerettem volna Charlie-nak egy feloldozást a végére, szerettem volna, ha a feltörő rossz emlékek valahogy semlegesítődnek. Sírtam, sírtam.

5*

2013. augusztus 5.

Jojo Moyes: Az utolsó szerelmes levél


Az első két épkézláb gondolatom:


1. Rólam senki nem mondhatja, hogy nem szeretem a szépen megírt, kellemesen romantikus történeteket, de ez kicsit sok volt nekem. Moyes annyira jól akarta csavarni a szálakat, hogy összeérjenek végre, vagy ahogy az anya-és kis csavarja végre egymásra talál, de nekem éppen az volt a problémám, hogy megszakadt a csavar menete, és akkor sem lehet összeilleszteni őket.

2. Ha nem írom le azonnal, a könyv elolvasása után az érzéseimet, akkor kapaszkodnom kell az apró megmaradt foszlányokba, amelyek, ha nem elég erősek, tőből kiszakadnak és nem is tudom mit akartam velük.  Most is így vagyok, eltűntek azok a mély gondolatok, amelyek az olvasáskor ott voltak, s bár van néhány lejegyzett mondatom, nem is tudom van-e értelme leírnom?

Valami mérhetetlen szomorúság volt bennem végig. De a történet cselekményeinek sokasága levont az értékből fél csillagot.
Egyébként pedig volt egy pont, amikor azon gondolkodtam, hogy ha bejön a sejtésem, akkor levonok még. Levontam, mert szerintem az tényleg nem kellett volna.

De nem futok a történet végére: a történet kerete napjainkban van: Ellie, egy újságírónő szerelmi életének és munkahelyi szenvedésének következtében beleássa magát egy kb. 40 évvel korábbi szerelmes levél elemzésébe, további kutatásokba, s kibontakozik előttünk egy történet, ami az 1900-as évek második felének elejénél kezdődik. Jennifer és Boot története, szerelmük, szenvedéseik, kapcsolatuk leírása, hogyan is alakul életük.

Más világ. Olyan, amilyet én el sem tudok képzelni. Jennifer, akit arra neveltek, hogy egy gazdag férjet szerezzen, és ne csináljon semmi mást, mint megszólalás nélkül, alázattal, ellenvetés és hozzászólás nélkül viselje el a férje gazdagságát, munkáját, s maradjon csendben. 

Sok ilyen könyvből megismerhetőek e társasági hölgyek élete, s magunk elé képzelhetjük, hogy nekünk megfelelne-e az ilyen élet? Mert bevallhatjuk, vannak még ilyen életek. Ahogy Jennie életét megismertem, s ő is kezdett rájönni egy baleseti amnézia részleges megszűnése következtében, hogy hazugságokra épül a jelene, az élete, úgy jutott eszembe a Titanic című film, vagy éppen a való élet társadalmi kasztjai: a gazdagok báljai, megjátszásai, külső pompája és a szegények vidámsága, önzetlensége. Persze, tudom-tudom, ne általánosítsak, nem teszem, csak már annyit olvastam és láttam ezzel kapcsolatban, hogy megrajzoltam a könyvet a fejemben. Jennifert erre az életre nevelték, megverték, amikor egy falubeli csóró fiúba volt szerelmes. Jennifer és Boot, akik szerették egymást. Ez a fiatalember egy iszákos, főleg háborús újságíró volt, aki belecsöppent egy cikk erejéig ebbe a társaságba, hát na...! épp olyan gondolatai voltak, mit nekem. Aztán Ámor onnan fentről célzott, és kialakulni kezdett valami. 

Viszontagságok, elkerülések, egymásra találások, ismét elkerülések. Nekem sok volt. Már annyira szomorú voltam, hogy ez a belevaló nő nem éri el, amit akar, hogy az újabb akadály után már csak azért olvastam végig, hogy melyik közhely fog győzni ennyi szerencsétlen beteljesületlenség folyamán?
Az, amikor végre egymásra találnak?
Az, hogy soha nem teljesedhet be ez a szerelem?

Miközben olvastam, és gyorsan a végére értem, végre Ellie is kapott az élettől néhány pofont, és észhez tért. Éppen itt volt annak is az ideje.

És mit is írtam az elején? 
Egyébként pedig volt egy pont, amikor azon gondolkodtam, hogy ha bejön a sejtésem, akkor levonok még. Levontam, mert szerintem az tényleg nem kellett volna.Szóval az a dolog nem tetszett, valahogy jobb lett volna az a vég, ami.......................

Kellemes kikapcsolódás volt, figyelmemet lekötötte nagyon, és gyorsan elolvastam az 500+ oldalt. Szóval ajánlom, mert aranyos, elgondolkodtató, mert nem is beszéltem még Moira-ról a titkárnőről, s mint minden ilyen könyvben, M.itt is fülig szerelmes az igazgatójába. Tudjátok annyira, hogy már hányunk, mi olvasók az alázatától. De végül is észhez térítették, és a lábára állt! Elgondolkodtam, hogy a könyvben terhesen is ittak, cigarettáztak, és vezetés előtt is (na jó, tudom, hogy manapság is sokan isznak vezetés előtt, bár megvetem őket); elgondolkodtam, hogyan hagyták cserben Jennifert az állítólagos barátnői, ezt is értem, hiszen a mai világban is átélhető ugyanez a szitu.

Ajánlom a romantika kedvelőinek!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...